Háy János
Hogyan születik egy novella
A novella úgy jön létre, hogy kapunk egy kedves lánytól egy levelet, hogy kedves János, nem írnál nekünk, ez a többes szám arra az intézményre vonatkozik, ahol ez a kedves lány dolgozik, de nem áruljuk el a nevét (Bárka), és a lány nevét sem, különben Ági, mert akkor mindenki tőle várna levelet, és tele lenne a világ általa kért novellákkal. Folytatódik a levél, hogy nem írnál nekünk egy novellát. Sajnos, kedves lány, nem megy, mert egy hülye karambolban szétzúztam magamat meg a kocsimat. Szerencsére csak én sérültem, meg is érdemeltem, mert én voltam a hibás, mert a telefonomat néztem, az útvonaltervezőt, hogy miképpen jutok ki ebből a messzi városból. Mire felnéztem, mert persze rosszul látok, meg elég öreg is vagyok, és lelassult emiatt a reakcióidőm, ahogy felnéztem újra, már benne is voltam egy stoptáblás kereszteződésben. Akkor jött a busz, mert persze, hogy nincsenek véletlenek, de ebben a messzi városban óránként jön azon az úton egy helyi járat. Szóval most persze fáj, mert eltörött borda, meg kulcscsont, de legalább a lelkiismeretemen nem szárad más emberek fájdalma.
Na, ez aztán megrendítette a levélíró kedves lányt, úgy, hogy írt is egy együttérző levelet, amiben egy héttel kitolta a határidőt, hogy akkorra nem tudnám-e megírni, és semmi másról nem kell szólnia, csak Ady Endréről, és hatezer karakter. Húha, milyen ravasz ez a lány, és mennyire tudja, hogy engem aztán könnyű munkára fogni, mert a piramisépítéseken szocializálódtam az előző életemben, szóval állandóan dolgozom, még álmomban is azt álmodom, hogy dolgozom, és ugye a mostani életben az én piramisom az írás. Ez is titokzatos, nem tudjuk, honnan ered, hol vannak ekkora nagy kövek, amiből felépül akárcsak egy kis novella is. Hogy fogjak hozzá? Mit gondolok Adyról? Van az a csélcsap, aki mindig be van nyomva, az olyan unalmas. Meg van az a kisdiák Nagykárolyban, aki katolikus gimibe jár, és ott ismerkedik meg Jászi Oszkárral, együtt járnak református hittanra, akinek az elvei elkísérik egész életében. Vagy az a kicsit magából kivetkőzött alak, akit részegen cipelnek haza Párizsban, akit lepattint ezután Léda, hogy neki nem kell egy ilyen kolonc, aki térden állva könyörög ennek a nőnek, hogy ne hagyja el. Vagy az, akit Csinszka úgy próbál óvni, hogy vizezett bort hozat neki. Az, akiről Zsolt Béla ír, hogy milyen csalódás volt a kicsit zsidózó, részeg Adyval, a példaképpel találkozni Csucsán. Vagy esetleg Füst Milán szemével, aki épp az ellenkezője volt ennek a nárcisztikus öntudatnak, ezért aztán legtöbbször megvetéssel írt Ady viselkedéséről a naplójában. Már digitálisan is elérhető, elég csak azt beírni, hogy Ady, és máris ott sorakoznak a róla írt, nem túl hízelgő mondatok. Ady költ, írja, mert kérkedett azzal, hogy nem hozott semmit a felolvasásra, és ott írta meg a verset, legalábbis ezt próbálta elhitetni a többiekkel, mert azért ő tényleg zseni, szemben a nyugatos senkikkel. Hú, most hirtelen eszembe jutott a mesterséges intelligencia, hogy írj nekem novellát Ady Endréről. Válasz, nem ismerem. Írj nekem programot az Ady Endre nevű párt számára. Na, ezt beszopta, és már jön is a program. Hát nem annyira kedvező. Csak rosszakat akar, gyalázza a magyarokat, hogy sutyerákok és gerinctelenek, ázsiai