Baji Miklós Zoltán kiállításáról

Képzőművészet

agyagfigurak

Deák Csillag

Kiégett agyagfigurák

Baji Miklós Zoltán (52), BMZ (Hungarian Art Angel, UFO, neo-sámán) kiállítására tartva, azon töröm a fejem, vajon mivel sokkolja most látogatói többségét a performer, lesz-e hússzobor, folyik-e vér, a bőrét viszi-e újból vásárra, vagy a sámán gyógyító erejével szembesülünk. Gyanús a kiállítás címe: Átírva. Parafrázis, igen para, para jelenségek, frázisok nélkül, zakatolnak a fülemben a szójátékok, ahogy lefele tartok a lépcsőn a Magyar Műhely Galéria kiállítótermébe. Ott áll a művész, kedélyesen kínálja a hazai pálinkát, bort és várunk a megnyitóra. Semmi vér, body art, exhibicionizmus, a falakon hatalmas fekete-fehér fotók, a terem közepén óriási installáció.

A raklapokból épített tribünszerű építményen a Téglák társadalma (BMZ: „Téglák társadalma”, installáció, téglák, raklap, 2012-2013). Vörösben játszik. Téglából faragott szobrok. Hierarchia van, az esetleges keveredés megakadályozásáról gondoskodik egy sor egyformára faragott alakokból álló sorfal, rohamrendőrök. Jellegtelen agyaghadsereg. Nézem a figurákat, és eszembe jut Szentjóby Tamás téglája a 2012-es kasseli documentáról, a Csehszlovák rádió. Ő két téglát állított ki, faragás nélkül, sárga kéncsíkkal megjelölve. Az ártatlan tárgy, amit a hatóság rádiónak vélt és elkobzott, mégis hordozta a robbanás, a puskapor egyik alapelemét, a ként. Itt nem robban semmi. Akárcsak a Velencei Biennálén (2013) Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel installációjában, ahol a kiszuperált tv készülékek a fel nem robbant bombák vibráló képével is raklapokon állnak. Ezek bizonyos ideiglenességet, összetákoltságot sejtetnek. BMZ művében látjuk az EU pecsétet, sőt a MÁV pecsétje is ott virít, így mennénk Európába?

BMZ 2012-2013 Téglák társadalma installáció téglák raklap részlet

Téglák társadalma (installáció, téglák, raklap, részlet)

Mit kell átírni és miért? – kérdezem magamban. Az indigó segít átírni, többszörözni, sokszorozni. Át kell egy leckét írni, sőt olykor egy könyvet is. Vagy egy leadott sajtócikket, novellát, életrajzot. És szimbolikusan a másvilágba is át lehet írni Kosztolányi szerint: ha félsz, a másvilágba írj át. BMZ sohasem fél vagy retteg, családjával visszavonultan, vidéken, egy alföldi tanyán él és dolgozik, nyugtalanságot akkor okoz, ha közönség elé lép, nagy vitákat, nem egyszer ellentétes előjelű reakciókat vált ki műveivel és performanszaival. BMZ: „Téglák őrizte erigált emlékezet”, 1991-2003 (installáció, eredeti mozgalmi címertáblák, olaj, téglák, vas, beton) is bevezetés a Téglák társadalmába. A múlt jelenné válik. Átírhatatlan. Vagy átírható?

BMZ deszakralizál, még akkor is, ha egy társadalmi szerkezetet vázol fel és jelenít meg, a maga módján, szobraival, kicsivel és naggyal. A kasztok léteznek, leküzdhetetlenek, a lázadás pillérei, kiváltó okai lehetnek. A szűk kiállítótérben egy változatlan és hierarchizált társadalmi közeget hozott létre, változatos formával, mérettel, színnel. A politikai idő megállt, ellentmondásba került a belső, a szakrális élettel, a lelki világgal. Átjárhatatlanná váltak a társadalmi küzdőterek, viszonyok. Se fel, se le. Inkább le. Fel alig vagy soha. Funkcionálisan minden rendben van, minden a helyén található, ez a látogatóból, meg a művészből elégedetlenséget válthat ki. Csöndes és elmélyült gondolat és irónia eredményét látjuk. A személyes vonás szól bele a történet alakulásába. Kiválik, hogy önmaga lehessen.

A szobor-államot körül vevő falakon, amely a kiállító tér falai, BMZ korábbi performanszainak fekete-fehér nyomatai láthatók. Ezzel emlékezik meg a művész az 1956-os eseményről, idézi meg 1956 októberének forradalmi angyalát. Nem megfelelni akar, hanem adni, a maga formanyelvén megszólalni. Projektje megvalósítja elképzelését, alternatívát látunk, egy irányzatot, egy víziót, sámánnal és egy kasztosodó társadalommal. BMZ: „Élő teke II.” c. performansza (1956 eseményeinek ihletésében, 1993, fotó: (RO) Ann-Art archívum) képe szervesen illeszkedik a Téglák társadalmához.

A budapesti helyszín fontos számára. Nyelvünkben is hordozzuk a hierarchikus, félfeudális gondolkodást. Feljövünk Budapestre, lemegyünk vidékre. Hiába hát a rendszerváltás? BMZ ilyet nem állít, csak azt, hogy nem kell mindent elfogadni, városállama, társadalma, konceptje kemény kritika is. BMZ-ben él a város-falu ellentéte, keserű tapasztalat mondatja vele: Én nem tartom magam „alternatív” művésznek, legfeljebb alternatívának. Budapest, az más, mint a vidéki környezet, van valós érdeklődés a kulturális események, letétemények iránt.[1]

A figurákat nézve újból a még friss Velencei Biennálé (2013) élmény ugrik be, Pawel Althamer (Venetians, 2013) installációja, kilencven műanyag figurából álló sorozatának szürreális, nyitott, üres, testei, az elveszett lelkeket idézik meg. BMZ-nél az alakok, az egyes fejek kidolgozottak, mások kevésbé, de számos lyukas téglafejet is látunk. Átlátunk rajtuk, de nem tudhatjuk, mi van üres fejükben. Másoknak csak orruk van, szaglásznak, vagy csak fülük, hallgatóznak, lehallgatnak. A Téglák társadalma a besúgók társadalma is. Az építmény alatt és előtte vörös szőnyeg. A látogatók is ráléphetnek, elmasírozhatnak a tribün előtt, megnézhetik a tribünnel szembeni fényinstallációt: Szilágyi Rudolf:„Miki tégla city” (fény animáció, zene (HU), 2013, Erdőtelek), talán a Nagy Testvér figyel és a téglák önmagukban gyönyörködhetnek egy végtelenített videón. Törékeny piramis. Első látásra azt hihetnénk, ásatásokból feltárt naiv, mitikus szobrocskákat látunk. Aztán észbe kapunk, nem a messzi múlt üzent nekünk.

BMZ 1993 Élő teke II. c. performansz 1956 esem ényeinek ihletésében fotó RO Ann-Art archívum

Élő teke performansz II.

Kölüs Lajos

Padlók és katedrák

BMZ műfajai változatosak (intermédia, totális média, neo-body art, szobrászat), magát neodadaistának vallja, magáénak érzi Hajas Tibor és a Fluxus szellemi örökségét. Ötletes és merész férfi. Saját bőrére képeket tetováltat, majd plasztikai sebészeti úton eltávolított képeit állítja ki és bocsájtja áruba. „Minden szem egy ember” – hangoztatta az Írisz Projekt és az Egerben is jól ismert Baji Miklós Zoltán animációval (is) szemléltetett előadásában.[2]

A Magyar Műhely Galériában a föld alatt vagyunk, ha nem is a föld középpontjában, a helyiség kisugárzása nem önmagából adódik, hanem BMZ művei által érzem úgy, hogy egy szentélyben vagyok, egy szakrális helyen, ahol vér is kicsordulhat. Nem csordul ki, bár BMZ fejjel lefelé lóg a közel húsz éves fotókon, sőt meztelenül hajtja a kereket (BMZ: Body Angel, CA Toronto, Music Gallery, Monti Costin Amen „Accumulations” című művében, fotó: Sandy Mc Fadden,1996), megmutatva, hogy igazi férfi. És sámán is.

Az arcomon nincs sámáni révület, varázserő sem bizsereg tagjaimban, az univerzum távoli világnak tűnik számomra, ha Carl Sagan csillagász vonzóvá is tette az ismeretlen teret és univerzumot, a Fermi-paradoxon meg érthetővé[3]. BMZ: „Téglák társadalma”, 2012-2013 (installáció, téglák, raklap) olyan tér és univerzum, ahol egyedül vagyunk, de az élet egyetemes. Téglából faragott szobrok alkotják és reprezentálják a társadalmat, annak szerkezetét. Tégláim, mint a társadalom, építőelemei a rájuk szabott „sorsnak” feladatnak megfelelően beépülnek, lázadnak, reménytelen helyzetbe kerülnek, de természetesen akadnak, akik egyetértenek a felső kaszttal, kasztokkal, hurráznak, pöffeszkednek.[4]

Téglák társadalma (installáció, téglák, raklap, részlet II.)

BMZ megszelídült, nagyon tudatosan felépített kiállítása elüt korábbi, sokak szemét megbotránkoztató performanszaitól, kiállításaitól. Egy szimbólumokból felépülő világ és ennek a világnak tárgyai tárulnak elénk. Közösségi teret teremt és hoz létre, benne az egyén és a közösség viszonyrendszere látható, vehető észre. Ez nem magánmitológia, bár annak tűnik. Sőt, a művész is úgy fogalmaz: A jelen életemben, az eddig a Földön eltöltött 52 életévem társadalmi tapasztalatait sűrítettem ebbe a műbe, visszautalásként 1956-os eseményekről is megemlékezve.[5] Az alkotó nem pihen, úton van: BMZ: „Az út hátralévő része” (c. performansz, CA Toronto, Cinecycle, 1996, fotó Litkei Zsolt), nincs megállás, amíg erővel bírja, menni fog.

Etológus is lehetne BMZ, a megfigyelései, tapasztalatai alapján arra a felismerésre jut, hogy élete során alig változott valami. A rend szerkezete hasonló a kezdetekhez. A kasztosodás most is él, jelen van, ha úgy is teszünk, hogy nincs. BMZ visszanyúl az eredethez, leképez, felépít, és hallani vélem Martin Luther King szavait: Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.[6] BMZ katedrát épít, lépcsők vezetnek fel a csúcs közelébe. De ez nem katedrális.

Egy szomorú országról, annak elképzelhetetlen, de mégis valóságos lakóiról írt Parti Nagy Lajos 27 novellát. Parti Nagy a vele készült interjúban megemlíti: Bodor Ádám mond valami olyasmit, hogy az író addig kínlódik, amíg kitalálja a színtiszta valóságot. [7] Vajon BMZ is kitalálta a színtiszta valóságot, egy szomorú országot és lakóit? Iróniával tekint országára, mintha azt mondaná: Keletről nem jön új.[8] Lovasi András említi meg, hogy…az egyik legnagyobb bűne a vasfüggöny mögött töltött negyven évnek, hogy csak azokat az értékeket tudtuk adni a nagyvilágnak, ami az elszigeteltségünkben, skanzenszerűségünkben megmaradt nekünk: a klasszikus és népi kultúrát.[9] BMZ már-már klasszikus és egyben népi is. De hogy skanzen lenne a kiállított szoborparkja, azt nem hinném. Felrázó performanszai éppen a trend ellen mentek, a kiváltságok, a kánonok ellen. Mostani kiállítása is meglepetés, nem várt megszólalási forma és mód. Szatirikus szemléletet, önálló és kreatív gondolatokat foglal magában az Átírás. Miközben nem ír át semmit, rendje a mi világunk rendje, ennyiben groteszket látunk, Samuel Beckett által írt Godot-ra várva értelmében (gondolkozz, disznó[10]). BMZ mindig is a kontraszelekció ellen küzdött és küzd, vívta és vívja csatáját, változatos eszközökkel. Most is csatában van. Nem Attila sírját tárja elénk diadalittasan, hogy megtalálta. Tisztaságot akar a zűrzavarban, alternatívát, bárhol is legyen otthon vagy otthontalan. A műfaji keretek nem fontosak számára, körbejárható szentélyt épít, felhasználva a kiállítótér oszlopait, a tér négyfelé ágazását (négy égtáj) és közben átírja, belénk írja a valóságot anélkül, hogy egyetlen tégláját el- vagy megmozdítaná. BMZ emberi és művészi személyiségét látjuk kiteljesedni a bemutatott művekben. Nyugatról jön, túl van a Lajtán, a Viharsarok még mindig létezik. És ezt a látogató(k) sem feledheti(k).