Dávid Péter
Találkozás
az embert akkor az Isten saját
képmására magányosnak teremtette
aztán az Isten akkor megpihent
és folytatni elfeledte
azóta ül az ember az egyedüllét
fekete kulisszái között kopott bárszékeken
azóta vágja – ha kijön innen néha
ha másokhoz kell szólni – a mástól félelem
közönyben szeret csak állni ha temet
részvétet fogad de már indul is haza
menne mástól önmagába vissza
ahol a reggel is olyan, mintha csak éjszaka
közönyben szeret csak szeretni
kutyát és gyereket simogat
úgy néz beléjük mint vaktükörbe
mint szótlan néma esővert sírokat
néha – olyankor arany fény ragyog
máshogy nőnek akkor a füvek
és leejtik az angyalszárnyak vedlett
tollaik, fehérlő terhüket –
néha – olyankor arany fény ragyog –
egy találkozáson – mint rossz tükrön – átlát
és felismeri egy másik-ugyanolyan isten
magányos képmását
(1. díj)
Banner Zoltán
Esztendőváltás
ezek a délutáni órák
amikor megfogom kezetek
az ég hatalmas falevél
a téli fák az erezet
csak annyim maradt, amennyit
nálam hagytatok foglalónak
amivel magam is bejuthatok
az évszakok nélküli Fényidőbe
itt tavasz-nyár-őszidő után
éppen telet rajzol az Úr asztalán
szívem; nem szédülök de szédületben
várom a kottát: újévi énekem
és el nem eresztem a kezetek
karácsonytól karácsonyig,
a Messzi ‒ egyre közelebb,
és egyre távolabb esik
amit elértem: köddé vált hegyek;
peregnek a decemberi fák,
repülők hullanak a gallyakon át,
szemfényvesztésben veszti szeme fényét
a poklot és mennyet tagadó világ;
de asztalomon az Úr téli rajzán
havasi virágok havaznak reám.
(2. díj)
Bék Timur
Találkozásaink
A hajnalcseppek súlyától
zöld álmú füvek hajlanak;
Elszenderül a korhadás
Találkozásaink alatt.
Tüdőgyökerű fák körül
Kamasz-kegyetlen szél örül.
Búcsúzásunk roppanás
Lehelet-ágaik tövén.
Novemberszürke por szavunk -
Szétgurult kövek vagyunk
Az összevissza járt úton,
Vagy azok sem. Már nem tudom.
(3. díj)