Megkérdeztük Egressy Zoltánt
2012-ben jelent meg Kék, kék, kék című drámaköteted, amelyben újabb művek mellett régebbiek is helyt kaptak, köztük a Portugál és a Sóska, sültkrumpli. Nem zavar, hogy továbbra is leginkább ezeket kapcsolják a nevedhez, s gyakran a Portugálhoz mérik más darabjaidat? Milyen a viszonyod ma első nagy sikeredhez, amely jelenleg is a Katona József Színház repertoárján van?
Hasonló a viszonyom a Portugálhoz, mint bármelyik korábbi írásomhoz: nincs különösebb dolgom vele, túl vagyok rajta. Ráadásul elég régen, hiszen tizenhat évvel ezelőtt írtam. Azt nem tapasztalom, hogy hozzá „mérnék” más darabjaimat, az viszont kétségtelen, hogy a Sóska mellett a Portugál a legtöbbet játszott drámám, nincs bajom ezzel, örülök, hogy újra és újra előveszik.
Újabb drámai munkáid közül a Júniust a temesvári Csiky Gergely Színházban Victor Frunza rendezte. Milyen tapasztalataid voltak a bemutatóval kapcsolatban?
Csak DVD-n láttam részleteket az elődásból. Victor korábban megrendezte más darabomat is, szeretem az őt jellemző koncentrált, kemény munkát, és általában a román színjátszás stílusa is közel áll hozzám, sok jó előadás született Romániában különféle darabjaimból. Frunza egyébként Marosvásárhelyen is színre vitte a Júniust, ott románul, sajnos azt sem láttam a helyszínen.
Mostanában mintha háttérbe szorult volna a dráma. Ez tudatos döntés eredménye, mert a próza most jobban kézre áll, vagy pedig a körülmények hozták így?
Nem tudatos, valahogy így alakult. Kétségtelen, hogy szinte szerelmes lettem a prózaírásba, azonnal, amint belekezdtem. Különösen a nálunk méltatlanul háttérbe szorított novella műfaja áll közel hozzám, ami nem jelenti azt, hogy később majd ne írnék drámákat, de mostanság jobban érdekel a próza, ez tény.
Milyen módon hasznosulnak prózaírás közben a dráma megalkotásával kapcsolatos tapasztalataid?
Nyilván beépült sok minden, ami folyamatosan hasznosul. A fegyelem mindenképpen fontos, azt megtanulja egy drámaíró az évek során. A próza szabadabb dolog, tehát fel is szabadultam egyfajta nyomás, szorítás alól, más kérdés, hogy mindig állítgatok magamnak különféle korlátokat, ezek tetten érhetők például a szerkesztésen.
Hosszú drámai széria után novellákat olvashattunk tőled (Most érsz mellé), majd regényed jelent meg (Szaggatott vonal), nemrégiben pedig második novellásköteted látott napvilágot, Majd kiszellőztetsz címmel. Olvasás közben az volt az egyik benyomásom, hogy a szövegek még erősebben kapcsolódnak egymáshoz, mint az előző kötet írásai. Ezt már a novellák megszületése közben így alakítottad, vagy utólag fedezted fel a kapcsolódási pontokat?
Novelláskötetről van ugyan szó, de nem véletlenül szerepel az alcímben a „fejezetek” szó, a könyv kiad egy (vagy több) nagyobb, összefüggő történetet, úgyhogy természetesen szándékosan alakítottam így. Fontos a történetek sorrendje.
Az új anyagban volt- olyan történet, amely azóta is mocorog benned, és arra késztet, hogy írd tovább, s akár regénnyé formáld?
Történet nem, de motívum igen. Valamilyen módon eddig is kapcsolódtak egymáshoz az írásaim, általában valamit tovább vitt az előzőből az új, ez így lesz most is. A novellakötet címében szereplő szellő fontos szerephez jut majd a most készülő műben. Alighanem regény lesz...
Ménesi Gábor
