Változatos múlt

 K__perny__felv__tel__30_.png

a Ludas Matyi fejléce

 

Erdész Ádám

Bolond lapok a politika gondozott és elvadult mezein

 

A 19. században a humoros élclapokat nevezték „bolond” újságoknak. Akadt olyan, például az 1860-tól megjelenő Bolond Miska, amelynek alapítói a lap címébe is beemelték a kifejezést. A korabeli élclapok nem csupán mulattatni akarták a nagyérdemű közönséget, ezek az újságok nem lebecsülendő szerepet vállaltak a politikai közvélemény formálásában. A vicclapok politikai jelentőségéről Jókai Mór – aki maga is szerkesztője volt egy ilyen újságnak – írt legpontosabban: „E nagy tömegre tehát hatni, elhitetni iparkodni vele, hogy soha jobb dolga nem volt, mint most, és lesz ezután, a kormánynak saját fönnmaradása érdekében szükséges, és így csak jogosultan cselekszik, ha magát szépítő és bálványozó lapokat tart zsoldjában. Főképpen szükséges pedig egy szubvencionált bolond lapot fönntartani. Ne higgye senki, hogy egy bolond lap szubvencionálása valamelyik miniszternek privát passziója! Oh, nem! Egy bolond lap nagyobb horderővel bír, mint a legnagyobb komoly lap, mert semmi sem hat annyira vérig, mint a nevetségessé tétel. Ezt saját tapasztalásunkból mondjuk. Támadjon meg bennünket komoly arccal a legszélsőbb lap, az nem hoz ki sodrunkból, de ha valaki nevetségessé tesz bennünket, akkor már majd szétpukkadunk mérgünkben.” Kétségtelen, a nevetségessé válás pusztító hatású. Miközben Jókai fenti, tartalmi szempontból pontos mondatait fogalmazva maga is nevetségessé akart tenni valamit, a kormánypárti lapok állami támogatását. Mert a kiegyezés után természetesen voltak támogatott lapok, még élclap is. Ágai Adolf szerkesztette, és Borsszem Jankó címen jelent meg.

A kiegyezés után megjelenő ellenzéki és kormánypárti élclapok között Tamás Ágnes nézett szét. A Történelmi Szemle 2021. évi 1. számában Sajtószabadság és sajtóirányítás élclapokbeli megítélése a kiegyezés első éveiben (1867–1868) címen megjelent tanulmányában arra a kérdésre kereste a választ, hogy a négy korabeli humoros lap szerzői hogy is látták a sajtószabadság korabeli helyzetét, milyen véleménnyel voltak a kormány sajtópolitikájáról. Az írása a címben megfogalmazott kérdéseknél kicsit tágabb képet ad korabeli sajtóviszonyokról és az élclapok palettájáról. Felvillan az előzetes cenzúra eltörlése utáni korszak néhány mozzanata: a lapalapítási hullámra hogyan reagált a sajtópiac, a kényes politikai szituációban milyen eszközöket próbálgatott a kormány, miként alakult az újságok közötti viszony.

Tamás Ágnes négy lapot vizsgált, az 1858-ban Jókai által alapított Az üstököst, amely a kiegyezés után mérsékelt ellenzéki élclapnak számított. A mérsékelt ellenzéki attitűd azt jelentette, hogy a lap szerzői nem használtak durva hangot, személy szerint Deák Ferencet nem támadták, de a kiegyezés fontos politikai lépéseit igen. A Bolond Miska a kiegyezés évének végén fordult ellenzéki irányba. 1867-ben is elindult egy újság, a Ludas Matyi, amely a kiegyezéssel nem szimpatizáló széles rétegekhez akart szólni. A Ludas Matyi szerkesztőségében nem finomkodtak sem a tartalmat, sem a stílust illetően. Ez így együtt már sok volt a kormánynak, 1868 januárjában elindult egy kormánypárti élclap Ágai Adolf szerkesztésében.

 

K__perny__felv__tel__32_.png

Mulatság

Az egyedül mulató számadó Deák Ferenc, a „három cigány” három kormánypárti lap. A megszólított Zsiga Kemény Zsigmond, a kiegyezést támogató Pesti Napló szerkesztője

 

A történet akkor válik igazán érdekessé, amikor megjelenik a kormánypárti újság. Tamás Ágnes írásának legérdekesebb és legerősebb része az ellenségképek formálását, a lapok közötti konfliktusokat bemutató fejezet. A kép pedig azért lesz olyan színes, mert a szereplők között ott volt Jókai, a maga különleges kvalitásával, de mellette is akadt több kiemelkedő zsurnaliszta és rajzoló a szerkesztőségekben. Mivel a lapok a politikai csatározások szereplői voltak, emellett az előfizetőkért folytatott kíméletlen konkurenciaharc is szembeállította őket, nem udvariaskodtak egymással. A Borsszem Jankó megjelenésének hírére akcióba lendültek az ellenzék élclapok munkatársai. A legszellemesebb ezúttal is Jókai volt, leírta, hogy működik majd az ellenzéki vicclap. Víziója szerint a főispánok utasítására a járási főszolgabíróknak kell összegyűjteni az ellenzékiekről szóló vicceket, és azokat felküldik a „Centrál-viccz-Bureu”-ba, ahol majd szortírozzák azokat. Jókai prognózisa szerint az olvasóközönség a kormányhivatalnokokból verbuválódik, akiknek a támogatott élclapot kell olvasniuk a kávéházakban, és hahotázniuk is kötelező lesz.

A Borsszem Jankó szerkesztése és olvasótábora nem Jókai forgatókönyve szerint alakult, Ágai Adolf szellemes, sokak érdeklődését felkeltő lapot teremtett. A támogatott lap sikere kiélezte a feszültséget a konkurenciával. Tamás Ágnes nagy teret szentelt az ellenlábas újságok hitelét aláásni akaró kölcsönös sértéseknek. Jókai kormánytámogatásra utaló „udvari bolond” minősítése az elegáns szúrások közé tartozott. A Ludas Matyi nem finomkodott,  Ágait Ágravaló Dolfiként emlegette, de előfordult, hogy a szerkesztőt nemes egyszerűséggel megszólították: „Dolfi, fogd be a pofádat! Leheleted csupa veres hagyma!” A szerző eligazít bennünket abban a kérdésben, hogy az felemlegetett veres hagyma a szerkesztő felekezetétől írásának színvonaláig milyen sokféle sértést hordozhatott.

 

K__perny__felv__tel__28_.png

Jó kertész

Andrássy Gyula jó kertészként ápolja a különben kiszáradó kormánypárti lapokat

 

A Borsszem Jankó és egyes politikai lapok kormánytámogatása kimeríthetetlen témát jelentett az ellenzéki élclapoknak. A kormány sajtópolitikájára utal második illusztrációnk. E tematika mellett a tanulmányban sok szó esik a sajtóperek elleni tiltakozásokról. Az érvényes sajtótörvény szerint a szabályozásnak két erős eszköze volt: a politikai tartalmú lapoknak kauciót kellett letenni, és sajtóvétség esetén ezt vagy teljesen vagy részben elveszíthették. A másik eszköz az esküdtbíróságok előtti sajtóper volt. A perek elleni szövegekről is sokat olvashatunk, jó kézzel kiválasztott idézetek mutatják meg, hogy milyen lépések váltották ki a legerősebb tiltakozást. Ugyanakkor a sajtóperek ügye félig homályban marad az olvasó előtt, mert a perek elleni tiltakozó szövegeket megismerjük, a perek tartalmát azonban nem.

Tamás Ágnes tanulmánya rendkívül érdekes világba kalauzol el bennünket, de ez a közlés alighanem egy nagyobb munka részlete. Rövid időintervallumot, leszűkített tematikát láthatunk, a nagyobb ívű összefüggések, a sajtópolitika struktúrái egyelőre még rejtve maradtak előttünk. Arról nem is beszélve, hogy a képi világról szó sem esik. Ezekről bizonyára a következő fejezetekben olvashatunk.


 Főoldal

2021. augusztus 29.
Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA