Megkérdeztük Lesi Zoltánt
2009-ben a Fiatal Írók Szövetségénél megjelent Daphnis ketskéi című, archaizált nyelvet használó és azt ironikusan megragadó első versesköteted óta négy év telt el. Azóta ritkábban találkozhatott az olvasó a verseiddel. Mi ennek az oka? Írsz mostanában? Várható a második kötet a közeljövőben?
A Daphnis ketskéi óta lélekben kétszer haltam meg, és kétszer támadtam fel. Az első közvetlenül a kötet megjelenése előtt történt, a második az iráni utammal egy időben. Úgy éreztem, hogy amit előtte írtam már nem lehet folytatni, máshoz kell kezdeni. Újra magamra kellett találjak. Nem tűntem el, de régebben se publikáltam sokat, és időként megjelentek folyóiratokban a verseim vagy a fordításaim. Az elmúlt időszakban inkább a fordításra koncentráltam, és prózával kezdtem el foglalkozni, pedig igyekeznem kellene, mert hamarosan jön a következő verseskötet.
Lehet már tudni valamit a készülő könyvről?
Az új kötet munkacíme Cowboy erdei fotelben. Annyiban hasonlít az első kötetre, hogy ez is koncepciózus munka lesz, bár a Daphnis stilisztikai, formai elemeit csak nyomokban tartalmazza. Nagyobb hangsúlyt kap a történet, aminek szereplője kicsi és nagy, gyermek és apa. Ha nem is tudatosan, de a naivitás megőrződik. A kötet a József Attila Kör gondozásában, Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán szerkesztésében fog megjelenni.
Gyulán születtél, Sarkadon éltél, Szegeden jártál egyetemre, majd következett éveken át Budapest, utána Irán egy hónapig, és most huzamosabb ideje Bécsben élsz. Ennyi különböző hely után hol érzed magad otthon a világban és miért?
Irigylem azokat, akiknek nem kellett folyton költözniük és valahogy a gyermeki otthon öröklődött tovább a felnőtt életbe. Minden költözés elkerülhetetlen, és minden költözés törés. Újra ki kell alakítani a szokásokat, keresni kell a jó helyet, ahol nyugodtan lehet dolgozni. Bécsben találtam meg ezeket legkevésbé. Az utóbbi időben még többet utazom, hogy látogassam a távolban élő kisfiamat, szinte hozzászoktam ahhoz, hogy bármilyen helyszínen tudjak dolgozni, elvégre ez csak koncentráción múlik. Szerintem az többnyire teljesen érzelmi, irracionális és megmagyarázhatatlan, hogy miért a szülőhazámban érzem leginkább otthon magam. Hiszen szinte minden ott történt velem.
Bécsben a hivatalos, polgári munkádból adódóan élsz. A bécsi életnek van esetleg kulturális hozadéka?
Nemcsak Bécsben, de előtte is számítógépes beszédfelismerésből éltem. A bécsi életnek számomra annyi a hozadéka, hogy hozzászoktam a többnyelvűséghez. Cseh, lengyel, perzsa, francia felolvasásokra jártam a bécsi Alte Schmiede-be és a Literatur Haus-ba, némelyek annyira jól sikerültek, hogy utána fordítani kezdtem a szerzőt, például Eugeniusz Tkaczyszyn-Dyckit. Elindítottam a Bécs–Budapest Tranzit irodalmi felolvasás-sorozatot, amiben Deréky Pál és Pesti Brigitta is nagyon sokat segített. Krusovszky Dénest és Bódis Krisztinát hívtuk Bécsbe, Gerhild Steinbuch-ot és Michael Donhauser-t Budapestre. Szeretnék tenni azért, hogy a fiatalabb magyar irodalom többet nyisson német nyelvterületre, és az osztrák kortárs irodalmat is többen ismerjék otthon.
Az anyanyelvedtől való elszakadás inspirálóan hat rád, kihívásnak érzed, vagy ellenkezőleg, leblokkol, az idegen nyelvi közegben alkotást korlátok közé szorítja?
Amikor Ausztriába kerültem, görcsösen meg akartam felelni a nyelvi rendnek és ez a gondolat el is indított a fordítás irányába. Az alkotói előrehaladásomat ez inkább blokkolta, mint segítette, viszont rengeteget tanultam is. Fordításkor el kell fogadni a szerző hangját, átvenni a stilisztikai elemeket, és ebből nekem ritkán sikerült sértetlenül kikerülnöm.
Ayhan Gökhan
