Fecske Csaba
Megkésett vallomás
városom végre megszólaltál bennem
a Széchenyi utca csillogó kirakatai
őrzik riadt arcomat a lustálkodó levegő
cigarettáim füstjét köddé vált lányok
és fiúk hangját hirtelen magad alá gyűrtél
éretlen kamaszként és én hódítónak éreztem
magam pedig csak kiszolgáltatott voltam
mint katona a sebesült bajtársát cipeltem kétségbeesve
kitépett gyökereimet komor utcáid
fölitták lélegzetemet álmaimat ablakaid
kilesték titkaimat hamar megkaptál mégis hosszú volt
hozzád az út negyven év után mondhatom el
ide tartozom lábamra tekerednek utcáid
nem eresztenek hunyott szemmel is tudom
hol járunk ha buszon villamoson ülök
vár a Thália söröző hűvös söreivel és Simon
barátommal ha nem is váltjuk meg a világot
picit igazítunk rajta verseinkkel városom
ha akarom ha nem én most már hozzád tartozom
mint vakolat a falhoz hát ne vess le magadról
Hűség
anyai nagyapám csonttá
soványodva emberi mivoltából
kivetkőztetve hősi halottként tért
haza Szibériából megtört asszonyához
aki megmutatta neki sírját a temetőben
bizonyítván hogy az előtte álló személy
nem lehet ő csak egy csaló csavargó
legföljebb kísértet kegyetlen a sors
csúfot űz a szerencsétlenből megalázó kérdések
megválaszolása után nyert csak bebocsáttatást
régi életébe saját házába mely néhány év múlva
asszony nélkül maradt és nagyapám aki szép férfi
hírében állt párja hűségét viszonozván
vagy csak azért mert szerette holtában is
özvegyen élte le hosszúra nyúlt kopár életét
Hat év
in memoriam S.M.
hat év mennyi az örökkévalóságban
és mennyi a végképp beszűkült időben
hat év nélküled megélni sok
elfelejteni téged kevés
hat év épp annyi idő amennyi kellett
feldúlt életem folytatásához
hat éve nem tudod hogy nem vagy
én hat éve tudom nagyon ugyanezt
hat fényévre vagy tőlem azt hiszem
beállt az idő mint a téli Balaton
megpróbálok átbotorkálni rajta
hat éve kilógok az életemből
mint csupasz láb a takaró alól
októberi hajnalon
Megjelent a Bárka 2025/1-es számában.
