Megkérdeztük Vida Gábort
Frissen megjelent, Ahol az ő lelke című könyve (Budapest, Magvető, 2013.) kapcsán beszélgetünk. Ez a regénye az első világháború előtti és közvetlenül utáni eseményeket jeleníti meg. Mennyiben kellett kutatnia e korszak után?
Nagyon sokat foglalkoztam a korszakkal, éveken át bogarásztam, de módszeres kutatásnak nem nevezném.
Leginkább milyen területről olvasott? A történelemtudomány előtérbe került?
Megpróbáltam mindent elolvasni, ami a 20. század első negyedéről és az első világháborúról a kezembe került, az elején minden érdekes volt, összefoglaló művek, napisajtó, emlékiratok. Az anyag kimeríthetetlen, és a hivatkozások mentén valóságos labirintusba kerültem sokszor. Nagyon sok digitalizált anyagot túrtam fel, fotókat, korabeli filmeket néztem, internet nélkül ez a regény nem ilyen lett volna.
Erősen foglalkoztatják a mítoszok, ahogy látom. A könyv tervbevételének kezdetén Kolozsvár terének mitizáltsága foglalkoztatta inkább vagy a korszaké?
Az elején a kincskeresés érdekelt leginkább. Nem a mítoszok foglalkoztatnak, használom őket. Kolozsvár terét nem érzem mitizáltnak, nekem ez hétköznapi valóság, 5 éven át minden nap elmentem a Mátyás-szobor előtt. A korszakot pedig igyekeztem tárgyilagosan megérteni, túljutni az illuzórikus nosztalgián.
A mítoszok le/megbontásának gyakorlata fontos az Ön számára?
Úgy gondolom, hogy a mítoszt nem lehet le/megbontani. A mítosz fölöttünk áll, akkor is, ha nem akarunk tudni erről.
A teret egyértelműen tágította, s nem csak a magyar nyelvterületre összpontosított, hanem „kilépett” az afrikai térbe is könyvében. Ez a „kilépés” az utazásmetafora (lásd térkép) és a távolról rápillantás a mégis közelire miatt volt fontos?
El akartam vinni a hősömet a háborúból, nehogy baja essék, és mert nem háborús történetet akartam írni. Afrikát érzem mitikus térnek inkább, talán mert ott nem jártam. Ha messziről érkezik az ember haza, nyilván más szemszögből láthatja a világot, mintha ki se mozdult volna, de nem volt ebben semmi teoretikus megfontolás.
A mitikus tér működése, megképzése ezek szerint erősen érvénnyel bír az írásában?
A mítoszok keletkezéséről (gondolom, ezt jelenti a megképzés) keveset tudok, a mítosz van, mert újraélhető, felidézhető.
A kisvárosok, azok történetei sorra beemelődnek köteteibe. E könyvben Kolozsvár mellett feltűnnek más városok is, amelyek nem feltétlen mondhatók a történeteikkel nagyvárosoknak. Mennyiben összpontosít e történetekre?
Nem tudom, ki mondta, hogy egész Kelet-Európa egy kisváros. Ez leginkább egy belakható, otthonossá válható teret jelent számomra, és bizonyos habitusokat, emberi összetartozásokat. Minden nagyvárosban jelen vannak ilyen szelvények vagy rétegek, ezek nélkül nagyon nehéz élni. Kolozsvár száz évvel ezelőtt is minden szempontból összetett hely volt, egyszerre kis- és nagyváros, helyenként pedig falu. Olyan városterek érdekelnek, ahol a házaknak még nevük van, nem csak számuk.
„Kutat” valamennyire történetek után?
Sose kellett történetek után kutatnom, azokat mindig kaptam valahonnan. A legképtelenebb történet is megesett már valakivel.
Az előző, A kétely meg a hiába című novelláskötetében (Budapest, Magvető, 2012.) is feltűnik a térkép. Mennyiben foglalkoztatják a térképek maguk?
A térképek gyerekkorom óta, térképész alakulatnál szolgáltam a román hadseregben, és legtöbbet térképen utaztam...
Az Ahol az ő lelkében bemutatott korszakot taglaló szépirodalmi műveket mennyire kísérte, kíséri figyelemmel?
Elsősorban nem szépirodalmi művekből dokumentálódtam. Ha szépirodalmat olvasok, nincs tematikus preferenciám, legalábbis azt hiszem.
Kovács Flóra
