Kritikák
Ilia Mihály
Egy régi jelentés és elé néhány szó
Egy régi jelentés és elé néhány szó
Az egykori BM III/III-as és más osztályainak rám vonatkozó jelentéseiből közöltem már a Bárkában és Korunkban néhány részletet (a lehallgatók beszereléséről, a névtelen, kompromittáló levelek írásáról, a tervezett „kiszorításomról"), most egy összefoglaló jelentés közlök itt. Ez a „műfaj" gyakori és kedvelt formája volt ennek a szervnek, az összegyűjtött lehallgatási, besúgói anyagokat időnkint jelentették fölfele, meghatározták a teendőket, gyakran kijelölték a besúgók föladatait. A módszer jól látható: levélidézetekből, lehallgatási töredékekből koncepciót alakítanak ki a megfigyeltről, távoli, össze nem függő ügyeket, eseményeket szorítanak egymáshoz, hogy az eleve ellenségesnek hitt valakit bevarrhassák egy ellenséges csoportba, ahová nem is tartozik vagy csak véletlenek a kapcsolatai. Az itt fölsorolt „Subások" nevű „ellenséges tevékenység folytatásával gyanúsíthatók" csoportja is ilyen ötletszerűen kialakított társaság volt, a szervek kapcsolták össze őket. Az elnevezés is érdekes, van, ahol engem neveznek „Subás" néven, utóbb meg a megkonstruált ellenséges csoportot „Subásoknak", nyilván a népi irányultságot ezzel akarták jelezni. Ami persze semmiképpen nem összefoglaló jellemzője mindazoknak, akiket itt fölsorolnak. Később az én nevem ezeknél a szerveknél ez lett: „Szerkesztő". Itt is, mint annyi más rólam szóló jelentésben a fő vád a nacionalizmus, irredentizmus, a szomszédos országok magyar íróival és a nyugati magyar emigrációval való kapcsolat, egyetemi hallgatóimnak ilyen irányú tájékoztatása, ill. az ő pályafutásuk segítése, a külföldi, főleg nyugati magyar nyelvű kiadványok megszerzése, kölcsönzése. Ezeknek nagyobb részét, ami postán jött, elkobozták és az Országos Széchenyi Könyvtárba a zárt anyagok osztályára vitték. A könyvtárban dolgozó régi hallgatóim, a Tiszatájnál írásokat közlő könyvtáros szerzőim néha megmutatták az elkobzott könyv- folyóirathalmok között a nevemre jött küldeményeket, de nem merték átadni nekem, nem is kértem, mert tudtam, hogy az állásukat kockáztatnák. Ezek a kiadványok más úton jutottak el hozzám, ebben a szomszéd országok magyar író voltak segítségemre. Természetesen tudtam, hogy ezeknek a kölcsönzése büntethető, leginkább csak az előadásokon idézetem belőlük. Előttem volt Bálint Sándor professzorom, kedves tanárom szomorú példája, akit ilyen könyvek kölcsönzéséért ítéltek el és kényszerítettek nyugdíjba az egyetemről. A jelentésben szereplő levélidézeteket nem tudom kipótolni az eredeti szöveg-összefüggésekkel, mert nincsenek levélmásolataim ebből az időből, de bizton állíthatom, hogy az idézetek tendenciózus csonkítások, hogy a vád az ellenséges magatartásra vonatkozóan hitelesnek tűnjön.
A jegyzetekben néhány kérdésre még külön kitérek.
A jegyzetekben néhány kérdésre még külön kitérek.
CSONGRÁD MEGYR RENDŐRFŐKAPTÁNYSÁG Szigorúan tikos!
III/III. Osztály
Tárgy: Dr.Ilia Mihály
egyetemi adjunktus
és társai ellenséges tevékenységéről
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
Szeged,1976. január 24.
III/III. Osztály
Tárgy: Dr.Ilia Mihály
egyetemi adjunktus
és társai ellenséges tevékenységéről
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
Szeged,1976. január 24.
1974. augusztus 29-túl „Subások" fedőnéven 11-Cs-780 számon a MB III/III-4. Osztály (1) bizalmas nyomozást kezdeményezett az irodalmi élet területén elhelyezkedő néhány személy ügyében, akik nacionalista platform alapján ellenséges tevékenység folytatásával gyanúsíthatók. Megállapítottuk, hogy a csoportosulás tagjai - Dr.Czine Mihály, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Sánta Ferenc, Kiss Ferenc (2) budapesti lakosok - bizalmas baráti kapcsolatot tartanak
Dr.ILIA MIHÁLYTápé,1934.szeptember 29.
Dobó Erzsébet
Egyetemi adjunktus
MSZM-tag (alapszervezeti vezetőségi
tagja),
nős,vagyontalan
büntetlen előéletű
magyar nemzetiségű és
állampolgár (3)
Szeged, Tarjántelep 611 szám
alatti lakossal, aki ebben az időben a Tiszatáj c. irodalmi folyóirat főszerkesztője volt, ezért a központi osztállyal együttműködve a csoportosulás ellenséges tevékenységének felderítése és dokumentálása céljából bizalmas nyomozást vezettünk be.
I.
Ellenőrzött adataink bizonyítják, hogy a nevezett a folyóirat szerkesztését saját és baráti nacionalista koncepciójának szolgálatába állította. Célkitűzései megvalósítása érdekében szoros kapcsolatokat alakított ki a nyugati emigráns központokkal és személyekkel, hogy rajtuk keresztül megszerezzen magyar nyelvű ellenséges tartalmú kiadványokat. Közvetítő szerepet vállalt a nyugaton, illetve a Román Szocialista Köztársaságban élő magyar írók között.
Baráti kapcsolata dr. Komáromi Mihály nőgyógyász, magyar származású román állampolgár (aki jelenleg Svájcban él, ahova 1973-ban Magyarországon keresztül disszidált.) Nevezett a HUNGAROCAMION-nál dolgozó és a BM III-II-6-c.Alosztálya által „Karácsonyi" fedőnéven ellenőrzés alá vont személy felhasználásával titkos csatornát létesített. (4) Ezt használta fel ellenséges politikai tartalmú anyagoknak Magyarországra való bejutására, melyekből rendszeresen kapott a célszemélyünk is. (5) Dr. Komáromi jelezte feléje, hogy a nyugati emigráns körök is felfigyeltek a Tiszatáj nacionalista profiljára, és kilátásba helyezte nevezettnek a húszezer frankkal járó Herder-díj odaítélését, amennyiben a folyóirat erősíti a Kárpát-medencei jellegét. (5)
Dr. Ilia levelezés útján kapcsolatot létesített Szépfalusi (Seligmann) István Bécsben élő evangélikus lelkésszel a Bornemissza Társaság vezetőjével, aki 195?-túl ellenséges tevékenységet folytat a Magyar Népköztársaság ellen. (6) Együttműködik az osztrák belügyminisztériummal, a SZER bécsi kirendeltségével, egyházi reakció vezetőivel.1962-ben alakította meg fedőszervül a „Bornemissza Társaság"-ot, melynek valódi célja a nyugati befolyás erősítése a magyar művészeti életben.
Levelezést folytat olyan emigráns személyekkel, mint pl. Hanák Tibor bécsi lakos, aki CIC hadnagyként amerikai hírszerző központban oktatóként tevékenykedett. Lukács Györgyről írott könyvét azzal küldte meg nevezettnek, hogy „... örülnék, ha sikerülne elhelyeznie egy kis ismertetést, vagy - akár csípős - bírálatot is nagyrabecsült folyóiratában" (7)
Baráth Tibor USA állampolgár szintén könyvbírálatot kért:
„ közeljövőben egy nagyobb könyvem, jelenik meg, címe: A külföldi magyarság ideológiája. Tudom érdekelni fogja a tanár urat, ha másként nem, legalább negatívan. Majd küldök belőle talán a Tiszatáj címére. Az nem baj, ha majd a kritikus elítéli. A konfrontáció egyik módja az eszmék és elvek tisztázásának." (8)
Számos nyugaton megjelenő, magyar nyelvű emigráns lap szerkesztőjével is levelezett. A Tiszatáj főszerkesztőjeként hivatalos minőségében tett csereajánlatot (Magyar Műhely, Mérleg, Új Látóhatár, stb.) Az USA-ban megjelenő ITT-OTT c. lap 1974/1. számban a „Tiszatáj" folyóirattal kapcsolatban a következőket írja:
„ ... Folyóiratunk nem egy tájirodalom lapja, az összmagyar irodalom igényével szerkesztődik..."
