Darvasi László
A Csin Akadémia legújabb történetei
Lao Szu apja meg akarja írni az életét
Lao Szu apja dolgos, becsületes ember volt. Mindig is a munkájából, a két kezéből élt, a földből, az égből hulló vizek ajándékából, a szelek és a légáramok dolgos, máskor gonosz játékából. Lao Szu egy napon regényt vitt ajándékba idős apjának, aki meglepetten forgatta a vaskos kötetet. A könyv írója az öregember egykori földmunkás barátja volt, aki később az Akadémia politikai szolgálatába lépett, majd egyre magasabbra jutott azon a ranglétrán, amely általában a tanult emberek osztályrésze, miniszter lett. E régi barát írta ezt a hosszú regényt, magáról, az élete kalandos fordulatairól. Lao Szu apja sokáig lapozgatott, végül elpirulva fortyant föl, s kijelentette, hiszen ilyesmit ő is tudna írni, ha akarna! Lao Szu szórakozottan bólogatott, a szakállát húzkodta, ám a szeme pajkosan csillogott. Erősen kétli, szólt, hogy az apja képes lenne ilyen könyvet írni.
Komolyan így véli Lao Szu?!, kiabált az öreg.
Igen így, válaszolt a fia.
Az öreg tollat és papírt ragadott, majd dérrel-dúrral a szobájába viharzott. Lao Szu az asztalhoz ereszkedett, boros palackot bontott, és tűnődve iszogatott. Ősz volt, a mélykék eget vonuló vadludak csapatainak fehér betűi írták tele, az elpergő levelek hosszú mondatokban keringtek a fogyatkozó lombok körül, a szomszédos földeken vidáman szüreteltek. Alig fél óra múltán megjelent az apja, kezében ott lengedezett a nagy, eldőlő betűkkel teleírt papír. Az öreg kétségbeesett dühvel bámulta a fiát. Úgy toporgott, mint egy rászedett, tanácstalan kisgyerek. Lao Szu nem szólt, bort töltött neki, majd koccintottak.
Igaza van Lao Szunak, sóhajtott az öreg, alig egy oldalt írt az életéről, és máris a mai naphoz jutott!
Félni
Szabad-e félni, kérdezték Lao Szutól.
Nem, mondta ő, hanem kell.
Mitől kell félni?
Mitől kell félni?, kérdezték Lao Szutól a tanítványai.
Például tőletek, mondta ő gondolkodás nélkül.
Nem értjük, mester, hát nem te tanítasz bennünket?
Éppen ezért, bólintott Lao Szu, és reszketni kezdett.
A legszebb hang
Melyik a legszebb hang, kérdezték Lao Szutól a tanítványok. A mester nem válaszolt. Kérdezték újra. Laou Szu megint csak hallgatott. Ezért a tanítványok úgy gondolták, Lao Szu számára a
legszebb hang az ő hallgatása.
A zavarkeltő
A Csin Akadémia egyik népszerű, napsütötte terén rendre átsétált egy ember, ő volt a hivatásos zavarokozó. A zavarkeltés volt a munkája, a feladata, ezért kapta a fizetését az Akadémia igen csak szigorú, mások szerint a szőrszálhasogatásig pedáns gazdasági hivatalától. Amikor ez az ember átballagott a téren, s néhány szót vetett az árusoknak vagy a padokon, lépcsőkön üldögélő diákoknak, a léhűtőknek és a koldusoknak, rögvest nyugtalanság támadt. S hogy mi volt e nyugtalanság lényege? Senki sem tudta pontosan. Ám egy napon hiába várták az Akadémia terén ezt az embert. Nem látták a testét, az árnyékát, nem hallották a szavait. Igazán kétségbeejtő fejlemény volt. Akkor azt gondolták, talán meghalt. Vagy messzi tartományba szökött. Talán büntetést kapott. Mindenki csak találgatott. Soha ilyen zavart nem éreztek még a tér látogatói, az árusok, a diákok, a megpihenők és a munkakerülők. Aztán valaki, és nem tudni, ki, azt terjesztette el, most biztosan busás jutalomban részesül ez a zavart okozó ember. És attól fogva, persze csak egy ideig, újra nyugalom honolt a téren.
Az öngyilkos hivatalnok
Egy napon öngyilkos lett a Csin Akadémia máskülönben tehetséges, sokra hivatott munkatársa. Kollégái találtak rá, a fiatal férfi az irodája csillárjára kötötte fel magát. Íróasztalán ott hevert a búcsúlevele. Halála előtt mindössze ennyit körmölt le a hivatalnok:
„Szívesen megvilágítanám előttetek az okot, amely életem kioltására készetetett, ám semmi kétségem nincsen afelől, hogy ti - csak mert ilyen a természetetek - másikat találnátok!"
Akarni
Mit kell a legjobban akarni, kérdezték Lao Szutól.
Nem inkább aképpen kellene kérdezi, tűnődött Lao Szu, hogyan kell a legszebben akarni?
Ősz
Mondjon valamit az őszről, kérték tanítványai Lao Szut. A mester nem sokáig habozott a válasszal.
Az égből hiányoznak bizonyos madarak.
Ellent mondani
Egy szemináriumon Lao Szu felszólította egyik, máskülönben kedves és tehetséges, ám gyakran a kivételezettség illetlen előnyeiben is részesített tanítványát, hogy ha ő, Lao Szu állít valamit, akkor azt a tanítvány cáfolja meg, vitatkozzon, minden áron mondjon neki ellent.
Ez most ilyen szeminárium lesz, mondta Lao Szu.
Az ifjú sápadtan bólintott, míg a többiek arra gondoltak, a társuk újfent valami kivételezettség részese lesz.
Lao Szu tehát hozzákezdett az előadásához. Ám alig szólt néhány mondatot, a tanítványa közbe vágott, és cáfolni igyekezett Lao Szu állításait. Lao Szu elnézően mosolygott, és könnyed érvelés után folytatta az előadást. Ám a tanítvány csakhamar újra közbevágott, és udvariasan, de határozottan újra csak cáfolni igyekezett Lao Szu legújabb állításait. Vitatkoztak egy ideig, majd a beálló csöndet megtörve, Lao Szu folytatta az előadását. Nem sokáig tehette, mert a tanítvány újra közbevágott. Lao Szu fölfortyant, kiabált, semmirekellőnek nevezte a tanítványát. Az ifjú halkan, eltökélten igyekezett védeni az álláspontját. S bizony, a többieknek úgy tűnt, nem is akárhogyan. Lao Szu teátrális mozdulatokat tett, igazán úgy viselkedett, mint egy sértett színész. Aztán folytatta a mondandóját. De a tanítvány újra közbevágott. Most már kiabáltak. Most már csaknem ökölre mentek,
és a többi tanítvány döbbenten látta a két gyűlölködő embert, a haragvó, sértett Lao Szut, aki rikácsolva köpte a nyálát. A tanítvány nem hagyta magát, ő is megemelte a hangját. Hiszen már egymás szavába kiabáltak. Mire Lao Szu azt sikoltotta éles fennhangon, hogy takarodjon, takarodjon a hálátlan, pimasz alak, és többé be nem merészelje betenni a lábát Lao Szu előadására. Egy pillanatra csend lett. A tanítvány zihált. Majd fölkapta a füzeteit, s szó nélkül kiviharzott a teremből. A többiek döbbenten ültek, moccanni sem mertek. Lao Szu a székére ereszkedett, a mellét masszírozta, sípolva szedte a levegőt. Fel-felcsuklott, már sírt. Már a szakállára folyt a könnye. Végül megszólalt.
Hát nem azt mondtam a hálátlannak, hogy mondjon ellent?!
Probléma
Melyik problémáján gondolkodott a legtöbbet, kérdezték Lao Szutól a tanítványai.
A mester némi töprengés után így válaszolt:
Amin még mindig gondolkodom.
Hiány
Mi hiányzik a legjobban Lao Szu nak, kérdezték a tanítványok.
Amiről pontosan tudom, milyen, válaszolta Lao Szu.
___________
A Csin Akadémia első történetei és feljegyzései a Lojangi kutyavadászok című könyvben láttak napvilágot. Azóta különböző folyóiratokban újabb szövegek jelentek meg Lao Szu-ról és az Akadémiáról, és most itt egy újabb válogatás.
Megjelent a Bárka 2009/6. számában
