Tőzsér Árpád
Reggeli kérdés
A polilingvizmusod reggel, ébredés
után percekig tartó habozás a mos-
dóban, a konyhában, könyveid kö-
zött, autóbuszon: milyen nyelven
szólj a szappanhoz, a kávédaráló-
hoz, Francis Ponge-hoz, a jegyau-
tomatához – s ez kiemel a létezők
közül. Mert melyik hegymeredek
annyira előzékeny, hogy a hegymá-
szókat a függőleges helyett a víz-
szintes nyelvén szólítja meg, vagy
melyik tenger morajlik a világnyel-
veken is, hogy a hajósok előre tud-
hassák, ha vihar készül? Bizony,
csak az ember annyira kiszolgálta-
tott a tárgyainak és környezetének,
hogy kelletlen (de néha csak fon-
toskodva) megtanulta az óriáscsil-
lagok s az elektronok nyelvét, csak
ő olyan cselesen gáláns, hogy már
talán az anyja emlőjével is udvari-
askodik, mielőtt megszopja. Három
nyelven magyarázod az ukrán fog-
orvosodnak: fáj a jobb felső hatos
fogad. Az ínyfekély neve csak úgy
jut eszedbe, ahogy gyermekkorod-
ban hívtátok: gyűlés, s ezt oroszra,
buzgóságod aktuális nyelvére for-
dítva, ilyen talányos leiterjakabot
sikerül összehoznod: ínyed a jobb
felső hatos fogaddal tanácskozik.
Bot-ballada
Emlékszel? (Újabban minden mondatom
így kezdődik.) Emlékszel, mikor még né-
ha szándékosan hagytam itthon a boto-
mat, mondván, inkább akadályoz a járás-
ban, mintsem segít. Emlékszel? Egyszer
a botom hagyott itthon engem. Kerestük
minden lehető és lehetetlen helyen, míg
végül kopogtattak: az eltévedt botomat
hozták haza, a szemetesek. Mint a politi-
kus feleségéről híres egyik szemetes, én,
öregségemre a juhászbotomról lettem az
utcánkban ismert, sétabot helyett kampós
juhászbottal szoktam sétálni. Emlékszel,
valamikor egy juhász nagyapa árfolyama
az egyetemi felvételik tőzsdéjén kábé há-
rom pozitív kádervélemény volt? Aztán
mikor a történelem, mint egy sokáig mel-
lékvágányon veszteglő szerelvény zörög-
ve elindult, s a szekrényeiből kihulltak a
csontvázak, mi, új életet kezdendő, össze-
toltuk ágyainkat, pontosabban a te két á-
gyadat, én hozományként a garzonodba
csak juhász nagyapám kampós botját vit-
tem, rézfogantyúja visszahajló részében
spirálköddel, nappal, holddal. Emlékszel?
Akkor még nem tudtuk, hogy a három po-
zitív kádervéleményt érő nagyapám az
első feleségét ezzel a bottal verte agyon.
Kék halál
Eltűnt a múltja. Nyomába akar eredni, de múlt i-
deje nyomot sem hagyott maga után. S ő hiába
üti be emlékezete keresőjébe a Madeleine hívó-
szót, képernyője üres marad, nem jön be Comb-
ray. Életének 88 éve két üres Matrjoska baba, de
a két számjegyet egy rossz és egy jó végtelen
jelének is tekinthetné. A jóban már bolygóként
kering önállósodott feje, benne a múltja, emlé-
kei, melyekkel egyszer, halála után talán még ta-
lálkozik valahol az űrben, a rosszban viszont ő a
középkori gnosztikus rajzok fejetlen embere, ar-
cát a mellén s hasán hordja: nincs múltja, nincse-
nek emlékei. Mondjuk, a kopula két összetolt
mondatban vagy ágyban az idős ember számára
hirtelen ugyanúgy felfoghatatlan tartomány lehet,
mint a kék halál a képernyő számára, amikor is a
számítógép memóriájának bezárult celláiban zsi-
bongó bomlott adatokhoz nincs többé forráskód.
Megjelent a Bárka 2024/6-os számában.
