Szepesi Dóra
,,Hogyan segítsek én terajtad?" Segítő kapcsolatok a mesékben
Boldizsár Ildikó születésnapi könyvbemutatója
Mesékről, utakról, hegyekről és völgyekről, a meseterápia sorozat hetedik darabjáról, a Hogyan segítsek én terajtad? című könyvről és az életműről is Szűcs Péter kérdezte a szerzőt.
Köszöntőkkel indult az est, elsőként Dávid Anna kiadóigazgató, a könyv szerkesztője Örkény paprikakoszorúját idézte fel Az élet értelme című novellából: vannak pillanatok az életben, amikor megvan a paprika, megvan a madzag, és sikerül megcsinálni a koszorút, ahogyan a meseterápiás könyvsorozatot is. Ezután a könyv készülésének idejéből elevenített fel vidám epizódokat. Felolvasott levélváltásukból, arról például, hogy a borítón lévő Seherezádénak az első verzióban túlságosan hangsúlyos volt a feneke. „Nehogy ezt a könyvet is az erotikus irodalom közé tegyék, mint annak idején a Varázslás és fogyókúrát a diétás könyvek közé” – gondolták, de a probléma megoldódott, Seherezádé feneke lemaradt, a könyv pedig így is nagyon szép lett. Ezután Szabó T. Anna, játékosan emelkedett, pergő ritmusú verseivel lepte meg az ünnepeltet.
De a megható „köszöntéscunami” ezzel még nem ért véget, Szűcs Péter mesés ajándékokat hozott Ildikónak: az Óperenciás tengeren túlról, a Titicaca tó kis szigetéről, egy öregapótól kapott violamagvakkal köszönte meg, amit könyveivel, tanításával tesz az emberekért. Később az est folyamán, amikor a segítő varázstárgyak kerültek szóba, egy „repülőszőnyeget” is átadott neki, amit egyenesen Szaúd-Arábiából hozott.
Hogyan segítenek a könyvben szereplő segítők – mint például az égi anyák, a transzcendens segítők, a hús-vér segítők, a növények és a tárgyak? Más-más módon, mert sokféle nyelven adják át az információt, és ezeket meg kell érteni – fejtegette Boldizsár Ildikó, hozzátéve, hogy a mese nyelve egyébként univerzális, a hangon keresztül él és üzen, rezgésekből, gesztusokból, a mesemondó metakommunikációjából, a hanglejtéséből, mesékre jellemző szerkezetből, a szünetekből átjön a lényege. Mivel a legújabb könyv a hetedik a sorozatban, arról is kapott kérdést, hogy személy szerint neki mit jelent a mágikus erejű hetes szám. A legkézenfekvőbb a hétévenkénti változás, tapasztalatai szerint három-, hét- vagy kilencévente változik meg az élete, de a meseszámok szerinti struktúrákban történő gondolkodást is szereti – hangzott válasza. A hetes az életúthoz kapcsolódó égig érő fa megmászásakor is jelentőséggel bír: a hős hét rend gúnyát és hét pár bocskort nyű el közben.
A közönség
A könyv címe, a Hogyan segítsek én terajtad?, egy költői kérdés az egyik mese táltos paripájától. Fontos, mit és hogyan kérdez a segítő, a megoldás felé a jó kérdés a kapu; mert a mese önmagában nem gyógyít, a mesével való kapcsolatban rejlik a rendezőerő, a kapcsolat létrejöttét segíti a meseterapeuta. Van, amikor egy félév is eltelik addig, amíg az ember felismeri, hogy egy történet valóban róla szól. Szűcs Péter elmesélte, a maga számára is jókor jövő mondatokat talált a könyvben, mintha egyenesen neki mondaná Ildikó – szerinte ezért hálásak lesznek az olvasók is. „A segítőhöz vezető út fontosabb, mint maga a segítő” – emelték ki a meseterápia apja, Vlagyimir Jakovlevics Propp, szovjet folklorista mondatát A mese morfológiája című művéből. Tiszta szerkezettan, mégis minden egyes megállapítása a meseterápia alaptétele lett – summázta a szerző, számára ez a könyv az egyik alap. Amikor a segítő összekapcsolódik a hőssel, onnantól már biztos, hogy győzni fognak. Az viszont kétséges, hogy megjön-e a segítő, hogy a hozzá vezető úton a hős jól reagál-e az őt próbára tevő kérdésekre, kalandra hívásokra, eseményekre… Ha kiérdemli, hogy a segítő összekapcsolódjon vele, valóban a megfelelő segítő érkezik. Ennek a könyvnek az a legnagyobb jelentősége, hogy tudatosítja: tényleg mindenkinek megvan a megfelelő segítője. Nem megy másképp, nincs rendetlenség a hősök és a segítők összekapcsolódásának a morfológiájában – vélekedett a szerző.
„Nincs olyan élethelyzet, amihez a mese ne tudna megfelelő segítőt rendelni.” – idézett még egy mondatot Szűcs Péter, és hozzátette: „Ez annyira megnyugtató!” „Igen, ez a szintézismondata, ezért írtam kétszázötven oldalt!” – reflektált a mesekutató, és hozzátette: „Ez nekem negyven évembe került; a segítőket tíz éve kutatom, a meséket negyven éve. Valóban ez volt a tét: megnyugtató tud-e lenni az ember fiának és lányának, hogy ott van a jelenlegi tudásom szerinti hatvan segítő, és csak azt kell megtalálni, kire van szükség. Sokszor volt már teljes reménytelenség, ellopták a Napot is az égről, de az univerzum törvényei szerint mindig minden rendeződött… erre jók a mesék.” Majd arról beszélt, hogy számára a könyvírás legmegrázóbb része egy új, izgalmas felfedezés volt: a segítő a hős hiányzó része. Egyszer csak elkezdtek összeilleni a hősök és a hiányzó részek, idézte fel Proppra utalva, aki szerint a hős és a segítő funkcionálisan azonos személyek, egyek; csak a mese bölcsen kettérakja őket, hogy legelőször az legyen világos mesehallgatás közben, hogy ki hiányzik ebből a hősből. Kire várunk, ki az, aki meghozza azt a tudást, ami nélkül nem lesz boldog befejezés? Jön egy lelki gondozó, egy családtag, egy baráti segítő? Vagy egy archetipikus anya, anyóka, világvégi öregasszony? Amikor megérkezik, és eggyé olvadnak, onnantól minden megy a maga útján, és megoldódik a dolog.
Itt említették meg a beszélgetésben, hogy maga a meseterápia nem könyvtárszobában, hanem rögtön akcióban, terepen született, amikor ötéves beteg kisfiának mesélni kezdett. Bejárt a kórházba, mesélt a többieknek is, és észrevette, hat a gyerekekre, valami megérinti őket abban a történetben. Arról is beszéltek, hogy a könyvírás folyamata nem volt zökkenőmentes, veszteségeket kellett feldolgoznia, meghalt Morcsányi Géza, a Magvető korábbi igazgatója, röviddel azután váratlanul a Mese folyóirat vezetője, Tick Ervin, majd ő maga is megbetegedett. Egyébként azt szeretem a legjobban, amikor írás közben a könyv átveszi fölöttem a hatalmat – jellemezte a folyamatot az író. Érdekes módon, munka közben nyíltak meg számára a segítők mélységei. Kezdetben csak tizenhat segítő volt meg, majd ötvenkilencre nőtt a számuk. Hogy lett a végére hatvan? Segítő által. Ugyanis a kézirat leadása után, álmában azt a típusú segítséget kapta, amit a könyvben úgy hívnak, hogy túlvilági segítő. Így érkezett meg a hatvanadik, a történetet, melyben az égig érő fa jelenik meg.
„Én most egy olyan ágon tartok, ahol nincs többé horizontális irány” – árulta el a szerző, és hozzátette, hogyha följebb jut, kötelessége a tapasztalatait visszaadni. Mert az égig érő fára csak azért kell fölmenni, hogy utána az ember jobbá tegye a világot. Ez nagyon fontos, jelentette ki, hozzáfűzve, mennyire büszke a gyerekeire, mert ők is úgy nevelik a gyerekeiket, hogy jobbá fogják tudni tenni a világot. Ezzel a reményteli gondolattal fejeződött be a születésnapi könyvbemutató, ám az ünneplés folytatódott a mozi kávézójában, ahol a szerző a könyveit is dedikálta.
Képek forrása: Magvető Kiadó, fotó: Posztós János
