Grecsó Krisztián
Hajnali találkozás
Lajos bácsi vasárnap hajnalban akadt össze az ufóval. Pontosabban ufókkal, mert többen is voltak. Először csak hármat látott a kerti budi előtt, és egyet a füstölő kamránál, de kisvártatva még átsétált kettő Manyikáék felől a bedőlt kerítésen. Az űrlények szkafandert viseltek, vagyis afféle műanyag, habos ruhát, a lábukon kályhaezüstös gumicsizma, a fejükön meg sötétüveges bukósisak. Lajos bácsi tétova adjonistennel köszöntötte a hozzá legközelebb lévő ufót, aki a borsófejtős hokedlin üldögélt, és közben arra gondolt, hogy vége.
Finító.
Ezek szerint üzent érte a Kaszás, manapság a Kaszásnál is munkaerő-kölcsönzés járja, ufók jönnek, nem ördögök. Lajos bácsi elszontyolodott. Hogy ennyi, befejezte viszontagságos földi pályafutását. Nem így képzelte: reggel, csipásan, egy szakadt, szarcsíkos klottgatyában a budi előtt. Ijedtében beugrott a régi kedves nótája. „Ne ily halált adj, istenem, ne ily halált adj énnekem.” Fütyülte egy kicsit a dallamát, hátha eltűnnek a Marslakók. Nem. Sajnos nem illantak el. Lajos bácsi ritkán mélázott az elmúláson, de ha eszébe jutott, mindig nagyszabású, romantikus halált képzelt magának. Világ életében kívánós férfi volt, a legyet is röptében, a krumplit is, ha el nem gurult, ezért úgy hitte, malackodás közben éri majd a halál, mikor a legmelegebb, akkor. Ez így, csörte nélkül olyan méltatlan.
Azon is meditált keveset, hogy talán elment az esze.
Nem kellene több pálinkát kotyvasztania a padláson. Ha mégsem eszik olyan forrón a kását, és túléli ezt a marslakós kalandot, kidobja a megbuherált kuktát.
Ünnepélyes fogadalmat tett. Ha az űrlények hajlandók a szomszéd kertjében korzózni inkább, és nem itten nála flangálnak, ő többet nem iszik.
Ezen kicsit megnyugodott, de aztán újra rátört a lelkiismeret. Merthogy Lajos bácsi Húsvétkor rákapott a drogra is, ez igaz. Mikor odalépett az egyik ufóhoz, és megtudakolta tőle, mi járatban itten, és úgy általában segíthet-e, erre gondolt. Hogy őneki a vadkender, amit valamiért marijuának kell hívni manapság, nyilván elvette az eszét. Lehet, hogy a víziójával diskurál. Ide képzeli a szkafanderes ufókat a budiba, a télikertbe, meg a borsófejtős hokedlire, és még beszél is hozzájuk. Megfordult a fejében, hogy úgy tesz, mintha ott sem lennének, nehogy a neje kilessen a nyári konyhából, és meglássa, hogy a budiajtóval diskurál. De az egyik ufó a télikertből fogadta a köszönést. Megnézte magának Lajos bácsi délceg filodentronját, aztán biccentett. Ennek fele se tréfa, gondolta Lajos bácsi.
Soha többet nem néz kereskedelmi tévét.
Ő korábban sohasem hallott róla, hogy a vadkendert el lehet szívni, ott mutatták meg apróra, egy kábítószer elleni műsorban, hogyan kell csinálni. És azt is elárulták, hogy nem mutatja ki a szonda. Igazán nem ő a hibás, hogy vénségére rákapott. Sokkal inkább az új körzeti megbízott, a Kancsal Mari fia, a Sasszem, az a túlbuzgó mitugrász, aki szerint traktort sem lehet ittasan vezetni.
Húsz évig lehetett, idéntől meg nem lehet.
A disznók egyre türelmetlenebbül sivalkodtak. Lajos bácsi beszólt a télikertbe, a barátságos ufónak, csak úgy odavetette, mint aki otthon van, és reggeli etetéskor leggyakrabban ufókkal szokott kokettálni, hogy a sertések éhesek, így mondta, hogy sertések, bármilyen laza is volt az öreg, szeretett volna jó színben feltűnni az Idegenek előtt. A hokedlis ufó, aki éppen a moslékkeverő pálcával piszkálta a kályhaezüst csizmája orrát, mutatta, hogy tessék, csinálja csak. Ezen Lajos bácsi megütközött. Az űrlény érti mit magyaráz? Hiába, a magyar világnyelv, a Drótos Imi is megmondta a Molnár presszóban, pedig ő szaktekintély, nem egy fing, majdnem egy egész félévet végzett el a vendéglátóipari főiskolán.
Lajos bácsi arra az elhatározásra jutott, felveszi a kapcsolatot az ufókkal. Egye fene, meghívja őket egy zaccos törökkávéra, ha szeretik a jó alföldi vegyespálinkát, és űrhajót szabad ittasan vezetni, akkor azt is megkóstolhatják. A neje összeüt egy bravúros rántottát, hagymával, paprikával, és füstölt szalonnával, a mélyen tisztelt ufó urak, vagy mik, tíz ujjukat, vagy amennyi van, megnyalják utána. De elébb a jószág!
Lajos bácsi elindult, hogy etet, és akkor meglátta. Hogy amíg ezek a tétova ufók elterelték a figyelmét, a sunnyogós hátulja már lopja a csirkét. Hónaljba hordják kifelé a kövér, magos baromfit. Lajos bácsi elképedve figyelte a komiszságot, a kedvenc, kopasznyakú kakasa éppen kidugta a fejét az egyik űrlény hónalja alól, és kukorékolni kezdett. Lajos bácsit elöntötte a víz. Egy másik, kicsikét köpcösebb ufó nyakánál húzta kifelé a ház egyetlen libáját.
– Így kell úri embereknek viselkedni?! – kurjantotta el magát Lajos bácsi.
Rövid ideig vacillált, aztán, akárha hármasugrásra gyorsulna, szökellt párat, és megküldte a vödröt. A moslék kondenzcsíkot húzott, át az udvaron, röpült a vödör, mintha isten reptetné, akár egy bazi nagy falusi dongó, mint a malomkő, ami ki tudja, hol áll meg, akár egy lemezelt Dugonics Titusz, egy istállós rakéta, egy alföldi ufó-írtószer. Nem egészen fejbe találta az ufót, inkább tarkón. Már ha van az ufóknak olyanja. Hogy tarkó. A várhatónál sokkal nagyobbat csattant a bukósisakon a vödör, az űrlény orra bukott. Elhasalt, aztán csönd, nem moccant. A többi Idegen rohangálni kezdett, mint levizelt hangyabolyban a hangyák, menekültek át Manyikáékhoz a ledőlt kerítésen át.
– Tessék csak húzni el a csíkot, tolvaj Marslakó banda – üvöltözte Lajos bácsi, és arra gondolt, milyen pocsékolás lett volna ezekbe a pálinkája.
A disznók elégedetten majszolták a moslékot, mikor az ufók visszatértek. Rendőrökkel. Városiakkal, és a helyi mitugrásszal karban.
– H5N1 – vakkantotta a városi rendőr.
A helyi mitugrász meg:
– Maga süket paraszt, ezek a tyúkok meg vannak fázva, és ez hivatalos személy elleni erőszak!
Lajos bácsi körbenézett, hogy kit nevez itten a bandzsi körzeti megbízott süket parasztnak, de senki sem állt mögötte. Akkor őt, kizárásos alapon. Nem baj. És az sem, ha elment az esze. Nem szokik le semmiről. És hiába a hoppáré, az ő tyúkjai nem náthásak. És tudja már ő, hogy mire megy ki a játék, átlát a szitán. Senki se kap se marijuánát, se pálinkát.
Megjelent: Bárka 2007/5
Kapcsolódó:
A szépirodalom rovat legfrissebb írásai:
Esterházy Péter prózája
Csontos János versei
Végh Attila versei
Tőzsér Árpád versei
Bíró-Balogh Tamás prózája
Vörös István versei
Lackfi János prózája
András Sándor verse
Tóth Krisztina verse
Banner Zoltán verse
Nagy Katalin Erzsébet versei
Poós Zoltán verse
Nagy Gergely prózája