Tompa Gábor
Évforduló
Eltelt egy év. Én gyászollak tovább,
mindvégig, amíg el nem küldesz értem,
türelmedet már egyre jobban értem,
csak minden múló perccel mostohább
s esetlenebb lesz hátralevő éltem,
s ha átszelem érintetlen szobád,
kísértenek a végbement csodák,
míg űrbe bámulok a mélysötétben,
hol egykor átfont szerelmes karod.
Egy hullócsillag arcomba világít
az éjen át, s már nem titok, ki jár itt:
a Fényt mindennél jobban akarod.
Mert csillagod lehullhat önfeledten:
tovább ragyogsz itt két hű gyermekedben!
In aeternum dei
Hát így leszünk már ketten mindörökre,
előrefutván buzgón az időben,
átlépve egyre bűvösebb körökbe,
s felállva újra, mégha összetörten,
emlék-sebekkel, sajgó gyolcs-imákkal,
behunyt szemekkel megérintve Istent,
ki angyalokkal búslakodva tárgyal,
mert az egyensúly réges-rég kibillent
e világban, mely kicsúszott kezéből,
s már az ördög tulajdonába fordul,
hol nem futja a rosszkedvünk teléből,
csak az, hogy egymást megfeszítjük orvul,
de te repülsz egy teljes űrnyi térben,
hinni tudod, hogy túlél majd a jóság,
minden gonoszt, mitől reszketve féltem,
midőn tested a porba tékozolták.
Macabre Flandriából
Talpunk alatt egy ismeretlen ország,
föld-idegen és verejték-hideg,
emlékeinket végleg elkobozták,
nem nyújthatunk be panaszt senkinek,
gyermekeink a jelen mámorában,
megfejthetetlen tükörkép előtt,
hol Janus-arcú, megtiport jogállam
sajtókurvái mosnak agyvelőt,
s a tetszhalottak mind nemet cserélnek,
évente egyszer, mint vedlőkhöz illik,
míg kismamáknak álcázott heréltek
felfújt keblük közé dugják a kiflit,
s torz táncba ráng földrésznyi holdkóros,
kiknek jövőjét megálmodta Bosch.
Megjelent a Bárka 2025/2-es számában.
