Mikor az Úr a jövőt programozta,
s szájában haszonra
fordult az ige,

ott lett megszabva a korszakok hossza,
akkor zizegett fel
az idő szíve.

Várván az első napfogyatkozásra,
felpörgette
az izzó glóriát,

s a napot másoló kerék agyában
elindította
a memóriát.

Rendületlen hitt a bűntelen világban,
holott forrongtak
már az ősködök.

Felöltözött azért talpig titánba,
hogy rendet rakjon
a zendülők között.

De már az első korszakváltó este
ember bitangolt
a védett birtokon:

a szerelem kéklő lábnyomát leste
a buja bozótban,
puszta szirtfokon.

Ám hamis illattól szédült meg egyszer –
regnálni akart
a világ dolgain.

Megmozdult Isten szemében a tenger,
felfakadt a föld
a Gikhon partjain.

Az idő vén malma leállt egy percre –
a program észlelte
a durva hibát.

Hát újból az igére fordult a nyelve,
s elküldte a földre
az Úr a Fiát.