Prózák

 

Kukorelly_m__ret.jpg 

 

Kukorelly Endre

 

Nihil, nedv, grimaszok, nyelvkiöltés

 

 

A feleség verseket olvas. Egyszer csak beront a férje dolgozószobájába: Te, valami Goethe kiadta a versedet, amit harminc évvel ezelőtt nekem írtál!

(Népköltészet)

Egyik marionettem halott
         S nem a játéktól, azt hiszem
De testben s fejben gyönge volt:
         Paprikajancsi volt ilyen.

E megboldogult bábot én
         Igen kedveltem – bár igaz
Arcát könnyen felejteném:
         Ostoba, vicces, torz grimasz.

(T. S. Eliot: Humoreszk. Laforgue után)

 

És ha neked ez nem képez művészetet
Kedves Ernő: hát akkor nem művészet –
Nem is az a fontos, hogy művészet-e
Vagy sem; – nem az a fontos.

És ha ez nem művészet: hát nem az,
De akkor nem is kell művészet –
Mert az a fontos, hogy figyeljenek
Az emberek és jól érezzék magukat.

(Karinthy Frigyes: Nihil)

 

„Biró dühösen ott maradt az utcán”, folytatja Karinthy, mintha viccet mesélne, én bement a kávéházba. „Én meg bementem egy kávéházba.” Mármint Karinthy. És így fejezi be: „Ja igaz: a lépcsőházból lejövet / (Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam, / Hogy most meg kellene dögölni / És kiölteni a nyelvemet.” Ez szubverzív – mindenképp: meglepő –, pontos és frenetikus a humora. Humoros módon van leírva. „A második eset – így Sigmund Freud (az első esetet átugorjuk) – akkor forog fenn, ha például egy költő vagy narrátor humoros módon írja le valós vagy kitalált személyek viselkedését.” Nekem is mindenképp valami vicces írással kell előállnom, humor, satöbbi, lehessen nevetni rajta. Muszáj legyen nevetni! Férfi a postán: kisasszony, egy a hirdetést szeretnék feladni: Kétéves sziámi macskánk elveszett, a megtaláló egy millió forint jutalmat kap. – De, uram, nem túlzás ez? – Nézze, ez a macska volt a feleségem kedvence. Egyébként az erdő mélyén ástam el, senki nem fogja megtalálni! Ez jó vicc?

            Vicces?

            Grimasz? Paprikajancsi nyelvet ölt? Kiölteni a nyelvet, az vicces? Ráadásul nem én találtam ki (vajon ki találja ki a vicceket – de nehogy jelentkezzen valaki!), egyfajta intertextus, magyarán belopom az írásomba. Persze férfi-nő relációk a téma, mindennek alapja – a humoré, a vicceké is. Hogyan működhet a házasság? – Mondd a feleségednek, hogy jól néz ki, akkor is, ha ronda, mint egy busz – ez például nem vicc.

            Nem úgy nem vicc, hogy nem vicc (mert komoly), hanem úgy nem, hogy gyerekszáj: idióta kérdéseket teszel föl hat és háromnegyed éveseknek, aztán nevetsz rajta. Magadon? A gyereken? Azon, amit mond? Ahogy mondja? A létezésen? Honnan tudja egy idegen, hogy valakik házasok: ha mindketten ugyanazzal a gyerekkel ordítoznak. Mélyre megy, nem? Mit csinálunk randevún: jól érezzük magunkat, megismerjük egymást, még a fiúk is tudnak mondani valamit, ha elég sokáig hallgatsz, így egy 8 éves kislány. Vagy csak édes, és akkor nem is nevetünk?

            Csak elolvadunk? Attól a tízéves kislánytól, aki szerint 23 évesen kell házasodni, az a legjobb kor, mert addigra már örök idők óta ismered a másikat. Ez igazán betalál, 10-től 23-ig, az tényleg az örök idő. Vagy hogy ki legyen a házastársunk? Olyan embert kell keresni, aki ugyanazokat a dolgokat szereti, mint én. Például, ha szeretem a sportot, akkor a lány is szeresse, és hozzon mindig chipset – vágja rá egy (bennünk levő) 10 éves őszinte (ad notam én még őszinte ember voltam, ordítottam stb.) kisfiú. A humor lényege Freud szerint, „hogy általa az ember azokat az affektusokat takarítja meg, amelyekre a helyzet alkalmat adna, és az ilyen érzelmi megnyilvánulások lehetőségén tréfával teszi túl magát.” Nevetünk, mert az őszinteség csiklandósan mélyre csúszik. Mert a fájdalom humorforrás. Kiskrapek, arra a kérdésre, hogy mit csinálna, ha az első randi rosszul sülne el: Hazaszaladnék, és halottnak tettetném magam. Másnap felhívnám az összes újságot, hogy minden halotti rovatban szerepeljek. Jó, ez tényleg nem vicc (hanem? hanem nem!), viszont, hogy, kérdés: mikor szabad megcsókolni valakit? – válasz: ha gazdag! – ez vicc.

            Vagy mi.

           Hogy miért: mi benne az ellenállhatatlanul mulatságos, miféle antropológiai alapzaton áll (inkább persze billeg, facsarog, mint a gyerek, ha már nagyon kell pisilnie), azt csak olyan hosszan lehetne leírni, ami nemhogy nem volna vicces (dög uncsi volna), hanem titál fölösleges volna. Mint mikor Menotti százados megmagyarázza a viccét Ottlik Iskola a határonjában: „Menotti százados úrban az a jó – mondta Szeredy –, hogy mindent megmagyaráz. Toto, alszol? Figyeljük a kérdő módot. Miért? Adj kölcsön tíz frankot. Felszólító mód. Toto: Akkor alszom. Mert ugyebár, hehe, amikor arról van szó, hogy adjon kölcsön a barátjának, akkor bezzeg mindjárt alszik, jóllehet az imént még ébren volt, kérem!” Az tuti vicc (akarna lenni), és nem gyerekszáj, egyből levesszük, hogy tanító néni az iskolában: Marika, mit csinálsz majd, ha olyan nagy leszel, mint én? – Fogyókúrázok! Vagy a világ legjobb szőke nős vicce: szőke nő gyorsan vezet, és lemeszeli a rendőr.

            És így tovább, nem is mondom el. Lehet vele csajozni, ha meséled egy szőkének, minimum meghatódik. A vicc mélyre megy, közben meg nevetsz, a legjobb fölállás. Mélyről nevetni. Karinthyt csodálni szokás, és, oké, nem épp lenézni, de hátra tolni, nagyjából összes kortársa mögé. Pedig a Tanár úr kérem és az Így írtok ti tiszta élvezet – és mi kéne még, nem élvezetre hajtunk? Nevetni élvezet.

            Sírni is, maga a sírás élvezetes, ezek olykor átcsapnak egymásba – különbség a kontextus. Egyszer, hosszú kapacitálás után, kijön hozzád egy szép-szőke – amúgy gyárilag gyorshajtó – lány, te pedig megkínálod Limoncellóval. A maradék Limoncellócskáddal! Kaptál ajándékba egy szép lapos üveg Limoncellót Olaszországból, baromira be lett osztva, van még az üveg alján egy nagyobbacska adag, azzal kínálod meg. Kitöltöd egy pohárba, gondolván, romcsimód közösből isztok. No és… amikor ezt a humorfesztivál-fölkérést kaptam, sokáig semmi humoros nem jutott eszembe. Aztán egy társaságban elmeséltem ezt az esetet, és láttam, rendesen nevetgélnek rajta. Azon, hogy a lány fogja a poharat, és az egészet egy hajtásra lenyeli.

            Az te részemet is.

            A Limoncellónak azon részét, melyet magadnak szántál.

            Beitta a szöszi, mint a szivacs.

            Felhajtotta.

