Erdész Ádám
Édesek és mostohák
A történetkutatás legizgalmasabb – ne legyünk elfogultak, egyik legizgalmasabb – ága a társadalomtörténet, amely a társadalomban zajló folyamatok mélyrétegeinek megragadását és a múlt hétköznapjainak bemutatását ígéri. Emellé még a személyességet is, azt, hogy a történész bevezeti olvasóját évszázadokkal korábban élt emberek világába. A Korall, a társadalomtörténeti irányzat folyóirata legutóbbi számát Édesek és mostohák címen a szülő-gyerek kapcsolatnak szentelte.
A nyitó tanulmányt Erdélyi Gabriella írta Anyaság a koraújkorban címen. Az írás szerzője Várdai Kata és két leányának kapcsolatát vizsgálta levelezésük alapján. A történet főszereplője, Várdai Kata (1570–1630) maga is korán árvaságra jutott, gyámja adta férjhez 18 éves korában Telegdi Pálhoz, aki a maga korának humanista műveltséggel rendelkező befolyásos személyisége volt. Ebből a házasságból született idősebb leánya, Telegdi Anna (1590–1635), az Erdélyi Gabriella által rekonstruált történet másik szereplője. Az első férj nyolcévi házasság után meghalt, ezt követően Várdai Kata egy másik erős családi párfogó, Báthori István kívánságára, Báthori egyik hívének, Nyáry Pálnak felesége lett. Ebből a házasságból született második, felnőtt kort megélt lánya, Nyáry Krisztina (1604–1641). Ő már ismertebb szereplője a históriának, mert második férje Esterházy Miklós nádor lett.
Várdai Kata 37 éves korában második férjét is elvesztette, harmadszor már nem ment férjhez, hanem domináns pozícióból irányította családját. Erdélyi Gabriella szerint illett hozzá ez a szerep, úgy véli, Kata jó tollú férjeinek játékosan becézgető leveleire azért válaszolt ritkán, mert idegenkedett a korbeli hierarchia szerint ráosztott családon belüli alárendelt szereptől. Márpedig a leveleket ebből a pozícióból kellett volna megírni. A vizsgált időszakban (1610–1624) már főszerepet játszott, s határozott kézzel intézte családja ügyeit. Ezek között az ügyek között kiemelt kötelességnek számított leányai megfelelő férjhez adása. Idősebb leányát, Annát, második férje előző házasságából való fiához, Nyáry Istvánhoz adta. A sok korai halálozás miatt ebben a korban gyakran alakultak ki „mozaik-családok”. A két mostohatestvér korban egymáshoz illett, mintegy tíz éven át egy háztartásban nevelkedtek, s a házasság megerősítette a család helyzetét. Várdai Kata veje – korábban nevelt fia – eredményesen képviselte a família érdekeit Bethlen Gábor udvarában. Ez a házasság a család státusát biztosította, az új házaspár, anyjuk mellett, Kisvárdán maradt. A fiatalabb lány férjhez adása már státusemelkedéssel járt, Krisztina 14 évesen a néhai nádor dúsgazdag fiához, Thurzó Imréhez ment férjhez. Grófné lett, s elkerült Biccsére, az anyósa által irányított női udvarba.
Erdélyi Gabriella számára igazából innen érdekes a történet, az anya és leányai közötti érzelmeket, azok megjelenési formáit, intenzitását, a korabeli családon belüli hierarchikus viszonyokat, az anya és leányai közötti játszmák sémáit keresi a levelekben. A protokollhoz igazodó levelek formai eltérései is sokat mondanak a lelki közelségről és az anya és lányai közötti kommunikáció természetrajzáról. A nagyobbik lány leveleiben egymást érik a bal hasábba szorított utóiratok, azaz a levelekbe – akár az élőbeszédbe – újabb és újabb gondolatok kerülnek be. A kisebbik lány levelei protokollárisabbak, egyszer el is árulja, hogy nem mer hírt írni, mert tart attól, hogy a levél „kézbe kerül”. Bár abban a levélben, amiben arról számol be, hogy ura táborban, s hosszabb ideje nem írt neki, vágyódik a régi otthona után, erősen megjelennek az érzelmek. Viszont a másik oldalon az „Édes szívem, Asszonyom Anyám” megszólítással kezdődő levelekre ilyen válaszok érkeznek: „Gyakorta írj, ne kíméld az tótokat [a levélhordókat], ha csak azt írod, hogy jó egészségben vagy is az édes kis Ferkőddel és uraddal együtt, énnekem mégis könnyebb leszen.” Sok hasonló szövegrészlet villan fel a tanulmányban, Erdélyi Gabriella hozzá is teszi, hogy a korabeli viszonyok között ez a különlegesen szoros érzelmi kapcsolat inkább ritkaságszámba ment. Viszont ez a szeretet nem volt feltétel nélküli, a kor általános felfogása szerint nagyon is feltételekhez volt kötve: „Az anyai gondoskodás és nevelés fejében egész életével anyja (és a tágabb família) örömét és jó hírét kellett elősegítenie.” A finom filológiai érzékkel kibontott szövegek pontosan dokumentálják az egykorú felfogást és szokásrendet. Telegdi Anna anyjához írt egyik levelében a következőképpen jelezte, hogy ismeri a maga kötelességét: „Elhiggye kegyelmed, hogy mind magam viselését és egyéb dolgaimban úgy igyekezem magamat hordoznom, hogy mind az én édes nemzetségemnek és mind legfeljebb kegyelmednek becsületére és örömére következzék, kire Istenemtől kérek segítséget.” A két lány számára ez a kötelezettség nem ugyanazt jelentette. Az édesanyjánál magasabb státusba emelkedett Krisztina a „kegyelmed jó akaró leánya” záróformulát használta leveleiben, Anna az „alázatos szolgáló leánya” kifejezést. Az apró eltérés társadalmi státust, habitust, sőt sorsot illetően is óriási különbséget jelentett. Erdélyi Gabriella biztos kézzel bontja ki a levélszövegek társadalomtörténeti és lélektani jelentésmezőit.
A szoros anya–lány kapcsolat, és az erős anya által hangsúlyossá tett „szolgáló leánya” státus veszélyeket is rejtett magában. Konfliktus esetén Várdai Kata automatikusan nyúlt a szeretetmegvonás és az érzelmi zsarolás eszközéhez. Konfliktust „nagy ügyek” és „kis ügyek” egyaránt okozhattak. Nagy ügy volt Krisztina felekezetváltása, amikor református hitéről áttért férje evangélikus vallására. Kis ügy volt – bár hosszú szeretetmegvonás lett belőle –, amikor Anna férje sürgetésére hamarabb indult haza sógora temetéséről, mint anyja jónak látta volna. Hogy igen feszült lehetett a helyzet, arra egy férj által írt levél utal: Anna ura, Nyáry István az anya-lánya összetűzés közepette anyósának meggyőzően érvelt amellett, hogy minél tovább maradjon 18 évesen e kisgyermekkel, terhesen özvegyen maradt kisebbik lánya mellett. Magyarán, minél később jöjjön haza.
Erdélyi Gabriella a maga utolsó kérdésére, hogy vajon jó anya volt-e Várdai Kata, igennel válaszolt. A korban elfogadott volt a feltételes szeretet, „s ennek megadása mellett mindent megtett lányai boldogulásáért, ami a korabeli nevelés célja volt. Ez persze korántsem azonos a gyermekek boldogságával és szabadságával, amelyet a ma elfogadott pszichológiai paradigma jegyében mi fontosnak tartunk”.
(S ha már Várdai Kata és leányai személyes ismerőseinkké váltak, érdemes a Korallt tovább lapozni: 17. századi győri árvák, beteg szülőkről gondoskodó óbudaiak kerülnek elénk, megismerhetjük milyen volt a szülő-gyerek viszony az Apor családban, felvillan előttünk Szendrei Ignác – Szendrei Júlia apja – apai szerepfelfogása. – Szokás szerint színvonalas, érdekes szám.)
