Megkérdeztük Szil Ágnest
Alig több mint egy hónapja, hogy megjelent Tangram című első prózaköteted. Az Írók Könyvesboltjában tartott könyvbemutatót kimondott érdeklődés fogadta. Sok helyen érzékeltem a figyelem jeleit, a két héttel ezelőtti ÉS-ben Károlyi Csaba már írt is könyvről. Nem rossz kezdés. Hogy fogadtad? Először is mit szólsz a kedvező recepcióhoz, másfelől megleptek-e valamilyen nem várt értelmezéssel a könyv első olvasói?
Amikor írtam, azt gondoltam, hogy a Tangram megosztó könyv lesz: vagy nagyon tetszik, vagy kerek perec elutasítják. Szerencsére sikerült megtalálni azt a közeget, ahol el tudják fogadni, és remélem, hogy ez az olvasók esetében sem lesz másként. A szakma érdeklődése megerősített, Károlyi Csaba írásának pedig nagyon örültem. Viccesen azt mondanám, hogy objektíven kezelte az erényeit, a hibáiról pedig rokonszenvesen kevés szót ejtett. A legtipikusabb olvasói reakció, hogy azonosítanak az elbeszélővel, aki néha egyes szám első személyben szólal meg, így aztán azt hiszik, velem esett meg a történet. Ahogyan minden befogadás, az én könyvemé is azzal jár, hogy hozza az olvasó a saját előítéleteit, tapasztalatait, élményeit, és ez számomra különös, általam nem szándékolt olvasatokat is eredményezett. Olyasmiket is, amikre nem is számítottam, azaz elkezdte a könyv élni a saját életét. A Tangram szerkezete sem szokványos, az szokott lenni a második kérdés, hogy mi a műfaja.
A könyv megjelentetésének lehetőségét mint JAKkendő-díjas nyerted el. Az üzleti életből érkező magán mecenatúra külön örömöt is szerzett irodalmi körökben. Mint első díjazott megismerted a JAKkendő-díj megteremtőit. Mi a benyomásod, remélhetjük, hogy hosszú névsor következik majd a Te neved után?
Különleges megtiszteltetés, hogy én lehetek az első JAKkendő-díjas, de egyben felelőséget is ró rám, ugyanis a Tangramba fektetett pénz megtérülése segíti elő majd a következő díjazottak írásainak kiadását. A szocializmus előtti időkben nem volt szokatlan, hogy egy-egy jómódú ember művészi alkotások létrejöttét támogatta, a közelmúltból azonban alig akadt erre példa. Békés Zoltán, a díj alapítója sikeres üzletember, érdeklődik az irodalom iránt, és a József Attila Kör mint megfelelő szakmai háttér biztosítékul szolgál ahhoz, hogy ez a díj a maga pályázati rendszerével fenntartható és értékteremtő maradhasson. Remélem azt is, hogy mások is kedvet kapnak a kezdő írók támogatásához. Számomra nem maga a díj vagy a pénzjutalom a legfontosabb, hanem az, hogy rendkívül sok segítséget kaptam a JAK-tól a szerkesztésben, a megjelenésekben, a könyvbemutatók szervezésében. Visszatérve arra, hogy hosszú lesz-e még a JAKkendő-díjasok névsora: a kuratórium tagjai azt nyilatkozták, hogy jó volt a tavalyi pályázatok színvonala, feltételezem, hogy hasonló minőségű munkákkal találkoznak jövőre is. Ami a pénzügyeket illeti, bízom benne, hogy a Tangram nem a könyvesboltok raktárában fog porosodni, hanem megtalálják az olvasói.
Még egy szó a fogadtatásról: úgy tudom, a kötet bemutatása után szinte azonnal meghívtak Németországba, egy ottani elsőkönyves fesztiválra. Mit tudhatunk erről a rendezvényről?
A Tangram és egyik szerkesztője, Orcsik Roland, illetve jómagam képviselhetjük hazánkat Kielben a tizenegyedik alkalommal megrendezett Europaische Festival des Debütromans-on, ami rendkívül megtiszteltetés számunkra. Eredeti és angol nyelvű felolvasások és műhelymunka vár majd ránk, és szerkesztők, kritikusok és ügynökök is ülnek a közönség soraiban. A fesztivál végén kiadványt állítanak össze az itt szereplő regényekről és szerzőikről, amelyben az elkészült fordításrészletek is helyet kapnak.
A szövegeidről szóló írásokban rendre felbukkan Esterházy Egy nő című prózája. Írás közben Te hogy gondoltál erre a könyvre: hatás, utalás, játék vagy rémségesen félreértünk valamit?
Kétségtelen, hogy Esterházy hatása a legkézenfekvőbb, úgy fogalmaznék, hogy az ő saruját szeretném megoldani. Szerettem volna megmutatni a másik, a női nézőpontot is, és furcsa, de a férfiolvasók ezt legalább olyan érdeklődéssel nyugtázzák, mint a nők. Ami érdekes, hogy eleinte tudatosan támaszkodtam erre a műre, aztán viszont egyre inkább ráéreztem a stílusgyakorlat-játék ízére. Amikor zárójeleket tettem a fejezetek elejére, nem volt eszemben a Bevezetés a szépirodalomba, de úgy tűnik, bizonyos hatások szervesültek bennem. Távolról sem szeretném azonban azt a benyomást kelteni, hogy a Tangramot direkt párhuzamnak, az Egy nő párjának szántam, és remélem, hogy a mű sem tűnik silány replikának. De Örkényt, Kafkát is fontos mintának tartom.
Egészen új a könyv – épp Esterházytól tudjuk, hogy ilyenkor lehet egy kicsit szusszanni, tét nélkül olvasgatni, „aluszkálni”. Mégis roppant kíváncsi vagyok, hogy legközelebb mire számíthatunk? Ismeretlenül felléptél a porondra, aki akarja, olvashatja a Tangram szövegeit, s mégsem tudja igazából, ki is a szerző. Garaczi László emlegeti is a hátsó borítón az alakváltó Próteuszt. Szóval legközelebb eloszlik a bizonytalanság, avagy Próteuszt látjuk újabb alakban – s ha valaki nem bírja a bizonytalanságot, lecövekelhet a legszimpatikusabb figura mellett.
A Tangram 2012 nyarán készült el, azóta kirándulást tettem a dráma világába: írtam két egyfelvonásost, a Mindenáron két fiúról szól, akik elindulnak pénzt szerezni egyikük nagyanyjától, de persze semmi nem úgy alakul, ahogyan azt eltervezték. A másik, a Frontátvonulás főszereplője Szabó Magda: már régen izgatott, hogyan élhetett gyermekversek és – regények írójaként gyermektelenül egy olyan, általa istenített férfival, akinek tehetsége nem volt az övéhez mérhető, akit ráadásul a hatalom irodalmi parkolópályára kényszerített. Végigrágtam magam a nemrég kiadott naplóin, mindenen, ami hozzáférhető volt, még a korabeli színházműsorokat is átnéztem, és végül nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor a közös életünket lezárhattam. Hogy hol jelenik meg, még nem tudom, amint a Tangram hagyja, keresni fogom neki a helyet. Egy kiadó viszont már érdeklődik az Ökofalu című novellafüzér iránt, amelyet Kálmán Dórával közösen írtam, és egy kisfalu többnyire mulatságos, néha torokszorító történeteit festi le. Most pedig egy másik novellafüzéren dolgozom, aminek a hangneme lényegesen karcosabb lesz, mint az előzőeké. Úgyhogy összefoglalóan elmondhatom, hogy marad Próteusz, mert rokonszenves nekem a rejtőzködés.
Erdész Ádám
