Vörös István
Az eltolt élet
avagy
A romantika újraindítása
Félreolvasás juttatott ehhez a címhez –
vagy inkább saját életem?
Tulajdonságaimat félreismertem volna?
Változtat ez a lényegen?
Az eltolt élet korántsem elrontott élet,
csupán pár apró kis hiba,
amelyekről amúgy is keveset beszélnek.
Ajánlatos megszoknia
az embernek, hogy nem minden sikerülhet jól,
de rossz se lesz minden csak úgy.
Szökjünk ki végre a Murphy törvénye alól –
ellenigazságot tanulj!
Gyakorold ki alaposan a jószerencsét!
A bányászjelszó kell neked,
és életed elfogadhatóvá tehetnéd,
nem kell minden krimi legyen.
Nem kell mindig a realizmus szürkesége,
a megismerés félreismerés,
nem árnyékokból vagyunk összetéve,
ez koncepciónak kevés.
Nem kell a tulajdonságok nélküli ember.
A testbe szeretünk bele,
ha a lélek nem kezd viszonyt a végtelennel.
Így alpári lesz élete.
Fontos lenne a becsület, a hősiesség,
meg persze a hűség, haza.
De azok, akik sietnek, hogy kinevessék
(mért tartozok én is oda?),
önmagukat átlagemberré lefokozzák,
azt mondják, egyformák vagyunk,
mert sosem csak jó, sosem csak rossz a valóság.
Ördögnek felmentést adunk,
ha nem hisszük, hogy szentnek lenni lehetséges.
Ez most itt a romantika
újraindítására szolgáló kiáltvány?
A semminek kell múlnia:
inkább a minden, mint a valami javára.
Tűrjük a szélsőségeket,
a kiismerhető világnak ez az ára.
A számítógépnek lehet
csupán igenekkel és nemekkel beszélni?
Hisz gondolkodásmód ez is –
és ráadásul civilizációvégi.
A gépi jóság létezik,
csak adnunk kell nekik megfelelő parancsot,
ők igazán önzetlenek,
társadalmi zajból visszacsapó visszhangok.
Akinek a térde remeg
ettől, lényegében saját önzésétől fél,
mert jótulajdonsága nincs,
s azt hiszi magáról, az ördögnél se ügyfél.
A közöny rosszfelé kilincs,
az eltolt életekkel mégis mit csináljunk?
A rendesekkel, és a kis
ügyeiket tisztán és korrektül elvégzőkkel?
A megbocsátás elvakít,
aki nem bűnös, annak nincsen megbocsátás.
Őket csupán kedvelni kell.
A teremtő erő az ilyesmiken átlát,
de nem éri be ennyivel.
Ne mondd, hogy jó vagy, csináld akár ostobán is,
ne kintről várd a biztatást.
Még lehet egy jobb irány, bárki bármit állít.
Ki átformálja önmagát,
talán ne műanyagból vágja ki a lelket,
a bátorságot ne vegye
piacon, inkább másolja le a kutyájáról.
A váratlan a lényege
a lehetséges megváltó újrakezdésnek.
Már hányféle sötét jövő
bukott meg végleg mindenki szerencséjére!
Én fehérrel lépek elő
vagy vörössel, de mégse a vérre számítva:
az élet színe, mint a zöld.
Nemet mondhatunk az égi szürkehályogra,
mint aki jövőt örökölt.
Válasz Jób könyvére
Jób könyvét félre szokás érteni,
azaz az Urat értik félre.
Aki elkezdte, maga Jób volt,
jött az Isten-megértési hóbort,
sokan hitték, hogy az ő népei.
Ez a tévhit mindig megérte,
hajszolta őket veszélyről veszélyre,
tőle akartak mindent kérdeni,
az Úrtól, aki öröklét-zseni.
Azt hitték, folyton beszélgetniük kell
és lehet is a teremtővel,
hogy ő a földi értelemben jó fej,
és nincs más dolga, csak, hogy magyarázza,
milyen pillantást vetett a világra,
amikor a teremtésbe fogott.
Belefáradt a személyes viszonyba,
úgy döntött, önmagát a világból kivonja.
Nem igényelhet azonnal jutalmat
a jó. A nevelősködést már unja,
a világ egészére gondolnia kell,
ha kérdést kap, mostantól hallgat,
maga helyett rabbikat nevel,
meg papot, lekészt, amit követel,
aki nem éri be a múlt élményeivel.