            Az te kis maradék, végtelenségig tartalékolt Limoncellódat! És ez még semmi ahhoz képest, hogy utána milyen keserves képet vágott! Mivel, mint aztán bevallotta, utálja az alkoholt, minden formában, beleértve a Limoncellót.

            Limoncellóckádat, melyet súlyos aggodalmak közt őrizgettél. És amit, utálkozva ugyan, de egyből lehajtott. Rövid, de elszánt csuklómozdulattal.

            És aztán a pofavágás!

            Na most nem tudom, mennyire vicces ez így. Van-e örömnyereség. Szerintem vicces, viszont lehet, hogy nem megy át. Vagy nem úgy megy – és akkor nem az. Vagy nincs humorérzéked. Freud szerint „összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a humoros beállítódás – akármiben álljon is ez – az ember saját személye vagy mások ellen irányul; feltehető, hogy annak számára pedig, aki így tesz, örömnyereséggel jár. Egy ehhez hasonló örömnyereség jut a – kívülálló – hallgatónak is”.

            Végül pedig mégiscsak legyen a szőke nős vicc. Vagy az, hogy a kis nyúl a mezőn szaladgál?

 

Opciók:

            Rendőr leállítja szőke nőt. Valami gond van, biztos úr?, kérdi a nő, ártatlan kék szemeket meresztve. Nagyon jól tudja asszonyom, a megengedett duplájával hajtott. Kérem a jogosítványát. Hát, biztos úr, az nincs! Nincs?! Két éve bevonták ittas vezetés miatt. Igeee?, akkor kérem a forgalmit. Az sincs. Megmondom magának úgy, ahogy van, ezt a kocsit loptam. Loptaaa? Igen, a tulajt megöltem, feldaraboltam, és nejlonba tekerve a csomagtartóba tettem. Megmutassam? Rendőr döbbenten a kocsijához hátrál, rádión segítséget kér. Kisvártatva öt rendőrautó érkezik szirénázva. A parancsnok megafonon: Hölgyem, feltartott kézzel szálljon ki a kocsiból! Valami baj van?, így a nő ártatlanul. A főtörzs azt állítja, hogy ön autót lopott, a tulajdonosát pedig megölte. Micsoda?! Nyissa ki kérem a csomagtartót! Szőke nő felnyitja a csomagtartót, ami teljesen üres. Ez az ön kocsija?, kérdi zavartan a parancsnok. Persze, itt a forgalmi. A kollégám azt állítja, hogy önnek jogosítványa sincs. A nő előveszi a táskájából a jogsit, a parancsnok átvizsgálja, kifogástalan. Köszönöm hölgyem. Az őrmester szerint ön jogosítvány és forgalmi nélkül lopott kocsit vezetett, tulajdonosát pedig feltrancsírozva gyömöszölte a csomagtartóba. Szőke nő: Fogadjunk, azt is hazudta az őrmester, hogy a megengedettnél gyorsabban vezettem!

 

Vagy:

            Nyuszi meglátja a sast hátrafelé repülni. Szia sas, hát te miért repkedsz hátrafelé? Nyuszika, baszd meg, te semmit nem tucc? Kitört a demokrácia, már lehet így is repülni, kurva jó, próbáld ki, szaladgálj hátrafelé! Nyuszinak megtetszik az ötlet, kezd hátrafelé szaladni. Meglátja a medve, akinek már régóta tetszik a Nyuszi, egyből föl is áll neki, a nyúl meg háttal ráfut. És borzalmas fájdalommal totyog vissza a rétre. Te sas, mégsem olyan jó ez a demokrácia! Jaja, Nyuszika, elfelejtettem mondani, hogy itt fenn, a mi régiónkban csodálatosan jó a demokrácia, de ott lent ti nagyon rábasztok!


Megjelent a Bárka 2015/5-ös számában.


Főoldal

2015. október 07.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Lövétei Lázár László: SzervraktárMarkó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatok
Ecsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás ember
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png