Zsille Gábor
Teológiai kétely
Ha Isten, akit hiszek és vallok,
elfordítja arcát a bűnöstől,
s erősen helyteleníti a bűnt,
akkor miért alkotta az embert
úgy, hogy az Istennek tetsző létmód,
az úgynevezett erényes élet
elviselhetetlenül unalmas?
A dogmatika ezt nem tárgyalja,
Aquinói másfelé néz, hallgat.
Ágostonnak nem volt nehéz dolga:
mielőtt szent lett, kiélte magát
rendesen, ahogy a csövön kifért.
Én viszont valahányszor azt hallom:
erkölcsös élet, ásítanom kell.
Ha majd ágyhoz kötve, pisiszagban
fekszünk egy félhomályos szobában,
s a hatféle gyógyszer fátyolán át
eszünkbe villan egy kis boldogság,
arcunkra mosolyt nem az rajzol, hogy
megállás nélkül józanok voltunk,
s esténként tízkor aludni tértünk,
nem az lesz, félő, a fő vigaszunk,
hogy mindennap rózsafüzéreztünk,
nem volt garázsvitánk a szomszéddal
és nem tartoztunk soha senkinek –
hanem a bál, mikor a sötétben
az a jóleső huncutság történt,
na meg a Béla legénybúcsúja…
Ami az életbe izgalmat hoz,
az mind paráznaság, kicsapongás,
mámor, kaland, szenvedély, léhaság,
torkosság, édes titok, függőség,
plusz egy szüreti nap a présházban…
Az erkölcsös élet hótt unalmas.
Pap legyen a talpán, aki bírja.
Bölcseleti kétely
Mit tanultunk Senecától?
Éppen annyit, mint a többi
régen halott bölcselőtől:
szinte semmit.
Minden nóta változatlan,
minden sebünk ma is lüktet,
ugyanannyi fogoly senyved
és eseng itt,
mint Lucius életében.
Sőt, még több, és több a rablánc.
Okulhattunk volna pedig
egy szemernyit
kétezer esztendő alatt
harag, gyűlölet, szorongás,
türelem, öröm dolgában,
a keservit.
„Nem élni jó, de jól élni” –
csak ennyit tanultunk tőle,
ebből viszont nem sikerült
gyakorlatba átültetni
szinte semmit.
Megjelent a Bárka 2023/6-os számában.
