Prózák

 

 Oravecz_Imre_m__ret.jpg

 

Oravecz Imre

 

Ókontri

(részlet)


29

 Másnap, napközben eszébe jutott az álom, Anita, az anyja. Foglalkoztatta, főként Anita. Pipishegyen volt, szántott, tavaszi árpa alá. Megállt, nem szállt le a traktorról, csak levette a gázt, de így is hangos volt a gép. Felnézett a gomolyfelhős tavaszi égre. Látta, de a dohogástól nem hallotta a pacsirtákat.

Világos, mért álmodott az anyjával. Azt akarják a szülei, hogy hagyjon itt csapot-papot, és menjenek haza. Már kétszer is írták, legutóbb az apja. Bár furcsa volt, hogy álmában nem tudott oda menni az anyjához, és az sem őhozzá.

De mit keresett ott Anita, aki megcsalta, elhagyta? Hiányzik neki? Nem. Rég elszakadt tőle, leszámolt vele, és mint férfi nem vágyik rá. Persze, érdekelné, hol van, mi lett vele, él-e, hal-e, elvégre Georgie anyja. Lehet, hogy bajban van valahol. Vagy a nősülési terve hozta elő benne? Mégis érez még valamit iránta, és ez most ágaskodik Júlia ellen? Eh, hagyja Anitát a fenébe! Csak a vágy, a kielégítetlenség játszik vele. Az, hogy mióta Magyarországra jött, nem volt nővel. Semmi köze már ahhoz a lotyóhoz. Nem is emlékszik már rá, milyen volt vele. Annál inkább izgatja Júlia. Mint nő is. Egyszer álmában már szeretkezett is vele. Rá összpontosítson! Mi hogy lesz, ha megkapja? Hol laknak majd? Hova hozza az apjától?

Ide, a bérelt házba semmiképpen se. Saját ház kell, saját porta, igazi fészek! Egyébként is szándékozott építkezni. Nem a faluban, hanem a falun kívül. Már a helyet is kinézte. Rácfalun, Belső-Rácfalun. Tetszik neki az a völgy, és a falutól sincs messze. A bökkenő csak az, hogy portának nem elég nagy az ottani földje. De ezen segít, megnöveli, cserével hozzászerzi a szomszédos földeket, és ha avval megvan, nekilát a fészekrakásnak. Nem a legjobbkor, mert háborúban van az ország, bár nem itt van a hadszíntér, és majd csak vége lesz hamarosan, de különben se állhat meg az élet attól, hogy valahol ölik egymást az emberek.

Előbb azonban mindenképpen megkéri a lány kezét, hogy biztosan az övé legyen, hogy el ne happolja előle valaki. És ha nem adja az apja? Mért ne adná? Adja majd az öreg, hisz kedveli, csodálja őt, az igyekezetét, a sikerét. Már akkor a tudtára adta, mikor először kísérte haza Júliát, és bement hozzájuk. Maga hívta be, hogy meglátta a kapu előtt. Még a munkáját is félbehagyta kint, és bejött velük a házba. Leültette, megkínálta borral, és jól elbeszélgettek.

De mi van, ha Júlia nemet mond? Ki van zárva, hogy elutasítsa. Nem tudná megmondani, mért, de úgy érzi, hogy nem direkt rá vár ugyan, de megvan benne a hajlandóság, hogy összekösse az életét az övével, hogy a párja legyen.

Délben az ebédjét kihozták neki, és csak este került haza, ágyba pedig megint késő éjjel, mert sokáig spekulált, tervezgetett, miután Georgie-t lefektette. Kigondolta, elképzelte, milyen házat építtet, próbálta megsaccolni, mennyibe kerülhet, mit költhet rá, hogy maradjon még pénze törlesztésre, üzemanyagra és élésre is.

Úgy lett, ahogy remélte.

Júlia igent mondott, és az apja is beleegyezését adta. Az öreggel való négyszemközti beszélgetés során azt is sikerült kipuhatolnia, hogy a hozomány föld tekintetében nagyjából az lesz, amire számított. Az esküvő napját attól tették függővé, mikor készül el Rácfalun a ház. Ő jobban szerette volna, ha a tanya, a közös otthon meglepetés lesz, de belátta, hogy egy építkezést, még ha a falun kívül van is, nem lehet titokban tartani. És azért is kénytelen volt a menyasszonyt és leendő apósát beavatni, mert különben nem tudta volna megmagyarázni, miért nem tűzik ki az esküvő napját azonnal, mint szokás.

