Prózák

 

TomoAkos.jpg 

 

Tömő Ákos

 

A pokol kereszteződése

 

Zörgött a pesti utcakő a rájuk nehezedő több tonna vas és acél alatt. A házakban a falak is megremegtek.

– Így jön az új hatalom – mondta Klauber gúnyosan a Thököly út 44. számú ház első emeleti ötös lakásának nappalijában ülve a körülötte lévőknek, hallgatván velük együtt a kívülről jövő zajokat.

A lépcsőn lábak csattogását lehetett hallani majd pár pillanatra rá egy fiatal srác rontott be a szoba közepére.

– Páncélosok! – kiáltotta Ernő, aki a napokban csatlakozott a csoporthoz.

– Mennyien? – kérdezte Klauber ugyanazzal a hangvétellel, ahogy előzőleg megszólalt.

– Talán kettő, de nem láttam tisztán. Mögöttük menetoszlop, azt hiszem.”

– Rendben van Ernő! Típusát tekintve milyen?

– Ezt honnan tudná? – szólt közbe Ludányi, aki eddig a falnak támaszkodva állt a szoba sarkában. Lábával egy vastag könyvekből álló könyvkupacon taposott. A mellette lévő szekrény üres volt, egy-két sörösüveg, ha feküdt a polcain. Viszont üvegek hevertek szerte-széjjel a szobában. Az előző esti „kis szórakozásból” maradhattak itt. De a jelen percben a szilánkokkal és a piával senki nem foglalkozott.

Klauber ügyet sem vetett parancsnoktársa közbeszólására.

– Körülbelül mikor érnek ide? – kérdezgette tovább Ernőt.

– Nem tudom, úgy 10 percre, ha lehetnek! – mondta a fiú.

A parancsok a fiatal srác arcán a félelem vonásait vélte felfedezni.

– Ifjúságának legszebb szakaszában van – gondolta magában – hátha majd egy jobb világban élhet, ahol nem lesz oka többé rettegni semmitől.

Visszaemlékezett a maga fiatalságára. A háborúra, amikor is menekülni kellett? A nélkülözésekre, amikor napokig alig evett valamit? A katonákra, akik erőszakoskodtak, a fájdalmas kiáltásokra? A háború elmúlt, de az emléke nem.

Húszas évei elején Budapesten élt. Nap mint nap hallhatta a Fekete Autó megállását a ház előtt. Néma csend burkolta be ilyenkor a pesti bérházak tömegét. A szomszédos lakás lakóinak levegővételét is lehetett hallani a falon keresztül. Remegett az épület. De nem a tankoktól. Az emberi szívek félelmétől.

Ettől kéne rettegnie neki is?

Összeszedte magát végül és feltápászkodott a fotelből. A szobában mindenki őt figyelte.  Érezte, ahogy a kötés a füle körül súrolja sebét, de nem fájt neki. Egyik kezével lenyúlt a fotel mellett lévő géppisztolyához, majd magához emelte. Simogatta a csövét, mely az elmúlt napok felforrósodott harcai közepette is maradt ugyanolyan hideg és kemény, mint annak a hatalomnak a lelke, amely ellen harcoltak.

– A ruszkik azért tudnak fegyvert gyártani. – mondta környezetének, miközben szemével még mindig a fegyverét nézte, majd Ernőhöz fordult – Most elmehetsz!

Ernő engedelmes fiú lévén kirohant a szobából, le a lépcsőn át.

– Bütyök, te menj át a 42-esbe, és szólj a Garay téri fiúknak, hogy mulatság lesz. Csak az én parancsomra nyithattok tüzet! Megértetted? Ellenőrizzétek a géppuskákat és a kézigránát kötegeket. Ja és a Molotov-koktélok. Ha nincs elég, vitess a kútról Sutával! Én maradok itt Fülessel a 44-esben. – adta ki az utasításokat a Thököly út Zsukovja.

– Ha T-34-esek akkor mázlink van – mondta Bütyök – az ő motorjaik csak úgy nyelik benzines flakont –  azzal gúnyos mosoly jelent meg az arcán, majd ő is elhagyta a szobát.

Klauber ekkor odament az addig csendben üldögélő Kellerhez és neki is kiadta a parancsot:

– Ha valaki civilt fent találsz, zavard le a pincébe! Csak mi, fegyveresek maradunk fent!

Keller ásított egy nagyot, majd feltápászkodott és ahol percekkel korábban Ernő, lesietett a lépcsőn.

–Te meg gyere velem! – mutatott rá Franyóra – Ellenőrizzük a géppuskákat.

Az erkélyen friss levegő csapta meg az arcát. Megszűnt a tömény alkohol fojtogató szaga, mely belengte a beltéri szobákat és magukat is. Napok óta nem fürdött, így jól esett neki ez a kis felfrissülés.

– Kondorosi és Csita itt maradnak az én erkélyemen ők innen fognak lőni. A többi géppuska is rendben van. – törte meg a csendet Füles, aki az előbb jött vissza az erkélyre.

 

–A jelzés marad ugyanaz, mint tegnap, csak akkor lehet tüzet nyitni, amikor én lövök! – oktatta ki Klauber az időközben megérkezett Csitát és Kondorosit, azzal visszament a szobába.

Magához vette szőrmekucsmáját és a fejére illesztette, majd utoljára meghúzta asztalon lévő konyakos üveget. A szesztől megszédülve egy pillanatra elvesztette egyensúlyát, de végül maradt a két talpán. Nagy léptekkel elindult a lépcsőház felé. A földszintre leérve, még mielőtt lába az utolsó lépcsőfokot is elhagyta volna, egy röplapra lett figyelmes. Gyűröttségét tekintve napok óta heverhetett itt, kitéve magát a csizmák és egyéb lábbelik durva taposásának. De még ezen állapotában is lehetett látni a megfakult címet: „Megalakult az új Nemzeti Kormány!” Klauber felvette és kisimította maga előtt ezt az irományt. Végigolvasta a neveket rajta. „A Minisztertanács elnöke: Nagy Imre” Legalul pedig a keltezés: „Budapest, 1956. október 27-én.” Akkor még volt remény. Akkor még lehetett hinni, hogy az egész küzdelmet a szabadságért és a függetlenségért békésen le lehet bonyolítani. Reménykedett az egész ország Moszkva fegyverszünetében. Ehelyett most itt a rideg valóság. A tankok sziluettje egyre közelebb….

Két T-54-es páncélos ért be a kereszteződésbe. Klauber és a többi ellenálló ekkor már a helyükön voltak. Az akkori világ egyik legjobb harceszközének számító harckocsik begördültek a kihalt kereszteződésbe. Megkerülték azt a kiégett páncélautót, melyet tegnap délután lőttek ki a magyar fegyveresek. A harckocsi kémlelőnyílásán át csak üvegszilánkokat, vastörmelékeket, kisebb dobozokat láthattak elszórtan a harckocsizók az egyhangú utcaköveken. Elhaladtak a 44-es ház előtt is, majd a 42-es előtt is.

– Miért nem lövünk? – kérdezte a Klauber mellett lévő Wágner Frici.

Ugyanez a kérdés hangzott el a 42-es számú házban is:

– Miért nem lő Klauber? A rohadt életbe mire várunk még? Elszalasztjuk a ruszkikat!

Klauber fegyvere azonban néma maradt.

A páncélosok után, jó száz méterrel mögöttük, két, típusát tekintve GAZ-63-as teherautó bukkant fel, melyek 37 milliméteres légvédelmi lövegeket vontattak. Körülöttük szovjet katonák zárt alakzatban vonultak, a legmodernebb géppisztolyokkal és karabélyokkal állig felfegyverkezve. Hamarosan beértek a kereszteződés közepébe. A házak földszintjén rejtőző fegyveresek körében érződött az egyre növekvő feszültség.

Egyszer csak lövés dördült. Klauber által kilőtt töltények sivítva, akár a legélesebb hangú légvédelmi sziréna, a pesti szélben röpítették a suhanó halált az élen haladó megszálló felé. Egyszerre megszűnt a fejekben a tér és idő érzéke és géppuskák fémes kattogásával telt meg a levegő. Több szovjet katona holtan rogyott össze a földre, mások a teherautók mellett próbáltak menedéket keresni az össztűz elől. A légvédelmi lövegen lévő tiszt még próbált oroszul rendet teremteni a megzavarodott katonák körében, de hangját senki nem hallotta. A pánik nagyon gyorsan tud ám felbomlasztani egy katonai egységet! Legyen az, bárhogyan kiképezve és ellátva. Az egyik teherautó megpróbált kikanyarodni a szemből jövő géppuskatűz elől és lefordulni a Dózsa György útra. Valahogy elmenekülni ebből a pokoli kereszteződésből.

