Prózák

 

Gabor_Czako_.jpg

 

Czakó Gábor

Az óriás és a halott asszony

 

Elöl cuppogott az óriás, mögötte, jócskán lemaradva a halott asszony. Az óriás nem sietett, de termetéből adódóan nem is szorult rá. A halott asszony meg hova igyekezett volna a félgyász, félbánat-viola fürdőruhájában?

Az óriás kettesével vette a medence lépcsőfokait és a korlátot sem fogta. Annál óvatosabb volt az asszony: kapaszkodott még a habokban is. Az utolsó lépcsőről az óriás elrugaszkodott, hasra vetette magát és hatalmas karcsapásokkal-rúgásokkal már át is robogott a medence túlsó partjára. Majd vissza és újra oda, az egész víztömeg pezsgett, habzott, mintha az összes hájbizsergetőt egyszerre járatták volna. Hanem az óriás egyszer észrevette a műanyagszalagok képezte függönyt a kertbe vezető csatorna kapuján, s máris áttörte magát rajta. Menten künn termett: ettől kezdve a szabadtéri medence vize tombolt alatta.

Ó szabad tér!

A benti medencét – akár valami margarétát – félkör alakú sziromöblök szegélyezték. Bennük rejtett vízágyúk, melyek a fürdőzők alfelével bizalmaskodtak.

A halott asszony óvatosan az egyik u alakú melléköböl falához csusszant. Az első biztos helyen nekivetette a hátát. Hogy onnan védve legyen? Ki árthatna neki?

Szétterjesztett karokkal jobbról-balról a medence párkányába kapaszkodott – védtelen Krisztus? Rezzenetlenül tekintett a létnek abba a tartományába, amely a fürdőzők számára egyelőre láthatatlan volt. Az itteni világban már eleget gyönyörködött, vagy éppen bosszankodott. Kicsinyességén, nagyságán? Zagyva okoskodásain, reménykeltő csapdáin? Jobb keze ujjait a fürdőmedence falára ragasztott kék és sötétkék csempe-kockácskák útvesztő-rejtvényén járatta, amely fölülmúlta bizonyos asszonyok számára gyártott színes magazinok szellemi izgalmát.

A bizonyosok a fürdőben is előfordultak. Hamarosan eltekintettek a falképeken vadászó római előkelőségek, a leskelődő nimfák, és az elejtett vaddisznót hosszú rúdon cipelő rabszolgák tanulmányozásától. Inkább a halott asszonyt vonták érdeklődésük középpontjába. Ő ezt nem viszonozta: egykedvű mosolytalansággal nézett sehova. Ujjai zongoráztak az apró csempéken. A többi nő azzal jelezte kíváncsiságát, hogy hátat fordított neki, és csak azért sem beszélt róla. A fürdőcsarnokban ettől olyasféle csoportkép alakult ki, mintha mindenki háttal ülne a tábortűznek. A nők mozgolódása természetesen fölkeltetette a másik nemhez tartozók figyelmét, de egyelőre senki sem tudta közülük megállapítani az elfordulás irányát: másként, és talán pontosabban: a középpontját, a taszítás rugópontját. Ésszerű okát. A férfiész ilyenkor ilyesmit keres, és nem valami mértanon túlit, ahol a valóság tanyázni szeret.

Az óriás növelte hatalmas loccsanásait és fröccsenéseit a kerti medencében, nehogy valaki kihagyja őt a jelenlévők közül. Talán ezt sem tartotta elégnek, mert hamarosan szétcsapta a szalagfüggönyt és bezúdult a fürdőcsarnokba.

Egyenest a halott asszonyhoz tartott, aki mintha várta volna őt. Talán egy kis mosolytöredék is kószált hideg szája sarkában? A távolabbi oldalmedencékben, ahol a célirányosan beépített bugyogtatók közönyösen dömickölték a vendégek örülni vágyó hasát, máját, ülepét, megjegyzések hangzottak el a halott asszony mosolyáról. Természetesen szellemes észrevételek, amelyek azonban rögtön idejüket múlták, amikor a néhai nő megérintette az óriás mellkasát, ami akkora volt, mint az egyik falképen a parázzsal telt rácsos tűzkosár, ami fölött egy vadász melengette kezét, ha éppen nem Mucius Scaevola égette jobbját Porsenna etruszk király szemeláttára. Tehette, mert vagy beteges analgézisben szenvedett, vagy sziringomiéliában, esetleg Brown-Sequard, netán arteria spinális anterior szindrómában, melyek az érzékelés részleges vagy teljes hiányát okozzák. Ezért aztán semmibe sem került neki, hogy lazán álldogáljon csontig égett kezével Porsenna és a tűzkas között.

