Fekete Vince

Amikor meg vagy ijedve, avagy történetek az élet rögös útjairól

 

1. Felvezetés. Arról, hogy semmilyen kezdet nem könnyű

Első alkalommal jár a székely gyermek a korcsomában. Az apja várja otthon az ajtóban.

Látja, hogy kékre-zöldre van verve, fogai kitörve, füle felszaggatva, csupa dudor a feje, folt a teste.

- No, hogy vót, fiam? Rendbe vót-e minden?

- Ott osztán rendbe, édesapám.

- Béléptél a korcsomába.

- Én bé.

- S akkor?

- S azzal odalépett hezzám egy fickó, s úgy megvágott pufon, hogy béestem az asztal alá.

- De te nem hagytad magad, ugye?

- Nem én, hogy hagytam vóna. Felugrottam, s át a másik szobába. Azok vagy ketten utánam futottak, letepertek a földre, megrúgódtak, megtapostak istenesen.

- De te nem hagytad magad.

- Nem én, hát persze, hogy nem hagytam. Gyorsan fel onnan, vissza az előző terembe. De ott egy fickó kiakasztott, s olyant meszelt kujakkal a képembe, hogy egy percig csak a csillagokat láttam.

- De nem hagytad magad.

- Nem, hát hogy hagytam volna. Összeszedtem magam, s ki az udvarra. Azok meg utánam vagy négyen. Az udvar közepén utolértek, megint jól megtapodtak.

- De te nem hagytad magad.

- Nem, hát hogy hagytam volna, felugrottam onnan, s irány a kerítés felé. Egy jó vastag lécet lekaptam onnan...

Felcsillan az öreg szeme:

- De nem hagytad magad.

- Nem, hát hogy hagytam volna, s azon a likon ott, ahonnan azt a lécet lekaptam, tegyed (futás) hazafelé.

2. Második felvezetés. Arról, hogy nem adod fel

Egy úrfiformát vesz fel egy székely bácsi a szekerére. Menegetnek lefelé a kanyargós hegyi úton. Egy éles kanyar előtt az öreg, se szó, se beszéd, elkapja az ostort s béver istenesen a lovak közé, mire azok eszeveszett száguldásba kezdenek. A megriadt úrfi kapaszkodik, dobálózik, s könyörög, hogy az úristenre kéri, lassítson, mert mind a ketten itt halnak meg, ebbe a szent helybe.

- Már több mint negyven éve járok erre, de ezt a kanyart még mindig sikerült bévennem.

Tényleg, úgy bésirül, hogy csak úgy füstöl az út utánuk.

A következő kanyar előtt a fickó már rimánkodóra fogja a dolgot. De az öreg nem törődik, megint bécsapdos a lovak közé. Hajszálon, de ezt a kanyart is béveszik.

- Már több mint negyven éve járok erre, de ezt a kanyart még mindig sikerült bévennem.

Jön a harmadik, a legélesebb kanyar. Az öreg erre még jobban nekitüzül, még eszeveszettebben kezdi csépelni a lovakat. A hóttsápadt legény fogózik, kapaszkodik, reszket, mint a nyárfalevél, de most már nem mer szólni semmit, hiszen az öreg biztosan tudja, hogy mit csinál.

Az utolsó kanyarban nagy robajjal, döröngözéssel kisodródik a szekér, felborulnak, összekeveredik az egész istenség, az emberek a lovakkal, a szekérrel és a mocsokkal.

Miután leszáll a por, feltápászkodnak, leverik a ruháikról, megszólal az öreg:

- Mán több mint negyven éve járok erre, de ezt a kanyart még sohasem sikerült bévennem.

3. Arról, hogy nem csak a kocsmában meg a hegyi úton nehéz

Mottó:

- Fáj?

- Miért, bent van?

- Bent hát.

- Akkor igen.

Esküvő, házasság előtt semmi! Ez volt a könyörtelen szentencia az élet rögös útjain bukdácsoló legényembernek, aki most már - a kocsmai tusák után - meg szerette volna tapasztalni a maga édes valójában a leánytest kínálta örömöket is. De egy bátortalanabb, gyanúsabbacska odanyúlás után akkora betyárpofot kapott, hogy tiszta ingyen percekig szemlélgethette az égen levő csillagmiriádot.

Persze, a lélek elfogadja az elutasítást, de a zubogó vérű testet nem lehet tejbepapival, sem hideg vizes borogatással csillapítani. Úgyhogy következő alkalommal, a következő, bál utáni hazakíséréskor újfent próbálkozott, és újfent olyan ádáz csata, harc vette kezdetét a szépségesen pompázó csillagos ég alatt, hogy a szögesdrótok, elvadult tájak szamárcsipkés településein kódorgó tépett eb látványa kutyafüle volt ahhoz képest, mint amit a legény nyújtott az újabb szerelmi próbálkozás után.

Már-már fel is adta volna az egészet, ha egyszer, édes úristenem, nem történik valami váratlan. Mert az történt, hogy - derült égből villámcsapásként - egyszer csak lehetett. Előbb csak a kéznek, aztán már a szájnak, aztán mind a két kéznek, aztán a nyelvecskének. És így tovább.

De hogy a bugyingó alá bényúljon, na, az az egy - egyelőre még - csak a kívánságok listáján szerepelhetett.

Lehetett persze aztán azt is, csak kenderkötélnyi türelem, rengeteg fáradság, kitartás, sok-sok próbálkozás, és a lagzi napjának vészes közeledése szükségeltetett.

Ott álltak hát a kapuláb mellett, a sötétben, a lányos ház kapujánál, és hogy, hogy nem, lekerült, leimádkozódott az az akkoriban még nem is olyan kis semmiség, aminek nyáron tetrabugyi, télen pedig dinamó volt errefelé a neve. És idősebb hölgyeknél akár népi kábítószerként is bedobható lehetett volna, akárcsak annak férfi társa, a sok hetes használatú nejlonzokni.

- Csak a fejecskéjét, jó-e, csak a fejecskéjét! - hallatszott a felhevült legény türelmetlen hangja.

Hosszadalmas küzdelem, órákba telő meggyőző és felhevítő, felcsigázó munka után voltak. Amikor egyszer csak mit hallanak ezek az addig csak elutasításhoz szokott fülek! Nem jött, hogy higgyen nekik. Gurgulázva, rekedten, akadozva jött ki a lánytorokból a kérés, az utolsó, a legutolsó lélegzet hörgésével, hogy jó-e, most akkor Egészen.

A legény pedig mit tehetett volna. Mert aminek most úgyszólván a teljes testét kérik, az nagy hirtelenséggel amúgy is ott volt már, ahol lennie kellett, igaz, csak a maga szerény, aprócska, ficánkoló pompájában.

- Az Úristenre kérlek, most egészen! - csengett megint a fülében az újabb kérő, kívánó, követelőző hang.

Erre pedig csak egy vékonyka válasz volt, az is, mintha a pince mélyéről, olyan bátortalan, olyan szánalmas, olyan halvány és gyöngécske:

- Ennyi volt. Sajnálom. Se több. Se tovább. Nincs.

4. Arról, hogy előbb-utóbb inába száll az embernek a bátorsága

 

Áll az öreg a nagy hidegben a falu főterén, sapka nélkül. Odamegy a komája és megkérdi:

- Hát te, komám, mit csinálsz ebben a farkasordító hidegben sapka nélkül?

- Tudod, komám, az elébbecske jól rendbe raktam az asszonyt, s most kellene egy bátor ember, aki kihozza a sapkámot.

 

5. Befejezés. Amikor tényleg meg vagy ijedve. Székely abszurd.

 

Megyek eccer a sivatagba', s hát, szembejön egy oroszlán. Gyorsan fel egy fenyőfára.

- Menj el, komám, hiszen a sivatagba' nincs es fenyőfa.

- Ne, amikor meg vagy ijedve, nem nézed, hogy van-e, vagy nincs.

Megjelent a 2011/5-ös Bárkában. Ugyanebben a számban olvasható a szerző Bestiarium Siculanae - Csináld magad! (Hasznos tippek) című írása is.

---