A köz nem akadt fenn a készülő frigyen. Nem volt a faluban eddig elvált férfi, de ha lett volna, ahhoz, miként özvegyhez, hajadon nem mehetett volna feleségül, az csak özvegyasszonyt vagy sánta lányt kaphatott volna. Ezt mégis elfogadták, elnézték, mert a vőlegény amerikai volt, és az amerikásokat kivéve úgy képzelték, hogy minden amerikai mérhetetlenül gazdag, és mint ilyennek joga van – az éltesebb férfiak ezt a szókapcsolatot használták – a friss húshoz. Ha meglepődtek, akkor inkább csak azon, hogy nem jobbat választott, nem olyan lányt, akivel többet szakított volna. Mert olyan is lett volna. Annak az apja ugyan nem bírt több földdel, de nem volt még két lánya, akikre gondolnia kellett.

Rendes, hagyományos eljegyzést tartottak a Dobrucki-háznál. Újdonságnak csak a jegygyűrű számított, és az, hogy a jegyesek az ünnepi vacsorán nem kérték kölcsönösen egymás szüleit, hogy fogadják őket lányukká, fiúkká, lévén, hogy Steve szülei nem lehettek jelen. Viszont az asztalnál úgy ültek, hogy ne kerüljön közéjük a hiedelem szerint a jegyesség felbomlását előidéző mestergerenda, és volt jegykendő, jegyajándék, egy-tányérból-pohárból-ivás, sok étel, ital, vendég, vers, köszöntés, dalolás. Úgyhogy Steve csak nézett. Nem látott még ilyet, ekkora felhajtást eljegyzés alkalmából. Mikor Anitát eljegyezte, a szülők nem rendeztek még hasonlót sem. Anita szülei túl szegények voltak bármihez, az ő szülei meg elfelejthették már, hogyan volt otthon, milyen egy eljegyzés, vagy eleve nem akartak ilyet, Jim és Helen esetében legalábbis már Amerikához igazodtak.

A területnövelés, a házhely-kialakítás Rácfalun nem ment simán, a földszomszédok nem akartak cserélni, pedig Steve jó helyeken, Kerbicében és Búzásvölgyben ajánlott fel nekik ugyanolyan nagyságú parcellákat. Rácfalu nagyon jónak számított, nehéz volt ellentételezni. Végül az segített, hogy megtoldotta az ügyleteket némi készpénzzel. Nehéz szívvel tette. Pénzt adni ki földre most, mikor minden pengőt fognia kellett az építkezésre! De nem volt választása.

A cserék révén övé lett a völgyfenék felső fele, Mocsolyákon alultól fel egészen Misu gödréig. Nem portának szánta az egészet. Valamennyi legelőt is akart a szérű mögött és lucernaföldet, hogy ne kelljen messzire mennie, ha zöld takarmány kell. Oda először külön gyümölcsöst is gondolt, de aztán ejtette. Majd inkább az udvarra és esetleg a konyhakert szélébe ültet gyümölcsfákat, főként szilvát pálinkának, de többet, mint az apjának volt a Wheelerben. Nehogy úgy járjon, mint az. Sose tudott pálinkát főzni, mert mindig megették az összes szilvát, igaz, azok a fák már nem nagyon teremtek, mert túl öregek voltak.

Mikor a bővítéssel megvolt, eladta Ferenc bátyjának a házrészét. Mint rokontól nem kérhetett annyit, amennyit ért, de mégis beszedett tőle annyit, hogy nemcsak pótolta a földcserék okozta veszteséget, de növelte is valamelyest a rendelkezésére álló pénzösszeget.

Most már jöhetett a tervkészíttetés, építési engedélykérés, kivitelezőkeresés, építőanyagbeszerzés. Amerikai framehouse-t, könnyű szerkezetű faházat szeretett volna, mert az olcsóbb, és gyorsabban is felhúzható. Erről azonban le kellett mondania, mert, világosították fel egy pesti építészirodában, nem talált volna hozzá tervezőt, de ha talált volna is, nem kapott volna sem megfelelő faanyagot, se értő ácsmestert. Nem akart hagyományos parasztházat. Voltak előnyei, de nem tartotta jónak a beosztását. Egymásból nyíltak a szobák, az oldalt végfutó ámbitus elfogta az ablakok elől a fényt, és az egész építmény túl hosszan nyúlt el a portán. Sorra járta hát a szomszédos falvakat, a szokásostól eltérő, az elképzeléséhez közelítő mintát keresve. Végül a régi nemesi kúriában lelte meg. Különösen az István Béla-féle lak tetszett neki Recsken a falu szélén. Bekéredzkedett, és belülről is megnézte. Nagy volt, sok helyiséggel, neki kisebb is megfelelt kevesebb szobával.

