Prózák

 

FabriciusGabor_portr__.jpg 

 

Fabricius Gábor

 

Más bolygó

 (részlet)

 

Nézem a fekete eget, a halántékomon csöpögő víz túlharsogja lihegésemet, visszhangzik tőle az elátkozott környék, csend van, sötét minden, szürkék a színek. A víz színe fekete, ez már a Fürgedi-patak, az ozorai lapályokon túl. Pont olyan, amiből püffedt hullákat szokás kihalászni, fel vagyok rá készülve, hogy bármelyik pillanatban tompa, élettelen testre léphetek, és talpam alatt a szürke húsból kiszáll a benn rekedt levegő: mint felbugyogó böfögés.

Horgászstéghez vezető hosszú fapallók keresztezik utamat, felkecmergek, de túl vékony a deszka, négykézláb mászok, csíkot hagyva, mint taknyos csiga. Szédülök, minden összekuszálódik körülöttem, az egyszerűbb gondolatok végére sem érek oda, a levegőnek édeskés, beteg íze lesz, harapni lehet.

A titokzatosan szemerkélő esőben mint jelenés csoszog a horgász a palló vége felől, nem hisz a szemének. Nem kellett volna megengednie az önkormányzatnak ezt a bulit, gondolja, de szó nélkül letérdel, megitat kétliteres flakonban bekevert meleg, szusszanó szörppel. Hálás vagyok. Elhízott, bajuszos vén hülye kockás ingben, tréningben, papucsban, az az ostoba fajta, aki a víkendháza előtt ülve félig hangosan tépelődik egy életen át, most mégis lehajol; rutinból hazudok neki, hogy eltévedtem, szánakozva nézi lábamat, és orvosról beszél, hogy itt van nem messze.

Fekszem a kék oldalkocsis motorjában, ő meg indul, fénycsóva előttünk az úton, én biztosan nem tenném meg, azt mondanám, sietnem kell, nem érek rá.

Azt mondom, rakj ki, rosszul vagyok. Azt feleli, már nincs messze a falu, és felcsengeti az orvost. Azt felelem, nem kéne zavarni.

– Kiszállok, hagyjál – jelentem ki határozottan.

Szótlanul lassít, jelentőségteljesen néz fénytelen szemével, megvonja a vállát, és kitesz a koromsötét hatvanötös úton, Jézusistenem, nem bírom tovább nézni harcsabajszát, inkább pusztuljak el ebben a tolnai buszmegállóban.

Két női alak. Csak a cigaretták fénylő célpontjait látom, a slukk felizzó fényében mokány taplóarcot és hórihorgas, mozdonyszőke húszast, kapucnis plüssfelsőben. Malibu Beach – a felirat épp csüggedten lógó mellén domborodik, világít az éjszakában. A ráncok alá szorulva: CALIFORNIA. Bizalmatlanul méregetnek, amint ráz a hideg, és arra gondolok, ebben a felállásban csak tőlük várhatom a megváltást. A sötét nappal csendes, néha autó érkezik, lassít, a reflektorok fényében megnéznek a sofőrök, nem értik, mi lehet a szerepem. Lelkesen stoppolunk hármasban imbolyogva: a szétesett öltönyös és két lelakott ribanc.

Lengetem kezemet az út mentén a sötétben, éppúgy rázom, ahogy húsz éve Dzsekivel és Nyuszival, akinek egyszerre volt méreten felüli a melle és az intelligenciája. Távolban feltűnik a fénycsóva, amibe belekapaszkodhatok, közeledik a remény, mert itt most nem jó, hideg van meg fénytelenség, az öltönyömből csöpög a víz, menni kéne. Máshol lenni! Pedig már kezdtem magamnak kifejezetten imponálni, hiszen a cigány kurvát emberszámba veszem, igazi komfortzónán kívüli élmény, amelynek fontosságáról humánerőforrás-vezetőnk pofázott, átfut az agyamon, hogy készítsek egy közös képet magunkról, de inkább mégse: lennének olyanok, akik nem értenék emberi nagyságomat, sőt szándékosan félreérthetővé tennék a feltöltött képet a bejegyzéseikkel. Érzelmi hullámvölgy – talán a délután bedobott bogyótól.

Pár perc múlva újra eltölt a naiv optimizmus, a ráutaltság okozta önmegadás, úgy lengetek a homályos, szürke tájban. Markomban érzem a múltat, a Star Wars műanyag bábukat és nyugati divatújságok áradó életstílusát, a jókedvet, amit a Nyugat hozott nekem az országba: kvarcjátékot, szexfilmeket, a gazdasági helyzet fokozódását. A vidéki Magyarország illata akárcsak évtizedekkel korábbi volna, a buszmegálló sárga hullámtetejének kénes műanyagszaga, a kutyatej keserű bűze, a buta sárga virág szőrös pamacsai, a horgász melósnadrágja. Mialatt én kapitalista lettem, itt a buszmegállóban minden és mindenki maradt a régiben.