Rosszabb, hogy a rossz nem bűnhődik rögtön,
nem részesül tanulságos leckében,
így azt hiheti, nincs isten a földön,
s a vagyonszerzés az egyetlen érdem.
Hány jó marad majd a jutalma nélkül,
sőt, baj is érheti szegényt.
Ez a világ a bajok rendszerére épül,
a pillanat szolgál csak menedékül,
s a biztonság csupán remény.
Sajnos ti halandók maradtok,
mert testbe tette az Isten a lelket,
és most azt mondja, nem is érdekeltek,
mert ti éltek, s eddig nem éltem én.
A létezés, az több és más, de unni
szokás, afféle divat-fejlemény
az öröklétről nem tudni, hogy az mi.
Hát nem azonos az örök élettel,
itt merni kell a nemlétben időzni,
és bírni kell, hogy nincs olyan, hogy én.
És merni kell az idő tengeréből –
és érteni a hangszeres zenéből,
mikor egy galaxis a húr.
Követek jönnek csillagpor-megyéből,
a világegyetem-történet rosszul alakul.
Az Úr lelép hosszú évszázadokra
a föld nevű kis szigetéről,
a gondjait az angyalokra osztja,
ők is csak lebámulnak magasan az égből.
Az ég, az ég, az sosem lesz üres,
a csillagászat előkészület
az Isten nélküli világ megértésére,
így ért az ember végül mindent félre,
és lesz társa az örök rémület,
amit a hittel próbál helyreütni.
Aki nem hisz, az ördög feljelenti.
Ők afféle besúgó angyalok,
meg rendőrök, meg tűz-nem oltók,
az igazság nem nagy dolog,
könnyen találtok majd hozzá hasonlót.
Nincs kibúvó
1
Épp a magyarázat nem érdekel,
se az átok, se a vigasz.
Egy új kor veszi kezdetét,
ahol már mindenki szemét.
Ettől lélegzetem kihagy,
eláll a szívverésem,
azt suttogják, hogy semmi vagy,
tanulság egy találós mesében.
2
(TE:) Azt hiszed, másnak nincs baja?
Épp te vetted el utolsó fillérjét.
Te vagy a sötét éjszaka,
hiába hatott át a részvét.
(ÉN:) Azt hinném, másnak nincs baja?
Épp én vettem el utolsó fillérjét.
Vagyok a sötét éjszaka,
hiába hatott át a részvét.
(Ő:) Már nem hiszi, hogy másnak nincs baja.
Épp ő vette el utolsó fillérjét.
Ő volt a sötét éjszaka,
hiába hatotta át részvét.
3
Tanulság egy találós mesében:
azt suttogják, hogy semmi vagy.
Eláll a szívverésem,
lélegzetem kihagy.
Ahol már mindenki szemét,
egy új kor veszi kezdetét.
A túl nagy erényről
Ha tudni akarod, hogyan
lett Úrrá az egyetlen Isten,
gondolkodhatsz hangosan –
én is azt teszem, hogy segítsen.
Ha tudni akarod, miért
erősebb soknál az egyetlen,
próbálj küzdeni a hitért,
ne lakozz csak úgy a bőrödben.
Ha tudni akarod, ki vagy,
a kételyeidet vizsgáld át,
a legmélyebb hit is kihagy,
amikor rászól a valóság.
Ha tudni akarod, mitől
gyengül meg majd a vallásosság,
amikor az erkölcs kidől,
részeit egymás köz felosztják –
ha tudni akarod, kik is:
nézz körül a belső világban!
Saját gyengeséged cikis,
neked mindig ezt magyaráztam.
Ha tudni akarod, miből
derül ki mai gyöngeségünk,
vegyél múltat a semmiből,
talán ebben még egyetértünk.
Ha tudni akarod, miben
tér el mindenkitől mindenki,
vedd a szakadást a hiten,
és máris érted, a lényeg mi.
Ha tudni akarod, mi nem
olyan fontos, hogy meghalj érte,
ne hagyd a kérdést ennyiben,
az árnyékszíntérbe menjél be!
Ha tudni akarod, mikor
dőlt el a végső hitetlenség,
a kényszer rögtön rád sikolt,
azt vele is csak elhitették,
ha tudni akarod, ha nem,
egyszer csak azértis megérted,
mit a túl nagy erény üzen,
hogy egy-két példa rá elég lesz.
Megjelent a Bárka 2024/4-es számában.
