Megkérdeztük Oravecz Imrét
Első regénye, az Ondrok gödre egy életforma, egy paraszti közösség hanyatlását, felbomlását követi nyomon, amit a falusiak tömeges kivándorlása tesz még nyilvánvalóbbá. A könyv azzal zárul, hogy Árvaiék, Anna és István két gyermekükkel útnak indulnak Amerikába, a Kaliforniai fürj pedig itt veszi fel a történet fonalát, és hőseink hamarosan megérkeznek Toledo városába, majd Kaliforniába, Santa Paulába költöznek. Milyen kihívást jelentett a szajlai világ és életforma rekonstruálása után az új regény megalkotása?
A Kaliforniai fürjet megírni könnyebb is volt és nehezebb is. Könnyebb, mert az idő, a 20. század eleje mégiscsak közelebb van hozzám, nehezebb meg azért, mert a tér egy másik ország, egy másik földrészen. Volt azért hasonlóság, kedvező és kedvezőtlen egyaránt. Jól jött, hogy a helyet, ahová hőseimet helyeztem, legalábbis a kaliforniait, majdnem olyan jól ismerem, mint az itthonit. Hátrányos volt viszont, hogy ugyanolyan nehezen tudtam kideríteni, hogyan éltek az öntőmunkások, az olajbányászok annak idején, mint amennyire dokumentálatlan az, mi történt Szajlán a 19. század második felében. Nem vártam naplókat, memoárokat – a kétkezi emberek ott sem írtak ilyeneket –, de meglepett, hogy az amerikai történészeket, szociológusokat se nagyon érdekelték sem a toledói gyárak, sem a dél-kaliforniai olajmezők munkásai.
Az Ondrok gödre végén kijelenti, hogy könyve „a képzelet szülötte, alakjai, történetei költöttek, és mindennemű egyezés élő vagy holt személyekkel vagy valóságos eseményekkel a véletlen műve”. Életrajzából, illetve különböző nyilatkozataiból azonban sejthető, hogy az ön apai nagyszülei voltak Árvai István és felesége, Anna mintái. Hogyan viszonyul egymáshoz a két regény lapjain a személyes családtörténet és a fikció?
Ezt már többen szóvá tették, már az első könyv kapcsán is, kérdvén, mi ez, minek ez, de inkább valami elbeszélői trükköt gyanítva. Ez egy bevett formula. A magyar irodalomban nem nagyon használatos, annál elterjedtebb az angolszász irodalmakban. A szerző védelmét, a kellemetlenségek elkerülését szolgálja. Azt, hogy ha valaki valamely alakomban netán magára ismer, és úgy találja, hogy nem kedvező színben szerepel, ne perelhessen be azzal, hogy megsértettem a személyiségi jogait. Való igaz, a nagyszüleim vannak a háttérben. Az ember semmit nem szop az ujjából. A valóságból merít, szüksége van rá, mert az a legnagyobb szerző. Árvaiék mögött a családom van, de nem egy-az-egyben, nem úgy, hogy a nagyszüleimről mintáztam őket. Nem mintázhattam, hiszen nem is ismertem őket. Az Árvai-házaspárt részint abból raktam össze, amit kiderítettem róluk, részint pedig olyan emberekből, akik gyerekkoromban a közelemben éltek, és szerepet játszottak az életemben. Apai dédszüleim tehetős parasztemberek voltak, a nagyszüleim ennek ellenére kimentek, előbb az Egyesült Államokba, majd Kanadába, de hogy olyanok lettek volna, mint Árvaiék, az képtelenség. Egy regényben senki, semmi nem olyan, mint a valóságban. A valóság és fikció viszonya ezen túlmenően is bonyolult. Hatnak benne bizonyos törvényszerűségek, de hogy egy alak, egy helyszín, egy táj miért olyan, amilyen, az végső soron rejtély.
A kaliforniai fürj jelenléte az amerikaiak számára teljesen megszokott, István életében azonban különös jelentőséggel bírtak ezek a madarak. Hogyan, milyen szimbólumként értelmezhető a fürj a regény terében, és miért döntött a címbe emelése mellett?
Cím azért lett, mert ez egy jellegzetesen kaliforniai madár. Ott van a tájban, mindig hallani, látni őket, mindenhol, még a sivatagban is. És azért is, mert szép, mert szeretem, mert nekem Dél-Kaliforniát jelenti. Hogy mit szimbolizál? Hogy csak egyetlen dolgot szimbolizál-e? Vagy szimbolizál-e egyáltalán valamit? A könyvet boncolgató ÉS-kvartett egyik tagja megnyugodva állapította meg, hogy hál’ Istennek semmit. Lehet. Funkciója, szerepe azonban mégiscsak van. Megtestesíti, jelképezi Árvaiék legnagyobb gondját, a haza hiányát, és azzal, hogy a hangja egyszerre búsít és vigasztal, annak kettős természetét, azt, hogy el kell, el lehet viselni, mert veszteség és nyereség is egyszerre. Nem szerencsés, hogy a kiadó rátetette a madár képét a borítóra, így, vizuálisan is megjelenítve veszít erejéből. Ráadásul a valóságban nem is ilyen dundi. Ez a példány fázhatott, mikor lefényképezték, és felborzolta a tollait, hogy a közéjük kerülő levegő növelje a szigetelőképességüket.
Közismert, hogy miként legtöbben, így Árvaiék sem azzal a szándékkal indultak el otthonról, hogy hazát váltanak, csupán annyi pénzt akartak összegyűjteni, amiből hazatérve földet vehetnek. A pénz azonban nehezebben gyűlt össze, mint gondolták, így az átmenetinek tervezett amerikai tartózkodás egyre hosszabb lett, mígnem véglegesnek bizonyult. Árvaiék végül megtalálták helyüket Kaliforniában, farmot vettek, ahol gazdálkodni kezdtek, és új otthont teremtettek. Vágyuk azért nem teljesült, mert mégiscsak távol a hazától, másik földrészen, másik országban kellett boldogulniuk. A Kaliforniai fürj ilyen értelemben a veszteségek regénye is, nem?
Feltétlenül. Árvaiék nyernek is azzal, hogy kint maradnak, de az emigráció alapvetően mégis dráma. A veszteség teszi azzá, egyéni és társadalmi szinten is. Van, aki belerokkan, van, aki nem. De mindenki megsínyli, mert súlyos sebet ejt a lelken, és az soha többé nem gyógyul be, sajog, vérzik élete végéig. Még akkor is, ha valaki egyébként jól veszi az akadályokat, ha beilleszkedik az új környezetbe, ha minden rendben lévőnek látszik körötte, ha, mint a szerencsés amerikai magyarról itthon mondani szokás, sikerült neki Amerika.
Hogyan íródik tovább az Árvai-család története? Várhatóan trilógiává terebélyesedik az Ondrok gödrével megkezdett szövegkorpusz?
Menet közben többször megbántam, hogy belefogtam az egészbe, és alig vártam, hogy befejezzem a Kaliforniai fürjet. Tehát távol állt tőlem, hogy folytatásban, továbbírásban gondolkodjam. Ám alighogy megszabadultam tőle, alighogy megjelent, legnagyobb meglepetésemre úgy határoztam, hogy ha életidőm engedi, lesz harmadik rész is. Már el is kezdtem, további anyaggyűjtés céljából már Dél-Kaliforniában is jártam. Többek közt a Wheeler-kanyonban, azon a birtokon is, amelyen a regénybeli Árvai-ranch van, és amelyet addig csak az útról láttam. Az régebben egy baszk családé volt, most egy banké. Nincs rajta tanyaház, semmi, csak fű meg fa, és szilaj tartásban marha. Megszereztem a menedzser telefonszámát, és felhívtam. Egy fiatalember, Agora Hillsben lakik és főállásban hidrogeológus. Megértette, mit akarok, kijött, kinyitotta a nagy vaskaput, és beengedett. Nagyon kedves, segítőkész volt. Azt mondta nem ér rá tovább, de nyugodtan nézzek körül, maradjak, ameddig akarok, csak mielőtt elmennék, kattintsam be a kapun a lakatot. Órákig mászkáltam – egy csoport tehén éppen delelt azon a ponton, ahol a regényben Árviék csűrje van –, jól megnéztem magamnak a lapost, a hegy lábát, oldalát, a patakpartot, még Kirkpatrickék oldalkanyonjába is bekukkantottam, korrigáltam a topográfiájáról, a méretekről, az arányokról alkotott korábbi fogalmaimat, még rajzot is készítettem. Mikor végeztem, annak módja és rendje szerint belakatoltam a kaput, de mikor másnap utoljára vitt el előtte az utam, megint megálltam és az volt a benyomásom, mintha túl kicsi lenne a szérű, mintha nem férne ott el annyi épület, mint amennyit képzeletben oda helyeztem, de már nem tudtam még egyszer bemenni.
Ménesi Gábor
