Útról való

  zalanuj

 

Zalán Tibor

 

Sok nyaralás után az első nyaralásom

 

Röpke vallomás mindennek az elején: én nem tudok nyaralni. Genetikus hiány. Trend: megérkezem valahova, ahová elvisz a család – néha azt sem tudom pontosan, mikor, hova, meddig, miért –, teli vagyok szorongással, megválaszolatlan kérdéssel és megoldatlan problémával, a gépem tömve félkész melóval, sajnálom a fürdéstől, a sétától, a napozástól, sőt, még a sörözéstől is az időt. Nyaralásaim legtöbbször úgy zajlanak, mintha a dolgozószobámat kitelepíteném a tenger partjára vagy a hegyek közé: dolgozom napfelkeltétől napnyugtáig, amíg a többiek, akik nyaralnak, fürdenek, napoznak, söröznek, síelnek, forralt boroznak – hagynak. Néha pár oldal görcsös Thomas Mann-olvasás – valamiért évek óta Thomas Mannt viszek magammal a nyaralásokra, lehet, hogy jelezzem magamnak, unom az olvasást; pár leosztás kártya, kösz… Vissza a melóhoz.

Miért is mondom el ezt? Idén először úgy döntöttem, nyaralni fogok. Ez a belső teljes kikapcsolását, kiüresítését jelenti, szarok a határidőkre, a határidőimre, a terveimre, a szorongásaimra, a munkamániámra – kivételesen, és eldöntötten nem vágyakozom el onnan, ahol vagyok, semmiképpen nem írok, legfeljebb olvasok, élek, ahogy emberek élni szoktak, amíg meg nem halnak, élvezem, hogy vagyok, hogy így és olyan vagyok, amilyen évek óta nem. Kijár nekem is, hogy ne nyűg, elvesztegetett idő, elpocsékolt órák halmaza legyen a nyár azon egyetlen szakasza, amit nyaralásnak hívunk – évek óta nem tudom ennek a szónak a tarta(l)mát kitölteni az életemmel.

Kofferomban három könyv. Kerouac Úton (teljes tekercs), T. Mann József és testvérei harmadik kötet, és Herczeg Tamás Színházvezetés című könyve. A választás legyen magányügy.

Drage, kis halászfalu, tengerpart, teraszom kivételesen nem a pokolra és a menetelő halottakra, hanem a tengerre néz, alattunk hullámzik a minden nap más színű vízvégtelenség. Idén észre is veszem. Évekig nem volt rá látásom, hiába tündökölt előttem. Velem feleségem, Szentpétery Csilla, barátom, Kiss Róbert operatőr-rendező és Kassovitz Mária, a felesége, iskolaigazgató – állandó társaim a két hétben, az utóbbi néhány évben. Fontos felsorolás ez. Nem csak hagynak, de biztatnak is arra, hogy éljem meg a magam módján a két hetet. Reggelenként fürdés a tengerben, lélek sincs a közelben, majd bőséges reggeli, előtte pálinka. Azután kifeküdni a kövekre, mint a kövér gyíkok, és nekilátni az olvasásnak. Olvasás egyenlő nyaralás, ez a primitív képlet a föltalált sorvezetőm. A Kerouac-könyvben meglepetésemre ceruzás ajánlást találok M. Nagy Miklóstól, a fordítótól, aki manapság az Európa Kiadó igazgatója. „Fordítás közben sokszor gondoltam rád…” – írja. Tehát tőle kaptam a könyvet. Lássuk hát, miért is… Mohón falom a betűket, ha nem is mindig esik jól. Remek olvasmány, amin rég túlszaladt az idő – de nem poros. Az a nemzedék, amely a könyvben tombol, már rég nem tombol, vagy már rég nem él, ha igen, rég lenyugodott már. Beágyazódunk – ez a sorsunk. Nosztalgia-könyvként olvasom a bolyongó bolond örök-kamaszok kalandjait. Ön homo-, esetleg biszexuális, kérdezték Kerouacot egy interjúban. Nem, én hetero vagyok, nevetgélt. Akkor miért feküdt le Ginsberggel? Kerouac szégyenlős angyali mosollyal: csak mert annyira szerette volna – s a barátom volt. Néhol ilyen együgyű, más helyütt zseniális, megint máshol unalmas, sőt idegesítő a teljes tekercs. De – egyszer végig kell olvasni, már csak azért, hogy megtudjuk, mi minden lehettünk volna, ha, és eltöprenghetünk azon, miért nem lettünk mi sem az égvilágon semmik, se. T. Mann következett volna, de Herczeg Tamás könyvét feladatként akartam abszolválni, így előre vettem. Csalódás, nagy és pozitív csalódás! Színházi munka, s bár sohasem akartam színházi vezető lenni, mégis csiklandozott, milyen lehet belülről a színházvezetők világa (kellene legyen). Herczeg remek könyvet írt. Okos, mértéktartó, objektív, könyörtelen, őszinte és legfőképpen szerethető. Soha nem gondoltam, hogy grafikonokat fogok böngészni tengerzuhogás közben a színházlátogatók szokásairól. Aztán, pár héttel később, a szegedi szabadtérin, az Elfújta a szél bemutatója után, szédelegve a tömegben, arra gondoltam, vajon miért mond olyan gyakran ellent a gyakorlat az elméletnek. Mindezek ellenére remek könyv – kötelezővé tenném valamennyi szándékból lett színházigazgatónknak elolvasásra, szakmába beletanulásba… Valami ilyesmi volt. A tenger hullámzott, a csak magamnak éléstől felcsigázódott étvággyal faltam a tintahalakat és a pleszkovicákat, néha-néha azért elővettem a jó öreg Thomas Mannt is. De csak oldalak. A harmadik kötet kibírja még pár következő nyaralásig…

 

Az Útról való rovat korábbi tárcái

 


 

Főoldal

 

2014. augusztus 17.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Ecsédi Orsolya novelláiEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png