Megkérdeztük Szilágyi Zsófiát
Több mint hétszáz oldal a megjelent Móricz-monográfiád. Hogy érzed magad? Nagyon megterhelő volt a Móriczcal töltött idő?
Fárasztó év volt, Móricztól nem függetlenül, de messze nem pusztán vele összefüggésben. A könyv megírásának, persze, csak a legutolsó fázisa jutott 2013-ra, de a korábbi évekből nem a megterhelésre emlékszem, ahogy az olvasásból, a könyvtárban-kézirattárban üldögélésből sem ez maradt meg. Régi lapok, félbehagyott művek vagy regénykezdemények olvasgatásánál jobb nincs, szinte átszédül az ember ilyenkor egy másik korba. A könyv megjelenése után viszont erős figyelemre és jelenlétre volt szükség, bemutatókat-előadásokat tartottam Móriczról Veszprémben, Kisújszálláson, Nyíregyházán, de még Kolozsváron és Jyväskylä-ban is: a mégoly boldogító fáradtság okának inkább ezt érzem.
A folyamatosan bővülő Móricz-ismereteim – egy részüket a naplói tudatosították bennem, -- azt akarják elhitetni, hogy Móricz egy nehéz, számító, önző, irigy, erőszakos író volt – szóval olyan, mint egy ember. Hogyan változtatnád meg a Móriczról kialakult képem? És még egy kérdés, te szívesen beszélgettél volna Móriczcal?
Nagyon szívesen beszélgettem volna vele, nem tartanék a dologtól, elég nagy rutinom van írókkal folytatott beszélgetésekben. És, bár a legkevésbé sem a rajongás alaphangulatában kezdtem vele foglalkozni, és nem is ott zártam le a könyvet, határozottan törölném az általad összeállított jelzősort. Igaz, hogy mint minden író (alkotó) kíméletlen volt, hiszen bármi (bárki) más elé tudta helyezni az írást – de ez volt a feltétele egy nagy életmű megszületésének. Számító volt? Az is, meg gyakorlatias, egyedülálló szervezőkészséggel. Önző? Legalább annyira önzetlen és odaadó, ha arra gondolunk, ahogy a családjáról gondoskodott, vagy arra, ahogy a fiatal írókhoz viszonyult. Irigy lett volna? Persze, időnként nem örült felhőtlenül a pályatársak sikerének (nem merném ezt egyedi és mára múzeumba került jellemhibának minősíteni…) – de nem véletlenül bízták rá a Nyugatot, nem véletlenül kérték fel a Kelet Népe szerkesztésére, és őszintén siratta el Adyt, Krúdyt, Karinthyt, és még sorolhatnám. A képet pedig, amelyet vázoltál, az egész könyvvel igyekeztem módosítani. Persze, azt, hogy ez mennyire sikerült, nem nekem kell megítélnem.
Elöljáróban azoknak, akik még nem olvasták a könyved, ki tudnál emelni egy momentumot az életéből vagy a könyveiről, ami a legjobban megcáfolja a Móriczról, a Móricz-művekről az iskolában tanultakat?
Egyet? Aligha… Abban is egyre bizonytalanabb vagyok, milyen az a bizonyos, iskolában megtanulható kép. De, hogy ne kerüljem meg a kérdést: talán azt mondanám, létezik Móricz a Hét krajcáron-Légy jó mindhaláligon-Rokonokon túl is: ha valaki nem hisz nekem, olvasson A galamb papnét, Az Isten háta mögöttet, Kivilágos kivirradtigot, Rab oroszlánt (és itt abbahagyom, bár nem értem a végére), érdemes.
Mostanában olvastam Móricz riportjait, s azok egy a társadalmi igazságtalanságokra, a mélyszegénységre, a parasztok, munkások helyzetére roppant érzékeny és a problémákra jól rátapintó írót sejtetnek. A monográfiában helyet kap ez a Móricz is? A szociográfus - újságíró-riporter.
Ha erre nem figyelek, aligha juthattam volna annak közelébe, milyen is lehetett ő, mint irodalmi-közéleti személyiség. Fontos volt, hogy láttassam, milyen alapvető társadalmi gondok nyomasztották, hiszen ezeknek a töprengéseknek szöveges nyomuk is van: ilyen volt, például, a tiszazugi méregkeverők persorozata, amelyre tudósítóként beült, a terjedő egykézés, amelyet egy végül el nem készült regényben szeretett volna megírni, de a korabeli lakásviszonyoknak az emberi kapcsolatok minőségével való összefüggése is erősen érdekelte, ennek nyomát A fecskék fészket raknak című regényben remekül lehet látni.
Végezetül, hogy ne csak erről az elhízott, veszélyes bajuszú úrról kérdezzelek, mondd el nekünk, egy ilyen hatalmas munka után mi következik? Maradsz Móricznál, vagy valami egészen új jön a folytatásban?
A kötözködés szándéka nélkül, de: nem volt ő elhízott minden korszakában, nézzük csak meg a fiatalkori képeit, vagy néhány, élete utolsó hónapjában készült fotót. Ezt is csak azért mondom, hogy ismét kiemelhessem: Móricznak sok arca volt. Amúgy pedig: jelenleg, azon túl, hogy szerkesztő vagyok, kritikus, a Szépírók Társasága alelnöke, irodalomtörténészként Kosztolányi korai novellisztikájával foglalkozom. Ezzel a filológiai-textológiai munkálkodással összefüggésben pedig az irodalmi pályakezdés kérdése kezdett foglalkoztatni, a XX. századi magyar irodalom különböző régióban és korszakaiban.
Ayhan Gökhan
