Bajtai András
Sorok a nyárban
“A nyár csak emléke önmagának”, olvasom Pallag Zoltán Trieszti séta című versében, de szeretném hinni, hogy ez nem így van. Noir című első verseskötetét nagyon vártam, és nem okozott csalódást. Megmosolyogtam ismerős mondatait (“hosszú volt a tél, nehéz az erdő, mondogattuk”), egyik legszebb vallomása pedig azóta is visszhangzik a fejemben: “szakadva, szakadatlan kívánlak”.
A Szép versek 2014-ből Szabó Marcell több oldalon át kígyózó hosszúverse, A néma ernyő volt számomra a legemlékezetesebb, amiben végre kimondatik: “a turizmus, mint a lét metaforája”. Erről rögtön Szijj Ferenc egyik korai nagy sora ugrott be: “Utazni hazugság”. Mi azért utaztunk ezen a nyáron, voltunk Visegrádon, Nyúlzugban és Szigligeten. Raktunk tábortüzet, ettünk pacalt, és fürödtünk a Holt-Körösben.
És ha már az előbb egy hosszú vers került szóba, akkor álljon itt egy rövid vers is. Tolvaj Zoltán Mekka című kétsorosa régóta kísért: “minden állat szeme arról hallgat / ahogy előző emberéből visszatért”. Málik Roland Fiúk a Ruzsinban című verséhez is sokszor visszatértem ezen a nyáron, és teljesen egyetértek Kemény Istvánnal, aki azt mondta róla egy nem olyan régi interjújában, hogy “kevesen ismerik, három éve halt meg fiatalon, és nagy költő volt.”
Túl vagyunk egy költözésen is, Barbival a Visegrádi utcában találtunk új albérletet, néhány házzal arrébb, ahol Vas István és Szántó Piroska lakott. Sok sorozatot nézünk együtt, idén nyáron A hátrahagyottak mellett A sebész című 1900-ban játszódó kórházas széria a legnagyobb fless. Az első évad csak nemrég kezdődött, érdemes belevágni, Clive Owen mintha csak Csáth Géza lenne, Cliff Martinez hideg szintetizátorzenéje kifejezetten sokat dob a hátborzongató műtős atmoszférán, a száz évvel ezelőtti operációk pedig eléggé felzaklatóak.
Megnéztük Hantaï Simon kiállítását is a Ludwig Múzeumban, hajtogatásos módszere meghökkentően egyszerű, óriási, vibráló, színes vásznai előtt állni mégis spirituális élmény volt. Legalább akkora, mint eltüzelni Mátyással az összes tűzifát egyetlen éjszaka alatt. Vagy mint hátradőlni a Zöld Sasban, miután Csabával és Mátéval megvívtuk csatánkat a hatalmas tányér pacallal.
A horrorfilmezés természetesen nyáron sem áll le: A The Sacrament jut gyakran eszembe, az áldokumentarista found footage-hullám egyik legjobb darabja. Ti West filmje a jonestowni szekta hetvenes évek végén elkövetett tömeges öngyilkosságát dolgozza fel, ami a legnagyobb ilyen eseménye volt az emberiség történelmének.
Parából pedig sosem elég, Gillian Flynn Holtodiglan című regénye végig fenntartotta a feszültséget, letehetetlen párkapcsolati-lélektani thriller, kíváncsi vagyok, David Fincher hogyan birkózott meg a hiteles jellemrajzokkal és a fordulatos történettel.
Végezetül ha nyár, akkor a sör mellé kiváló novellák dukálnak: Flannery O’Connor és Krusovszky Dénes novellásköteteit forgattam örömmel, mindketten katartikus pillanatokkal ajándékoztak meg.
