Megkérdeztük Füzi Lászlót
Idén negyvenöt éves a Forrás folyóirat, melynek első száma 1969 márciusában jelent meg. Mennyit éltél meg személyesen ebből az időszakból?
1982 nyarától vagyok a Forrás szerkesztője. Akárhogyan is számolom, a Forrás negyvenöt évéből harminckettő hozzám is kötődik, ami azt is jelenti, hogy az én életemből is harminckét év kötődik a Forráshoz, s hát több is, hiszen 1973 óta, akkor gimnazista voltam Sopronban, olvastam a Forrást, s a többi irodalmi, s nemcsak irodalmi folyóiratot.
Hogyan emlékszel vissza arra a pillanatra, amikor először léptél be a szerkesztőségbe? Milyen légkört tapasztaltál ott?
Több első pillanat volt. A Forrás szerkesztőivel először Egerben találkoztam. A helyi közgazdasági szakközépiskolában tanítottam, és irodalmi esteket szerveztünk Cs. Varga Istvánnal a Művelődési Központban. A Forrás-estet én szerveztem, a szerkesztőségből Buda Ferenc, Szekér Endre és a sajnos korán elhunyt Bodor Jenő, a Megyei Tanács osztályvezetője jött el Egerbe. Azonnal kialakult közöttünk a baráti kapcsolat, az est is jól sikerült. Ezt követően érkezett meg Szekér Endre levele, s hívott Kecskemétre a szerkesztőségbe.
A második „első pillanat” akkor következett be, amikor a feleségemmel Egerből eljöttünk Kecskemétre, akkor is jó benyomásokat szereztünk, a harmadik pedig akkor, amikor az első munkanapomon megérkeztem a szerkesztőségbe. Goór Imre éppen tördelte a Forrást, a szeptemberi számot. A tördelés akkor még úgy zajlott, hogy az ún. tükörre ragasztották fel az oldalakat. Az 1982-es szeptemberi szám Németh László Tanu című folyóiratára emlékezett, megjelenésének ötvenedik évfordulója volt. Még Egerben írtam egy tanulmányt a Tanu kapcsán, Goór Imre a tördelésben akkor ért az írásomhoz, amikor beléptem a szerkesztőségbe. „Innentől csináld te” – mondta, majd átadta az ollót, a ragasztót s a levonatokat. Így először a magam írását tördeltem be a Forrásba.
Ha visszatekintesz a Forrás eddigi történetére, hogyan látod, mely tekintetben kapcsolódtok leginkább az elődök által megfogalmazott törekvésekhez, s milyen téren tartottad nélkülözhetetlennek a változtatást, a megújulást?
Nézd, nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. 1989-ben vettem át a lapot Hatvani Dánieltől. Akkor minden megváltozott körülöttünk, vagy nem is annyira minden, de mindenképpen a változások lázában égtünk. Azt mondtam, a Forrásnak minden értékét szeretném megőrizni, a változást pedig a szépirodalmi anyag terén tartottam fontosnak. Azt is szoktam mondani, hogy a szerkesztés gyakorlati tevékenység, az elvek mondogatása kevés ahhoz, hogy jó lapot szerkesszen valaki.
Tapasztalatod szerint mi kell még hozzá?
Munka, kapcsolatteremtés, fogadókészség a szellemi élet, a szerzők részéről, elképzelések arról, hogy mit is szeretne az ember a lappal kezdeni, barátságok, s a jó írások megtalálásához néha szerencse is kell, ilyeneket tudok mondani. S kell-kellene a befogadó és a hátteret jelentő társadalmi közeg is.
Mindenképpen fontos változást jelentett, hogy immár több mint két éve az általad irányított Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. égisze alatt működik a Forrás Kiadó, csakúgy, mint a Nemzetközi Kerámia Stúdió és a Zománcművészeti Alkotóműhely. Ez a fúzió mit jelent a folyóirat szempontjából?
Sőt, 2013 nyara óta a Népi Iparművészeti Gyűjtemény is hozzánk tartozik, s a Katona József Emlékház is. A Forrást ünneplő esten Tarján Tamás hasonló kérdésére azt válaszoltam, hogy több lett a munkám, több lett a gondom, s a korábbinál nagyobb örömöm van a munkámban. A mindennapi munkám során sok kiváló művészt ismerhetek meg, s a korábbinál jóval több kiállítást, irodalmi estet, a korábbiaktól eltérő jellegű, a határterületeken mozgó rendezvényt tartunk. A közönségünk is kialakult, a rendezvényeken legtöbbször legalább százan vannak. A Forrás szempontjából mindez tanulmányokat, interjúkat, képanyagokat jelent, ha nagyon leegyszerűsítve nézem a változásokat. S persze megváltozott a szemléletmódunk is, ezt tartom igazán fontosnak.
Vezetői munkád mellett jut-e időd, energiád az írásra?
Most már igen. Először még az olvasásra is nehezen tudtam időt szakítani, folyamatosan dolgoztunk. De tudtam, ha kialakítjuk a működési kereteket, akkor már könnyebb lesz, s azt is tudtam, alkalmazkodunk is majd a korábbinál jóval több munkához. Most már írom sajátos életrajzi könyveim folytatását, igaz, mást még nem tudok írni, de ez most nem is zavar, a napi munkám erősen leköt, s ez jól van így.
A Forrás lapjain olvashatjuk legutóbbi könyveid, a Világok határán és a Kötések, szakadások folytatásait, a legutóbbi számban már a negyedik részt adtad közre. Miben lett más a megközelítés, a forma és az elbeszélésmód ahhoz a korszakhoz érkezve, amelyről a szóban forgó írásokban tudósítasz?
Nézd, én is meglepődtem azon, hogy ezeket a részeket egyes szám harmadik személyben kezdtem el írni. Nem tudom ezt mással magyarázni, mint azzal, hogy most nézek vissza először arra az időszakra, amelyikről most írok, így ezekben az újabb részekben szinte újra kellett teremtenem önmagam. A gyermek- s fiatalkoromat magamban már feldolgoztam, majdhogynem ott volt a fejemben a könyv, csak le kellett írnom, amit a belső hang mondott. Most kívülről kell néznem magamat ahhoz, hogy megtudjam, ki is voltam a nyolcvanas években. Azt a fiatalembert, akiről az első könyvekben írtam, ahogy mondani szoktam, szinte készen kaptam az időtől, cselekedeteit, mozgásait, meghatározottságait, kötöttségeit, lehetőségeit a már korábban megértett idő rajzolta ki. A most elemzett időszak, a nyolcvanas évek időszaka is bonyolultabb, összetettebb lett a korábbi időszakoknál, legalábbis számomra, miként az a közeg is, amelyikbe belekerültem, így a korábbi könyvnél talán több meditáció, keresés, kérdés került az új fejezetekbe. De nehéz erről beszélnem, hiszen a folytatásokat most is írom, így annyit mondok csak, hogy a fogáskeresés folyamatosan zajlik.
Visszatérve a Forráshoz, mit tudhatunk a soron következő lapszámokról? Mivel készültök, mivel várjátok az olvasókat?
A nyári, júliusi-augusztusi számunk írók esszéit tartalmazza majd írókról. Kéttucatnyi nagyesszé leadására készülünk, izgalmas munka ez is. A későbbi számaink most formálódnak.
(Ménesi Gábor)