Kitértünk, de talán mégsem, mert a férfi már nem érezte azt, ami az utóbbi percekben majd szétvetette.

Azt sem, amit Mucius Scaevola.

Óvatosan leereszkedett a víz alatti lépcsőre, és kezét két oldalt a párkányra helyezve óvatosan elfoglalta az asszony iménti testhelyzetét. Az pedig egy könnyű lépéssel ellibbent tőle, majd a levegőbe emelkedett, akár egy repülőhal, és jó ölnyi távolságban besuttyant a vízbe. Semmi csobbanás. Viszont a kék-halványkék medencealjzatról intett az egyelőre még maradóknak fürdőruhája félbánat-violája.

 

 

Újra…

 

Az elítéltet belül szöges fojtó nyakörvvel vezették a segédek. Így keze szabadon maradt, vihette kis sámliját a kereszthez. A saját keresztjéhez. Facipőben. Kopp! Klaff! Klakk!

A két segéd kétfelől, a póráz szabta, de nyilván jól kiszámított távolságban ballagott mellette s kissé mögötte, és csöndesen fütyörészett. Ugyanazt a nótát. Finoman, s amennyire az elítélt meg tudta állapítani a dal ismerete nélkül, pontosan. Általában mindent így csináltak: finoman, sőt, olykor kedvesen, kerülve a hibákat és az oktalan durvaságot.

A folyosót apró, takarékos lámpák világították meg, éppen annyira, amennyire kellett. Amekkora fénynél a mindent látó rejtett kamerák előtt semmi sem maradt titokban. A rendkívüli esetre szolgáló reflektorok aludtak, s tűrték az üvegüket birizgáló kósza fények csiklandását, melyek a vonuló négy ember ilyen-olyan tárgyairól, izzadó homlokáról vetődtek rájuk. Vagy útjukat nem lelelő lelkek voltak?

Mögöttük – tán, hogy kilegyen a szám – egy ötödik ember kinyitható, ötfokú kettes létrát vitt utánuk.

Megérkeztek a vesztőhelyhez. A hóhér – jobb kisujjával, ugyan miért úgy és azzal? – beütögette a varázsbetűket, s az ajtó föltárult. Mellbevágó fény csapott rájuk. Vártak néhány másodpercet, hogy szemük megszokja és beléphessenek. Az ablaktalan helyiség nagyjából négy lépés mély, és kétszer olyan széles lehetett. Hosszanti, fehér csempés falán három nagy, juharfa kereszt, félig besüllyesztve. A tenger fájdalommal s elveszett reménnyel terhes levegőben édes-savanyú-klóros szag.

Megálltak.

A hóhér megfordult, várt, hogy az elítélt fölmérje, hová került. Amikor megelégelte, megkérdezte tőle:

Melyiket választja?

Az elítélt se szólni, se nyelni sem tudott. A közelebbi szélsőt gondolta választani, de a középső felé moccant a lába.

Rendben – biccentett a hóhér. Segédei elengedték a vezetőszárat és a középső kereszthez noszogatták emberüket. Gyöngédnek nevezhető, de mégis határozott, és gyakorlott tenyérérintéssel. Az meg gyakorlatlanul támolygott előre. Elnézték neki. Türelmesen várták, amíg bután nekikoppan a keresztnek, áll egy darabig, fejjel nekitámaszkodva, majd megfordul.

Tegye le a sámlit.

Letette.

Álljon föl rá.

Fölállt.

Ekkor megszólalt a bíróság, mintegy a fal, mert a hang négyfelől zengett és dörgött és áradt láthatatlan forrásokból, talán szájakká váltak az itt is beépített mindent látó kamerák.

Megismételte a vádat: boldogtalanság… és az ítéletet. Amikor ma reggel a bíróság előtt állt, nevetett. Nem jókedvéből, hanem csak úgy.

Az ötödik ember melléje lépett, s létráját kinyitotta. Megcsapdosta a tetejét, hogy a részek jó illeszkedjenek. Az elitélt feje még zsongott a bíróság érces hangjától, amikor az egyik segéd hurkot vetett a bal csuklójára, fölszaladt a létrán, és a kötél másik végét matrózkötéssel a magasban egy kampóhoz rögzítette. A létra egy másodperc múlva átkerült a másik oldalára és a jobbját is fölkötötték.

Utolsó kívánsága?

Vizet, vizet kérnék – suttogta, és arra gondolt, hogy ma reggel még sörözni hívták barátai a Kikelet Anyó nevű zenés helyre. 

 

Megjelent a Bárka 2016/1-es számában.


Főoldal

2016. április 04.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png