Szeder Réka
Diffúzió
Fehér óceán hullámzik felettünk,
baba-kék cseppek benne.
Nyújtózkodni kéne, elérni őket,
amíg még lehet.
Vízbe mártott ecset minden ág a szélben:
színeiket a magasban bontják ki,
rendszereket festenek az égre.
Parányi csillagok nézik
hatalom-köpenyben,
ülnek otthon a parányi csillagok,
lent keresik helyüket.
Hullámzik alattunk az ég,
gránátalmaszín cseppek benne.
Vissza kéne nyúlni, elérni a peremig,
amíg még lehet.
Vízbe mártott ecset, hajszálgyökerek:
parányi mozdulatokkal félelmeket
festenek a térbe.
Éjjeli képkeret
Zizeg, izzik minden levél.
Az ágak ujjak, körmük fecskecsőr.
Füst gomolyog a mellkason, pórusokba ül,
A hús alá világít a lámpafény.
Boruljanak rám a csillagok.
Árnyékvászon feszül
a Holdudvar előtt:
tömörül, egyre közelebb ér.
Arcomra tapad a vászon.
Minél több a tér, annál inkább feszül a falaknak.
Hiába viszik a tereket, túl lassan haladnak.
Hurok
Nincs itt éjszaka,
azt mondják.
Szél villogtatja a fényjelzőket:
apró fogak csattognak a túlparton,
mi a víz felé tartunk – mintha
a levegőben ánizs, mirha
fészkelt volna.
Rovarok bújtak a viaszba
– biztos az illatok elől
menekültek a fénybe.
A láng szárnyai kitöltik
a hiányzó részleteket.
Megjelent a Bárka 2024/6-os számában.