– „Most!” – ordította Klauber a mellett álló fegyveresnek, mire az meghúzta a falra kötött spárgát. A következő pillanatban vasszilánkok repültek szanaszéjjel a Thököly úton, a hangot még a pincében lévő lakók is ijedve figyelték. Szovjet katonák véres ruhában, vért köpködve, ugrottak ki a lángoló teherautóból, búvóhelyet keresve az egyre fokozódó harc hevében.

– „Ezt neked bazdmeg!” – ordibálta artikulálatlanul Csúnya Jóska a szomszéd szobában, majd sorozatot lőtt a füstoszlopból előtántorgó katonára. Az a melléhez kapott, majd utoljára felnézett az égre. Még egyszer belepillantott abba a világba, mely egyre inkább halványult el előtte, akárcsak az éjszaka a reményt hozó hajnal ködében. Az élet elillan ilyenkor, egy szempillantás alatt az emberből, s a földre már csak az üres test hanyatlik le. Klauber látta az arcát, s magában meg is jegyezte:

– Szerencsétlen, nyomorult ukrán vagy litván azt se tudja, miért harcol, küzd itt, ahol egy nép a szabadságot akarja kivívni. Ő csak eszköz annak a hatalomnak a kezében, amely idevezényelte egy számára idegen világba, s mint eszköz könnyedén pótolható. Holnapra már új és új névtelen s ezernyi katona fog a helyébe állni, és senki nem fogja tudni, hogy tulajdonképpen miért is halt meg. A szovjet vezetés össze-vissza hazudik mindent ennek a szánalomra méltó valakinek a fasiszta forradalomról, meg az undorító magyar csürhéről, kiket megfertőzött a nyugati propaganda. Természetesen engedelmeskedniük kell a parancsnak, mert olyanok, mint egy nagy gépezet fogaskerekei, de nincs bennük lelkesedés.

A harc a végéhez közeledett: az utóvédet alkotó szovjeteknek sikerült még elfutniuk Zugló irányába, de sokan itt lelték halálukat a lángoló roncsok között. Egyes sebesültek kezüket feltartva kapituláltak a házakból kiérkező ellenállóknak. Egyesével behordták a földszinti házakba, majd elsősegélyben részesítették őket.

– A sebesülteket vigyék a Péterfy Sándor utcai kórházba! – adta ki a parancsot Klauber, miközben a halottak és a roncsok között sétált.

Ludányi futott oda mellé a 42-es házból és vigyorogva csak ennyit mondott:

– Az angol ejtőernyősök is gratulálhatnak majd nekünk ezek után. Jó sok ruszki meghalt ma. Majd ha ideérnek, hátba veregethetnek minket: „Ez igen öcsém! Te aztán tudsz lőni!”

Klauber arcán azonban nem volt mosoly. Odaállt a füstölgő teherautó mellé és nézte a Keleti felé vezető utat. Mintha mozgást látna a távolban. Újabb páncélosok? Újabb gyalogság? Vagy inkább több páncélos? Több gyalogos?

–Visszajönnek – suttogta az ellenállók parancsnoka szomorúan a pesti levegőbe, amely pár napra nagynak és szabadnak érezhette magát.

 

Megjelent a Bárka 2016/5-ös számában.


Főoldal

2016. október 27.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások (1)
2016. november 30. 22:49
Gróf Úr
Gyenge írás, szegényes szókincs.
Hírek
Arany 200 - pályázatNemsokára FISZ-táborMa kezdődik a Gyulai Várszínház 54. évadaA Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottai
Versek
Csontos Márta verseiPataki Tamás verseiAntal Balázs verseiGyőri László versei
Prózák
ElmaradtGaraczi László: HasításTérey János: Árkádiában ősszelEgy értelmezés műve
Kritikák
Az emlékezés szerkezeteAlkalmi inga„Üresnek kell lennie” - Szabó T. Anna TöréstesztjérőlKháron ladikján
Esszék, tanulmányok
Halmai Tamás: A Gangesz rabbijaArany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA