Vámos Miklós
Szitakötő
2.
TI nagyon akartatok már látni egymást. Áthelyezték a régi a tábort egy másik tóhoz, de akkor is találkozni fogtok, mert két éve megalakultatok, az ugye kötelez. Sajnos hogy tavaly nem ugyanabba a táborba kerültetek, és nem is mindenki jöhetett. Idénre nagyon készültetek.
Először Tibor bácsi futott be, és mire Viva megjött, már Tibinek hívták itt a skacok, nem mondta meg nekik, hogy ő a Tibor bácsi. Vicát pedig Verázni kezdték, ő a Vicát nem mondta meg.
Örültetek, ugyanahhoz a kecskelábú asztalhoz ültetek az ebédlőbe, próbáltatok lefoglalni a többi tíz szabad helyből hatot, de nem engedte a csoportparancsnok. Ebbe a táborba négy csoport volt, és mindegyiknek egy gimnazista parancsnoka, aki piros nyakkendőt viselt, és fehér sípot kapott, amit piros fonott madzag erősített a vastag övhöz, vagy a szintén fehér ing zsebéhez. Ha kellett, ha nem, fújták, megőrültetek az örökös füttyögéstől. Tibor bácsi kérdezte Vicát, hogy miért ilyen rövid a haja, Vica mondta, hogy lenyírták, le kellett, Tibor bácsi nem értette, akkor Vica a fülébe súgta: megtetvesedtem, na. Tényleg? - Tibor bácsi nem akarta elhinni, Vica mindig olyan tiszta volt és jószagú. Én azt hittem, a tetvek a piszokra mennek! Vica pisszegett, ne olyan hangosan. Ő nem kérdezte meg, hogy Tibor bácsinak mitől lett az a kis pocakja, így Tibor bácsi akkor még nem mesélte el, hogy kivették a manduláját, s azóta nem eszik, zabál.
Találgattátok, a 8ak közül ki jön meg hamarább, Vica Lencsibabára szavazott, mert ő lakott legközelebb, Szarvason, Tibor bácsi Gyurira, mert ő volt a legjobb barátja, ámbár a tavalyi tábor óta nem találkoztak. De Malaci lett a győztes, vacsora végire lépett be az ebédlőbe, még épp jókor, hogy kapjon enni. A nagy öröm után arra terelődött a szó, hogy miért ebédlő, ha a reggelit és a vacsorát is ott kapjátok. Malaci, Tibor bácsival ellentétbe, lefogyott, mióta nem láttátok, de az arca maradt pufók, a karján pedig szőrök lettek. Vica meghúzogatott párat, most már nem Malaci vagy, a malacok kopaszok, hanem medve. Medvei, javította Tibor bácsi. Utána csöndbe ültetek, amit nehéz megérteni, annyira vártátok a találkozást, és olyan sok a mesélnivaló, mégse tudtatok belefogni, még nem. Lehet, hogy csak hárman leszünk? - kérdezte Vica aggódva, egyikőtök se tudta föltételezni, hogy a többiek ne jönnének, de mégse vágtátok rá, hogy ugyan dehogy.
Egy csoportba osztották be a lányokat, háromba a fiúkat, mert többen voltak. Odajött Tibor bácsi csoportparancsnoka, érdeklődött, hogy Vica lány-e. Miért, mit tippelsz? - Vica. Erre az a srác rákiabált, hogy ne szellemeskedjen, hanem gyorsan húzza el a csíkot a lányokhoz a terem túlsó végibe, jelentkezzen a lányok csoportparancsnokánál, aki majd kijelöli a helyét. Na, hova keveredtünk? - gondolta Vica és Tibor bácsi, de nem volt mit tenni, Vica kénytelen-kelletlen átment a lány-részlegbe.
Szerettetek volna kiszökni a tóhoz vacsora után, de emeletnyi magas a kőkerítés, arra nehéz fölmászni, abban maradtatok, majd reggelinél találkoztok. Csalódottan bújtatok ágyba, pláne hogy azt se sikerült elintézni, hogy Tibor bácsi és Malaci ugyanazt az emeletes ágyat kapja, de legalább egy hálóba kerültetek, Tibor bácsi az ablaknál felülre, Malaci a sarokban alulra. Készültetek rá mindketten, hogy majd a sötétbe átmentek a másikhoz, de mire Malaci odasettenkedett, Tibor bácsi már elaludt, hegyeseket horkantott.
Reggelinél odaült a szomszéd asztalhoz Sneci, és nem ismertétek meg, kis töpszli lett, vékony, mint egy ceruza, a koponyája valahogy kihegyesedett, a haja úgy állt föl, mintha szőke fogpiszkálókat ragasztott volna oda. Integetett, de nem tudott átjönni, mert már nemcsak csoportparancsnokok dirigáltak, kineveztek asztalparancsnokokat is, az övé ráordított: srác, akkor állhatsz föl, ha engedélyt kértéé és kaptáá, értve vagyok? Sneci szalutált. Láttátok, hogy az ujjai is meghosszabbodtak. Evvel meg mi történt, kérdezte Tibor bácsi Malacit, megöregedett, mondta az.
Aztán Gyuri is előkerült, ő nem változott. Addig erőzött, míg elintézte, hogy Tibor bácsiék mellé ülhessen és ugyanabba a hálóba kerüljön, nem értettétek, hogyan sikerült neki, amikor a csoportparancsnokok és az asztalparancsnokok olyan magas lóról beszéltek veletek. Varázserő, súgta Gyuri, ahogy Csilicsala bácsi hipp és hopp szokta, akit a rádióba hallgattatok. Elhittétek, olyan kis hülyék voltatok még, de kiderült, hogy Gyuri ismeri az egyik csoportparancsnok gimnazistát, mert az is szögedi. Ami nagyon jellemző rá, Gyurinak előbb-utóbb akad egy ismerőse, aki segít, és ő is mindig segített annak, akit ismert, mer a kölcsön kenyér visszajár, ma neked, holnap nekem.
Attól fogva, hogy Gyuri veletek volt, kezdtek a dolgok jól alakulni, kaptatok engedélyt, hogy járjatok az úszótanfolyamra, ahová rendesen csak tizenkét év fölöttieket vettek be, mindig jutott nektek a repetából, és este lemehettetek a tóra. Eddig nem vettétek észre, hogy Gyuri annyira szögediesen beszél, kérdeztétek, miért úgy mondja, hogy elmöntem? Vonogatta a vállát, náluk odahaza mindenki így beszél, állította, hogy ő mindig is őzött. Mesélte, hogy kapott néhány levelet Jocitól, de nyitva van a boríték, ami azt jelenti, hogy beleolvastak. Kicsodák? - Sneci. Gyuri halkra fogta: az elhártók. Nem mindenki tudta közületek, hogy mit hárítanak el a beleolvasók, az ellenséget, dünnyögte Gyuri, és amikor Vica ezt se értette, azt mondta, nihtfordémkind, amit Vica megint nem értett, Gyuri a mutatóujját a szájára tapasztotta, és Vica elhallgatott.
Az a buta Joci mindig gyors választ kér, de nem írja bele a címét a levélbe, lehet, hogy a borítékra írta, viszont az a rész letépődött a postán vagy a cenzúrába, így Gyuri nem tudott felelni! Szerencsére az egyik unokatestvérét vitték rokonokhoz Nagyváradra, Gyuri megkérte, adjon át üzenetet Jocinak, cím nincs, Selmeczy Jolán, keresse meg, ha tudja. Amilyen mázlija volt az unokatesónak, rögtön az első nap ebédeltek a Komsa lányoknál, ami egy titkos vendéglő. Ezt se értettétek. Hogy Romániába már nem lehet maszek vendéglő, csak állami, a Komsa lányok mégis csinálják, a saját földszinti lakásukba, csak négy vagy öt asztal, és a cukortartóba kell tenni a lejeket, vagyis a román pénzt, ha bejön az ellenőr, azt lehessen hazudni, hogy a személyzetnek hagynak borravalót, de személyzet nincs, a Komsa lányok csinálnak mindent, főzést, kiszolgálást, satöbbi.
Egy szép fekete kiscsajt jött be a nagypapájával, később derült ki, hogy híres nőgyógyász a poliklinikán, mert maszek orvos sincs Romániába. Jocinak hívta az unokáját, a Komsa lányok pedig Jolánkának. Az unokatesó összeszedte a bátorságát, odament, nem Joci-e véletlenül? De még mennyire, felelte a nőgyógyász nagybácsi, és az emberek mind a négy vagy öt asztalnál nagyon nevettek.
Üzente Joci, hogy jön a táborba, ha törik, ha szakad, a szülei nem akarják engedni, mer az ellenforradalom óta megnehezítették az utazást Magyarországra, sebaj, majd kisírja a nagypapájánál. Akkor miért nincs itt? - kérdeztétek. Gyuri félrehajtotta a fejét, majd jön.
Tévedett. Kezdődött a harmadik nap, Joci sehol. Hiányzott Lencsibaba és Kobra is, róluk semmit sem tudtatok. Nekem is föl kellett volna írnom a lakcímeket, morogta Gyuri, de azt hittem... Én is azt hittem! - Tibor bácsi. Csinálnunk kell egy másik füzetet a 8akról, kezdjük a nevekkel! - Gyuri mindenkinek nyitott egy lapot abba vonalas szótárfüzetébe, aminek a címkéjére azt írta: NYOLC. Tibor bácsi suttyomba eléfirkantotta: NEKÜNK. Vica fölbátorodott, és a második sorba, ahová azt szokták, hányadik a vagy bé vagy cé, odaírta: SZITAKÖTŐ. Gyuri a NEKÜNK NYOLC-at békésen tudomásul vette, de a SZITAKÖTŐ-től kiborult, ezt most miért? mit akarsz evvel? Vica somolygott, nem tudom, jött, bocs, ami a tiéteké az a miénké is! Erre Gyuri nem mondhatott semmit. Akkor ti is odaírtatok még valamit, mert ugye együtt mindhalálig. Malaci azt: EJJHAJ SZÁLL AZ ÉNEK. Sneci pedig ezt: MUK.
Tibor bácsi ráförmedt, azonnal radírozd ki! Nem értettétek, mér olyan dühös, ti a kis Mukra gondoltatok, aki egy szovjet kisfiú a szovjet mesében. De Tibor bácsi tudta, amit tudott, az ő apja még mindig bent volt a börtönbe 56 miatt, Gyuri is tudta, hogy a MUK azt jelenti, Márciusba Újra Kezdjük. A tüntetést, az egész fölkelést, amit levertek a szovjetok, és ami Gyuri apja szerint lófaszt volt ellen-, hanem simán forradalom. Ezt a hitszegő kádárjános is így mondta a rádióba 56 októberban, Gyuri apja saját fülével hallotta: a súlyos helyzetbe, amelyben kerültünk, mondta kádárjános, meg kell védenünk a forradalmi vívmányainkat. Lófaszt védett, eltűnt, mint szürke szamár a ködbe!
Mikor Gyuri apja ilyen szónoklatokat tartott, elsősorba a kocsmába, a barátai rápisszegtek. A MUK tavaly márciusra volt, sőt tavalyelőtt, mondta Sneci, ki emlékszik már arra? Én, mondta Tibor bácsi. Tudtátok, hogy az ő apja még mindig bent volt a börtönbe, méghozzá Szegeden, ahová Gyuri való. Kobra apja is bent volt a börtönbe Szegeden, amit Csillagnak hívnak, de őt már harmadolták, vagyis kieresztették.
Sneci érezte, hogy Tibor bácsi nem tréfál, sajnos hogy nem volt radír, ezért a golyóstollbetéttel pici köröket rajzolt a MUK-ra, egészen addig, míg egybefüggő kék folt lett belőle. Most aztán jó ronda, állapította meg Gyuri, de már nem haragudott. Beíratta veletek a neveteket és a címeteket a füzetbe, és azt is, ki melyik iskolába jár, és melyik osztályba, meg még a két szülő foglalkozását, rossz volt olvasni, hogy Vicát és az anyját itthagyta az apja Bécs kedvéért, de még rosszabb, hogy Tibor bácsi anyja meghalt. Vica ezen elsírta magát, még Tibor bácsi vigasztalta, nem baj, Isten rendelése és a mennyországba került, ez biztos... az a baj, hogy apát nem engedik ki a sittről, hiába a jó magaviselet, mert az ötvenhatosaknak nincs kegyelem! - most ő sírta el magát, és akkor vele sírtatok viribus unitis, vagy inkább véd és dac. Kobra nem mondta, hogy az ő apja is ötvenhatos, mégis harmadolták. Lehet, hogy az ő apukája nem olyan nagyon ötvenhatos, mint a Tibor bácsié.
Azt hittétek, idén is azér lettetek ideküldve, hogy hízzatok. Ezen a kaján nehéz lesz, dörmögte Malaci, Tibor bácsi nevetett, tiszta haszon, ha lemegy a pocakom. Tavalyelőtt príma volt a kaja, de még tavaly is elég jó, és kérhettetek repetát a konyhás néniktől, mesélte Vica. Az itteniek inkább úgy néztek ki, mintha konyhás bácsik volnának, az egyiknek még bajsza is nőtt. Ez pödörheti! - Sneci. Annyira röhögtetek, hogy az asztalparancsnok ott termett, mi folyik itt, mi olyan vicces? Csönd lett, csak Sneci nem tudta abbahagyni. Baj lesz, ha nem fogod be! - az asztalparancsnok. Sneci hiába akarta, nem bírt magával, és büntetésbe kellett állnia az ebédlő sarkába, arccal a falnak, még ott is rázkódott a válla, hangot már nem adott. Elcsöndesült az egész tábor, csak a kanalak zörögtek, mert a csajkákból levest ettetek, amit tavaszi levesnek írtak a nagy táblára. Mi ebbe a tavaszi? - kérdezte Tibor bácsi, amikor megkóstolta. Igen, és mi ebbe a leves? - Gyuri. Ezen is vihogtatok, csak nem olyan nagyon, mint a konyhás bácsi bajuszán.
Sneci csak állt ott, a levesbe épp csak belenyalt, sejtettétek, hogy a hetes mindjárt kiönti, és a másodikból, amit káposztás metéltnek írtak a nagy táblára, már nem is kap, az édességből se, amit cseresznyés rácsosnak. Akármilyen pocsék a zaba, éhgyomorra azér hosszú a délután. Az asztalparancsnokot már mindenki utálta, a csoportparancsnokot pláne. Szerintetek a ti asztalparancsnokotok volt a leggonoszabb, de kiderült, hogy a többi háromról is azt tartják, akik oda lettek beosztva, még Gyuri ismerőséről is, aki szögedi. Ki kell bírni! - Tibor bácsi. Igazat adtatok neki, de csalódottak voltatok, azt hittétek, a táborba szórakozni küldtek a szüleitek, és persze hízni. Itt azonban senki nem beszélt hízásról.
Itt politika van, nem hízás. Délelőttönként egy kopasz fejű ember, akinek Béla bácsi a neve, de Baranyai elvtársnak kell szólítani, előadást tart az alakulótéren, tinektek törökülni kell, ő meg áll és beszél. Politikánk aktuális kérdéseiről magyaráz, nem értitek és nem is érdekel senkit, hogy mit csinál az ellenség bel- és külföldön. Ezt a bel-és külföldönt nagyon szereti Béla elvtárs bácsi, és Dullest szereti még nagyon, aki az USÁ-ba kavarja a kártyát. A kavarját is nagyon szereti. Egyszer egy szeplős fiú a kavarja után beköpte: ... a szart! - és latrinatakarítást kapott a táborparancsnoktól, hogy behatóan ismerkedhessen a szarral. Ilyen az élet ebbe a táborban.
Amikor a napos a csajkába beledobta a gurulós kondérból azt a ragacsot, ami a káposztás cvekedli akart lenni, Gyuri félretolta, föltápászkodott, odabaktatott Snecihez, és ő is a fal felé fordult. Hát te? - kérdezte Sneci, Gyuri az ujjaival 8at mutatott. A csoportparancsnok már kiabált, de Gyurit ez nem zavarta, a két keze mintha belemerevedett volna a 8ba, az egyiken az 5, a másikon a 3, és egy néma zene ritmusára finoman ingatta őket. Megértettétek. Sorba követtétek a példáját, odaálltatok ti is, így már öten maradtatok le az ebédről, és ha eljött volna Kobra, Joci és Lencsibaba, 8an lettetek volna büntetésbe, aminek még folytatása lesz, ordította a csoportparancsnok, Baranyai elvtárs meg azt, hogy szabotázs, szabotázs! - hiába, olyan jó érzés volt, hogy minden folytatást megért.
Bezártak titeket a raktárba, ahol durva zsákokba állt a tészta, a liszt, a rizs, a fémpolcokon húskonzervek és hatalmas üvegekbe uborka, káposzta, cseresznye. Estig itt kell rostokolnotok, étlen-szomjan, legalábbis a Baranyai elvtárs ezt szabta ki rátok, az más kérdés, hogy Gyuri szögedi ismerőse becsempészett néhány sóskiflit és két bambit, elosztottátok testvériesen, és találgattátok, vacsora előtt vagy után lesz a szabadulás.
Tibor bácsi kinézett a rácsos ablakon, ő fölérte, és sziszegett. Mit látsz, felezünk! - kurjantotta Malaci, nem kapott választ. Gyuri odanyomakodott, lábujjhegyre állt. Tátva maradt a szája. Sneci felugrált, hogy lássa, Vica is, ekapta a rács keresztbevasát, húzódzkodott, és úgy jött ki a száján egy hosszú mély óóó, mintha megégette volna magát.
Az épület előtti kerek tér közepén órát ábrázoló virágágy. A kavicsos körutat szekerek és biciklik kerekei vonalazták össze, a bejáratnál sűrűsödtek, összefirkált rajzra emlékeztetve. Ennek az összefirkálásnak a közepén egy kis bőrönd, és valaki kerülgette, ropogtak a cipője vagyis szandálja alatt a kavicsok, és Joci volt az a valaki. ő járkált körbe-körbe, Tibor bácsi szerint nyolcas alakba, de Joci később azt mondta, véletlen, különben a fekvő nyolcas a végtelennek a jele. Erről egyikőtök se hallott még. Csodaszépnek láttátok Jocit a barnapiros délutáni napfénybe, bőre kakaószínűre sült le, biztos már volt nyaralásba.
Tibor bácsi még erősebben sziszegett neki, mire Joci előbb a homlokához emelte a kezét, hogy lásson rendesen, aztán szaladt a rácsos ablakhoz, leguggolt, és szórta nektek a puszikat a levegőbe. Torkotokon akadt a szó, már a fiúknak, mer ahogy leguggolt, a kék csíkos kötényruha fölcsúszott a kakaószínű combján, láthattátok a rózsaszínű bugyiját, tisztán átrajzolódott neki... az. Joci észre se vette, hogy skubizzátok, úgy tapadt a rácsra, mintha szeretné, s csak hányta a légpuszikat, közbe nyögdécselt, mmm, mmm, szasztok skacok, mmm, mmm.
Ti mér vagytok bezárva? - kérdezte, ám mielőtt válaszolhattatok volna, jött a lányok csoportparancsnoka, füttyentett Jocinak, hogy indulás, de ő oda se bagózott, még nem tudta, mennyire más itt a helyzet, mint más táborba. Téged hív, figyelmeztette Tibor bácsi, mer ő viszont már tudta. Joci vállat vont, majd szól, ha akar valamit, a kutyáknak szoknak füttyöngetni. Akkor a csoportparancsok, egy lófarokos debella, se szó, se beszéd, farba rúgta, Joci lefejelte a rácsot. Anyád! - rikkantotta, és fordulásból mellbe vágta azt a debellát, hogy csak úgy nyekkent. Összeverekedtek, Jocinak esélye se volt, a lófarokos pillanatok múlva már rajta térdelt és pofozta. Hagyd abba, mordult rá Tibor bácsi. A debella, legnagyobb meglepetésetekre, fölkászálódott, leverte magáról a port, foghegyről odavetette, indulás a parancsnokiba, ne kelljen kétszer mondanom! Joci is felállt, rátok kacsintott, hogy nem is fájt neki, de ti tudtátok, hogy teszi az agyát, vérzett a térde és a szája. Húzta a bőröndöt a kavicsokon, rossz hallgatni, úgy horzsolódott.
Ötkor eresztettek ki benneteket, még épp elértétek a délutáni sportórát, ami itt nem rendes sportot jelentett, hanem zsákbafutást és lepényevő versenyt. A zsákbafutást Tibor bácsi nyerte, a lepényevést tulajdonképpen Joci, de lecsalta a lányok csoportvezetője, arra hivatkozott, hogy az ő lekváros lepénye a földre esett, így csak a második. Hülyeség, kár volt elindulnom! - Joci kötényruhája csupa lekvár, a nyomókútnál próbálta tisztogatni.
Vacsora előtt végre összejöhettetek mind a hatan a 8ból, és Joci megkérdezte, tudtok-e titkot tartani, bólogattatok, persze, amíg élünk halunk! - Tibor bácsi. Akkor Joci elmesélte, nagyon suttogva, hogy a szülei nem akarták elengedni, be sincs fizetve, de ő mindenáron látni akart titeket, így hát elszökött, és a határon is csak átslisszolt, megvárta az éjszakát, és amikor a forgó reflektorfénybe látta, hogy egy őzike szalad át cikk-cakkba, futott a nyomába, pontosan betartva a cikkeket és a cakkokat, mert ahol az őzike épségbe ugrabugrál, ott biztosan nincsenek aknák. Milyen aknák? - Malaci. Amitől a diverzáns felrobban. A diverzánst tudtátok, Béla elvtárs bácsi emlegette, ők azok, akiket a Dulles USA miniszter át akar dobni, hogy bomlasszák a szociálizmust.
Te jó isten, Gyuri sóhajtott, és mit mondtál az irodán? Azt, hogy be lettem fizetve, küldték velem a papírt, de elvesztettem a vonaton. Bevették? Igen, mert csináltam nekik egy jó nagy műsírást. Aha... - Tibor bácsi gondterheltnek látszott, reménykedjünk. És reménykedtetek, közbe annyira eltelt az idő, hogy lekéstétek a vacsorát, szerencsére aznap Gyuri szögedi haverja volt a konyhaügyeletes, így nem lett baj, kaptatok enni, amitől nem laktatok jól, mert hiába írták babgulyásnak a nagy táblán, inkább valamit visz a víz volt az, méghozzá langyos víz, kihűlt, mire a csajkátokba került.
Vacsora után elblicceltétek a zászlólevonást, és a szétrugdosott sportpálya rozsdás körpadja alá bújtatok dumálni. Gyuri elmondta Jocinak, miért nem tudott felelni neki, Joci pedig, hogy öt levelet írt, amikből ezek szerint Gyuri csak hármat kapott meg, kibontva, a feladó címe letépve. Át kellene térnünk a galambpostára! - Vica. Tibor bácsi az indián füstjeleket ajánlotta figyelmetekbe, persze csak viccelt, ahhoz szomszédos dombtetők kellenének. Szöged túlontúl messzire van Oradea Nagyváradtól. Dinpákate, mondta erre Joci, tud románul, mer Nagyvárad Romániába tartozik a Trianon béke miatt. Például azt is tudja, hogy a szia: szalut, és a ló: kál, ilyesmi. A konszignáció pedig a bizományi, ott szokta eladni a szajrét, ezt is titoktartósra mesélte. Vica nem tudta, mi az a szajré, elmagyaráztátok. Azt ti se tudtátok, hogy Joci folyton lopkod, ha kell, ha nem, és a szajrét a konszignációba viszi, ott dolgozik Elemér, a felnőtt barátja, Gizella bátyja, többért veszi be Jovitól a cuccot, mint mástól, ilyen az igaz barátság. Akkor a mienké nem az, kérdezte Sneci, csak csupán azér mer mi nem tudunk bevenni cuccot többért? Dehogynem, ha ti állnátok a pult mögött a konszignációba, ti is megtennétek, vagy nem? Viszont az, hogy te lopkodsz, nekem új, jegyezte meg Malaci, arról volt szó, hogy a tízparancsolatot azér nem kell beleírni a 12 pontba, mert azt úgyis betartjuk, ezt mondtad, emlékszel?
Joci bólogatott, de ha elveszek ezt-azt a gazdagoktól, az nem lopás! Robin Hood, mi? - Tibor bácsi. Hát... nem, vagyis... - Joci zavarba jött, ne izéljetek már, fogalmatok sincs, mi a helyzet odaát, ez, ami itt van, az egy kán. Csak Gyuri jött rá közületek, hogy Kánaánra gondol, de nem javította ki. Tibor bácsi azt hitte, Batu kán, azaz Joci a ruszkikra és a Kádár-kormányra utal. Egyikőtöket sem izgatta annyira, hogy mi a helyzet Romániába, folytatódott a vita arról, szabad-e lopni, egészen addig, amíg Sneci annyira ásítozott, hogy Gyuri is rákezdte, aztán föltápászkodott, gyerünk az ágyba, tegyük el magunkat holnapra! És eltettétek.
Majd a reggelinél folytatjátok, gondolta Sneci. De sült virslit adtak, amit Joci kivételével nagyon szerettetek, és magyar ember evés közbe nem beszél. Joci azér utálta a virslit, mert már kétszer látta, hogyan csinálják, és a kolbászt is, azóta egyiket se tudta lenyelni. Ezúttal kaptatok repetát, mert maradt a gurulós kondérba bőven, talán nemcsak Joci látott disznótort. Reggeli után kezdődött a versíró verseny, mindannyian indultatok, csak Malaci nem akart, félt, hogy lebőg a rossz a helyesírása miatt. Mondanotok se kell, hogy Gyuri nyert, holtversenybe Csillával, egy coli lánnyal, aki szerintetek gyöngus verset írt, a helyébe szégyelltétek volna fölolvasni. Hogy a vöröscsillag igazából éjjeliőr, aki a gyárakra és üzemekre vigyáz, hogy ne legyen semmi bajuk, amikor a munkások hazamennek. A zsűri megbolondult, hogy erre adta ki az első díjat, gondoltátok, ám aztán elterjedt a hír, hogy a zsűrinek nagyon is a helyén volt az esze, Csilla apja főfejes szerkesztő a szegedi lapnál, és a városi pártbizottságba is benne van. Kész csoda, hogy Gyuri versét a délutáni árnyékokról, amik féltékenyek az esti árnyékokra, egyáltalán beszavazták a legjobbak közé, pedig se szociálizmus, se vöröscsillag, se munkaverseny nem volt benne. Malaci megjegyezte félhangosan, csak nektek, hogy este nincs is árnyék. De van, amikor égnek az utcai lámpák, mondta Joci, ebbe maradtatok.
Gyuri a második díját, Petőfi összes versét elcserélte a harmadikra, amit egy turcsi orrú szemüveges srác kapott, arra, hogy ébred a város szirénára, és nem harangszóra, nem kell már a vallás, a nép ópiuma, dologra, dologra, satöbbi. A harmadik díj egy puncstorta volt, Gyuri azt akarta, hogy együtt faljátok föl ebéd után, így is lett, meghívta Csillát és a szemüvegest egy-egy szeletre. A szemüveges Mátészalkáról jött, a barátaimnak Gabi vagyok, az ellenségeimnek Gábor, így mutatkozott be, nem tudtátok biztosan, hogy akkor most ti melyik vagytok. Csilla a barátainak és az ellenségeinek is Csilla. Folyt a beszélgetés, kiderült, hogy Gyuri futólag ismeri a coli lány öccsét, játszott az ő iskolájának focicsapata ellen Gyuriék iskolájának focicsapata. Három-kettő lett az eredmény, csak abba nem tudtak megegyezni, hogy melyik nyert. Lassan arra is rájöttetek, hogy Gyuri apja távoli kapcsolatba állt Csilla apjával, régebben Gyuri apja is benne volt a pártbizottságba, csak a sajnálatos októberi események óta nem.
Joci azt találta ki, hogy a naplója most már ne csak az ő füzete legyen itt a táborba, hanem a 8aké, vagyis azé a 6é, aki itt van belőle, és mindennap más írjon bele. Odaadta Vicának kezdésre. Vica nem értette, miért pont ő, neki csúnya az írása, különben se tudja, mit kéne, semmi se jut eszébe. Joci erősködött, csak pár mondat a délelőttről, pár mondat a délutánról, pár mondat az estéről, meg még azt, ha valamelyiktek nyert valamit, ahogy Gyuri a verssel. Vica végül elfogadta a naplózást, kért kölcsön egy ceruzát Tibor bácsitól, Joci rázta a fejét, inkább ezzel, odaadta a tollbetétjét, ceruzával nem jó, mer ez az örökkévalóságnak lesz.
Az örökkévalóság nagyon tetszett nektek, ezt a szót egyikőtök se használta, az se biztos, hogy tudtátok, mindenesetre Vica így kezdte: „A mai napról. Beírás az örökvalóságba." Ezen a ponton elakadt. Amikor nem figyelt, Malaci elolvasta, örökvalóság, mi? - kezdte volna azon az éles, kárörvendős hangon, ami van neki, de Gyuri leintette, a 8ak nem csúfolják egymást.
A számháborúból hamar kiestetek, Vica dobta be, hogy hagyjátok magatokat leolvasni mindjárt az elején, utána bandázhattok a hadifogságba, vagyis a zászlókkal jelölt füves téren. Vica később vallotta be, hogy az ő apja ilyen izé, pacifista, arra tanította, hogy minden háború az emberiség elleni bűn, mer ne ölj. Tízparancsolat, mi? - kérdezte Tibor bácsi, mintha Lencsibabát hallanám! - Malaci, és Sneci meg, hogy ez egész addig jó, amíg nem téged akarnak megölni, vagy a szüleidet vagy a barátaidat, mer akkor mi az ábra, Vicuska?
Vicuska nem tudta, hogy akkor mi az ábra, elpirult, de annyira, hogy a szőke haja alatt a koponyabőre is. Nem sokáig gondolkodhatott, a parancsnoki épület felől erős sóderropogás jelezte, hogy többen jönnek, és nem mezítláb, hanem legalábbis bakancsba, odafordultatok, ajjaj, nyögte Tibor bácsi torokból. Nem bakancsok, bőrcsizmák. Elöl a táborparancsnok, ő speciel a barna magas szárú cipőjébe, mögötte viszont három egyenruhás, inkább négy, fényesre subikszolt fekete csizmába, a sildes sapkájuk rezgett, ahogy csapkodták a talpukat. Tudtátok, hogy itt a baj, a nagyon nagy baj. Vica a szája elé kapta a tenyerét, pici hang jött ki a torkán, olyasféle, ahogy a csatos bambisüveg sóhajt, amikor nyitják.
Mire észbe kaptatok, Jocit már el is vitték, azt se engedték, hogy a cuccát összepakolja, az egyik rendőr dobálta be a kofferba, amit a fekete Pobjeda csomagtartójába raktak. A hátsó ülésről két másik rendőr közül nézett rátok Joci segélykérőn. Gyurinak és Tibor bácsinak ökölbe szorult a keze, sejtettétek, hogy azt fontolgatják, megrohamozzák-e a kocsit, abba nem voltatok biztosak, hogy melyik pont alapján, nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel, gondolta Malaci, véd és dac, gondolta Sneci, Joci viszont azt gondolta, hogy halál a fasisztákra, mert eszébe jutott Kobra, aki pedig nem jött a táborba, és Lencsibaba, aki szerint a Himnuszból nem szabad, és ő se jött.
Mint a sorozatlövés, úgy ropogtak a kavicsok a Pobjeda kerekei alatt, míg a betonútra ért, és a hátsó tojás alakú ablakon át Joci kétségbeesett arcát láttátok, úgy hátracsavarta a nyakát, hogy annyira már nem is lehet. Napokig álmodtatok a hátracsavart nyakú Jólánnyal a tojásdad ablakból, meg a sorozatlövéssel. A Pobjeda kipufogócsövéből kitörő füst összekeveredett a porfelhővel, és ez is a szovjet filmre emlékeztetett, amibe égnek a házak.
Otthagyta nektek Joci a csöndet, egyikőtök sem bírta megtörni. Nem is akartátok. Ekkor véget ért a számháború, a győztesek diadalordítása közeledett, sokan futottak elébük gratulálni a hadifoglyok közül is, pedig még nem adtak engedélyt a tábor elhagyására. Ti csak álltatok a helyeteken, mint a sóbálvány. Akkor is, amikor sípszóval jelezték, szabadon lettetek bocsájtva, akkor is, amikor kiosztották a díjakat az alakulótéren, így meg se tudtátok, mit kaptak, akiket nem olvastak le.
Vacsorára kolompoltak. Nem moccantatok, úgy éreztétek, az volna a 12 pont szellemének megfelelő, ha örökre itt maradnátok, étlen, szomjan, néma gyászba. Lehet, hogy így tettetek volna, de értetek jött a csoportparancsnokotok, süketek vagytok? - visította azon a rekedt hangján, amit már jobban gyűlöltetek, mint azt, amit visított vele. Kis híján oldalba taszította Gyurit, de Gyuri szöges tekintete visszatartotta, mindannyiótok szerencséjére.
Halászlé, túrós csusza szalonnadarabkákkal, a tábla szerint, de a lébe nem volt hal, a csuszán itt-ott akadt egy kis túró, szalonnadarabkának nyoma se, nektek mindegy, egyiktek se evett, anélkül, hogy ebbe megállapodtatok volna. Szegény Joci biztosan éhezik a börtönbe. Tibor bácsi és Gyuri a Csillagba képzelték. Amikor engedélyt kaptatok a távozásra, kihagytátok az esti közös éneklést és sütögetést a tábortűznél. Nyilván oda tartogatták a szalonnát.
Az alakulótér túlsó szélén keskeny völgy kezdődött a drótkerítésen mellett, a túlparton öreg parasztház, olyan közel a mélyedés szélihez, hogy ha nem vigyáznak, idővel bele is csúszhat. A tábor itteni útját is sóderrral hintették föl.
Tibor bácsi kezdte. Fogott egy nagyobb kavicsot, a parasztház felé hajította. A lövedék nem talált célba. A második a homályba is vörös foltként derengő tető közepén csattant, olyan élesen, hogy biztosra vettétek, megrepesztette a cserepet. Gyurinak elsőre sikerült, a többieknek háromból egyszer. Már előjöttek a lakók, a köpcös férfi ordított, a varjúra emlékeztető asszony szokatlanul mély hangon kiabált, a két kisgyerek visított. Utolsó sorozat! - vezényelt Tibor bácsi. Dakk, dakk, dakk, dakk, dakk!