horda, és milyen ország, mennyi hazugság, mennyi ez és mennyi az. Aztán ott van még egy utolsó pont, az Unió Erdéllyel, mert a márciusi ifjak követeléseit az Ady-párt is magáévá tette, legalábbis az AI ezt hozta ki. Hú, ezt azért jobb lenne, ha a románok nem tudnák meg, mert erről kizárólag bizalmas körben és csontrészegen beszélhetünk, mert akkor a szándékainkat az alkohol rovására lehet írni. Vagy talán az lenne a legjobb, ha Krúdy Gyula modorában írnánk, hisz Ady nem egy modern költő, most már ki lett mutatva, erre jó a digitális bölcsészet, hogy a szókészlete inkább tartozik a 19. századhoz, mint a huszadikhoz, még az amúgy elég konzervatív nyugatosok is modernebbek voltak nála. És akkor Krúdy elkezdi, hogy azokban a legendás évtizedekben, amikor gülüszemű angyalok járták át a zörgő metropolis fölött az eget… Ez az angyaldolog azért jó, mert épp karácsony felé közeledünk és nekem félkézzel kell a karácsonyra felkészülnöm, és akkor még itt ez a novella is Adyról. Egyébként születésétől fogva rosszul látott, de nem volt hajlandó szemüveget viselni, mert az neki szarul áll, és dongalába volt, ezért nehezen gyalogolt. Nem amiatt ment mindenhová konflissal, mert be volt nyomva, hanem mert nehezére esett a járás, de különben be is volt nyomva. Bizony akkor Szindbád, a hajós megtörölte Latinovits Zoltán száját, és ízes tájnyelven azt mondta, hogy húsleves, velőscsont, meg utána azt is, hogy Dajka Margit, de ezután rögtön azt mondta, hogy Ady Endre. Emlékszel azokra az éjszakákra, kérdezte Krúdy a halott költőt. Hát rohadtul nem emlékezett semmire, mert a halottak pont nem emlékeznek, ezért aztán Krúdy Gyula azt írt a költőről, amit akart, de leginkább azt, ami neki belepasszolt a könyvébe. Hogy ott ültek az operaház előtt a szfinxeken, és Ady leesett, és akkorát koppant a feje a kövön, hogy azt hitte, azonnal szörnyethal, de semmi, felállt, és Léda után siránkozott. Aztán arra kanyarodott a romantikus mondat, hogy amikor utoljára találkoztak, akkor bort kért, hogy titokban hozzon neki, mert ez a nő, ez alatt az ez a nő alatt a feleségét értette, nem engedi, hogy igyon. Épült a legenda, és elvált a valóságtól. Ady Endre nem egy ember már, hanem egy mesehős, egyike az utolsóknak, akiről persze nem olyan mesék szólnak, mint Mátyás királyról, hogy igazságos, vagy Petőfiről, a szegényember ikszedik fiáról, hanem olyanok, amelyekben nem egy szokvány királyfi a mesehős, hanem egy züllött alak, akire felkapaszkodhat minden magyar, mert a dongalábával is képes cipelni bennünket. És mi már kapaszkodunk is. Fut velünk egy rossz Ady Endre, és mi rázkódunk ezen a rossz szekéren, és jajgatunk, mert fáj a törött vállunk, fáj a törött országunk, fáj, hogy öregek vagyunk, hogy szerencsétlenül jártunk, hogy meghalt az anyukánk, hogy meghalt a szerelmünk, ez a sok-sok fájás ott rázkódik Ady Endre hátán, de ő visz rendületlenül minket bele és kifelé az éjszakából a csonka hold alatt. Mert minden csontunk eltörött, de az egész egészben maradt. Törékenyek vagyunk. Törékeny volt az az öntudat is, ami abban a legendás költőben élt. Ha elhúzzuk az öntudat függönyét, akkor látjuk őt, amint összetört teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden, és nézik, nézik őt a magyarok.
Megjelent a Bárka 2026/1-es számában.
