Pestisdoktor
Erdész Ádám
Múltbéli járványokról
Hétköznapjainknak bő egy éve megatározó tényezője a koronavírus és az ellene való védekezés. A modernkori járvány megjelenése sok újságírót és történészt késztetett arra, hogy elővegye az évszázadokkal korábbi járványokról szóló könyveket és forrásokat. Volt, aki érdekes történeteket keresett, akadt, aki a korabeli társadalmi reakciók példáit és a védekezési stratégiák működését vagy éppen kudarcát kutatta. Az egyik legérdekesebb járványtörténeti összeállítás A hétköznapi élet története című blogon jelent meg az elmúlt évben. A kimondottan népszerű blog gondozója, Fónagy Zoltán a következőképpen határozta meg a felület tematikáját: „Hogyan laktak az emberek korábban? Hogyan öltözködtek és mivel táplálkoztak? Hogyan ünnepeltek, milyen volt a viszonyuk a születéshez, a betegségekhez és a halálhoz? Banális kérdések, amelyeket a történészek sokáig nem tartottak méltónak a tudomány komolyságához. Pedig a hétköznapok történetét kutatva saját életvilágunk gyökereire csodálkozhatunk rá...” A színesen megírt, sok képpel illusztrált esszék közül a szerelemről, a párkapcsolatok, a családi élet történetéről szólók váltották ki a legnagyobb érdeklődést.
A blog gondozója a járványtörténeti összeállításban is a társadalomtörténeti folyamatokat kereste. Azon túl, hogy a már kialakult mintákhoz igazodva érdekes írásokat kért a szerzőktől, a mai helyzetben is előbukkanó kérdéseket állította a középpontba. Milyen egyéni és közösségi védekezési stratégiákat alkalmaztak a különböző korokban, ezek közül melyek bizonyultak legalább részben hatékonynak, és melyek generáltak társadalmi konfliktusokat? Egy-egy krízishelyzet nagyon sokat elárul az adott társadalom integráltságáról, érdekes kérdés az is, hogy ilyen helyzetekben meddig hatásos a nyers erő alkalmazása – már, ha van –, és mikor válik ez az eszköz pusztítóvá? A blog szerkesztője nagy figyelmet szentelt a járványok népesedésre, társadalomszerveződésre, gazdaságra gyakorolt rövid és hosszú távú következményeinek. Ugyancsak központi kérdésnek számított a pandémiát követő civilizációs folyamatok bemutatása. A járványtörténeti sorozatban olvashatunk a pestis elleni védekezés módszereiről, a karantén gyakorlatának kialakulásáról, a rituális zsidó fürdő megelőző hatásáról, de még egy 1970-es években lezajlott s elég gyorsan elfeledett jugoszláviai feketehimlő fertőzés következményeiről is.
Lássunk egy-két érdekes mozaikot a blog írásaiból. Az egyik legizgalmasabb kérdés a járványok és az ökológiai változások összefüggése. A blog szerzői közül többen is utalnak az klimatikus változások és a járványok gyanítható ok-okozati összefüggéseire. Vadas András a karantén történetéről szóló cikkében arról ír, hogy a pestis baktériuma Belső-Ázsia őshazájából kiszámíthatatlan időközökben, ökológiai változások hatására tör ki mind a mai napig. Ma már a kitörés nem jelent komoly fenyegetést a több mint száz éve felfedezett védőoltásnak köszönhetően.
Pestisesek temetése
Ennél szorosabb összefüggést mutat be Fónagy Zoltán a 19. századi kolerajárványok történetéről szóló írásában. A kolera is Ázsiából, mégpedig a Gangesz deltavidékéről indult ki, de a 19. század elejéig nem terjedt túl India tágabb határain. Ezzel szemben 1817-ben váratlanul és korábban nem tapasztalt mértékben kilépett korábbi hatóköréből. Fónagy Zoltán friss ökológiatörténet-szakirodalomra támaszkodva a kolera európai járvánnyá alakulását az indonéziai Tambora vulkán kitörésére vezeti vissza. A Tambora 1815-ös kitörése az eddig ismert legnagyobb vulkánkitörés volt. A kitörés nyomán annyi gáz, por és hamu került a légkörbe, hogy a föld átlaghőmérséklete egy fokkal csökkent, és az északi féltekén két-három évre szélsőséges időjárás alakult ki. Nyomában járt az éhínség és a kolera. Az 1817-ben Indiából kitört kolera évszázadra világjárvánnyá vált. (Mellesleg a ez a katasztrófa Békés megyében érvényesülő lokális hatásokkal is járt. Egy pusztulás hozó jeges förgeteg mellett ekkor jelentek meg Békéscsaba utcáin az Erdély felől, az éhség elől, az éhségtől űzött román menekültek.)
A blog írásaiban sok szó esik a karanténról, amely évszázadokon át az egyetlen hatékony védekezési eszköznek bizonyult. A betegek és egészségesek elszigetelését célzó intézmény kialakulásáról Vadas András már idézett írásában olvashatunk. Az önkéntes elkülönülésről mesél nekünk Boccaccio Dekameronja, de hivatalos rendelettel először 1377-ben Raguza városa rendelte el a karantént. A forgalmas dalmáciai kereskedőváros Nagytanácsa felismerte, hogy a település lakóinak védelmét szolgálja, ha a pestissel sújtott területekről érkező hajók utasait és személyzetét távol tartják egy időre a várostól. A Nagytanács rendelkezése értelmében a pestistől érintett területekről érkezőknek egy hónapot kellett Szent Márk szigetén vagy a Régi Városban tölteniük, s csak akkor léphettek Raguza területére, ha egészségesnek bizonyultak
A távolabbi évszázadokat idéző írások között van egy, amely hozzánk időben viszonylag közeli történetet mesél el. Bíró László egy 1972-ben lezajlott, Koszovót és néhány jugoszláviai várost érintő feketehimlő járvány lefolyását rekonstruálta. Ez a történet egy, a védőoltást közvetlen hatásait megúszni akaró fiatal koszovói férfi mekkai zarándoklatával indul. Vélhetően manipulációja következtében a zarándoklat alatt elkapta a feketehimlőt, s másokat is megfertőzött. A tüneteket nem azonnal ismerték fel, ahol a betegeket elkülönítés nélkül kezelték, újabb gócpontok alakultak ki. Itt jön a csattanó: ezt a járványt az akkori jugoszláviai lakosság 90%-ának, mintegy 18 millió ember gyors és rendkívül szervezett átoltásával sikerült letörni.
Az írásokból csupán néhány példát ragadtam ki, ezek a szövegek nagyon könnyen elérhetőek. A hétköznapi élet története blog a legszínvonalasabb, ugyanakkor legolvasóbarátabb történeti szövegeket publikáló felületek közé tartozik. Mivel a blog jó néhány év óta működik, rétegzett, az írásokba illesztett linkek korábbi, az adott témát árnyaló vagy kiegészítő cikkekhez viszik el az olvasót. – Érdemes errefelé kattintgatni.