A felsorolt és még számos nyugati kapcsolata írásait lapjában közölte, illetve ígéretet tett későbbi megjelentetésükre.
Dr. Ilia rendkívül kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik elsősorban az erdélyi magyar írók körében. Gergő András budapesti lakosnak írt levelében megjegyzi:
„Erdélybe ne mehettek anélkül, hogy ne találkozzatok olyanokkal, akiket én ismerek..." (9)
Rendszeresen közöl tőlük írásokat, illve a megjelent kötetekről könyvismertetéseket.
A folyóirat hazai szerzőgárdáját személyes kapcsolataiból alakította ki, a bizalmas nyomozás alá vont csoport tagjain kívül olyan személyektől publikált, akiknek politikai koncepciója megfelel saját elképzeléseinek (dr. Péter László, dr.Bálint Sándor szegedi „F" dossziés személyek, dr. Für Lajos budapesti lakos, Ratkó József költő). (10)
Balogh Edgár romániai magyar írónak küldött levelében állásfoglalásáról a következőket írja:
„írásaikat azért közöltem, mert egyetértettem velük, nézeteiket osztottam és osztom ma is." (11)
A szerzőgárda összetétele és szerkesztési alapelvek érvényesülés jól kimutatható a publikációk százalékos megoszlásában: (12)
Budapest Szeged Románai Jugoszlávia Csehszlov. Szu
1972
55% 15% 25% 3% 1% 2%
1973
60% 10% 30% 3% 1% 3%
1974
41% 12% 28% 1% 2% 3%
A lap szerzői elsősorban a fővárosi romániai személyes barátságon, politikai nézetek azonosságán alapuló kapcsolatokból kerültek ki, s a „határainkon túli magyarság" koncepció is elsősorban Románia vonatkozásában érvényesült.
Szerkesztői alapelvét számos kapcsolata előtt kifejtette, és így összegezte:
- összmagyar irodalmi folyóirat
- a szomszédos országok magyarságának kérdései
- a Kelet-Európa-i kapcsolatok ápolás
- a magyarság sorskérdéseivel való állandó foglalkozás
Leváltás után erről a következőket mondja:
„Ezekben az ügyekben keményen benne voltam, részben a lappal. Mert a lap azért mégiscsak egy bizonyos irányt képviselt és azért, hogyha szervezetten nem is tartozott oda bizonyos helyekre, de hát azért oda csatlakozott." (13)
Támadja a kultúrpolitikánk mai irányítási módszerét, gyakorlatát, valamint pártunk és kormányunk vezetőit.
Erről Ambrus Lajos III. éves bölcsészhallgató előtt a következő kijelentést tette:
„Oly kicsi és bizonyos szempontból a nemzet testétől oly idegen az a csoport, amely velünk szemben tartalmi (helyesen: hatalmi) pozícióban áll és ehhez nem mindig szükséges, hogy vele tömeg álljon szemben, hanem a minőség, itt nem mindig az szükséges, hogy nagy, nyílt harc történjen. Elegendő a politikai gyakorlat egy picike változása".(14)
A „minőség" érdekében helyet adott több politikailag zavaros, nacionalista tartalmú írásoknak, mint pl. dr. Für Lajos, Dr. Péter László publikációi, dr. Ádor László (helyesen Ódor László) „Kós Károly portréja", vagy Balogh Edgár tanulmánya. Ezeket az írásokat a kritikusok - elsősorban a Népszabadság - elmarasztalták.
A Tiszatájban megjelent nacionalista tartalmú írások, versek, novellák, tanulmányok, valamint szerkesztői tevékenységét ért bírálatok miatt 1974 őszétől a lemondás gondolatával foglalkozott. Ellenséges beállítású budapesti kapcsolatai Illyés Gyulát kérték fel, hogy beszélje le nevezettet lemondási szándékáról. (15)
Illyés Gyula közbenjárására Dr. Ilia Mihály egyelőre nem mondott le, de a különböző pártfórumokon elhangzott elvi, politikai bírálatok hatására 1974. december 31-én véglegesen elhatározta és benyújtotta a főszerkesztői megbízatásáról való lemondását. Kiszorítását elősegítette az állambiztonsági szervek a birtokukba került információkról rendszeresen tájékoztatták az illetékes pártszervezeteket. (16)
Ebben az időben Kiss Ferenc budapesti lakosnak küldött levelében a következőket írta:
„Körülöttem ver a hullám. E. Fehértől a nagy ház különböző tisztségviselőiig gyakorolják rugótechnikájukat rajtam... Egy összmagyar irodalmi értékű folyóirat Szegeden nem illik bele semmiféle koncepcióba. Ezt csak úgy tudnám elviselni, ha a folyóirat mellett nem csupán jó szerzőgárda lenne, hanem a hatalomban, a politikában is levő emberek állnának mellettünk. Ez nincs így."
Ugyancsak ezzel összefüggésben Funk Miklós budapesti lakosnak a következőket mondja: „Nem vagyok az ellenzéki típusnak az a fajtája, amit a pártfegyelem, a párttal szemben úgy, valamit végig visz. Mert nem vihetem végig, nem abban a helyzetben vagyok. Ha nekem az egyetemen van olyan helyzetem, amelynek neki vethetem a hátam, akkor biztos nem mondtam volna le. (17)
Felmérte, összegezte, hogy lemondása milyen következményekkel jár a nacionalista platformon csoportosuló kapcsolatai számára, akik ezzel elveszítik a legális publikálási lehetőségeiket:
„Belátom, hogy ezzel annak tábornak,vagy barátaimnak,vagy annak a minőségnek, amit szerzőim képviseltek, egy fórumát veszítem el, mert nem tudom biztosítani, hogy aki utánam jön, ezt a vonalat, vagy ezt a szerzői gárdát működtetni fogja..."
II.
Főszerkesztői beosztásból való kiszorítását követően bizalmas kapcsolatai előtt rendszeresen támadta az MSZM XI. kongresszusa irányelveiben megfogalmazott kül- és belpolitikánkat, gazdagságirányítási rendszerünket, kulturális célkitűzéseinket.
Szegedi írókkal beszélgetve elemezte a XI. pártkongresszus várható irányvonalát:
„Nyilvánvaló, hogy nem inflációt jelentünk be, hanem szellemi megszigorítást. A kongresszusi cirkusz pont ellenünk dolgozik... A szocialista államot az jellemzi, nem bukhat meg egy kormány gazdasági okok miatt. Csongrád megyében nem az ipar rossz termelését, a vagy megbukott beruházásokat fogják negatív tényezőként feltüntetni, hanem a Tiszatájt." (18)
A vezetőket tehetségtelen, hozzá nem értő embereknek tünteti fel, olyanoknak, akikkel nem lehet együttműködni:
„Az elképesztő, hogy egy pártra egy hivatalnokréteg annyira ráépüljön, mint nálunk. Az ügyeket decentralizálták, az embereket nem. A koponyákat nem lehet kicserélni. Az, aki az ötvenes években is ebben a funkcióban volt, még most is ebben a funkcióban van, az ugyanúgy intézkedik,... cserélte ki az agyát..." (19)
Politikát nacionalista platformról támadta Csoóri Sándornak írt levelében kifejtette, hogy: „Az a nemzedék, mely éveit és munkásságát tekintve legerősebb - ez a Csoóri nemzedéke - nincs ott, ahol lennie kellene: a közélet, irodalmi élet zsilipjeinél, irányító, befolyásoló szerepüket hivatal, hivatalnok veszi át..."
Az erdélyi magyar írók műveinek magyarországi megjelentetése korlátozásával kapcsolatban támadja a politikát, az összmagyar irodalom visszaszorítását hangoztatja:
„Nagyon elkeseredett vagyok. Publikáljanak csak ők otthon és ne tiszteljenek meg bennünket az írásaikkal, mert nem érdemeljük meg. Az egész magyar kultúrpolitika ezt az ügyet olyan pitinek tekinti és olyan divatnak, hogy soha komoly lépést sehol sem tettek." (20)
A nemzetiségi kérdés megoldatlanságát, főként az erdélyi magyarság ügyében megnyilvánuló „tehetetlenségünket" a Szovjetunió befolyásoló szerepének tulajdonítja, s ezt nacionalista, szovjetellenes szellemben értékeli:
"A Szovjetunió a mi román viszonyainkba nem engedte meg, hogy belevegyük a magyar kérést. Újra megkötöttük a szerződést és ez nem szerepelhet. A Szovjetunió nem képviseli az európai biztonsági értekezleten a kisebbségek ügyét...Egyáltalán nem engedi ezt a kérdést napirendre tűzni a népidemokratikus országokban, mert attól tart, hogy ez tovább gyűrűzik a saját országában is."
A Tiszatáj c. folyóirat főszerkesztői beosztásából kiszorítva felmérte azokat a lehetőségeket, melyeket felhasználva megtarthatja, sőt bővítheti nyugati és romániai kapcsolatait, növelheti és elmélyítheti nacionalista befolyását. Egyetemi hallgatók előtt a következőképpen elemezte helyzetét:
„Bach korszak...Nem lesz mindig éjszaka. Én egyes dolgokat nem adtam fel. Igaz, nagyon kicsi területre szűkül jelenleg, amit tehetek. Én azért bizakodom, hogy fordul ez az ügy. Nem ez a Tiszatáj, más ügyek. Lesz út, más út, vagy más alkalom."
III.
Dr. Ilia jelenleg mint a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Irodalomtörténeti Tanszékének adjunktusa oktató-nevelő munkáját felhasználva folytatja nacionalista, szovjetellenes tevékenységét. Rövid idő alatt több olyan bölcsészhallgatót vont befolyása alá, akik az erdélyi magyarság kérdésében, pártunk politikájának bírálatában egyetértenek vele, érdeklődnek a nyugati emigráns magyar irodalom iránt. Tevékenységének legalizálására meghirdette a „Határainkon túli magyarság irodalmi élete" című speciális kollégiumát. (21) Ennek jegyében szervezett előadásokon tanítványai szűk csoportja előtt részletesen foglalkozik a környező országokban élő valamit a nyugati disszidens magyar írókkal és azok műveivel, elvonatkoztatva azok hazánk ellen irányuló ellenséges tevékenységétől, attól, hogy számos kiadványukban a szocialista rendszert gyalázzák, aknamunkát folytatnak Magyarország és a Szovjetunió ellen. (22)
1975. március 14-én a nyugati magyar irodalommal ismertette meg a speciáliskollégiumán a résztvevő hallgatókat. Előadásához saját - részben illegális úton bejuttatott - anyagokat, valamint az Irodalomtudományi Intézet által a pártközpont számára készített jelentést használta fel, melynek a Tiszatájban történő publikálására korábban nem kapott engedélyt. Tekintet nélkül az egyes nyugati országokban megjelenő magyar nyelvű folyóiratok és az ezekben publikáló írók politikai arculatára, és az összmagyar irodalom művelése szempontjából pozitívan értékelte azokat, így többek között az „Új Látóhatár","Katolikus Szemle","Nemzetőr" c. lapokat, a különböző könyv- és lapkiadó vállalatokat. Kihangsúlyozta, hogy:
„.... Egy Márait, Zilahyt, Cs. Szabót...stb. nem lehet kiiktatni. Olyan esztétikai teljesítmény az összmagyar irodalomra vonatkozóan, olyan reflexióik vannak, irodalmi, kritikai, szépirodalmi munkásságuk - Határ Győző pl. - akiknek munkáit, ha kiiktatnánk, szegényebbek lennénk kétségtelen... (23)
Farkas Árpád, romániai lakosnak küldött levelében ugyancsak megerősíti, hogy rendszeres, aktív kapcsolatban áll nyugaton élő disszidens személyekkel, és a tőlük kapott anyagokat felhasználja előadásain: (24)
„Hallom, hogy Veress Dániel úr (romániai magyar író) ment Bécsbe Szépfalusiékhoz. Sőt már bizonyságom is van felőle, mert megküldték a programot. Szegények mindig küldik, mintha én állandóan menendő lennék a Bornemisszások üléseire. Egyszer ki kell menni, ha mód lesz rá, hadd lássam, kik azok, kikről óráimon hallgatóimnak annyit beszélek."
A speciális kollégiumon részleteket olvasott fel pl. Baráth Tibor: A magyarság őstörténete" c. nacionalista tartalmú könyv harmadik kötetéből, Illyés Elemér - Münchenben kiadott - „Erdély változása" c. munkájából, Márai: „Föld,Föld. Emlékezéseim '44-49 c. írásából.
Szintén az összmagyar irodalom kialakítása mellett szállt síkra fellazítás szellemében is, amikor ismerteti disszidens magyar fiatalok tevékenységét:
„Minden évben Münchenben,vagy Nyugat-Németországban tanuló magyar egyetemi hallgatók összegyűlnek és a hazai, vagy a nyugati magyarok irodalmáról előadásokat tartanak. Annál is inkább figyelemmel kell lenni iránta, mert azt a feladatot tűzték ki maguk elé, hogy az egyenrangúság alapján a nyugati diákok magyar diákkörökkel és diákmozgalmakkal kapcsolatot tartsanak."
A befolyása alatt álló egyetemi hallgatók előtt azt a politikai meggyőződését fejtette ki, hogy a magyar íróknak - akár itthon élnek, akár külföldön - nem a politikai tevékenységüket kell bírálni, hanem mint „értékeket" kell besorolni az összmagyar szellemi életbe.
Az előadása iránt érdeklődő hallgatókat tanulmányozza. Azokkal, akik azonosulnak ellenséges, nacionalista, revizionista koncepciójával, egyéni beszélgetéseket folytat. Hatására egyes tanítványai is szovjetellenes, nacionalista, rendszerünket bíráló nézeteket fejtenek ki.
Célszemély a kiválasztott és befolyásolt politikai nézeteivel teljesen azonosuló hallgatókat romániai és nyugati „futárszolgálattal" bízza meg. Leveleket, esetenként ellenséges tartalmú kiadványokat küld velük, illetve hozat be hazánkba. A kioktatás alkalmával felhívja figyelmüket, hogy a BM szervek ellenőrzéseket tartanak, s a leveleket átvizsgálják. 1975.április 24-én Duró Győző II.éves bölcsész hallgató - aki az Egyetemi Színpad tagjaként egy fesztiválra utazott Ausztriába - megbízta, hogy Bécsben keresse föl Szépfalusi Istvánt és Hanák Tibort. Szépfalusitól könyveket kellett behoznia, Hanáknak pedig megüzente, hogy ígérete ellenére nem tudott a könyvéről ismertetést közölni a Tiszatájban. Tanítványát kioktatta, hogy Hanákkal legyen óvatos, mert a Szabad Európa Rádió állandó munkatársa. Duró végrehajtotta a megbízatást és Szépfalusitól több ellenséges tartalmú könyvet kapott, melyet intézkedésünkre a határőrizeti szervek elkoboztak. (25)
Hasonló feladattal bízta meg Románia felé Ambrus Lajos III. éves bölcsészhallgatót, aki szüleinek küldött levelében az alábbiakról számolt be:
„Küldtek (két tanár) velem leveleket, üzenteket, könyveket... Ez nagyon komoly dolog, hiszen a tanulmányok végeztével ezen a területen szeretnék elhelyezkedni, s ezek a kapcsolatok aranyat érnek. Ilia nem küldött az egyetemről mást, még senkit sem ezekhez az emberekhez. (Balogh Edgárhoz, Kányádi Sándorhoz, Kántor Lajoshoz, Benkő Samuhoz kell most mennem...)
Veress Dániel erdélyi írónak a tanítványaira gyakorolt hatásáról a következőket írta: „Hallgatóim, kikkel éppen miattatok vagyok kapcsolatban a speciális kollégiumon rongyra olvassák drámáidat...Ha más haszon nem is lett volna mindebből, ez haszon, mert ezek tanárok lesznek, s tovább visznek sok mindent, a jót is ..."
A fentiek is bizonyítják, hogy a befolyása alá került hallgatók fanatikusan hajtják végre megbízatásait, pályaválasztásukat is e politikai tevékenység szolgálatába kívánják állítani.
Hasonló céllal futárként többször járt Erdélyben Csapody Miklós I. éves bölcsész, Borhidán Éva IV. éves főiskolai hallgató is. (26) Adataink szerint rajtuk kívül számos kapcsolata ajánlkozik, illetve vállalkozik küldeményei továbbítására (pl. Fülöp Miklós, Funk Miklós pesti, Lezsák Sándor lakiteleki lakosok.) (27)
A befolyása alá került egyetemi hallgatókat, valamint a romániai magyar kapcsolatait az egyetemen alakuló Kelet-Európai Kutatócsoporthoz való csatlakozásra ösztönzi és legmegbízhatóbb tanítványait kádertartalékként kívánja ott majd foglalkoztatni. Minden lehetőséget megragad legális befolyásolási fórumok teremtésére és felhasználására.28
Száraz György budapesti lakosnak küldött levelében erről a terveiről a következőket írja: „Valahogy a fajtámban van a kivárás elve. Egy Kelet-Európai kutatócsoport alakulgat itt. Ezt írtam már neked. Az leköt, mert az irodalmi rész az enyém lenne."
Meghívására az egyetemen gyakran tartanak előadást romániai és jugoszláviai magyar írók, a hallgatók részére pedig zártkörű vitákat szervez, melyeken gyakran juttatják kifejezésre nacionalista koncepciójukat.
IV.
Dr. Ilia az elhibázott kultúrpolitika, a rossz vezetők áldozatának tekinti magát. Lemondását egyik legális fóruma elveszítését ideiglenesnek tartja, taktikai lépésnek tekinti:
„Mindig vallottam, hogy egy cenzori társadalomban rengeteg akadály lehetséges... Taktikázást is vállaltam sokszor, belementem olyan dolgokba, hogy a jobbat kierőszakolhassuk... De sokáig nem lehet taktikázni, amikor a stratégia rovására megy..."
A bizalmas nyomozás alá vont személyek és más, a vele egy platformon lévő kapcsolatai kényszerűségből belenyugodtak lemondásába, de támogatására számos mentőakciót indítottak, a beosztásukat felhasználva különféle pozíciókat igyekeztek biztosítani számára.
Bakos István budapesti lakos levelében így fogalmaz:
„Fogunk mi még találkozni harcostársakként, amikor Te egy másik folyóirat szerkesztését, vagy szerv vezetését veszed át, mert ez az ország a mi országunk, s a hatalom is a mienk kell legyen..."
Csoóri Sándor annak szükségességéről ír, hogy mielőbb egyeztessék terveiket:
„Nagyon össze kellene dugnunk a fejünket, hogy mi legyen velünk, veled. Ha engedjük folyni az időt, szabadidőt engedünk a hordalékának is.Valaki kijelentette: Elegünk van már abból, hogy Nagy László, Páskándi, Csoóri annyira pártfogásukba vették a népi kultúra ügyét: tudni való, hogy emögött a mozgalom mögött ellenzékiség húzódik meg."
Felelős beosztásokba való elhelyezésére ezután számos kezdeményezés indult. Juhász Ferenc író felajánlotta neki az Új Írás c. irodalmi folyóirat szerkesztői állását. (29) Király István, Sőtér István, Béládi Miklós irodalomtörténészek az MTA Irodalomtudományi Intézetének egy státuszát. Funk Miklós, László Gyula professzor és mások különféle könyvkiadói, lapszerkesztői és régészeti feladatok végzését helyezték kilátásba.
Többen anyagi megsegítésén is fáradoztak. Bakos István féléves TOT, Funk Miklós ugyancsak ennyi időre szóló írószövetségi ösztöndíjat ajánlott fel számára. Kiss Ferenc a bizalmas nyomozás alá vont csoport vezetője, valamint Bodnár György budapesti egyetemi tanár közbenjárására Szabolcsi Miklós az ELTE egyik állami vezetője 1976. első félévére ösztöndíjat helyezett kilátásba részére.
Sükösd Mihály és Huszár Tibor budapesti lakosok Szinetár Miklósnak a Magyar Televízió művészeti igazgatójának javasolták, hogy helyezze a nevezettet felelős beosztásba.
1976. január 6-ra felelős beosztású párt- és állami vezetők rendelték fel Budapestre és felajánlották számára, hogy vállalja el a Kulturális Minisztérium Színházi Főosztályának vezetését. (30) 1976.január 9-ig kapott gondolkodási időt, akkor ismét felutazott Budapestre és bejelentette, hogy a megbízást nem fogadja el.
Felhívták figyelmét a beszélgetés bizalmas voltára és nyomatékosan kérték, hogy az elhangzottakról senkinek ne tegyen említést. Ennek ellenére több szegedi kapcsolata előtt részletesen beszámolt a tárgyalásairól, a vele kapcsolatos elképzelésekről. Közölte kapcsolataival, hogy őt titoktartásra kötelezték, sőt figyelmeztették, hogy levélben sem írjon erről, mert azt ellenőrzik. Száraz György budapesti lakosnak ezzel kapcsolatban levélben az alábbiakban számolt be:
„...fölajánlották a kult. min. színházi főosztályának vezetését. Nem vállaltam. Bár gondolatban mindig csak te jártál az eszemben, ha elvállalom, akkor... Nyilván közös barátainkban nagy ellenkezését vált ki a nemleges válasz, de te megérted..."
Többször kifejtette, hogy elutasító magatartása miatt nem számíthat jelentős beosztás betöltésére, mégis bízik abban, hogy befolyásos budapesti kapcsolatai révén az irodalmi élet terültén kap majd felelős beosztást. (31) Arra számít, amennyiben a közeljövőben a Kortárs c. irodalmi folyóirat szerkesztésében személyi változás történik, úgy felajánlják számára a főszerkesztő-helyettesi állást. Irodalmi és kultúrpolitikai elképzelései változatlanok. Erről a következőket írja dr. Ódor László budapesti kapcsolatának:
„Ha én az életben még olyan helyzetbe kerülök, hogy az élő irodalomban valami rám lesz bízva, azonnal fordulok azokhoz az emberekhez, kikkel eddig együtt dolgoztam..."
Az ellenséges tevékenyég felderítése érdekében a bizalmas nyomozást folytatjuk, külön intézkedési tervet dolgozunk ki Dr. Ilia Mihály csoportosuló egyetemi hallgatók leválasztására, illetve a csoport bomlasztására. (32)
„Ezekben az ügyekben keményen benne voltam, részben a lappal. Mert a lap azért mégiscsak egy bizonyos irányt képviselt és azért, hogyha szervezetten nem is tartozott oda bizonyos helyekre, de hát azért oda csatlakozott." (13)
Támadja a kultúrpolitikánk mai irányítási módszerét, gyakorlatát, valamint pártunk és kormányunk vezetőit.
Erről Ambrus Lajos III. éves bölcsészhallgató előtt a következő kijelentést tette:
„Oly kicsi és bizonyos szempontból a nemzet testétől oly idegen az a csoport, amely velünk szemben tartalmi (helyesen: hatalmi) pozícióban áll és ehhez nem mindig szükséges, hogy vele tömeg álljon szemben, hanem a minőség, itt nem mindig az szükséges, hogy nagy, nyílt harc történjen. Elegendő a politikai gyakorlat egy picike változása".(14)
A „minőség" érdekében helyet adott több politikailag zavaros, nacionalista tartalmú írásoknak, mint pl. dr. Für Lajos, Dr. Péter László publikációi, dr. Ádor László (helyesen Ódor László) „Kós Károly portréja", vagy Balogh Edgár tanulmánya. Ezeket az írásokat a kritikusok - elsősorban a Népszabadság - elmarasztalták.