Futás, mindenki másfelé! - Gyuri az alakulótér átlójába szaladt. Tibor bácsi a túlsó széléhez. Vica a tábortűz felé. Sneci a drótkerítés mellett. Malaci habozott, nem talált több irányt, lassan ballagott Tibor bácsi után, ha sétál, nem olyan gyanús.
Cseréptörés. Megbosszultátok Jocit. Kár, hogy nem azokon, akik elvitték. Talán majd... eljut hozzájuk. Valahogyan.
Malaci számítása bevált. Mielőtt a hálóépülethez ért, szembetalálkozott a futólépésbe közeledő táborparancsnokkal, aki a tűztől jött, kezébe göcsörtös favessző végin vastag szalonnaszelet kunkorodott, csöpögött róla a kormos zsír. Honnan jössz? láttál valakit a kerítésnél? Malaci rázta a fejét. A táborparancsnok a kezébe nyomta a vesszőt, átjöttek szólni, hogy valaki hajigál! - rohant a parasztház felé.
Malaci sóhajtott. Beszívta a sült szalonna illatát. Már csak egy sercli kéne, gondolta. Akkor vette észre a földön a széles karaj kenyeret. Leguggolt érte. Istenem, ha minden kívánság így teljesülne.
..................
KEDVES NAPLÓ!
Én irok beléd.
Joci itthagyott nekem. Lehet hogycsak itt felejtet.
És szomorú lessz hogy nem irhat.
De azt akarta hogy én beirjak. Mondta.
Viszont a táborba nem volt idő. Hazajöttem Békéscsabára ahol van idő. Mert még mindíg nyár.
Anyuka nagyon haragudott amért elvesztetem a piros szandált a táborba. Értve ezalatt hogy ottfelejtettem. Azt a piros szandált amit Panni néni hozott nekem Pestről.
Térdelni kelletett a vacak szandál miatt amit úgyse szerettem. Térdeltem a száraz kukoricán 1 órát.
De nem fájt annyira. Kemény lett a térdem a táborba. Anyuka szerint retkes.
AKKOR MOST
még egy beírás az örökkévalóságba.
Nagyon hiányzik nekem mindenki. A 8ak.
Legjoban Kobra és Lencsibaba hiányzik. Ők nem voltak táborozni.
Utánuk legjobban Gyuri.
Nem. Mégis legeslegjobban Joci. Azt szeretném én tudni hogy mi van vele. Hova vitték el.
Gondoltam kapok levelet tölle. De nem. Talán az hogy nem szabad neki.
Majd irok Gyurinak. Itt a címe a füzetbe.
Vagy Tiborbácsinak. Vagy mindakettőnek.
Irhatok mind a hétnek nyolcnak. Lehet hogy válaszolnak. Csak béjeget kell szerezni.
Anyuka biztos nem ad pénzt béjegre. Büntetésbe vagyok.
Mér is ment apa Bécs el az apucikám valahova. Ő adna. Béjeget vagy pénzt.
Ojan egyedül vagyok.
Anyuka nem szól hozzám. Nem enged át a mamához mer bünti.
Várom az iskolát. A második osztályt. Az is jobb mint itthon.
Ha nagy leszek elmegyek innet. Világgá. Vagy Pestre. Rábeszélem a többieket. Akik megalakultunk. Együtt megyünk világgá vagy Pestre. Viribusz unitus.
Addig ki kell birni.
Kibirom.
Még maj fojtatom.
Szabados Vera Viktória
..................
Kedves Vica!
Csak pár sort tudok, nagyon sietek, egy barátom segít, hogy megkapjad, a nővére viszi el, ha sikerül néki. Remélem jó egésségbe talál a levelem. Javítóba vagyok, olyan mint a börtön. NAGYON FONTOS: a pepita naplóra vigyázzál, és eszedbe ne jusson elküldeni, se ide, se a szüleimnek, itt elkobozzák és elolvassák, szerintem a szüleim is. Legyen a tiéd mindigre. Majd csak kikerülök egyszer és úgyis csinálok egy másikat. És aztán találkozunk. Annyira szeretném! Kérlek, adj hírt a 8aknak, mindenkit puszilok, sokat gondolok rátok, és akkor sírok, de ti ne sírjatok, jó? Ígérjed meg! Szeretlek tikteket és hiányzatok. Te is hiányzasz. Bocsássad meg, hogy a Scinteia újság széliről téptem a papírt és csak ceruzával tudok, ez van. Ha válaszolsz, arra a címre, amit a lap alján látsz, az a barátom nővére lakása, úgy meg tudom kapni, csak nem rögtön. Nem bántam meg ám, hogy elszöktem hozzátok a táborba, az volt a legszebb nap az életembe! Ennek úgyis vége lesz, csak azt nem lehessen tudni, hogy mikor. Igyekszek jól viselkedni, akkor hamarébb. Be kell fejeznem gyorsan, hogy vigye a barátom és megkaphassad, szia!
♥ ♥ ♥
Joci
Megjelent a 2012/3-as Bárkában.
