Lovász Andrea:
Gázel a szerelemről
Gimesi Dóra könyvének mindkét meséje (A macskaherceg kilencedik élete és az Amikor a városban megállt az idő) már címében kijelöli azt a varázsos lírai szövegteret, ahol a szerelemről gyerekeknek mesélni lehet.
A kerettörténetekben öreg nénikből platánná, akáccá, fűzzé, gesztenyévé, madárcseresznyévé lett fák csevegnek vagy pletykálkodnak éppen, amolyan városi ráérősen, a budapesti Ligetben és a szegedi Mátyás tér környékén. Özvegy Závoczki Endréné meséli el a vízitündér és a kőből faragott királyfi történetét: a földi és vízi birodalmaikat otthagyó szerelmeseknek volt köszönhető, hogy Budapesten akkor „három vagy harminc vagy háromszáz esztendőre” tavaszba merevedett a megállt idő. Az ő történetük lehetne amúgy egy könnyű kis mesébe transzformált Rómeó és Júlia változat, ha Gimesi Dóra a tőle megszokott fantasztikus módon nem írná hozzá, sok-sok apró kellékből, epizódból az elvarázsolt várost. Nemcsak a Lánchíd oroszlánjai integetnek, de az Állatkert előtt hamburgert, a Lövölde téren tejszínhabos gofrit esznek a szerelmesek, a türkizkék hajú tündér katicás tornacipőt vásárol magának, mindjárt amint kilép a Dunából, és egy „macskaszagú vén fotel” tartja időlegesen a világmindenséget. A különböző létszférák összeérnek végül az emberiben, szerencsére bármiféle pátosztól és érzelgősségtől mentesen, az urbanizált varázsvilág akkor (szó szerint) egyszerűen átvált hobóromantikára. Az pedig, hogy a boldog lezárás nem tény, hanem csak az öreg platán vágyálmaiban megjelenő lehetőség, külön erénye a történetvezetésnek, hiszen az olvasói/műfaji elvárások ellenében kalanddá változtatja a szerelmesek meséjét. „A messzi Amerika nyugati partja mentén”, az óceán mellett piros bodobácsként futó sötétpiros kisbusz képe kétségtelenül eléggé vadromantikus, de a fák reflexiója/görög kórusa ezt remekül oldja, és korosztályos váltásnak sem rossz: a tündérmeséből a flower power életérzésbe.
A szegedi Macskaherceg („egy pernahajder”, „egy csibész”, „egy széltoló”) és Alinka, a tavasztündér szerelme amolyan mesebeli királylányos-párválasztós-szegénylegényesnek indul: a sok-sok kérő (napsugárhercegek, cserebogár úrfiak, manók, csíkos pulóveres bölcsészhallgatók) közül a tündér a csélcsap Macskaherceget választja, aki éjjelente ugyan „ezüstszürke kandúr alakjában járja a háztetőket”, de „ő az egyetlen, aki súlyos bársony és csillogó arany helyett kalandos, csodás és rettenetes történetekből sző majd neki tarka, könnyű szárnyat az esküvőre”. Aztán úgy lesz, ahogy lenni sejtjük: a boldog Tisza-parti, krimiolvasós napok után új tavasz jön, s a herceg nem tartja be mégsem az ígéretét, éjjelre megint macskává változva járja a tetőket. Ez a tündérmese itt változik felnőtteknek szóló történetté: a Boszorkány-szigeti banyák segítségével átkot mondó Alinka elveszíti tündérségét, a herceg pedig macska marad mindörökre. Emez vénséges anyóka, zsörtölődő zongoratanárnő lesz, amaz éli nyolc életét, végigjárja a világot – és írói bravúrként a szerző eddigi meséinek emblematikus helyszíneit –, és nyolcszor mutat fityiszt a Halálnak. S hogy nem válik melodrámává (na jó, csak egy egészen kicsit a végén) az a (vihogó, hintázó) Halál alakjának köszönhető, aki türelmesen kortyolgatja a forralt borát, s várja csak, hogy Alinkát vihesse. De a Macskaherceg varázserejű szárnyat tud mesélni a Haláltól egy félnapnyi haladékot kapott öregasszonynak – éppen saját meséjüket.
Ezek a történetek talán a szerelem erejéről/erőtlenségéről, az állhatatosságról/állhatatlanságról vagy éppen az időtlenségről/múlandóságról szólhatnak, de legalább ennyire újabb epizódokként tudósítanak egy olyan varázsos írói világról, amelyben meselények nagyon is emberi, szerethetően esendő mivoltukban mutatnak példát. Arról végső soron, hogy, ha van is happy end, az soha nem magától értetődő, amolyan keserédes félöröm. Gimesi Dóra meséi éppen a boldog befejezés műfaji szükségszerűségét alig átírva, ám mégis szellemiségében, modalitását alapvetően megváltoztatva, saját műfaji kategóriájukat módosítják. A szükségszerűből a lehetségesbe pozicionált boldog befejezés emeli ezeket a szövegeket a gyerekmesék világa fölé, s ezzel, a célközönség életkorát megváltoztatva, a mágikus realizmus irányába tolja a befogadásukat.
(Gimesi Dóra: A macskaherceg kilencedik élete, Szegedi Katalin rajzaival, Pozsonyi Pagony Kft, 2017., 48 oldal, 2990 Ft)
