Fazekas Sándor
Megszelídült Markoláb
A Gyulai Várszínház 57. évadának ünnepélyes megnyitója, illetve a nívódíjak átadása után a közönség Acsai Roland Farkasok című drámáját tekinthette meg, Formanek Csaba rendezésében. Fazekas Sándor beszámolója.
A megnyitó első fele az előző évad legjobb pillanatait idézte föl, nívódíjakkal jutalmazva meg a legjobbnak ítélt előadókat, Barta Ágnest, Bartha Borókát, és ifj. Vidnyánszky Attilát. Jó volt újra felidézni a Karádi-monodrámát – amelyet idén is láthat a közönség–, Weöres Sándor Psychéjének itteni előadását, illetve az ifj. Vidnyánszky által rendezett Vízkereszt-adaptációt is, amelyek kétségtelenül az előző évad legjobb és legnépszerűbb pillanatai közé tartoztak. Az idei évad műsora is kellően színes lesz ahhoz, hogy bárki megtalálhassa a kedvére való előadásokat.
Acsai Roland Farkasok című drámájának eredeti szövege a Bárkában jelent meg, és az online változatban is olvasható; Formanek Csaba több ponton kiegészítette, továbbgondolta az eredeti szöveget. Egy költői látomást láthatunk a színpadon – saját műfajmegjelölése szerint mitologikus drámát időkben, terekben és életekben. Ez utóbbi meghatározás egy asszociatív elven felépülő költői látomást jelöl, amelynek szüksége volt egy erős rendezői koncepcióra ahhoz, hogy színpadra állítva is megtalálja az utat a nézőhöz. A színészek játéka ehhez jó alapot nyújtott, hiszen Bodor Géza, bár eleinte talán kicsit halk volt (és itt talán látszott az az előzmény, hogy a darabot kamaraszínpadra tervezték, és a vírus miatt került át a Várszínpadra), de alapvetően jól hozta a saját, ezerarcú karakterét, Kása Tímea (aki egyébként Acsai Roland felesége, a darab ihletője is) alakítása pedig kifejezetten szuggesztív volt. Mindketten jól váltottak a különböző hangulatú képek között: bátran voltak tragikusak és ironikusak, reflexíven romantikusak, sőt önironikusak is, egyaránt, ahogyan a szöveg hullámzása megkívánta. Két fő tartalmi elem húzódott végig a művön: a részleges világvége utáni újrakezdések, az ember által irányított új teremtés, és az édenkertbe való visszatérés, illetve a férfi-nő viszony számos alakváltozata. A darab beharangozója Az ember tragédiájára utal, mint előképre; annak monumentalitása és komplexitása nézetem szerint idegen volt a műtől, a kérdésfelvetése azonban rokonítható vele. Egy korlátozott érvényű világvége után – s a bűnbeesés ennek is tekinthető – milyen módon folytatódhat az élet, és épülhet fel egy új világ? Hogyan képes megfelelni az ember az új kihívásoknak, amelyet a környezetszennyezés, az űrkorszak jelent?
A különböző szerepekben látható emberpár keresi a helyét egy új teremtésben, amelyben immár nem csupán teremtettként, hanem teremtőként is kiveszi a részét, s így a felelőssége is nagy lesz: magvakból kell neki újjáalkotnia a Földet, amelyeket almák testesítenek meg; itt nyilvánvaló a kapcsolat a Bűnbeesés almáival. A színpadképet a középre felfüggesztett Földgömb uralja, amely először csupaszon kering, aztán üres műanyagpalackokat függesztenek köré (a környezetszennyezés), majd pedig az almák darabjaival és virágokkal díszítik fel őket (az ember képes új életet vinni a Földön kívülre is.) Érdekes az Isten és a démon felbukkanása a történetben: előbbi nem avatkozik bele az ember által vezérelt teremtésbe, viszont nélküle lehetetlen volna: ő adja annak kereteit és alapanyagát – a magokat is. A démon csak magok formájában jelenik meg: egy olyan pisztolyként szerepel a színpadon, amely bár kétszer is van rá esély – egyszer a férfit, egyszer a nőt kísérti meg –, mégsem keríti hatalmába egyiküket sem. Kétségtelenül érdekes fogás, hogy ezt a nyilvánvalóan várható megkísértés-jelenetet is éppen csak felvillantja a darab, és ez átgondolt eleme mind a darabnak, mind az abból készült előadásnak. Az Isten sem segít tevőlegesen, megnyugtató háttérként azonban láthatatlanul ott van minden esemény hátterében. Az embernek mégis egyedül kell szembeszállnia a démon kísértésével, és valami sokkal hatalmasabb, arctalan fenyegetéssel: a pusztítás erőivel, amelyek a farkasok allegóriájában fogalmazódnak meg. A farkasok a germán mitológia Világvége-víziójából, a Ragnarökből is származtathatók, amelyben ők viszik véghez az előző világ elpusztítását; több van belőlük, de közülük kiemelkedik Fenrir, az óriásfarkas, amely lovával együtt kapja be Odint, a félszemű főistent), amely után az emberiség egy új emberpár révén születik újjá, ezen a ponton a történet hasonlít a Biblia teremtéstörténetéhez. Az már kevésbé ismert, hogy ennek a történetnek van magyar mondai párja is: a palócoknál Markoláb, a Máramaros vidékieknél virkolák, a farkas, amely minden hold- és napfogyatkozáskor felfalja az éppen akkor eltűnő bolygót. (Olyan variáns is van, amely szerint ezt minden hónapban megteszi: ez a Hold fázisváltozásainak magyarázata.)
A mű számos ponton utal napjaink világára is: az internetes oldalak által generált másodlagos valóság éppúgy feltűnik, mint a hétköznapok világa; különösen kifejező ötlet volt a szív alakú, gázzal töltött lufi, amelyet a szereplők a nyakukra kötöttek, és úgy végzik a lélekölő napi rutint.
A komolyabb részek mellé sok komikus vagy abszurd jelenet is társul: a férfi alakváltozatai közé a vámpír és a denevérember éppúgy befér, mint a teremtővé előlépő első ember, a laptopján alkotó modern költő, űrhajós, vagy a férj szerepe is. Az indítás során a két szereplő igyekszik a darab bevonni a nézőt az előadásba, és ez a folytatásban is többször megtörténik. Az új térbe került előadás bejátssza a nagyobb területet is, a különleges kulisszák további vizuális ötleteket adtak a rendezéshez. A darab poétikus, laza asszociációkból felépülő vízióját a rendezés nézetem szerint jól ültette át nagyszínpadra: jól épített a szöveg öniróniájára, ez egy szerencsés megoldás volt. A vallásos motívumok szinte hemzsegtek a színpadon, Assisi Szent Ferenc farkasa, a Napba öltözött asszony, a sokszoros utalás az Édenkertre és a bűnbeesésre is, mind-mind ezt – a vallás láthatatlan jelenlétét – erősítették.
Acsai Roland, Kása Tímea és kislányuk, Johanna
A befejezést mi magunk optimistának értelmezzük: lehetséges legyőzni az apokalipszis arctalan, és testet nem öltött, ám szavak formájában sok alakváltozatban megidézett farkasait. A virággal megtöltött hasú, megbékélt farkasok akár a Faust második részének befejezését is felidézhetik, ahol Mephisto is megszelídül. A darab jól fejezi ki a Várszínház hitét is az új évadban, és az újrakezdés lendületét a koronavírus utáni korszakban… bár a farkasok (a vírus, vagy más veszedelmek) még visszatérhetnek.
Kiss Zoltán fotói
