Megkérdeztük Láng Zsoltot
Eddigi pályáját szemlélve jól látszik, hogy bizonyos ritmusban születtek meg a regények (pontosabban az utóbbi másfél évtizedben a Bestiárium Transylvaniae című regényfolyam egyes darabjai), illetve a novellák és esszék, sőt, drámák is íródtak. Két nagyobb terjedelmű epikai mű között levegővételt jelentenek a rövidprózai szövegek?
Szerettem volna, ha a Bestiáriumok különböznek egymástól, és azt vettem észre, hogy ehhez szükségem van néhány évre. 1997-ben jelent meg az első könyv, 2003-ban a második és harmadik, együtt, mivel nem akartam, hogy különbözzenek, és 2011-ben a negyedik – ebben a vonatkozásban akár levegővételnek is nevezhetjük a rövidprózákat.
Olvasói pontosan tudják, hogy elsősorban nem klasszikus, szabályos novellákat várhatnak öntől, hanem valamiképpen rendre felülírja a műfajjal – legalábbis annak hagyományos változatával – kapcsolatos tudásunkat, elvárásainkat. Hogyan gondolkodik a rövidtörténet, a novella természetéről?
Tulajdonképpen egyetlen dolog szokott korlátozni, szabályozni: a terjedelem. Ami olyasféle kötöttség, mint a vászonméret a festők számára. És a festők is szoktak képméret és műfaj „összeillesztésével” játszani: csatajelenet 10x10 cm-es miniatúrán… vagy enteriőr 300x200-as tablón… Én szeretek háromoldalas regényeket is írni.
Szerelemváros című kötetére is a sokszínűség jellemző, akad benne tárca, hosszabb elbeszélés, szabálytalan egyperces, esszészerű memoár. Hogyan válogatta a bekerülő szövegeket, milyen elgondolás és tematika mentén alakult ki a kötetkompozíció?
Hat évvel ezelőtt írtam egy elbeszélést, amely Bach Jólhangolt…-jának szerkezetét követve, moll és dúr bekezdésekből áll. A moll bekezdés a nő elbeszélőé, a dúr a férfié, illetve egyszer megcserélődnek. Jó játék volt, élveztem nagyon. Talán ezért jutottam arra, hogy a rövidebb darabokból összeállítok egy kötetet Jorge E. López A végső tavasz című szimfóniájának „dallamára”.
A szerelem, az érzelmek hiánya, a boldogságkeresés kudarca egyaránt hangsúlyossá válik a kötet lapjain. Melyek voltak azok az emberi viszonyok, élethelyzetek, amelyek leginkább érdekelték?
Régen az érdekelt a legjobban: hogyan születik a gyerek. Soha semmi nem foglalkoztatott ennél jobban. Esetleg a halál… Az még ma is. A kötet lapjain? Nem annyira a viszonyok és élethelyzetek, inkább a váltás: az előbb még teljesen közömbös volt a szomszéd nő, most meg éjjel-nappal rá gondolok. Mi történt? De tulajdonképpen nem maga a történés, hanem a történet, azaz a történés megírása, megírhatósága foglalkoztat.
Milyen funkciót kapnak az írói tevékenységet és szerepet tematizáló vonatkozások, illetve a névvel (így a Láng Zsolt névvel) folytatott játékok?
Két éve írtam egy könyvet, képzeletbeli interjúk vannak benne. Az interjúk létező személyekkel készültek, valamikor a jövőben. Például az egyik interjúalany Selyem Zsuzsa, 2055-ből. Erről a könyvről (A jövő emberei) a valódi Selyem Zsuzsa recenziót akart írni az Élet és Irodalomnak, amit a szerkesztő visszautasított, mondván, hogy senki nem írhat recenziót olyan könyvről, amelynek a szereplője... Ugyancsak erről a kötetről szeretett volna dolgozatot írni egy mesteriző hallgató, a témavezetője el is fogadta a javaslatát, nagyjából már el is készült vele, amikor a tanszékvezető leállította... Szóval a nevek körül sok minden tisztázatlan, érdemes eljátszadozni velük. Ezt a Bestiáriumokban is megtettem, A föld állataiban Vitéz Mihály havasalföldi vajda kilép az iskola kapuján, és városi KISZ-titkár akar lenni. Nemrég pedig írtam egy színházi játékot, amelynek Karády Katalin a főszereplője.
A továbbiakban várhatóan a kisforma marad előtérben, vagy pedig újabb regény készül?
Az imént említett 2055-ös interjúban úgy emlékszik Selyem Zsuzsa, hogy Láng Zsolt 2014-ben egy mondatot kezdett írni: azt szerette volna, hogy a mondat mindössze nyolc szóból álljon. De soha nem jutott kilencnél közelebb hozzá.
Ménesi Gábor
