Megkérdeztük Boldizsár Ildikót
A világ megismerésének sokféle útja lehet, ezek közé tartozik a meséké is, mert minden élethelyzetnek van mesebeli párja. Ezek a Te felismeréseid. Mindannyiszor nagy érdeklődéssel, örömmel olvasom a könyveidet, mesegyűjteményeidet, és most ezt a mesekalauzt is, amelynek címe: Életfordulók meséi. Érdekes szempont, hogy az emberi élet felfűzhető a mesék rendjére. Az egyik életszakaszból a másikba való átmenet – általában az átmenetek – megélése nem könnyű. Hogyan segítik ezt a mesék?
Számomra nagy kaland volt összeállítani egy olyan „mesesort”, amelyben az emberi élet fordulói adják a mesék összekapcsolásának alapját. Óriási szellemi izgalmat jelentett, hogy a mesék szempontjából százféleképpen is megalkothatnám ezt a sort, amelynek alappillérei viszont állandóak: születés – gyermekkor – kamaszkor – felnőtté válás – érett férfi és nő – öregkor – halál. Tobzódtam a mesékben, állandó dilemmában voltam amiatt, hogy melyik történetről mondjak le, s melyikben kalauzoljam végig az olvasót? Mert mindegyik mese kicsit másképp néz ugyanarra az élethelyzetre. Végül az a 43 mese került bele a kötetbe, amely véleményem szerint világosan kijelöli az egyes szakaszok határait, és azt is megmutatja, hogy egy új szakaszba lépve milyen feladatok várnak az emberre: például milyen „követelményeknek” kell eleget tennie fiatal felnőttként, érett férfiként/nőként vagy éppen az élet második felében.
A legdrágább kincs című mesével indul a könyv, ami arról szól, miért sopánkodni, panaszkodni, a legnagyobb kincs maga az ember. Manapság szinte divat a panaszkodás, ami valóban lényeges dolgokról vonja el a figyelmet. Mi a véleményed erről?
Azt hiszem, azzal, hogy ezt a mesét választottam mottónak, elmondtam a véleményemet is a panaszkodásról. Érdekes módon a mesék mindig kemény leckét adnak azoknak, akik pusztán panaszkodni képesek. Azonnal megjelenik egy „tanító” (leggyakrabban egy boszorkány, vasorrú bába, természetfölötti lény képében), aki cselekvésre szólítja fel a hőst panaszkodás helyett. Vagy – mint az általad említett mesében – ráébreszti a hőst arra, hogy minden adott benne ahhoz, hogy megváltoztassa életét.
A kalauzolásod a születéstől a gyermek- és ifjúkoron át egészen az öregkorig – mi több, a halhatatlanságig vezet. Hogyan állíthatják meg a mesék „embervoltunk hanyatlását”? Ez az első fejezet címe, ott kifejted. Röviden mit lehetne erre válaszolni?
Én ugyanazt tudom röviden is elmondani, amit hosszan: a mesék nemcsak az emberi lét viselkedési alapmodelljeit és mintáit őrizték meg számunkra, hanem azt is, hogyan lehet „optimálisan” működésbe hozni a genetikailag adott vagy a későbbiekben elsajátított képességeinket. A mese ugyanis nem ismeri a „lehetetlen” fogalmát, ugyanakkor az emberi minőség szempontjából mindenki számára járható, sőt, kívánatos utakat mutat meg. Minden mese olyan, mint egy „javítókulcs”: ami nem működik jól bennünk, az kilóg a mese sormintáiból.
Gyermekkor fejezetben a gyerekek gondolkodásmódjába nyerünk betekintést: a „lenne-volna” világba. Ez egy tágasabb valóság, minden lehetséges, a „lehetségesség” és nem a „vanság” világa. De jó lenne felnőttkorra is megőrizni azt a szabad bejárást, ami a gyermekekre jellemző!
Ez valóban nagyon fontos lenne, de az egyéni terápiákban azt tapasztalom, hogy a mesék segítségével a felnőttekben is visszaállítható ez a fajta gondolkodás! Ha nem is állandósul bennük, azért időről időre működésbe hozható, aminek nagy jelentősége van a problémák másféle szemlélésében és megoldásában.