A Tiszatájban megjelent nacionalista tartalmú írások, versek, novellák, tanulmányok, valamint szerkesztői tevékenységét ért bírálatok miatt 1974 őszétől a lemondás gondolatával foglalkozott. Ellenséges beállítású budapesti kapcsolatai Illyés Gyulát kérték fel, hogy beszélje le nevezettet lemondási szándékáról. (15)
Illyés Gyula közbenjárására Dr. Ilia Mihály egyelőre nem mondott le, de a különböző pártfórumokon elhangzott elvi, politikai bírálatok hatására 1974. december 31-én véglegesen elhatározta és benyújtotta a főszerkesztői megbízatásáról való lemondását. Kiszorítását elősegítette az állambiztonsági szervek a birtokukba került információkról rendszeresen tájékoztatták az illetékes pártszervezeteket. (16)
Ebben az időben Kiss Ferenc budapesti lakosnak küldött levelében a következőket írta:
„Körülöttem ver a hullám. E. Fehértől a nagy ház különböző tisztségviselőiig gyakorolják rugótechnikájukat rajtam... Egy összmagyar irodalmi értékű folyóirat Szegeden nem illik bele semmiféle koncepcióba. Ezt csak úgy tudnám elviselni, ha a folyóirat mellett nem csupán jó szerzőgárda lenne, hanem a hatalomban, a politikában is levő emberek állnának mellettünk. Ez nincs így."
Ugyancsak ezzel összefüggésben Funk Miklós budapesti lakosnak a következőket mondja: „Nem vagyok az ellenzéki típusnak az a fajtája, amit a pártfegyelem, a párttal szemben úgy, valamit végig visz. Mert nem vihetem végig, nem abban a helyzetben vagyok. Ha nekem az egyetemen van olyan helyzetem, amelynek neki vethetem a hátam, akkor biztos nem mondtam volna le. (17)
Felmérte, összegezte, hogy lemondása milyen következményekkel jár a nacionalista platformon csoportosuló kapcsolatai számára, akik ezzel elveszítik a legális publikálási lehetőségeiket:
„Belátom, hogy ezzel annak tábornak,vagy barátaimnak,vagy annak a minőségnek, amit szerzőim képviseltek, egy fórumát veszítem el, mert nem tudom biztosítani, hogy aki utánam jön, ezt a vonalat, vagy ezt a szerzői gárdát működtetni fogja..."
II.
Főszerkesztői beosztásból való kiszorítását követően bizalmas kapcsolatai előtt rendszeresen támadta az MSZM XI. kongresszusa irányelveiben megfogalmazott kül- és belpolitikánkat, gazdagságirányítási rendszerünket, kulturális célkitűzéseinket.
Szegedi írókkal beszélgetve elemezte a XI. pártkongresszus várható irányvonalát:
„Nyilvánvaló, hogy nem inflációt jelentünk be, hanem szellemi megszigorítást. A kongresszusi cirkusz pont ellenünk dolgozik... A szocialista államot az jellemzi, nem bukhat meg egy kormány gazdasági okok miatt. Csongrád megyében nem az ipar rossz termelését, a vagy megbukott beruházásokat fogják negatív tényezőként feltüntetni, hanem a Tiszatájt." (18)
A vezetőket tehetségtelen, hozzá nem értő embereknek tünteti fel, olyanoknak, akikkel nem lehet együttműködni:
„Az elképesztő, hogy egy pártra egy hivatalnokréteg annyira ráépüljön, mint nálunk. Az ügyeket decentralizálták, az embereket nem. A koponyákat nem lehet kicserélni. Az, aki az ötvenes években is ebben a funkcióban volt, még most is ebben a funkcióban van, az ugyanúgy intézkedik,... cserélte ki az agyát..." (19)
Politikát nacionalista platformról támadta Csoóri Sándornak írt levelében kifejtette, hogy: „Az a nemzedék, mely éveit és munkásságát tekintve legerősebb - ez a Csoóri nemzedéke - nincs ott, ahol lennie kellene: a közélet, irodalmi élet zsilipjeinél, irányító, befolyásoló szerepüket hivatal, hivatalnok veszi át..."
Az erdélyi magyar írók műveinek magyarországi megjelentetése korlátozásával kapcsolatban támadja a politikát, az összmagyar irodalom visszaszorítását hangoztatja:
„Nagyon elkeseredett vagyok. Publikáljanak csak ők otthon és ne tiszteljenek meg bennünket az írásaikkal, mert nem érdemeljük meg. Az egész magyar kultúrpolitika ezt az ügyet olyan pitinek tekinti és olyan divatnak, hogy soha komoly lépést sehol sem tettek." (20)
A nemzetiségi kérdés megoldatlanságát, főként az erdélyi magyarság ügyében megnyilvánuló „tehetetlenségünket" a Szovjetunió befolyásoló szerepének tulajdonítja, s ezt nacionalista, szovjetellenes szellemben értékeli:
"A Szovjetunió a mi román viszonyainkba nem engedte meg, hogy belevegyük a magyar kérést. Újra megkötöttük a szerződést és ez nem szerepelhet. A Szovjetunió nem képviseli az európai biztonsági értekezleten a kisebbségek ügyét...Egyáltalán nem engedi ezt a kérdést napirendre tűzni a népidemokratikus országokban, mert attól tart, hogy ez tovább gyűrűzik a saját országában is."
A Tiszatáj c. folyóirat főszerkesztői beosztásából kiszorítva felmérte azokat a lehetőségeket, melyeket felhasználva megtarthatja, sőt bővítheti nyugati és romániai kapcsolatait, növelheti és elmélyítheti nacionalista befolyását. Egyetemi hallgatók előtt a következőképpen elemezte helyzetét:
„Bach korszak...Nem lesz mindig éjszaka. Én egyes dolgokat nem adtam fel. Igaz, nagyon kicsi területre szűkül jelenleg, amit tehetek. Én azért bizakodom, hogy fordul ez az ügy. Nem ez a Tiszatáj, más ügyek. Lesz út, más út, vagy más alkalom."
III.
Dr. Ilia jelenleg mint a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Irodalomtörténeti Tanszékének adjunktusa oktató-nevelő munkáját felhasználva folytatja nacionalista, szovjetellenes tevékenységét. Rövid idő alatt több olyan bölcsészhallgatót vont befolyása alá, akik az erdélyi magyarság kérdésében, pártunk politikájának bírálatában egyetértenek vele, érdeklődnek a nyugati emigráns magyar irodalom iránt. Tevékenységének legalizálására meghirdette a „Határainkon túli magyarság irodalmi élete" című speciális kollégiumát. (21) Ennek jegyében szervezett előadásokon tanítványai szűk csoportja előtt részletesen foglalkozik a környező országokban élő valamit a nyugati disszidens magyar írókkal és azok műveivel, elvonatkoztatva azok hazánk ellen irányuló ellenséges tevékenységétől, attól, hogy számos kiadványukban a szocialista rendszert gyalázzák, aknamunkát folytatnak Magyarország és a Szovjetunió ellen. (22)
1975. március 14-én a nyugati magyar irodalommal ismertette meg a speciáliskollégiumán a résztvevő hallgatókat. Előadásához saját - részben illegális úton bejuttatott - anyagokat, valamint az Irodalomtudományi Intézet által a pártközpont számára készített jelentést használta fel, melynek a Tiszatájban történő publikálására korábban nem kapott engedélyt. Tekintet nélkül az egyes nyugati országokban megjelenő magyar nyelvű folyóiratok és az ezekben publikáló írók politikai arculatára, és az összmagyar irodalom művelése szempontjából pozitívan értékelte azokat, így többek között az „Új Látóhatár","Katolikus Szemle","Nemzetőr" c. lapokat, a különböző könyv- és lapkiadó vállalatokat. Kihangsúlyozta, hogy:
„.... Egy Márait, Zilahyt, Cs. Szabót...stb. nem lehet kiiktatni. Olyan esztétikai teljesítmény az összmagyar irodalomra vonatkozóan, olyan reflexióik vannak, irodalmi, kritikai, szépirodalmi munkásságuk - Határ Győző pl. - akiknek munkáit, ha kiiktatnánk, szegényebbek lennénk kétségtelen... (23)
Farkas Árpád, romániai lakosnak küldött levelében ugyancsak megerősíti, hogy rendszeres, aktív kapcsolatban áll nyugaton élő disszidens személyekkel, és a tőlük kapott anyagokat felhasználja előadásain: (24)
„Hallom, hogy Veress Dániel úr (romániai magyar író) ment Bécsbe Szépfalusiékhoz. Sőt már bizonyságom is van felőle, mert megküldték a programot. Szegények mindig küldik, mintha én állandóan menendő lennék a Bornemisszások üléseire. Egyszer ki kell menni, ha mód lesz rá, hadd lássam, kik azok, kikről óráimon hallgatóimnak annyit beszélek."
A speciális kollégiumon részleteket olvasott fel pl. Baráth Tibor: A magyarság őstörténete" c. nacionalista tartalmú könyv harmadik kötetéből, Illyés Elemér - Münchenben kiadott - „Erdély változása" c. munkájából, Márai: „Föld,Föld. Emlékezéseim '44-49 c. írásából.
Szintén az összmagyar irodalom kialakítása mellett szállt síkra fellazítás szellemében is, amikor ismerteti disszidens magyar fiatalok tevékenységét:
„Minden évben Münchenben,vagy Nyugat-Németországban tanuló magyar egyetemi hallgatók összegyűlnek és a hazai, vagy a nyugati magyarok irodalmáról előadásokat tartanak. Annál is inkább figyelemmel kell lenni iránta, mert azt a feladatot tűzték ki maguk elé, hogy az egyenrangúság alapján a nyugati diákok magyar diákkörökkel és diákmozgalmakkal kapcsolatot tartsanak."
A befolyása alatt álló egyetemi hallgatók előtt azt a politikai meggyőződését fejtette ki, hogy a magyar íróknak - akár itthon élnek, akár külföldön - nem a politikai tevékenységüket kell bírálni, hanem mint „értékeket" kell besorolni az összmagyar szellemi életbe.
Az előadása iránt érdeklődő hallgatókat tanulmányozza. Azokkal, akik azonosulnak ellenséges, nacionalista, revizionista koncepciójával, egyéni beszélgetéseket folytat. Hatására egyes tanítványai is szovjetellenes, nacionalista, rendszerünket bíráló nézeteket fejtenek ki.
Célszemély a kiválasztott és befolyásolt politikai nézeteivel teljesen azonosuló hallgatókat romániai és nyugati „futárszolgálattal" bízza meg. Leveleket, esetenként ellenséges tartalmú kiadványokat küld velük, illetve hozat be hazánkba. A kioktatás alkalmával felhívja figyelmüket, hogy a BM szervek ellenőrzéseket tartanak, s a leveleket átvizsgálják. 1975.április 24-én Duró Győző II.éves bölcsész hallgató - aki az Egyetemi Színpad tagjaként egy fesztiválra utazott Ausztriába - megbízta, hogy Bécsben keresse föl Szépfalusi Istvánt és Hanák Tibort. Szépfalusitól könyveket kellett behoznia, Hanáknak pedig megüzente, hogy ígérete ellenére nem tudott a könyvéről ismertetést közölni a Tiszatájban. Tanítványát kioktatta, hogy Hanákkal legyen óvatos, mert a Szabad Európa Rádió állandó munkatársa. Duró végrehajtotta a megbízatást és Szépfalusitól több ellenséges tartalmú könyvet kapott, melyet intézkedésünkre a határőrizeti szervek elkoboztak. (25)
Hasonló feladattal bízta meg Románia felé Ambrus Lajos III. éves bölcsészhallgatót, aki szüleinek küldött levelében az alábbiakról számolt be:
„Küldtek (két tanár) velem leveleket, üzenteket, könyveket... Ez nagyon komoly dolog, hiszen a tanulmányok végeztével ezen a területen szeretnék elhelyezkedni, s ezek a kapcsolatok aranyat érnek. Ilia nem küldött az egyetemről mást, még senkit sem ezekhez az emberekhez. (Balogh Edgárhoz, Kányádi Sándorhoz, Kántor Lajoshoz, Benkő Samuhoz kell most mennem...)
Veress Dániel erdélyi írónak a tanítványaira gyakorolt hatásáról a következőket írta: „Hallgatóim, kikkel éppen miattatok vagyok kapcsolatban a speciális kollégiumon rongyra olvassák drámáidat...Ha más haszon nem is lett volna mindebből, ez haszon, mert ezek tanárok lesznek, s tovább visznek sok mindent, a jót is ..."
A fentiek is bizonyítják, hogy a befolyása alá került hallgatók fanatikusan hajtják végre megbízatásait, pályaválasztásukat is e politikai tevékenység szolgálatába kívánják állítani.
Hasonló céllal futárként többször járt Erdélyben Csapody Miklós I. éves bölcsész, Borhidán Éva IV. éves főiskolai hallgató is. (26) Adataink szerint rajtuk kívül számos kapcsolata ajánlkozik, illetve vállalkozik küldeményei továbbítására (pl. Fülöp Miklós, Funk Miklós pesti, Lezsák Sándor lakiteleki lakosok.) (27)
A befolyása alá került egyetemi hallgatókat, valamint a romániai magyar kapcsolatait az egyetemen alakuló Kelet-Európai Kutatócsoporthoz való csatlakozásra ösztönzi és legmegbízhatóbb tanítványait kádertartalékként kívánja ott majd foglalkoztatni. Minden lehetőséget megragad legális befolyásolási fórumok teremtésére és felhasználására.28
Száraz György budapesti lakosnak küldött levelében erről a terveiről a következőket írja: „Valahogy a fajtámban van a kivárás elve. Egy Kelet-Európai kutatócsoport alakulgat itt. Ezt írtam már neked. Az leköt, mert az irodalmi rész az enyém lenne."
Meghívására az egyetemen gyakran tartanak előadást romániai és jugoszláviai magyar írók, a hallgatók részére pedig zártkörű vitákat szervez, melyeken gyakran juttatják kifejezésre nacionalista koncepciójukat.
IV.
Dr. Ilia az elhibázott kultúrpolitika, a rossz vezetők áldozatának tekinti magát. Lemondását egyik legális fóruma elveszítését ideiglenesnek tartja, taktikai lépésnek tekinti:
„Mindig vallottam, hogy egy cenzori társadalomban rengeteg akadály lehetséges... Taktikázást is vállaltam sokszor, belementem olyan dolgokba, hogy a jobbat kierőszakolhassuk... De sokáig nem lehet taktikázni, amikor a stratégia rovására megy..."
A bizalmas nyomozás alá vont személyek és más, a vele egy platformon lévő kapcsolatai kényszerűségből belenyugodtak lemondásába, de támogatására számos mentőakciót indítottak, a beosztásukat felhasználva különféle pozíciókat igyekeztek biztosítani számára.
Bakos István budapesti lakos levelében így fogalmaz:
„Fogunk mi még találkozni harcostársakként, amikor Te egy másik folyóirat szerkesztését, vagy szerv vezetését veszed át, mert ez az ország a mi országunk, s a hatalom is a mienk kell legyen..."
Csoóri Sándor annak szükségességéről ír, hogy mielőbb egyeztessék terveiket:
„Nagyon össze kellene dugnunk a fejünket, hogy mi legyen velünk, veled. Ha engedjük folyni az időt, szabadidőt engedünk a hordalékának is.Valaki kijelentette: Elegünk van már abból, hogy Nagy László, Páskándi, Csoóri annyira pártfogásukba vették a népi kultúra ügyét: tudni való, hogy emögött a mozgalom mögött ellenzékiség húzódik meg."
Felelős beosztásokba való elhelyezésére ezután számos kezdeményezés indult. Juhász Ferenc író felajánlotta neki az Új Írás c. irodalmi folyóirat szerkesztői állását. (29) Király István, Sőtér István, Béládi Miklós irodalomtörténészek az MTA Irodalomtudományi Intézetének egy státuszát. Funk Miklós, László Gyula professzor és mások különféle könyvkiadói, lapszerkesztői és régészeti feladatok végzését helyezték kilátásba.
Többen anyagi megsegítésén is fáradoztak. Bakos István féléves TOT, Funk Miklós ugyancsak ennyi időre szóló írószövetségi ösztöndíjat ajánlott fel számára. Kiss Ferenc a bizalmas nyomozás alá vont csoport vezetője, valamint Bodnár György budapesti egyetemi tanár közbenjárására Szabolcsi Miklós az ELTE egyik állami vezetője 1976. első félévére ösztöndíjat helyezett kilátásba részére.
Sükösd Mihály és Huszár Tibor budapesti lakosok Szinetár Miklósnak a Magyar Televízió művészeti igazgatójának javasolták, hogy helyezze a nevezettet felelős beosztásba.
1976. január 6-ra felelős beosztású párt- és állami vezetők rendelték fel Budapestre és felajánlották számára, hogy vállalja el a Kulturális Minisztérium Színházi Főosztályának vezetését. (30) 1976.január 9-ig kapott gondolkodási időt, akkor ismét felutazott Budapestre és bejelentette, hogy a megbízást nem fogadja el.
Felhívták figyelmét a beszélgetés bizalmas voltára és nyomatékosan kérték, hogy az elhangzottakról senkinek ne tegyen említést. Ennek ellenére több szegedi kapcsolata előtt részletesen beszámolt a tárgyalásairól, a vele kapcsolatos elképzelésekről. Közölte kapcsolataival, hogy őt titoktartásra kötelezték, sőt figyelmeztették, hogy levélben sem írjon erről, mert azt ellenőrzik. Száraz György budapesti lakosnak ezzel kapcsolatban levélben az alábbiakban számolt be:
„...fölajánlották a kult. min. színházi főosztályának vezetését. Nem vállaltam. Bár gondolatban mindig csak te jártál az eszemben, ha elvállalom, akkor... Nyilván közös barátainkban nagy ellenkezését vált ki a nemleges válasz, de te megérted..."
Többször kifejtette, hogy elutasító magatartása miatt nem számíthat jelentős beosztás betöltésére, mégis bízik abban, hogy befolyásos budapesti kapcsolatai révén az irodalmi élet terültén kap majd felelős beosztást. (31) Arra számít, amennyiben a közeljövőben a Kortárs c. irodalmi folyóirat szerkesztésében személyi változás történik, úgy felajánlják számára a főszerkesztő-helyettesi állást. Irodalmi és kultúrpolitikai elképzelései változatlanok. Erről a következőket írja dr. Ódor László budapesti kapcsolatának:
„Ha én az életben még olyan helyzetbe kerülök, hogy az élő irodalomban valami rám lesz bízva, azonnal fordulok azokhoz az emberekhez, kikkel eddig együtt dolgoztam..."
Az ellenséges tevékenyég felderítése érdekében a bizalmas nyomozást folytatjuk, külön intézkedési tervet dolgozunk ki Dr. Ilia Mihály csoportosuló egyetemi hallgatók leválasztására, illetve a csoport bomlasztására. (32)
Egyetértek:
Dr.Molná István r.alezredes Dán István r.alezr.
főkapitány áb.helyettese
Láttam:
Dr.Kelemen Miklós r.vezérőrgy.
megyei főkapitány
Jegyzetek
1. A BM III/III-4 osztálya: kulturális elhárító osztály
1. A BM III/III-4 osztálya: kulturális elhárító osztály
2. A névsor (bármennyire is megtisztelő, hogy egybesodortak ezekkel a személyekkel), nagyon megtisztelő, de nagyon konstruált, hiszen van köztük barátom, szerzőm a Tiszatájnál, de van, akivel csak egyszer találkoztam az életemben, nem lehettem vele valami nagy összeesküvésben.
3. A BM iratanyaga anyám nevét mindig Dobónak írja, pedig ő Bodó volt, ami egy kis különbség.
4. Nem tudom, hogy a Hungarocamionnál ki lehetett az a „Karácsonyi" fedőnevű megfigyelt, aki továbbította nekem Komáromi Mihály küldeményeit.
5. Dr. Komáromi Mihály kovásznai orvos barátom, kedves, szépen éneklő és szavaló, kicsit bohém valaki volt, még Bálint Tibor regényének is hőse lett (Zarándoklás a panaszfalhoz). Nem hiszem, hogy komolyan gondolta a Herder-díjat. Emigrációja alatt aktívan vett részt a nyugati magyarság kulturális életében.
6.Szépfalusi István (1932-2000) evangélikus lelkész,az ausztriai magyarság áldozatos kulturális munkása, szervezője, a Bornemisza Péter Társaság megalapítója és vezetője, a bécsi egyetem magyar lektora. Több, jelentős könyvet írt az ausztriai magyarokról, a Bornemisza Társaság konferenciái fontos fórumai voltak a nyugati magyarságnak, ahová mindig hívott magyarországi előadót is. A magyar belügy tendenciózusan feketített be alakját.
7. Hanák Tibor (1929-) filozófus, szerkesztő, jelentős magyar filozófiatörténeti munkák szerzője, az itt említett könyve: A filozófus Lukács György. Párizs,1972. Jó levelező volt, de kézírásos levelét alig tudtam elolvasni.
8.Baráth Tibor (1906-1992) kanadai magyar történész, munkásságáról az Új Magyar Irodalmi Lexikonban és Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, 1992. c. munkájában is olvashatunk. Érdekes, hogy a BM a lehallgatott szemináriumi beszédemet mint bűntettet idézi, pedig én Baráth művéből elrettentésül idéztem őstörténeti képtelenségeit.
9. Gerő András - ez nyilván névelírás, Gergely András történészről van szó, aki a Tiszatájnak is szerzője volt.
10. Péter László és Bálint Sándor tanáraim voltak az egyetemen. Bálint Sándor a szakrális néprajz világhírű tudósa volt, sokat tanultam tőle, jó barátságban voltam vele. Péter László irodalomtörténész a szegedi művelődéstörténet jeles művelője, vele már hallgató koromban együtt dolgoztam a Juhász Gyula- kritikai kiadás munkálataiban. Szereplésük a Tiszatájban szakmai nyereség volt számomra meg érzelmi kötődés is. Ratkó József költőt már egyetemista korában ismertem (1956-58), később, amikor szerkesztő lettem, gyakori és kedves szerzőm volt. A holtak derese c. verse körüli kalamajkát együtt vészeltük át.
11. Balogh Edgár közíró, szerkesztő, aki előbb a csehszlovákiai, majd élete végéig a romániai magyar közélet és kulturális élet jelentős baloldali alakja volt, valami okból nem volt kedves a szegedi és Csongrád megyei párthivatalnokoknak. Amikor 1974-ben egy magyar közéletet is bíráló írását titkos kezek a nyomdából vették ki a Tiszatáj kinyomtatott ívéből, a megyei pártbizottság ideológiai titkárhelyettese azt mondta, hogy ő nem tudja, hogy kicsoda Balogh Edgár, de hogy nem marxista, az biztos. Szegény Edgár, kényetlen voltam megírni neki ezt abszurd véleményt.
12. A kis statisztikai összeállítás jelzi, hogy milyen buzgón foglalkozott a BM az irodalmi lapokkal. Néha persze tévedtek, pl. az én anyagomban Simonffy Andrást romániai magyar írónak vélik, Danilo Kis szerb írót pedig a párizsi magyar emigráció tagjának.
13. Ezek az idézetek telefonlehallgatási anyagokból vannak, nem mindig pontosak, nem érthetők. Magam sem értem mindegyiket, pedig a jelentés szerint én mondtam volna ezeket. Három helyen volt lehallgató készülék az én megfigyelésemre: a Tiszatáj szerkesztőségében, az egyetemi szobámban és a lakásunkon. Az első kettő kiszereléséről van jegyzőkönyv, de lakásunkról való eltávolításról nincs.
14. Ambrus Lajos (1950-) író, szerkesztő, a Kortárs főszerkesztője. 1978-ban végzett a szegedi egyetemen magyar-történelem szakon. Már hallgató korában erősen érdeklődött romániai magyar irodalom iránt, ebből a témából írta szakdolgozatát és ilyen tárggyal szerepelt diákkörökön is. Az egyetemi diáklapok szerkesztőségében is dolgozott. Működésére igen korán fölfigyelt a rendőrség, egyetemi hallgató besúgók jelentettek róla.
15. Nem tudom a BM honnan vette, hogy Illyés Gyulát kérték föl, beszéljen le a főszerkesztőségről való lemondási szándékomról. Ismertem személyesen Illyés Gyulát, szerzője volt a Tiszatájnak (a „Babits szemébe nézni" c. írását én hoztam a laphoz még rovatvezető koromban, azután sűrűn szerepelt nálunk), de a lemondásomról sem előbb, sem utóbb nem beszéltem vele. Naplójában elítélően említi ezt az elhatározásomat.
16.Több BM jelentés végződik azzal a megjegyzéssel, hogy eljuttatják a megyei pártbizottsághoz, gyakran az első titkár nevére küldik. Tehát a belügyi jelentések itt kötöttek ki.
17. Funk Miklós (1935-) kritikus, többször voltam vele munkakapcsolatban pl. a Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályában, ahol ő vezető volt, és kapcsolatban voltam vele mint szerkesztő, amikor ő a Kulturális Minisztérium Irodalmi Szakosztályán dolgozott. Jóindulata, segítő gesztusai kiemelték a merev, hivatalnoki világból az ő személyét.
18-19-20. Ezek is lehallgatott szövegek, a tendenciózus idézés meg a pontatlanság is okozhatja, hogy ilyen suták.
21. A külföldi magyar irodalommal foglalkozó speciális kollégiumot általában az egyetemi szobámban tartottam, nem tudtam, hogy lehallgatják ezt a szobát, így aztán szem (és fül) előtt volt minden, amit mondtam. Nem felejtem el Temesi Ferenc íróbarátomat, aki az egyetemi szobámba lépve harsány hangon mindig ezt mondta: fiúk, kapcsoljátok be a magnót! Úgy látszik, a fiatalabb korosztály nem volt ekkor sem olyan naiv, mint mi.
22.Valóban így volt, a jelentés nem téved. Én az emigrációban élő magyar írókról úgy beszéltem mint magyar írókról. Sem a politikai nézeteiket nem taglaltam, sem pedig a politikai szereplésüket nem részleteztem.
23. Persze ilyenkor, amikor neveket mondtam és idézetek hangzottak el, a könyveket is kézbe adtam, gyakorta a szobámban olvasták ezeket a könyveket a hallgatók.
24. Farkas Árpád - „romániai lakos" - jellemző stílus, nincs író, művész, alkotó, lakos van, a korabeli politikai frazeológiára jellemző szóhasználat.
25. Duró Győző (1953-) dramaturg, színházi szakíró, bécsi útja után nem indítottak rendőrségi eljárást ellne, mert Szépfalusi István könyvei mégsem voltak politikai fölforgató irodalomnak tekinthetők, de kötelezték az egyetemet, hogy kapjon fegyelmit. A fegyelmi bizottságnak nem adták át a behozott könyveket, úgy kellett ítélkezniük, hogy nem tudták: miről van szó. A fegyelmit így is megadták, Koestler és Orwell regényeibe illő történet.
26. Csapody Miklós (1955-) szegedi egyetemi hallgató, magyar-történelemszakos, irodalomtörténész, politikus. A külföldi magyar irodalom iránti érdeklődését már középiskolából hozta magával, szakdolgozata és egyetemi doktorija is ebből témából volt (az Erdélyi Fiatalok), több kötetben foglalkozott Bálint Sándor munkásságával. Az egyetemi diáklapok szerkesztőségében is működött, a rendőrség figyelmét elég korán fölhívta magára, jelentős mennyiségű megfigyelési anyagot produkáltak róla.
Borhidán Rozália (emlékem szerint nem Éva, ahogyan a jelentés írja), román szakos főiskolai hallgató volt, a jelenkori román irodalomból szakdolgozott, románul jól tudott, ilyen témákról beszélgettem vele.
27. Lezsák Sándor (1949- ) tanár, író, politikus, a szegedi főiskolán volt levelező hallgató a magyar szakon. Szegedi útjain találkoztam leggyakrabban vele, így alakult ki a lakiteleki kapcsolat.
Fülöp Miklósra nem emlékszem, lehet, hogy ez is névelírás.
28. A Kelet-európai Kutató csoport az én ötletem volt, kis tervet is dolgoztam ki hozzá, de az egyetemi vezetés átvitte az egészet az egyik történeti tanszékre a pártközpont nemzetiségi tanácsadójának a fölügyelete alá, ahol csöndesen megszűnt. Ez is volt a cél.
29. Ez az Új Írással kapcsolatos történet pletyka lehetett, magam soha nem tudtam erről, Juhász Ferenccel sem beszéltem róla, pedig ismertük egymást.
30. A sok segítő terv és szándék közül ez valósult meg: Bakos István szerzett TOT ösztöndí- jat, Bodnár György irodalomtörténész barátom pedig egy félvére beszervezett az MTA Irodalomtudományi Intézetébe. Persze mindvégig a szegedi egyetemen voltam státuszban. De most jó olvasni mindazoknak a nevét, jóindulatát, akiket a jelentés emleget. Király Istvánét, aki első tanszékvezetőm volt a szegedi egyetemen, és akinek emberi habitusáról nekem más véleményem van, mint azoknak, akik irodalompolitikusként ítélik meg és ítélik el, Sőtér István akadémikusét, SI szegedi volt, itt járt középiskolába, regényeiben megörökítette Szegedet, a vele való ritkás találkozásokon soha nem felejtette el, hogy a közös város emlékét fölemlegesse, László Gyula régész professzorét, akinek felgyői ásatásain baráti menedéket leltem, elfeledkezhettem a sírbontás közben az élők világáról és nagyon sokat tanulhattam az ősök világáról, Szinetár Miklós néhány baráti, segítő ajánlatára gondolok most vissza, soha nem találkoztunk sem akkor, sem később, de érezhető volt, hogy érdek nélkül nyújt kezet, Sükösd Mihály a barátom volt, szerzője a Tiszatájnak, levelei tényleg panaceának hatottak, Huszár Tibor távoli, szinte máig megmagyarázhatatlan gondoskodása, érdeklődése, pedig nem ismertük akkor még egymást, olyan szép, emberi gesztus volt, hogy a bajban is fölragyogtatta a reményt, hogy nem volt hiába, amit igyekezetem csinálni. Sokan kérdezték, hogy lehet az, hogy Szabolcsi Miklóssal én olyan jóban vagyok. Hát éppen azért, mert megtapasztaltam, hogy a Tiszatájtól való megválásom után mennyi visszaköszönés maradt el, hány kéznyújtásra nem mozdult kéz, hány levél maradt válasz nélkül. Én Szabolcsi Miklóssal nem voltam eszmetárs szerkesztő koromban, mégis, amikor bajban voltam, őszintén közeledett hozzám és segíteni akart, ha kérem.
31. Azt hogy én a Tiszatájtól való megválásom után valami „felelős beosztásban" reménykedtem, valószínű, hogy a szervek találták ki. Ha reménykedtem, az 1989 után volt, 1975-ben még az ajánlatot is elutasítottam, annyira megcsömörlöttem attól a kulturális irányítástól.
32. A leválasztás és a bomlasztás nem sikerült, minden évben volt hallgatóm a külföldi magyar irodalmi szemináriumon, igaz, utóbb a megkapott anyagokból látom, hogy sikerült a hallgatót beépíteni a speciális kollégiumba.
Megjegyzés: a jelentés eredeti szövegében csak a hosszú ékezeteket tettem föl (a rendőrségen is NDK-s írógépek voltak, amelyeken nem szerepel hosszú ékezet), és néhány nyilván való névelírást javítottam ki. Az eredeti megfogalmazást mindenütt meghagytam.
Megjelent a 2011/6-os Bárkában.
2012. január 19.