MasBolygo_cover_front_ek_k.jpgMondták a tévében, hogy minden más lesz, megyünk Európába!, szabadok lettünk. Egy pillanatra a dohos nyolcvanas évek és a fülsiketítő ezredforduló robbanása között, a távolban felsejlett a tenger. Áttetszően lebegett. Egészen hihető – mintha karnyújtásnyira volna. Délutáni nap sütött a mozgó víz felett, vakító csíkot húzott a felületre. Sárgán málladozó kőfal, augusztusi csillagos ég, végtelenbe szálló fraktálszerű zene, barátok.

A lemezlovas meg azt mondta a kivetítőn, hogy az élmény során minden fal leomlik, az értékrendszerek leépülnek, szilárdnak hitt kategóriákról bizonyosodik be tarthatatlanságuk, a lét minden aspektusa elveszíti bevett határait, és az abszolút és örök érdektelenségben sugárzóvá válik, minden perspektíva egyformán fontos, egyetemes az egyenlőség és a szerető béke.

Hová tűnt a magazinok cikkeiből tanult vegytiszta Nyugat? Hol az értelmiségi, aki könyvből tanulta meg Párizs térképét, és első útján úgy közlekedett májkonzervvel teli hátizsákjával, útba igazítva a helyieket, mint aki a Szajna partján született? Évtizedekkel korábban még nekem is a papír volt a világ, melyen felfedte magát a Nyugat. Az élet, amit a szögesdrót túloldalán éltek, magazinokban és divatlapokban, könyvek mögé rejtett pornókazettán, a viszkiző színészek mosolyában és a csokoládé ízében volt.

Mindig szerettem volna úgy érezni magam, mint ők, nem vágytam másra, csak kis nyugati köcsög szerettem volna lenni egész életemben, középszerű, átlagos kis köcsög, és azt hiszem, pillanatokra sikerült is, és olyankor úgy éreztem, van személyiségem.

Úsztunk a boldogságban, ahogy a vasfüggönyön vágott résen ömlött a zavaros világ, sodorva magával színes tévéreklámokat, videomagnókat, széttárt pinákat az újságárusnál, miközben szarvaspörkölt-zabáló párttitkárok örvénylettek és buktak a víz alá. Sodorta az ár a buciba rakott csalamádés hamburgereket, széles mosolyú plakátokat, banánnal teli hűtőládákat, piros Opel Kadetteket szagosító fenyőfával, férfi autóstáskát, Nike tornacipőt és Lee farmereket, butikokat a körúton, ahol Fiorucci pólók lógtak, narancsot nyáron, buszos utazást Görögországba, műanyag automata fényképezőgépeket, színes tévét, fritőzt, padlószőnyeget, irodaházakat, maszek zöldségest, európai körutazáshoz álmodott vonatjegyet, tapintható dobozos kólát, olasz gépi fagylaltot, pizzázót, kvarcórát, Commodore 64 számítógépet és „Load shift $ 6.” kóddal indítható játékokat a floppidiszkről.

Tenger volt a Nyugat, dagály, ami árad. Berobbant a csendbe a zavar, a szomszéd arról beszélt apámnak, hogy meg kell tanulnunk valahogy átalakítani magunkat szocialista embertípusból kapitalistává, hogy itt a demokrácia, itt jönnek a reakciósok, arcán félelem ült, ahogy ezt mondta, továbbsietett. Az utcákon visszhangzott a labdapattogás, és a motorok kipufogójára hegesztett kólásdobozokból fülsiketítően repesztett a szertefoszló, gyűlölt állam. A két kurva társaságában erjedő nosztalgiát érzek a szocializmus iránt, amikor minden kisebb volt, tompább, éles helyzetektől mentes – és mintha Tolnában maradt volna belőle valami.

 


Főoldal

2016. október 06.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottaiSzabó Magda-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi MúzeumbanA XVII. Pécsi Országos Színházi Találkozó Díjazottjai Június 26-án búcsúztatják Jókai Annát
Versek
Gál Ferenc verseiJász Attila verseiBanner Zoltán verseiCsillag Tamás versei
Prózák
Térey János: Árkádiában ősszelEgy értelmezés műveMindenki a napra törMolnár Vilmos prózái
Kritikák
„Üresnek kell lennie” - Szabó T. Anna TöréstesztjérőlKháron ladikjánMindent bele egy könyvbeZajló Tisza - Orcsik Roland kötetéről
Esszék, tanulmányok
Arany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz„… szívébe égették a szabadságot!”
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA