Útról való
Júniusban már-már kötelezőnek tetszik a kérdés: mit visz magával, mit olvas a pihenés napjai-hetei alatt a költő, író, irodalomtörténész. Mi ezzel szemben arra vagyunk kíváncsiak, mit hoztak magukkal szerzőink a nyaralásból – mit olvastak, mit láttak, mit hallgattak, mit néztek, milyen benyomások érték őket: mivel gazdagodtak. Új rovatunk első tárcáját Tóth Krisztina jegyzi.
Tóth Krisztina
Kitömött barbár
Szekszárdon, a Magasiskola írótáborban töltöttem az elmúlt hetet. Az ilyen kurzusok előtt mindig azon töprengek, hogy vajon van-e értelme ennek, meg lehet-e valamit tanítani egy hét alatt egy teljesen heterogén, különböző tudásszintű hallgatókból álló csoportnak. Aztán ott, helyben mindig kiderül, hogy hát persze, a művekről való beszélgetésnek mindig van értelme, a jelentkezők egy-két nap után képessé válnak arra, hogy maguk korrigálják a szövegeiket, és eszközöket kapnak ahhoz, hogy külső szemmel, távolságtartással kezeljék a már megírt művet.
A műhelymunka mellett a résztvevők találkozhattak az élő irodalom képviselőivel. Vendégünk volt Péterfy Gergely, akinek nemrég jelent meg Kitömött barbár című regénye. Írásom, amely kezdetben a Magasiskola írótábort szerette volna népszerűsíteni, és ajánlja is lelkesen minden íráskészségét fejleszteni kívánó jelentkezőnek, itt, ezen a ponton, körülbelül deréktájt, átcsúszik rajongó könyvajánlásba, feledve műfaji kötöttséget és eredeti szándékot. Ha a Magasiskola írótáborban volnánk, azt mondanám, gondolja ezt át a szerző még egyszer, de hát nem ott vagyunk, a nyár egy része meg még hátravan, hadd beszéljek inkább kicsit a könyvről.
A regény szerkezete egyszerre pofonegyszerű és mégis imponálóan rafinált. Az elbeszélő, Török Sophie, Kazinczy özvegye visszatekint közös életükre, és egy barátság történetét meséli el: Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman, a bécsi fekete ember kapcsolatának történetét. Ha megmérnénk az egyes fejezetek és bekezdések hosszát, kiderülne, hogy a könyv legalább annyira Soliman, mint Kazinczy életrajza, pontosabban egyiküké se. Miközben mindkettejük életéből kapunk részletes, lenyűgöző háttértudással és írói invencióval megrajzolt részleteket, a narratív részek közé szinte esszéisztikus bekezdések ékelődnek, metaforává emelve az egyes epizódokat. A meglehetősen spekulatív alaphelyzet az, hogy Török Sophie a Bécsi Természettudományi Múzeum tárlójában szemben áll Angelo Soliman kitömött testével. A férfi életében korának egyik legműveltebb embere volt, halála után azonban száműzetett az egzotikus látványosságok közé, ahová kortársai, néha maguknak sem bevallva az igazságot, még életében is sorolták. Az özvegy a kitömött tetemmel társalogva idézi fel a múlt darabjait, eljutva visszafelé az időben addig a bizarr epizódig, amikor Soliman a felvilágosult szabadkőművesre, Kazinczyra hagyta a bőrét. A könyvnek ezen a pontján válik igazán világossá, hogy mindez, ahogy a nagy művek általában, nem Kazinczyról, nem csak az ő koráról, házasságáról, az akkori bécsi és magyarországi viszonyokról szól, hanem szándékaink, eszméink és egész életünk mindenkori kudarcáról, élet és ideák összeegyeztethetetlenségéről. Különös, naturalisztikus részletek keverednek itt reflektív bekezdésekkel, éppen olyan arányban, hogy a szöveg képes legyen nem csak fenntartani, hanem újra és újra felszítani is az olvasó kíváncsiságát. Az alapcselekmény maga nem túl bonyolult, az egyes epizódok azonban újabb és újabb kitérőket tesznek az időben, hogy aztán visszatérjenek az alaphelyzethez, a tárlóval szemben álló özvegy töprengéséhez. Péterfy nem köt kompromisszumot, a felszínen fogyasztható, érdekes regényt ír, a mélyben pedig iszonyú, kényelmetlen kérdésekkel szembesít bennünket. Az utóbbi idők egyik legmegrázóbb, legerősebb magyar regénye a Kitömött barbár.
Ahogy ajánlóm elején írtam, még hosszú a nyár. Zárkózzunk be a regénnyel, és elő se jöjjünk, amíg végig nem olvastuk a négyszáznegyvennyolc oldalt. Iszonyú melegünk lesz, mint egy fülledt üvegtárlóban, és verejtékezve, kényelmetlen érzésekkel, vibráló szemmel lépünk majd ki újra a napvilágra. Csak ez, egyedül ez éri meg, különben minek olvasni, és minek kellett volna megírni?
Főoldal
2014. július 24.