Ehhez már tervezőt is lelt egy egri mérnök személyében. A kivitelezéssel Zvara Gábort bízta meg. Dobrucki és a rokonság őt ajánlotta. Nem tudta, hogy kőműves, de hogy elment hozzá, és a kapuból feltekintett a házára, megértette végre, mit jelent a homlokzaton a rejtélyes KÉP. KŐM. MESTER-felirat. Nehezen állt össze a csapata. Jó szakember volt, de az emberek ódzkodtak tőle, mert mint mélyen vallásos baptista nem tűrte, hogy a jelenlétében káromkodjanak.

Steve először kutat ásatott, aztán összetákolt egy kis felvonulási épületet, és elkezdte a helyszínre hordani az építőanyagot. Nyár elejére összegyűlt annyi, hogy megkezdődhetett az építkezés. Nem lehetett mindig jelen, nem nézhette, mit hogyan csinálnak, miként illesztik egymáshoz a köveket, téglákat, de fajront előtt mindig kimotorozott, és megszemlélte, ami aznap készült, észrevételeket tett, és ha fogytán volt valami, másnap indult beszerezni. A beszerzés nem volt könnyű, mert a hadigazdálkodás következtében ez-az már hiánycikk volt, és csak sok utánajárással lehetett felhajtani, és néha nagyon messzire menni érte.

Vasárnaponként, mikor szünetelt a munka, mise után Georgie-t is kivitte magával, és együtt nézegették a növekvő falakat, és kedvtelve járkálgattak az ajtónyílásokon át egyik leendő szobából a másikba. Mikor pedig a falak elérték a végleges magasságot, és a mester kitűzette a bokrétát, a készülő házat megmutatta a menyasszonyának is, mintegy vezetést tartott neki. Júlia szerette volna már előbb is megnézni, és látta is távolról, mikor arra járt, de Steve ragaszkodott hozzá, hogy közelről majd együtt nézzék meg akkor, mikor már lesz mit nézni.

A nyár végére készült el. Észak-keleti, dél-nyugati tájolású volt, az eleje Kishegyre, a háta Péterhegyre nézett. A kontytetős, hosszúkás épületet középen két oszlopú, orommezős portikusz osztotta ketté. Ezért és szokatlanul nagy mérete miatt a faluban elnevezték kastélynak. Négy szobából, nappaliból, fürdőszobából és kamrából állt. A portikuszból egyenesen a nappaliba lehetett jutni, abból pedig egy jobb- és baloldali folyosóra, melyekből a szobák nyíltak. A konyha, a kamra és a fürdőszoba a nappali mögött helyezkedett el. A jobboldali szárny alatt pince is volt udvari lejárattal. Steve remélve, hogy egyszer majd megint lesz autója, ebbe a szárnyba még garázst is szeretett volna, olyan belsőt, mint amilyen a tehetőseknek van Santa Paulában, de a tervező lebeszélte róla, mondván, az megbontaná a szimmetriát. A vizet is bevezettette. Miként a Wheelerben, motoros szivattyú nyomta fel a kútból a padláson lévő tartályba, ahonnan a gravitáció hozta le a konyhába és a fürdőszobába. Villanyvilágításról aggregátorral gondoskodott. A Laktos-portán neki nem volt villanya, de a falut közben bekapcsolták az országos hálózatba, és restellte volna, ha továbbra is petróleumlámpa mellett kellett volna vakoskodniuk, helyesebben továbbra csak neki és a gyereknek, Júliának újból, mert az apja már bevezettette a villanyt.

Miután kiszáradtak a falak, a bebútorozásba, konyha- és egyéb háztartási eszközök beszerzésébe bevonta menyasszonyát is. Egyelőre csak olyasmiket vettek meg, amiket egyikük sem hoz a házasságba.

Mire Dobruckiéknál megfelelőre hízott a lakodalomra szánt hízó, és kiforrott az új bor – szeptemberben csak eldöntötték, hogy októberben esküsznek –, állt a két melléképület, a csűr és a baromfióllal kombinált disznóól  is. Ha házat nem is, de csűrt Steve amerikait csináltatott, méghozzá nagyot, mert a kocsit és traktort is abban akarta tárolni. Ebből nem engedett, és a nehézségek sem tántorították el. Úgy festett, hogy megfelelő szakember hiányában ez is megvalósíthatatlan. De addig járt-kelt, kérdezősködött, keresgélt, mígnem Bodonyban ráakadt egy öreg amerikás ácsra, aki soha nem ácsolt ugyan önállóan csűrt, de dolgozott kint csűrépítésen, és elleste a legfőbb fogásokat. Az először hallani sem akart róla. Nem ért ő hozzá, szabadkozott, meg túl öreg is már ahhoz, hogy fent mászkáljon a magasban, de aztán csak elvállalta azzal a feltétellel, hogy Steve tervrajzot készít neki. Nem készített, csak egy skiccel szolgált. Küldethetett volna az apjával Kaliforniából, de az aligha teljesítette volna szívesen a kérését. Meg is írta, hogy jobban örülne, ha nem építkezne, hanem valahogy elpucolna az ókontriból.

Eredetileg nem szándékozott más melléképületet emeltetni. Disznóólat, baromfiólat is a csűrbe gondolta, de Mihály, akit beavatott, ellenezte, mert szerinte akkor ott olyan büdös lesz, hogy nem lehet megmaradni. A csűrből aztán csak annyi kellemetlensége származott, hogy az arra járók azt hitték, a furcsa, magas istálló kétszintű lesz, és nem átallották gúnyosan megkérdezni, hogy az emeleten lesznek-e majd a lovak.

Mikor Rácfalun nagyjából minden elkészült, kiköltözött Georgie-val, Rózával, és a Lakatos-portáról kivitt állatot, gépet, szerszámot, terményt, takarmányt, mindent, ami az övé volt. A ház jobb szárnyában lévő szobákat magának és leendő feleségének foglalta le. Megállapodott vele, hogy a nappali felőli lesz az ő hálószobája, a szélsőben pedig maga alszik. Georgie a bal szárnyban, annak szélső szobájában nyert elhelyezést, távol a jobb szárnytól, hogy ne hallja majd, ha éjjel szeretkeznek. Ezt nem mondták ki szavakkal, Júlia szégyellt volna erről beszélni, de önkéntelenül erre gondolt, mikor Steve a jelenlétében így döntött. A bal szárny másik szobáját kinevezték vendégszobának, bár el nem tudták képzelni, hogy valaha is lesz olyan vendégük, aki éjszakára is marad.

Aztán megvolt a lagzi, a faluban, Dobruckiéknál. Nem hagyományos, több napig tartó palóc. Az már csak a néprajzi szakirodalomban létezett. Bizonyos elemei azért még megmaradtak. Volt ünnepélyes vonulás a templomba és vissza, sátor az udvaron, cigánybanda, sok vendég, nagy ebéd, vacsora, rigmusmondás, menyasszonytánc éjfélkor, mulatás másnap reggelig. Csupa olyasmi, amit a násznép megszokott, Steve-nek viszont megint merőben új volt, és egyik ámulatból a másikba esett, mialatt tette, amit mondtak neki. Olyan sok furcsa dolgot hallott, látott, annyit rángatták ide-oda, hogy belekábult, és amikor hajnalban Rácfalu felé vitte őket a hintó – Georgie-t még este hazaküldték Rózával, akinek, nem lévén rá utána szükség, másnapi hatállyal felmondtak –, szinte megfeledkezett róla, hogy hamarosan édeskettesben marad Juliával, és végre egészen az övé lesz, holott napközben többször gondolt rá, és már nagyon várta. Akkor tudatosodott benne ismét, mikor a szélső házat elhagyva újdonsült felesége egyszer csak hozzábújt, mintegy védelmet keresve az ellen, amit tesz majd vele, de az is lehet, hogy csak fázott, mert hűvös volt, és köd ülte meg a Tarna-völgyet. Hirtelen merevedése támadt, és úgy megkívánta, hogy ha nem ült volna ott a bakon a hajtó, legszívesebben azonnal magáévá tette volna.

Miután megérkeztek, és elbocsájtották a hintót, kézen fogta, és bementek a házba.

Most a karomba kellene vennem, és úgy lépni át a küszöböt, gondolta. Marhaság, lehet, hogy kinevetne, hisz ez itt nem szokás.

A nappaliban petróleumlámpa égett.

- Beindítsam az aggregátort? – kérdezte.

- Ne – felelte Júlia –, majd bevisszük a szobámba a lámpát.

- Kell egyáltalán világítás?

- Kell.

Alighogy lerakta ott a lámpát, vetkőztetni kezdte Júliát.

- Ne – mondta az. – Csókolózzunk előbb!

Csókolóztak, összeölelkezve, szenvedélyesen.

Közben Steve párzó mozdulatot tett, így adva tudtára, hogy kezdhetik, ő készen áll.