Amikor elolvastam a „Rendben lenni” alcímhez tartozó „Csillagszemű juhász” mesét, eszembe jutott, hogy például a manapság oly divatos „ezoterikus” világban sokan gondolják magukról azt, hogy már rendben vannak, „rendebben” már nem is lehetnének. Pedig jöhetnek, jönnek újabb és újabb felismerések. Talán abból táplálkozik ez a tévedés, hogy annyira szeretnénk rendben lenni?
Szerintem a „rendben levés” nem állapot, hanem folyamat. Az ember – optimális esetben – szeretne egyfajta rendezettségben élni: rendben önmagával, a környezetével és a kozmosszal. Egységben, harmóniában a testével, lelkével, szellemével. Ez pedig sok mindent követel tőlünk napi szinten is. Elég egyetlen rossz gondolat, kiejtett szó, balul sikerült cselekedet és máris borul az egész, kezdhetünk mindent elölről. De ezért is olyan jó embernek lenni: mindennap lehet egy kicsit szebbé válni az előző naphoz képest. Hinni abban, hogy „van szebb” annál, amiben éppen vagyunk.
Nemrég, baráti körben egy negyvenhez közel álló hölgyből szinte kiszakadt az az elemi felismerés: mi értelme van az életnek, ha csináljuk a dolgunkat, élünk, dolgozunk, és aztán mindenki elmegy, előbb-utóbb eltűnik nyomtalanul. Úgy látszott, most éppen ránehezedett ez a súly, bár hasonló kérdések folyton felmerülnek bennünk. Ez is egy életforduló, amikor egy-egy alapkérdés megfogalmazódik?
Igen. Az életfordulók tájékán erősebbek lesznek az egzisztenciális félelmek, egyszer az életben pedig – akár negyven év körül – óhatatlanul fel kell tennünk azt a kérdést: miért vagyunk a világon? A válaszok egyénileg születnek, nincs rá általános recept. Bár a mesék ezzel kapcsolatban is nagyon sok bölcsességet hordoznak.
A mesék általában így fejeződnek be: Boldogan éltek, amíg meg nem haltak… Rengeteg boldogságreceptet kapunk az életben. Szerinted mi a boldogság? A mesék szerint?
Nekem az is boldogság, ha felkel a Nap. Vagy énekelni kezd a vörösbegy. Vagy körülöleli a testemet a tenger. És sorolhatnám tovább. De ha a mesék szerint válaszolok a kérdésedre, akkor az előző gondolatsort folytatnám: a mesék szerint a boldogság nem jelent mást, mint rendben levést, a bennünk lévő „Önvaló” kiteljesítését.
Mondanál a praxisodból érdekes életfordulós mese-példákat, amikor segített a mese?
A legemlékezetesebb „életfordulós-eseteim” azok, amikor az anyaságtól, gyermekvállalástól félő nőből egyszer csak – egy jó kis mese segítségével – anya lesz, és hamarosan a kisbabával együtt érkezik a terápiára. De már csak azért, hogy én is megdajkálhassam az újszülöttet! Sok nőt láttam anyává érni a terápia alatt, és ez gyönyörű folyamat kívülről végigélve is.
Mesemondás, élő, lélegző mese – és vannak az elméletek, a konferenciák. Hogyan egészítik ki egymást?
Jól. Szükség van arra, hogy az ember időnként értse is azt, amit csinál. Ekkor jöhetnek az elméletek. És szükség van arra is, hogy ne csak bal agyféltekével tájékozódjon önmagában és a világban. És ekkor meg jöhetnek a mesék.
Ez egy gyakorlati kézikönyv az előzőekhez képest, amint az alcím is jelzi: Mesekalauz úton lévőknek. Merre tart most az érdeklődésed? Mit kutat a mesekutató?
Készülök a Mesekalauz második kötetére: Életválságok meséi, ez lesz majd a címe.
Szepesi Dóra
