Szepesi Dóra
Kinek bűne, kinek bűnhődése
Czapáry Veronika írásaira néhány évvel ezelőtt lettem figyelmes, érdekesnek találtam az általa vezetett irodalmi esteket is, tudtam, hogy regényt ír és kíváncsian vártam, milyen lesz. Az Anya kacag nagyon szép könyv. Jó kézbe venni, kellemes a tapintása, szép papíron van és a borítója is tetszik, Verebics Katalin festményének felhasználásával készült. Anya kacag: a cím is telitalálat. De ami benne van, az nem éppen vidám. Szerzője is, utólag olvasva ledöbbent, milyen szomorú könyvet írt. Lehet, hogy szomorú. Szerintem inkább felkavaró és gondolatébresztő.
A regényről előzetesen azt lehetett hallani, hogy pornográf. Könyvbemutatókon beszéltek arról, hogy szabad szexualitást hirdet, durva, túlfűtött szavaktól hemzseg, és ez zavaró, ám a szexuális élményeken keresztül szeretetkeresésről van itt szó. Szintén fontos téma volt, milyen jó, hogy a nők is elkezdtek írni saját szexualitásukról, mert ez eddig a férfiak kiváltsága volt.
A cím a gyakran megjelenő idealizált, szép és boldog anyaképre utal. A szürrealisztikus, szabadversszerűen megfogalmazott gyerekkori emlékeket hivatott ellenpontozni az öncélúnak és pornográfnak látszó napló, amelyben a felnőtté vált kislány írja le puszta tényszerűséggel, alulstilizálva mindennapjait. A regény hősének, Viktóriának kicsi korában meghalt az édesanyja, az apja pedig molesztálta. A szexuális zaklatás kitörölhetetlen nyomokat hagy benne, a gyógyíthatatlan sérülést felnőttként kicsapongó szexualitással kúrálná - sikertelenül. A sokszereplős játszmában egyedül a pszichológus jár jól. Az olvasó is úgy járhat jobban, ha elsősorban pszichológiai oldalról közelít. Ismételten megállapítható, a gyerekkori szexuális zaklatás, jóvátehetetlen bűn. Az idő előtti szexuális beavatást úgy hívják: megrontás, amit elég nehéz jóvátenni. Próbálhatjuk az apát felmenteni, megfejteni, mi miért történik. Hiszen mindennek oka van: az anya halála, az új feleség, a gyerekkel való szoros kötelék, vagy valami tudattalanból feltörő sérelem: visszamehetnénk a generációk során - akár egészen az Édenig, az egységállapotig. Ezt keressük a szexben is, mint annyi függőségekkel gerjesztett tudatállapot változásban.
A felnőtt lány sínyli meg a traumát, merthogy nem bír normális kapcsolatot teremteni. Emiatt bűntudata van. „...megaláztam magam, mindig én vagyok az, aki csüng a másikon, függ, kiszolgáltatott, minél jobban menekül bizonyos helyzetek elől, annál jobban belegabalyodik." A napló pszichológiai módszer a problémák feldolgozására: „Mit szólsz, naplóm, te isteni lény, az írás a Tóra, a betű, a hang maga..." „Mérhetetlenül fájnak ezek az emlékek, és nem tudom, mikor lesz már vége ennek." „Én biztosan azért írok, hogy ezt a köztes átmeneti teret kitöltsem a magam számára illúzióval."
Miközben üdítő, ahogyan belelátunk a fiatal értelmiségiek romkocsmázós életébe, viszonyaiba, imponáló a sok barátság, az, hogy bármikor bárkihez fel lehet menni, ott lehet lakni, az éjszaka egybefolyik a nappallal - mégis valahogy kevés. A minden erotikát nélkülöző pornográfia unalmas, deprimáló - ám ez jelzi az elszenvedett súlyos sérülés, kiégés mértékét. A trauma addig ismétli magát, amíg nem oldódik meg a probléma. A téma egyáltalán nem új. A mitológia, az ókori irodalom is tele van vérfertőzéssel, testvérszerelemmel, azzal, hogy a bűn tovább örökítődik, a végzet behajtja a bűnhődést akár generációkkal később is, a mit sem sejtő ártatlanokon. A szexjelenetekről viszont eszünkbe juthatnak a középkori lírikusok, ők azt is tudták, hogy megfér az amor sanctus - szent szerelem - egy nagyon is testi létmóddal, vaskos humorral. Kár hogy nincs itt-ott könnyedebb szövegtestekkel enyhítve a könyvben ábrázolt létszorongatottság. Az Anya kacagban a helyzet az, hogy a legtöbb pasi szemét, megalázza a nőket, érezteti a hatalmát. Nem tudnak szeretni és fogalmuk sincs, milyen a barátság. Fekete, az egyik idősebb pasi előhozza Viktória apakomplexusát meg a szörnyűségeket, amik történtek vele. És mindig ott van a vész előszele: „...biztosan katasztrófa lenne a dologból, súlyos katasztrófa. Én függnék, ő beparázna, én hívogatnám, ő elutasítana, én végképp még jobban rákattannék, ő pedig azt hinné, hogy mindenkinek elmondtam és kész, tök rövid idő alatt vége lenne. Én meg ismét életre szóló sérüléseket szereznék, hogy nem szeretnek, csak meg akartak dugni. Fáj. Fáj, hogy élnem kell, és ilyen vagyok."
Talán nem is véletlen, hogy igazi kritikát, elemzést még nem olvastam a könyvről, mert nehéz róla írni. Idézni viszont lehet, például a lélek rezdüléséről egy finomat: „Arra gondolok, ha én Anya lennék, mindent megbeszélnék Anyával, azt is megkérdezném, honnan jövünk és miért élünk. Anya csupa melegség lenne, odaadás, én pedig hinnék benne újra. ... Apa jobb is, ha nincsen velünk ilyenkor, mert csak tönkretesz mindent. Dolgozik." De van ilyen mondat is: „Annyira mélyen nézett a szemembe, hogy majdnem elaléltam, olyan mélyen, hogy az nem is lehet igaz." - no, ettől azért még egy magyar dolgozatban is többet várnék, nem cizellálást, de mégis... Ez viszont megkapó: „ Most itt alszik nálam, itt aludt végig mellettem, szeretem és szeretni fogom örökre. Mert a mindenséget szeretem benne, a teremtést, az Istent, aki újabb és újabb lényeket hozott létre önmaga gyönyörködtetésére, és aki örül, ha szeretik és ölelik egymást a halandók, hiszen nincs ennél fontosabb."
A könyv az emlékképeken kívül kicsit több mint egy év naplóit tartalmazza. A végén viszont van egy nagy kihagyás: decembertől szeptemberig nincsen semmi, és az utolsó bejegyzés végkicsengése szinte jó. Mintha a kimaradt idő alatt történt volna valami, ami nincs megírva. Vajon mi lehet az? Erre lennék én kíváncsi!
Hiány és telítettség, csömör és gyönyör olyan közel van egymáshoz. Sokszor meg sem lehet különböztetni őket. Anya kacag? Kérdés hogy örömében vagy kínjában. Mindegy. A kín és az öröm is sokszor szinte ugyanaz.
Czapáry Veronika: Anya kacag. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2012
