Szabó T. Anna
Szőlőhegyi ballada
„Miért sírsz, miért sírsz, anyám, édesanyám?"
„Mert hallom, jön apád, és hallom, hogy részeg.
A kapáját hozza, az Istent átkozza.
Hová bújjak tőle, hová dugjalak el?"
„Ne sírjál, ne sírjál, anyám, édesanyám,
bújjunk a pincébe a nagy hordó mögé,
oda majd nem jön le, ott majd nem talál meg,
ne félj, édesanyám, megsegít az Isten."
„Nem bújok, nem bújok a nagy hordó mögé,
oda megy először, ott iszik elsőként.
Inkább másszunk gyorsan a fa tetejibe,
mert amilyen részeg, sose szed le onnét."
„Anyám, édesanyám, magas a diófa,
magasan van az ág, nem érek fel oda."
„Add a kezed, fiam, emellek, felhúzlak,
de siess, mert jön a kapával az apád."
„Asszony, te, mit csinálsz, te világ kurvája,
gyere le azonnal, megfogtam a kölyköd!
A torkát elvágom, piros vérét veszem,
nem is az én fiam, nem az én gyerekem!"
„Lemegyek, lemegyek, csak a kicsit hagyja!
Tegye le a kapát, a kicsit ne bántsa!
Ne üssön meg engem, hagyjon békét nekem,
ez a maga fia, egyetlen gyermekem!"
„Hát, ha az egyetlen, egyetlen is marad,
mert te többet nem szülsz, elvágom a nyakad!
Nem érdemli meg az ilyen rongy, hogy éljen.
A kölyköt bezárom, hogy dögöljön éhen."
„Istenem, Istenem, sikolt édesanyám,
hadd menjek ki innen, megöli az apám!
Fához kikötözte, piros vérit vette,
inkább halt volna meg az apám helyette!"
Az Isten nem hallja a kisgyerek hangját,
vert anya sírását, apa vad haragját,
emberek, ha hallják, állathangnak vélik,
csak farkas üvölt így, csak a macska sír így.
Ha Isten nem hallja, a törvény meghallja,
három rendőr felment a hegyre hajnalra.
Ott feküdt a gyermek, félig már megfagyva,
a fához kötözve vérben állt az anyja.
Anyát és gyerekét a kórházba vitték,
az apát megfogták, a fogházba vitték,
de mikor a lépcsőn kettőt lépett volna,
meghasadt a szíve, lebucskázott holtan.
„Anyám, édesanyám, nincs többet, ki verjen,
most már nincs mit félned, mert az apám elment."
„Jaj, meghalt, itt hagyta szegény árva fiát -
eddig csak ő bántott, most az egész világ!"
Szerelmes ballada
A pünkösdi rózsa
kihajlott az útra,
szép leányok suhognak a
pergő-forgó táncba,
keringeni, sürögni,
legényeket bűvölni,
szép fekete fonatukkal
férfiszívet kötözni.
Az egyik szép leány
szép mosolygós alma,
a még nála is szebb
gyöngyharmatos rózsa,
a legszebbik mint a nap,
friss, akár a virradat -
„Édes babám, de örülök,
hogy megláttam arcodat!
Gyere, lelkem, édes,
mert meghalok érted,
hogyha haza nem vihetlek,
holnapra nem élek!
Látom, szép vagy, jó vagy,
pont nekem való vagy,
ha hozzám jössz, minden éjjel
lehozom a holdat!"
„Ha te megszerettél,
én is megszeretlek,
de jaj, anyám nem enged el,
veled hogy mehessek?
Élek veled, ha birok,
nem kellenek papírok,
de ha veled nem mehetek,
halálomig sírok."
„Ha nem hoznak, visznek,
Ha nem adnak, szökj meg,
a táncból én egyenesen
szüleimhez viszlek!"
„Röptess, fényes madaram,
átadom neked magam,
veled élek, veled halok,
karold át a derekam!"
A pünkösdi rózsa
kihajlott az útra,
két szerelmes majdnem-gyermek
útra kel most újra.
Nagyvárosba mennek,
munkát ott keresnek,
nagyszülőknél ott maradt már
a kicsike gyermek.
Élnek otthon nélkül,
de nem munka nélkül,
és ha egymást ölelhetik,
élnek bánat nélkül.
Forduljon az óra
rosszra avagy jóra -
harminc évet éltek együtt:
szép, szerelmes próba.
Erről szól a nóta
évezredek óta.
Csurika balladája
Mit vétettem én tinektek?
Égnek, földnek, Úristennek?
Mért van bűnöm, ha nincs?
Csak a munka, csak a munka,
nem hasznomra, csak javukra,
mert másnak gyűl a kincs.
Vizes gyolcslepedőt ráztam,
szünet nélkül hét órában,
hogy legyen, mit egyek,
gőzpokol volt a Patyolat,
bért nem - munkát adtak sokat,
gyerek voltam, gyerek.
Elfáradtam a munkában,
fájt a hátam, fájt a lábam,
mondták: Figyelj, Csuri,
a kicsi csak kis pénzt talál,
majd ha megnősz, akkor talán
jut neked valami.
Otthagytam a lepedőket,
ott egye a fene őket,
keresek jobb helyet,
akkor a Vasműbe mentem,
lapát csúszkált a kezemben,
dobáltam a szenet.
Kicsi lányka nagy lapáttal,
tizenkét órát lapátol,
izzad, de bírja még,
reggel hattól este hatig,
nem ehetik, nem alhatik,
nem mondhatja: elég.
Fehér után feketében
így telt el tizenegy évem,
szállt, mint a szén pora,
a pénzem mind hazaadtam,
magam pénztelen maradtam,
semmim se volt soha.
Most itt állok - hol hibáztam?
Valamit rosszul csináltam?
Csak munka, más alig,
eltelt bár a fél életem,
megmaradt a becsületem,
ennél több nem telik.
Becsület, jókedv, akarat,
és jó szándék - ennyim maradt,
irgalom atyja, nézz:
kicsi vagyok, nagy a szívem,
mindenhol helyt álltam híven -
most itt állok.
És ennyi az egész.
Megjelent a 2011/3-as Bárkában.
