Prózák

 

TomoAkos.jpg 

 

Tömő Ákos

 

A pokol kereszteződése

 

Zörgött a pesti utcakő a rájuk nehezedő több tonna vas és acél alatt. A házakban a falak is megremegtek.

– Így jön az új hatalom – mondta Klauber gúnyosan a Thököly út 44. számú ház első emeleti ötös lakásának nappalijában ülve a körülötte lévőknek, hallgatván velük együtt a kívülről jövő zajokat.

A lépcsőn lábak csattogását lehetett hallani majd pár pillanatra rá egy fiatal srác rontott be a szoba közepére.

– Páncélosok! – kiáltotta Ernő, aki a napokban csatlakozott a csoporthoz.

– Mennyien? – kérdezte Klauber ugyanazzal a hangvétellel, ahogy előzőleg megszólalt.

– Talán kettő, de nem láttam tisztán. Mögöttük menetoszlop, azt hiszem.”

– Rendben van Ernő! Típusát tekintve milyen?

– Ezt honnan tudná? – szólt közbe Ludányi, aki eddig a falnak támaszkodva állt a szoba sarkában. Lábával egy vastag könyvekből álló könyvkupacon taposott. A mellette lévő szekrény üres volt, egy-két sörösüveg, ha feküdt a polcain. Viszont üvegek hevertek szerte-széjjel a szobában. Az előző esti „kis szórakozásból” maradhattak itt. De a jelen percben a szilánkokkal és a piával senki nem foglalkozott.

Klauber ügyet sem vetett parancsnoktársa közbeszólására.

– Körülbelül mikor érnek ide? – kérdezgette tovább Ernőt.

– Nem tudom, úgy 10 percre, ha lehetnek! – mondta a fiú.

A parancsok a fiatal srác arcán a félelem vonásait vélte felfedezni.

– Ifjúságának legszebb szakaszában van – gondolta magában – hátha majd egy jobb világban élhet, ahol nem lesz oka többé rettegni semmitől.

Visszaemlékezett a maga fiatalságára. A háborúra, amikor is menekülni kellett? A nélkülözésekre, amikor napokig alig evett valamit? A katonákra, akik erőszakoskodtak, a fájdalmas kiáltásokra? A háború elmúlt, de az emléke nem.

Húszas évei elején Budapesten élt. Nap mint nap hallhatta a Fekete Autó megállását a ház előtt. Néma csend burkolta be ilyenkor a pesti bérházak tömegét. A szomszédos lakás lakóinak levegővételét is lehetett hallani a falon keresztül. Remegett az épület. De nem a tankoktól. Az emberi szívek félelmétől.

Ettől kéne rettegnie neki is?

Összeszedte magát végül és feltápászkodott a fotelből. A szobában mindenki őt figyelte.  Érezte, ahogy a kötés a füle körül súrolja sebét, de nem fájt neki. Egyik kezével lenyúlt a fotel mellett lévő géppisztolyához, majd magához emelte. Simogatta a csövét, mely az elmúlt napok felforrósodott harcai közepette is maradt ugyanolyan hideg és kemény, mint annak a hatalomnak a lelke, amely ellen harcoltak.

– A ruszkik azért tudnak fegyvert gyártani. – mondta környezetének, miközben szemével még mindig a fegyverét nézte, majd Ernőhöz fordult – Most elmehetsz!

Ernő engedelmes fiú lévén kirohant a szobából, le a lépcsőn át.

– Bütyök, te menj át a 42-esbe, és szólj a Garay téri fiúknak, hogy mulatság lesz. Csak az én parancsomra nyithattok tüzet! Megértetted? Ellenőrizzétek a géppuskákat és a kézigránát kötegeket. Ja és a Molotov-koktélok. Ha nincs elég, vitess a kútról Sutával! Én maradok itt Fülessel a 44-esben. – adta ki az utasításokat a Thököly út Zsukovja.

– Ha T-34-esek akkor mázlink van – mondta Bütyök – az ő motorjaik csak úgy nyelik benzines flakont –  azzal gúnyos mosoly jelent meg az arcán, majd ő is elhagyta a szobát.

Klauber ekkor odament az addig csendben üldögélő Kellerhez és neki is kiadta a parancsot:

– Ha valaki civilt fent találsz, zavard le a pincébe! Csak mi, fegyveresek maradunk fent!

Keller ásított egy nagyot, majd feltápászkodott és ahol percekkel korábban Ernő, lesietett a lépcsőn.

–Te meg gyere velem! – mutatott rá Franyóra – Ellenőrizzük a géppuskákat.

Az erkélyen friss levegő csapta meg az arcát. Megszűnt a tömény alkohol fojtogató szaga, mely belengte a beltéri szobákat és magukat is. Napok óta nem fürdött, így jól esett neki ez a kis felfrissülés.

– Kondorosi és Csita itt maradnak az én erkélyemen ők innen fognak lőni. A többi géppuska is rendben van. – törte meg a csendet Füles, aki az előbb jött vissza az erkélyre.

 

–A jelzés marad ugyanaz, mint tegnap, csak akkor lehet tüzet nyitni, amikor én lövök! – oktatta ki Klauber az időközben megérkezett Csitát és Kondorosit, azzal visszament a szobába.

Magához vette szőrmekucsmáját és a fejére illesztette, majd utoljára meghúzta asztalon lévő konyakos üveget. A szesztől megszédülve egy pillanatra elvesztette egyensúlyát, de végül maradt a két talpán. Nagy léptekkel elindult a lépcsőház felé. A földszintre leérve, még mielőtt lába az utolsó lépcsőfokot is elhagyta volna, egy röplapra lett figyelmes. Gyűröttségét tekintve napok óta heverhetett itt, kitéve magát a csizmák és egyéb lábbelik durva taposásának. De még ezen állapotában is lehetett látni a megfakult címet: „Megalakult az új Nemzeti Kormány!” Klauber felvette és kisimította maga előtt ezt az irományt. Végigolvasta a neveket rajta. „A Minisztertanács elnöke: Nagy Imre” Legalul pedig a keltezés: „Budapest, 1956. október 27-én.” Akkor még volt remény. Akkor még lehetett hinni, hogy az egész küzdelmet a szabadságért és a függetlenségért békésen le lehet bonyolítani. Reménykedett az egész ország Moszkva fegyverszünetében. Ehelyett most itt a rideg valóság. A tankok sziluettje egyre közelebb….

Két T-54-es páncélos ért be a kereszteződésbe. Klauber és a többi ellenálló ekkor már a helyükön voltak. Az akkori világ egyik legjobb harceszközének számító harckocsik begördültek a kihalt kereszteződésbe. Megkerülték azt a kiégett páncélautót, melyet tegnap délután lőttek ki a magyar fegyveresek. A harckocsi kémlelőnyílásán át csak üvegszilánkokat, vastörmelékeket, kisebb dobozokat láthattak elszórtan a harckocsizók az egyhangú utcaköveken. Elhaladtak a 44-es ház előtt is, majd a 42-es előtt is.

– Miért nem lövünk? – kérdezte a Klauber mellett lévő Wágner Frici.

Ugyanez a kérdés hangzott el a 42-es számú házban is:

– Miért nem lő Klauber? A rohadt életbe mire várunk még? Elszalasztjuk a ruszkikat!

Klauber fegyvere azonban néma maradt.

A páncélosok után, jó száz méterrel mögöttük, két, típusát tekintve GAZ-63-as teherautó bukkant fel, melyek 37 milliméteres légvédelmi lövegeket vontattak. Körülöttük szovjet katonák zárt alakzatban vonultak, a legmodernebb géppisztolyokkal és karabélyokkal állig felfegyverkezve. Hamarosan beértek a kereszteződés közepébe. A házak földszintjén rejtőző fegyveresek körében érződött az egyre növekvő feszültség.

Egyszer csak lövés dördült. Klauber által kilőtt töltények sivítva, akár a legélesebb hangú légvédelmi sziréna, a pesti szélben röpítették a suhanó halált az élen haladó megszálló felé. Egyszerre megszűnt a fejekben a tér és idő érzéke és géppuskák fémes kattogásával telt meg a levegő. Több szovjet katona holtan rogyott össze a földre, mások a teherautók mellett próbáltak menedéket keresni az össztűz elől. A légvédelmi lövegen lévő tiszt még próbált oroszul rendet teremteni a megzavarodott katonák körében, de hangját senki nem hallotta. A pánik nagyon gyorsan tud ám felbomlasztani egy katonai egységet! Legyen az, bárhogyan kiképezve és ellátva. Az egyik teherautó megpróbált kikanyarodni a szemből jövő géppuskatűz elől és lefordulni a Dózsa György útra. Valahogy elmenekülni ebből a pokoli kereszteződésből.

– „Most!” – ordította Klauber a mellett álló fegyveresnek, mire az meghúzta a falra kötött spárgát. A következő pillanatban vasszilánkok repültek szanaszéjjel a Thököly úton, a hangot még a pincében lévő lakók is ijedve figyelték. Szovjet katonák véres ruhában, vért köpködve, ugrottak ki a lángoló teherautóból, búvóhelyet keresve az egyre fokozódó harc hevében.

– „Ezt neked bazdmeg!” – ordibálta artikulálatlanul Csúnya Jóska a szomszéd szobában, majd sorozatot lőtt a füstoszlopból előtántorgó katonára. Az a melléhez kapott, majd utoljára felnézett az égre. Még egyszer belepillantott abba a világba, mely egyre inkább halványult el előtte, akárcsak az éjszaka a reményt hozó hajnal ködében. Az élet elillan ilyenkor, egy szempillantás alatt az emberből, s a földre már csak az üres test hanyatlik le. Klauber látta az arcát, s magában meg is jegyezte:

– Szerencsétlen, nyomorult ukrán vagy litván azt se tudja, miért harcol, küzd itt, ahol egy nép a szabadságot akarja kivívni. Ő csak eszköz annak a hatalomnak a kezében, amely idevezényelte egy számára idegen világba, s mint eszköz könnyedén pótolható. Holnapra már új és új névtelen s ezernyi katona fog a helyébe állni, és senki nem fogja tudni, hogy tulajdonképpen miért is halt meg. A szovjet vezetés össze-vissza hazudik mindent ennek a szánalomra méltó valakinek a fasiszta forradalomról, meg az undorító magyar csürhéről, kiket megfertőzött a nyugati propaganda. Természetesen engedelmeskedniük kell a parancsnak, mert olyanok, mint egy nagy gépezet fogaskerekei, de nincs bennük lelkesedés.

A harc a végéhez közeledett: az utóvédet alkotó szovjeteknek sikerült még elfutniuk Zugló irányába, de sokan itt lelték halálukat a lángoló roncsok között. Egyes sebesültek kezüket feltartva kapituláltak a házakból kiérkező ellenállóknak. Egyesével behordták a földszinti házakba, majd elsősegélyben részesítették őket.

– A sebesülteket vigyék a Péterfy Sándor utcai kórházba! – adta ki a parancsot Klauber, miközben a halottak és a roncsok között sétált.

Ludányi futott oda mellé a 42-es házból és vigyorogva csak ennyit mondott:

– Az angol ejtőernyősök is gratulálhatnak majd nekünk ezek után. Jó sok ruszki meghalt ma. Majd ha ideérnek, hátba veregethetnek minket: „Ez igen öcsém! Te aztán tudsz lőni!”

Klauber arcán azonban nem volt mosoly. Odaállt a füstölgő teherautó mellé és nézte a Keleti felé vezető utat. Mintha mozgást látna a távolban. Újabb páncélosok? Újabb gyalogság? Vagy inkább több páncélos? Több gyalogos?

–Visszajönnek – suttogta az ellenállók parancsnoka szomorúan a pesti levegőbe, amely pár napra nagynak és szabadnak érezhette magát.

 

Megjelent a Bárka 2016/5-ös számában.


Főoldal

2016. október 27.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások (1)
2016. november 30. 22:49
Gróf Úr
Gyenge írás, szegényes szókincs.
Versek
Ványai Fehér József versei Fecske Csaba verseiVarga Melinda verseiFellinger Károly verseiFekete Vince verse Mózes Attila halálára
Prózák
Vajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes leszÖt perc életCzakó Gábor: Dávid herceg és térképFenn a Zangyalon
Kritikák
Én és nem-én - Tőzsér Árpád kötetéről „Égni fog itt minden” - Krasznahorkai László új regényérőlNő, bennemA só allegóriájának lepárlásaTelitalálat - Acsai Roland Szívhajítókjáról
Esszék, tanulmányok
Igehirdetés Borbély Szilárd felettA megértés kudarcai - Kosztolányi AranysárkányárólA Hargitától a Maguráig - A transzszilvanizmus időszerűségérőlKözjáték: az ember halálaBogdán László Vaszilij Bogdanov-verseiről
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészekPotozky László: Sztrodzsegon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA