Kiss László
Az új nadrág
Ferkó új nadrágot kapott. De nem örült neki. Amikor először felpróbálta az áruházban, úgy érezte, deréktájban szorít, ha sétált benne, olyan érzése támadt, mintha harapófogóba fognák a lábait, amikor pedig le akart ülni, úgy megfeszült az anyag, hogy azt lehetett hinni, menten szétszakad az ülepén. Mi lesz, ha ez egyszer bekövetkezik! Mindenki őt fogja gúnyolni az osztályban.
– Nagyon kényelmetlen, vigyük vissza! – panaszkodott otthon, és arcát elöntötte a pír.
– Ugyan – mondta anya –, minden új ruhát meg kell szokni. Meglátod, hamarosan szabadulni sem akarsz tőle.
Ferkó nem hitt anyának, de nem akart tovább ellenkezni. Legszívesebben eldugta volna a szekrény mélyére az új nadrágot. Ragaszkodott a jól bevált régihez, amelyiknek bőrből varrt címkéjén egy ló vágtat. De sajnos annak már nagyon elrongyolódott az alja, és kisebb csodaszámba ment, hogy nem lyukadt ki itt-ott. Egy nagyobb varrott folt már így is éktelenkedett rajta.
Ez nem igazság, most is anya akarata érvényesült, duzzogott magában Ferkó, amikor másnap reggel iskolába készülődött, és az új nadrágot húzta fel éppen.
A következő hetekben apának feltűnt, hogy Ferkó nem emlegeti a nadrágját. Eleinte folyton igazgatta, húzgálta, néha egyenesen haragosan ráncigálta, és válogatott átkokat szórt rá, amiért alapos fejmosásban részesült, mostanában azonban nem hozta szóba. Ha apa edzésre vitte, Ferkó úgy pattant ki az autóból, mintha rugóból lökték volna, amikor meg anyával a bevásárlókocsit tolták az áruházban, elmélyülten cseverésztek, az árukat mustrálták, és gyakran összenevettek. A nadrág állandó szapulása elmaradt.
Akkor már korán sötétedett, délutánonként sűrű köd borult a lakótelepre, ezért apa mindennap elment Ferkóért az iskolába. Hazafelé tartottak, amikor rákérdezett.
– No, te nagy legény – biccentett felé –, ugye, hogy megszoktad már?
Ferkó haragosan a fejét rázta, de egy szót sem szólt. Otthon egyből kibújt a nadrágból, és a szennyeskosárba hajította, pedig csak egyszer viselte azon a héten.
Hónapok teltek el, a telet tavasz váltotta, a tavaszból nyár lett, és többé nem került szóba a nadrág. Sőt nemegyszer előfordult, hogy Ferkó az ebédlőasztalhoz is abban ült le, pedig odahaza mindannyian melegítőben voltak, utcai ruhát ugyanis nem illik viselni a lakásban.
Egy év múltán az új nadrág is kopni kezdett, a varrások széle megereszkedett, a szára alul pedig ugyanúgy elrongyolódott, mint a réginek. Egy este anya vasalás közben végignézett rajta, majd összecsapta a kezét:
– Kisfiam, te kutyák között hemperegsz? Ebbe a hacukába csak hálni jár a lélek! Ezt így nem hordhatod tovább. Mit fognak gondolni rólunk? Új nadrágot veszünk!
Ferkó lesütötte a szemét, és dacosan a szobájába vonult.
Most úgy tűnt, ő arat diadalt, mert valóban elmaradt a nagybevásárlás. Se másnap, se azután nem mentek az áruház felé. Csakhogy közben újból hamar sötétedett, megint sűrű köd ülte meg a várost esténként, és az iskolások nagy örömére ismét beköszöntött a téli szünet.
Karácsony estéjén a könyv és a mackós bögre mellett egy kellemes tapintású csomag várta Ferkót a fa alatt. Izgatottan bontotta föl a papírt: egy új nadrág!
Ferkó azonban elszomorodott.
– Nem is örülsz? – kérdezték a szülei.
Ferkó csak bólintott. Engedelmesen felpróbálta. Érezte, hogy deréktájban kényelmetlen. Amikor kettőt előre lépett, a nadrág úgy feszült a lábán, mintha harapófogóval szorítanák. Megköszönte. Másnap viszont a bejáratott nadrágban ment nagyiékhoz az ünnepi ebédre. Abban, amelyiken a varrások széle megereszkedett, és amelynek a szára alul el volt már rongyolódva. Anya dohogott miatta, de apa közbenjárására engedett.
Ferkó a következő napokban is csak ezt a nadrágot vette fel, ha kimozdult otthonról. Az ajándék nadrág a fa alatt lapult.
Egy nagy hógolyócsata után Ferkó tetőtől talpig csatakosan ért haza. Anya a fejét csóválta, de apa régi, felejthetetlen hógolyózásairól mesélt vacsora közben.
Eltelt a szünet, másnap újra iskolába kellett menni. A nadrág azonban még mindig a szennyeskosárban várta a nagymosást.
Ferkó reggel ásítozva öltözött. A szék karfájára az új nadrág volt kikészítve. Álmosan belebújt, és bár érezte a deréktáji szorítást, nem volt idő morgolódni. Várta az iskola, az osztálytársak. Nehezen indult a nap, de annál szebb volt a folytatás: Ferkó aznap két piros pontot és egy tanári dicséretet zsebelt be. Jó volt újra a többiek között.
A kedvenc nadrágja a következő napra sem száradt meg.
Azután viszont nem csupán megszáradt, de anya szépen ki is vasalta, és a szék karfájára terítette. Ferkó hajtott még egyet rajta, majd óvatosan a szekrénybe fektette. Rá a régire, amelyiknek bőrből varrt címkéjén vágtat a ló.
Amikor az iskolához értek apával, úgy pattant ki az autóból, mintha rugóból lökték volna, s mindjárt csatlakozott a többiekhez. Végre megint szépen, nagy pelyhekben hullott a hó.
