Halmai Tamás
Statika
„Isten országa közöttünk van,
a csillagos ég felettünk,
a pokol pedig bennünk.”
(Visky András)
A séta az, hogy bőszen összebotlom
a levegőt a porral, dúdolgatva.
Pirosan ömlik alá őszi bokron
a bogyók mozdulatlan zuhatagja.
A tér megáll, a dél megállapodni
óhajt, füvek közt fénye szétszivárog;
a földút égtől áteredő holmi –
átadás-átvétel után kivárok.
Mikor szerződtünk sorsra, szerelemre,
s hogy elmúlni is kész leszünk végtére?
Ki hagyta ránk a szavakat? És vére
mért bennünk csobog lét óta? Csókkal súgd.
Nélkülünk is épül a szentek szentje,
de velünk kötnek statikai alkut.
Reveláció
Mikor ébredek, még a rádió.
Kórus emlékeztet, hogy egyedül.
Kórus vigasztal: reveláció
reggel minden. Tájjal tele az űr.
A szólamok! A szünetek! A tiszta
szépségből túli tisztaság kicseng.
Az embert új életre szabadítja
egy efféle megváltó incidens.
A magány az, hogy egyvalakit vágyom
tudni. Lenne itt! S a vágy megjelentet:
itt vagy, mielőtt önmagammá vásom,
és szemed világa nekem világnyi.
A völgyből kilátótoronyra látni.
És tulipánsor veri föl a kertet.
Tilinkó
„…minden tett úgy lesz tökéletesebb,
ha néhány magamról lemondtam.”
(Báthori Csaba: Hajnali beszéd)
„mi kívánság mind kárhozat”
(Iancu Laura: Külön)
Bűnösökkel teli a menny. Hogyan
másképp? Ha oda emberestül páráll
a lét, s fellegek hűs odvaiban
ördög is megpihen. Titkok lábánál.
De új élet már réges földön is
kélhet; zsengécske tilinkó a hajnal,
hogy meg ne higgyünk többé genezis
nélküli éjt. Kacérkodik anyaggal
lelkigyakorlat – gyakorlat teszi
a lelket. Meztelen minden király.
Szebbek madár óhajos terhei
tartóoszlop kívánságainál?
Nem tudja, ó, nem, elhagyni a szépség
a varjak urbánus népiességét.
A versek a Bárka 2025/1-es számában jelentek meg, közülük a Reveláció a szerző kézírásában.
