Csak itt és csak most! Részlet Dániel András megjelenésre váró új könyvéből! “Ez egy elég formabontó kinézetű képeskönyv lesz, ami egy Izom Ozi nevű féllábú óriásról szól meg egy Kuszakeszi nevű faluról, illetőleg az itt lakó emberekről, közülük is elsősorban a libákról, valamint a favalán költészet szépségeiről, a világ teremtéséről, nénikről és otthonkákról, emlékrablókról, a libafitnesz szükségességéről, de főként arról a könyről, amelyben mindezen dolgokról szó esik.”
Dániel András
A könyv, amibe bement egy óriás
Az úgy történt, hogy egy napon, ami egy egészen átlagos hétköznap volt, mondjuk szerda, három rabló támadt Kuszakeszire. Az egész olyan váratlanul és észrevétlenül történt, hogy a kuszakeszieknek először fel sem tűnt, hogy meg vannak támadva. Amikor pedig igen, akkor meg már késő volt. Nem tudni, hogy történhetett. Valószínűleg úgy, hogy a rablók egészen halkan, talán zokniban és lábujjhegyen kerítették be a falut, és amikor már egészen bekerítették, csak akkor kiáltotta el magát az egyikük, hogy:
– Támadás!
De akkor voltaképpen már túl is voltak ezen: Kuszakeszi meg volt támadva.
Aki elkiáltotta magát, azt a a rablót úgy hívták, hogy Vadaranka. Ő volt a rablók vezére, mert a rablóknak mindig kell egy vezér, akit ebből kifolyólag rablóvezérnek neveznek. Gyerekkoromban engem is hívott így az anyukám, pedig nem is voltam az, legfeljebb időnként összetörtem egy vázát, vagy kiettem a hűtőből a másnapi krumplisalátához félretett majonézt. De ez mellékszál.
Vadaranka egy környékszerte rettegett rablóvezér volt, bár a beosztottait sem kellett félteni. Őket úgy hívták, hogy Vadadalbert és Vadadorján. Ütős kis csapatot alkottak így hárman, egyik rablást követték el a másik után. Az volt a különös szokásuk, hogy nem a mindenféle pénzeket meg aranyakat rabolták el az emberektől – hanem a legkedvesebb emlékeiket. Ennek a furcsa szokásnak talán az irígység lehetett a magyarázata, mivel nekik egyáltalán nem voltak szép emlékeik, és akkor még enyhén fogalmaztam.
Amikor tehát Vadaranka elkiáltotta magát, hogy Támadás!, a kuszakesziek annyira megijedtek, hogy mukkanni se bírt senki, beleértve Tömörke Pált is, a közismerten kocka alakú polgármestert. Az ekként beállt csendet kihasználva Vadaranka határozott hangon tájékoztatta elképzeléseiről a falu lakosságát. Ezeket az elképzeléseket három pontban lehetne röviden összefoglalni:
1. Fel a kezekkel, kuszakesziek, ha kedves az életetek!
2. Amint ez megtörtént, üstöllést adják át nekünk hiánytalanul az összes, ismétlem: az összes szép emléketeket! Ez vonatkozik a gyerekekre is, mert az ő emlékeikkel sem teszünk kivételt.
3. Mert ha nem, akkor jaj nektek!
A kuszakesziek engedelmesen azonmód égnek emelték a kezüket. Ezzel rögtön teljesítették is az első pontba foglalt kívánságot. Álltak ott reszketve, mint a nyárfalevél.
– Kettes pont? – kérdezte tőlük ekkor türelmetlenül a rablóvezér, mert szeretett volna minél előbb végezni a dolgával.
– Azzal van egy kis probléma – szólalt meg ijedtségtől fakó hangon a polgármester.
– Milyen probléma?! – bámult rá hátborzongató rablóvezér tekintettel Vadaranka.
– Nem tudjuk, mit jelent az, hogy üstöllést. – motyogta Tömörke Pál, aki már teljesen összetöpörödött a rémületől. Alig látszott nagyobbnak, mint egy négybütykös lego kocka.
– Azt jelenti, hogy: rögtön – válaszolta készségesen a rablóvezér –, vagyis rögvest, ebben a pillanatban, nyomban, tüstént, haladéktalanul, azon melegében, kapásból, azonnal, egy pillanat alatt, máris, azon minutumban, menten, sebtiben, egy szempillantás alatt, csípőből, egyből, legott, izibe!
Még évekkel ezelőtt, egy különösen kemény télen nagy éhínség pusztított a haramiák között. Ekkor Vadaranka – nem lévén a környéken egyéb táplálék – kényszerűségből védőborítóstul és hibajegyzékestül megevett egy szinonima szótárt. Azóta olyan volt a szókincse, hogy az átlagos rablók esetében egészen példátlan.
– Vagy úgy! – bólogatott buzgón a polgármester. – Ez esetben nyomban, illetve tüstént, mi több: haladéktalanul intézkedem! Addig is talán tessenek magukat kényelembe helyezni a mélyen tisztelt rablóknak!
És reszkető kézzel a Kisangyalom italmérés bejáratára mutatott.
– Egye fene, kaptok egy kis időt – mondta Vadaranka, aki igencsak megszomjazott a támadásban.
Intett Vadadalbertnek és Vadadorjánnak, azzal a három rabló döngő haramialéptekkel megindult az italmérés ajtaja felé.
– De semmi trükk, miszerint fortély, ravaszság, cselfogás, furfang, fondorlat, ármány, csalafintaság! – figyelmeztette az ajtóból a polgármestert. – Mire tízig számolunk, minden szép emlék itt legyen egy nagy kupacban az ajtó előtt!
– Úgy lesz, úgy lesz! – fogadkozott Tömörke Pál.
A rablók beléptek hát az ivóba, és rögvest töltöttek is maguknak a pultnál három bogáncsos piszkefröccsöt. Hiába, a rablók általában nem a kifinomult ízlésükről híresek...