- Elfújjam a lámpát? – kérdezte.

- Ne. Azt akarom, hogy láss, és én is látni akarlak téged. De fordulj el, amíg levetkezek.

Júlia minden darabot gondosan összehajtva leszedte magáról a ruháit, bebújt az ágyba, és az álláig magára húzta a dunnát.

- Te nem fordulsz el? – kérdezte tréfálkozva Steve, mialatt maga is megszabadult az öltözetétől.

- Nem.

- Mért?

- Mert én előbb látni akarom.

- Mit?

- Hát, azt ott, ni, amivel majd csinálod, mert közben majd nem látom – mondta szemérmesen.

- Nem igazságos.

- Mért?

- Mert én most téged nem látlak.

- De – felelte Júlia, és lelökte magáról a dunnát.

- Te, te… – suttogta Steve elfúló hangon, és mellé feküdt az ágyra.

Elhálták a házasságot.

Pihentek kicsit, majd felöltöztek, megreggeliztek – Róza még aludt a vendégszobában –, és megkezdték a napot. Vagyis hálás alvás értelemben nem volt, nem lehetett, még szundítás sem, mert várta őket a dolog, a munka, Steve-et a határban, Júliát a házban.

Mindamellett jól érezték magukat, elégedettek voltak egymással, kivált Steve Júliával.

Kétszeresen kellemesen meglepte. Először is azzal, hogy még szűz volt. Ezt nem hitte volna. Nem olyan modern, mint egy amerikai lány, de úgy számított, hogy Egerben csak odaadta magát valakinek. Másodsorban azzal – és ez még jobban imponált neki –, hogy jól szerepelt. Nem volt vele gond, nem nyafogott, nem hisztizett, derekasan viselte a deflorációt. Aztán pedig több órán át tűrte, hogy gyötörje, sőt, a végén, amikor rájött az ízére, még élvezte is apró, boldog sikolyokat hallatva.

Az is jó érzéssel töltötte el, hogy az apósa állta a szavát. A lányával adta a kilátásba helyezett húsz holdat. És nem külön vagyonként, hanem úgy, hogy közös legyen. Annyira bízott benne, hogy így lesz, hogy kockáztatott is, és a sörgyárral előre szerződött a többletterületre, már arra is megküldték neki a vetőmagot.

Kilépett az udvarra.

Mára szántást tervezett be. Traktora volt, de Ferenc bátyját is hívta segíteni, mert húsz hold az húsz hold. Az alighanem már javában forgatott Legyezőben, ahol megbeszélés szerint kezdenie kellett. Sürgetett az idő. Október közepe volt. Amit elvetett, az már csírázott a földben. Sietnie kellett, hogy amit ezután fog, kikeljen novemberre, mire megjön a fagy, esetleg a hó is. Ferenc ugyan azt mondta, hogy ráérnek, nem kerget a tatár – Júliától tudta meg, mit takar ez a mondás –, volt már olyan is, aki novemberben vetett, mégis aratott a rákövetkező esztendőben. Azt hitte, magáról beszél, mert róla ezt el tudta képzelni, de aztán hallotta Józsi sógortól, hogy van ilyen, még olyan is, hogy valaki hóra vet, nem vastag hóra természetesen, hanem egy-két centis vékony lepelre.

Felszállt a köd. Rácfalura még Darnó árnyéka borult, de Péterhegy tetejét már megsütötte a nap. Adott a lovaknak, teheneknek – Mihály nem volt, délig felmentést kapott, mert berúgott a lagziban –, aztán kinyitotta a nagykaput, beindította a csűrben a traktort, az ekéhez tolatott, rákapcsolta, és kijött vele.

A portikusznál megállt a géppel. Júlia ott várta. Egy tarisznyában felnyújtotta neki az ebédjét és a fonott kossót. A kossóban nem volt víz. Maga szándékozta megtölteni Kiskútban a forrásból. Jóvilág volt a cél, és Kiskút útba esett.

Júlia kikísérte az útra.

Mikor a patakhídhoz ért, visszanézett. A felesége már nem volt az úton, a kaput csukta befelé.

 

Megjelent a Bárka 2017/4-es számában.


Főoldal

2017. augusztus 25.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Csider István Zoltán slamjeiKiss Judit Ágnes limerickjeiKodolányi Gyula: Az idő egészébőlMarkó Béla: Bronzvilág
Prózák
Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűenArról, hogy mi a groteszk
Kritikák
Áll a bálAz apokalipszis táncosaiA csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túl
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA