Esszék, tanulmányok

 

 IMG_6521.jpg

 

Horváth Csaba

 

Összeáll, gomolyog. Felhőfénykép

– Egressy Zoltán fotográfiáiról

 

„Ha tényleg fotográfus leszek, akkor nem a láthatót

akarom majd lefényképezni.”

Bartis Attila

 

S a képalkotás vágya hasonló a szövegben és azon kívül. Talán ezért gyakori, ha egy író nemcsak szóképeket alkot, hanem rajzol, fest vagy fényképez is. A kortárs magyar irodalom szerzői közül Nádas, Szijj és Bartis fotóznak, Háy fest, Tóth Krisztina kisképzőt végzett, így ő rajzol, fest, fényképez és lámpákat készít.

A kép és a szókép szoros viszonya nem nevezhető újnak. Lessing szerint a „festészet néma költészet, a költészet pedig beszélő festészet”, napjainkban a kétféle reprezentáció és nem csupán az időhöz való kétféle viszonyt mutatja fel. A kép, ahogyan az írás is, nem pusztán rögzíti, hanem megteremti az időt, amelyet megalkotója rögzíteni vágyik. Ugyanakkor a látványban sűrített jelenben az azt meghatározó múlt és az abból születő jövő is benne sűrűsödik. A kitüntetett pillanat nemcsak egy folyamatot foglal magában, de egyben olyan látványt mutat fel, amely láthatóként a nem láthatót képes felmutatni. 

 

IMG_6473.jpg

 

A kép időt teremt és összesűríti azt. Lessing szerint az ábrázolt képen az indulat legfelső foka sűrűsödik, s nem a cselekmény legismertebb pontja látható. A fénykép azonban mást és máshogy ábrázol, mint a festmény; Bazin szerint „a fénykép a művészi alkotással ellentétben nem az örökkévalóságot ragadja meg, hanem csak az időt balzsamozza be és menti meg az elmúlástól.”

Sőt, Barthes véleménye az, hogy a „festészet a sosem látottat is képes imitálni. A beszédben olyan jelek kombinálódnak, amelyeknek van ábrázolt-juk, de ezek önkényesek is lehetnek, és nagyon gyakran valóban azok. Ezzel szemben a Fotográfiát nézve soha nem tagadhatom le, hogy a dolog ott volt. Benne a valóság és a múlt együtt van jelen.” Egressy drámái, versei, novellái, regényei megteremtik az időt, a felhőképek viszont úgy sűrítik magukba azt, hogy látványként megőrzik a valaha létezett pillanatot.

 

IMG_6516.jpg

 

A felhő és a Hold, ahogyan a szélcsend is, ugyanannak a metaforarendszernek a része. Ám ez a metaforarendszer addig működik, amíg a felhő nem fotón jelenik meg. Barthes szerint a „Fotográfiában a dolog (egy adott elmúlt pillanatban) sohasem metaforikus értelemben van jelen”. Ám ami a fotón dolog, az írott szövegben csakis metafora lehet. A meteorológiai külső jelenségek összetettségét viszi át a belső folyamatokra és vetített rá sűrítve a léthelyzetekre. A képek azonban máshogy működnek: önmagukban is megállnak, ha nem utalnak semmire. A szövegben azonban minden egyes szó egy utalásrendszer része lehet.

„Ha festő lenne, csak égboltokat festene, mindig eget, esővel és felhőkkel, halvány, alig látszó Holddal, kizárólag nappali vagy alkonyati égboltokat, mert a csillagok nem érdeklik.” – mondja magáról a Százezer eperfa egyik szereplője. Egressyt jobban érdekelték a Hold és a felhők, mint a csillagok. A csillag az elérhetetlen tökéletesség ígérete. Az irodalmat azonban az elérhető tökéletlenség vonzza igazán: így Egressy is arra kérdez rá, hogy miért élünk még annál is boldogtalanabbul, mint ahogyan élhetnénk. Szövegeiben és képein legalább a boldogtalanságunk magyarázata összeáll egy pillanatra: ha nem érthetjük meg, miért nem vagyunk boldogok, legalább az kiviláglik, miért vagyunk boldogtalanok. A drámákban többször is szerepel az a Bittner, akinek a figurák többségével szemben mindene megvan: családja, női, vagyona, anyagi biztonsága. Mindenki olyan akar lenni, Bittner, aki viszont a drámák világában nincs jelen. Ő a csillag, akiről nem érdemes írni. Egressyt a csillagok bizonyossága helyett a saját magukban is bizonytalanok érdeklik, akik vágynak a szabadságra, boldogságra, de megrémülnek a végtelentől. Akik arra vágynak, hogy máshogy éljenek, de önmaguktól nem képesek szabadulni.

 

IMG_6540.jpg

 

Egy másik hőst a Hold közelsége érdekli, mert „többnyire katasztrófák történnek ilyenkor, szökőárak, borzalmak, súlyos bűnesetek, bár állítólag ezek a jelenségek nem magyarázhatók egyértelműen égitestek elhelyezkedésével, geológusok szerint teljes hülyeség a hold-magyarázat, nincs tudományos alapja.”

Tudományosan természetesen nem a meteorológiai jelenségek jelölik ki az ember helyét a világban, az ember mégis igyekszik ezekkel magyarázni az őt körülvevő végtelent. Ahogyan a Százezer eperfában az eltűnő szél metaforája a világ Istentől való elhagyatottságát segít megfogalmazni, úgy jelöli ki a felhők látványa az ég végtelenjét.

Egressy gomolygó, folyamatosan átalakuló felhői nemcsak a teret, de az időt is elképzelhetővé teszik. Ott kavarog bennük a felejteni vagy megszépíteni vágyott múlt, a félt, de birtokolni akart jövő. S az a jelen, amiben a tegnapi hideg holnapi meleggé változik, amiben a felszálló meleg áramlat csapadékká alakul, szóval mindaz, amit látunk, de nem értünk, gyönyörködünk benne vagy tartunk tőle: a felhő, ami gomolyog felettünk.

A felhők változnak, ahogyan az alatta élő emberek. Sőt a felhők története az emberek történetévé is válhat. Amikor a tevealakú felhő hasonlíthat menyéthez, de cethalhoz is, nem azért zökkent ki az idő, mert Hamlet hülyét csinált Poloniusból, hanem azért, mert a mindenkori hivatalnoknak olyan lesz az élet mintázata, amilyennek a felsőbbség mutatni akarja. Büszke, egyenes gerincű államtitkárok definiálják azóta is újra meg újra, milyen az élet és mit kell tudni a felhőkről. Ám azt is a felhők mutatják meg, milyen kicsik valójában a földi óriások. A Háború és békében Andrej herceg a felhők miatt ébred rá, mekkora Napóleon valójában: kicsi, akarnok ember, aki a hatalomtól elvakulva nem látja át, hogy az élet gyönyörű és megérthetetlen, ahogyan a halál is az, amelynek az értelmét az élők közül senki se tudta megfejteni.

 

IMG_6507.jpg

 

            A mélynövésű diktátorok nem azért jelentéktelenek, mert nem érnek fel a felhőkig. Az velük a baj, hogy nem érdeklik őket sem a felhők, sem a felhők alatt élő emberek. Oda néznek, ahova a fák teteje nem ér fel, de nem látják azokat, akiknek az élete lejjebb zajlik.

            Egressy egyik hősének a mondata nemcsak a felhőfényképezés, de az írásai ars poeticája is lehetne: „A felhőn belüli előéletét vizsgálnám legszívesebben, az lehetne a fő területem. Fontos, az határozza meg, hogy a csapadék milyen módon halad át a Föld víz- és éghajlati körforgásain.” A „felhőn belőli előélet” érdekli, azaz a folyamat, aminek eredményeképpen a hősei dönteni próbálnak az életükről, s az „éghajlati körforgás”, aminek szigorú szabályai a kitörés kudarcát okozzák. Sőt, mintha hőseinek nem is az lenne a fontos, hogy kiszabaduljanak, hanem az, hogy a szabadulás illúziója ne vesszen el. „Az ember végül is szabad lenne, csak ezer bilincset rak magára.” – mondja Bece a Portugálban, s úgy tűnik, elég ennyi a szabadságból.

            A felhő látványa nem azonos az ég végtelenjével, de kijelöli az eget, így aki a felhőt nézi, feltérképezi az elképzelhetetlent. Egressy hősei nem szabadok akarnak lenni, hanem elképzelni akarják a szabadságot. Az élet lent zajlik, de a felhők magasa miatt lesz megérthető. Portugália miatt képzelhető el, hogyan kellene Irgácson élni. Portugália Európa legszélén van, ott, ahol véget ér a földrész. – de Irgács sincs Európa közepén. Az irgácsiaknak annak mégis a világ közepe lehetne ez a falu, ha azt éreznék, a saját életüket élhetik. De nem élik azt.

 

IMG_6558.jpg

 

A lisszaboni vonat nem áll meg Irgácson, de Bece nem ezért nem találhatjuk meg Portugáliát és benne önmagát a térképen nem is létező magyar faluban. Látszólag arra az érzésre vágyik, ami a portugálokat tölti el a saudade közben, valójában birtokolni akar: nőt, irodalmat, mindent. Ezért mesél Masninak, ezért írt esszéket a feleségének, és ezért nem fontos a számára, mit gondol a másik. Úgy akar menekülni, hogy bármikor, bárhova visszamehessen. S miközben nincs maradása Pesten a felesége vagy Irgácson Masni mellett, az ő életében Gaugin remekművei még váratnak magukra. Bece látja a felhőket, csodálja, talán el is indul, de nem éri el őket, miközben az élete olyan lesz, mint a felhő: összeáll, gomolyog, eltűnik.

A fátyolfelhőn keresztül látni véljük a Napot és a Holdat, ám valójában nem ott vannak, amerre nézünk. A fátyolfelhő eltéríti a fényt. Ez a meteorológiai jelenség adja Egressy hőseinek léthelyzetté alakuló érzékcsalódását.

 

IMG_6510.jpg

 

Az irgácsi anzix, a Kék kék kék cirkusza, a 4 × 100 futópályája, a Sóska, sültkrumpli öltözője vagy a Százezer eperfa szélcsendes Budapestje, a Most érsz mellé, a Majd kiszellőztetsz világa vagy a Hold on-nak a felhőket már felülről néző univerzuma olyan helyek, ahol fátyolfelhők térítik el a fényt. Ahol benézzük az igazán fontos dolgokat, mert „megy a tévé, figyelik a híreket, semmi különleges nem történt este, se cunami, se tornádó, bűnesetekről se beszélnek, igazuk lehet a geológusoknak, hülyeség az egész, a Hold csak egy korong, egyébként tényleg nagy volt, ez igaz, sajnos kevés helyről lehetett jól látni, a felhők elrontottak mindent.” 

Nem a Hold vagy a felhők rontanak el mindent. A hírek és a rémhírek hétköznapjai úgy takarják el előlünk a létezés lényegét, ahogyan a felhők képesek elfedni az eget és összezavarják, hol a van valójában a Hold meg a Nap. Azt a döntést teszik bizonytalanná, hogy az ember akár szabad is lehet. Ha Heidegger meteorológus lett volna, a megnövekvő felhőzetet a sajátnak nem érzett élet nyomán kialakuló jelenségnek tartotta volna, amely a létet, mint az igazságot elrejti és felmutatja.

A Lila csík, fehér csíkban olvashatjuk: „Sok mindent másképp kellett volna csinálni, de az ember erre későn jön rá. Amikor olyanok is elé kerülnek, akik addig a nyomába sem értek. Akkor egyszerre csak felkapja a fejét. És nem érti, miért változott meg körülötte minden. Mire jutottam a tehetségemmel? Nemigen tudtam bánni vele. A felelősség hiányzott belőlem.”

A könyv elején feltűnő felhők egy kegyelmi pillanatig eljutó út kezdetét mutatják. A „nézd Andikám, a felhőket a Bakony fölött, milyen csúnyák, szél lesz a Balatonnál” mondattól a Kosztolányi Hajnali részegségét idéző vendégségig, s vele a teljes, el nem pazarolt élet képéig jutunk el. A könyv végének pillanatfelvételén Törőcsik András, a magyar futball legnagyobb ígérete fut ki az utolsó mérkőzésre: „a fotós ebben a pillanatban kattint, a képen a háta látszik, érzékelhető az iszonyatos zavar, mosolyognak és tapsolnak a társak, ahogy megy, a sor elején megfordul, integet az embereknek, megint nem látok jól, összefolyik minden, mennyire mindegy, melyik az a zalacsányi fa, így volt szép minden, és most ez az egy pillanat van csak a világon, ez az egy mozdulat, a tétova intés valaki részéről, akit pillanatokkal ezelőtt szólított a hangosbemondó, azt mondta: kilencesben Törőcsik András, a világ legjobb játékosa.”

 

IMG_6478.jpg

 

A Lila csík, fehér csík a be nem töltött tehetség, a meg nem értett zseni, az eltékozolt ígéretek könyve. És mindegy is, hogy az ember focista a hetvenes-nyolcvanas évek minden tehetséget árokba csúsztató Magyarországán, Portugáliába induló, de csak Irgácsig jutó esszéista, vagy holdkutató a jövőből, Egressyt hőseinek elrontott életei mögött az az illúzió húzódik meg, hogy külső okok miatt rontották el az életüket.

A Portugál, a 4x100 futói, a Sóska, sültkrumpli már elhagyott és még boldog futballbírói, de a novellák és regények hőseit is a felhők kedvező állására várnak, miközben azt gondolják, ők maguk változatlanul állnak az ég alatt.

Törőcsik vallomására, a „felelősség hiányzott belőlem”, így reagál az író: „miért tartozna bárkinek bármivel, a tehetsége az övé, azt kezd vele, amit akar, a benne való hit nem jogosít fel senkit semmire, azt hiszem, észrevétlenül felnőttem, ha ezt gondolom.”

Az időben benne gomolyog a gyerekkor, a felnőtté válás, az illúziók fel- és leépülése, a létezésnek a valódi ideje, amelyet a hétköznapokban az időjárás kellemetlenségei és a híreken keresztül létező világ egyaránt eltakarnak: „Influenzajárvány várható, a hét derekától végre halálesetek is elképzelhetők. Néhány szó az időjárásról: heves szélütések lesznek, időnként megnövekszik a felhőzet. Rémhírekkel legközelebb egy óra múlva jelentkezünk a 66.6-os frekvencián.”

 

IMG_6524.jpg

 

A felhő a meteorológiában a felszálló meleg levegő nyomán kialakuló képződmény, amelyből még nem csapódott ki a csapadék; így metaforaként is kettős. Egyszerre lehet az elérhetetlenség és kiismerhetetlenség vágyának, ugyanakkor az ezektől való szorongásnak a metaforája. S a köd és pára olyan halmazzá áll össze, ami irányítja és megnehezíti a látást. A felhő elfedi és megmutatja az ég végtelenjét, a felhő képe pedig segít elképzelni az elképzelhetetlent és meglátni a láthatatlant.

A felhő ezért az isten megmutatkozásának és elrejtőzésének a jele, az ember számára megismerhetetlen világ fátyola. Jób arra kérdez rá, vajon látja-e Isten a felhők sűrű takaróján át, mi történik a földön, a Siralmak könyve pedig kételkedik abban, hogy áthatolhat a felhőn az ember imája. Egressy műveiben is folyamatosan ott vannak ezek a kételyek; sőt éppen a halál értelmetlenségével szembesülő Pap mondja ki a Portugálban: „Nem bírom én ezt.”

A Hold on alcíme szerint a déli szél balladája. A futurisztikus-apokaliptikus regény megforduló nézőpontja az időjárás metaforáját, s így az értelmezhetőségét is megváltoztatja: a Holdon élő kutatók fentről nézik a meteorológiai jelenségeket. Ezt az univerzumot már nem csupán az Isten hagyta el, de az emberek is az idegenségérzet tudatosodásával nézik a Földet. A Holdra települt kutatók elől a felhők azokat a személyes és kollektív emlékeket takarják el és idézik fel egyszerre, amelyeken a poszthumán világ túllépni látszik: „Azért az felejthetetlen pillanat volt, amikor először megláttam a Földet. Próbáltam belőni Európát a kis ablakon át, kerestem, mint gyerekkoromban az íróasztalomon forgó földgömbön. Sok volt a felhő, nem ment könnyen. Aztán megláttam az olasz csizma szárát. Nem keresek szavakat, felesleges lenne, azt az érzést nem tudom visszaadni. Bevésődött, őrzöm.”

 

IMG_6538.jpg

 

Egressy hősei általában a normális élet emlékét őrzik. Még a Portugál Asszonya is akkor a leginkább megrendítő, amikor emlékekben átsejlő énjére emlékezik: „Sátán! Te itt vagy? Hogy vagytok? Mi van veletek? Össze kéne jönni már egyszer!” – mondja az egyik lecsúszott alkoholista a másiknak, mintha mindketten egy már rég elveszett életben lennének most is. S ha nem is lehetnek benne, legalább emlékeznek rá. Legalább van mire emlékezniük.

A szivárvány optikai jelensége is a felhőkkel függ össze. A szivárvány lehetőségét is az úgynevezett halójelenség teremti meg, sőt a szivárvány akkor a leglátványosabb, ha az égbolt felét még felhők borítják. Ha a felhő a szabadság lehetősége lehet, akkor a felhő vízcseppjein az eget és a földet összekötő színes ívben a szabadság szépsége villan meg. Ha a felhő a szabadság megértésnek a kísérlete, a szivárvány a szabadság szépsége lesz.

Egressy hősei nem merik vállalni a szabadságukat, mert mint mindenki, ők is a saját világuk foglyai. Ám legalább nem felejtik el, hogy mi az, amire vágynak, mi pedig tudjuk, hogy és mitől rettennek vissza. A fotókon pedig az összesűrűsödött, egy pillanatra alakot öltő, majd szétfoszló felhők gomolyognak úgy, ahogy a szövegeiben bomlik ki a szereplők élete.

 

Megjelent a Bárka 2020/6-os számában.


Főoldal

2021. január 06.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png