Megkérdeztük Kiss Judit Ágnest
Idén jelent meg a negyedik versesköteted az Európa Kiadónál Koncentrikus korok címmel. Az új kötet az eddigi könyveid ismeretében rendhagyónak mondható, abból a tragikus okból kiindulva, hogy édesanyád elvesztése, a halálának feldolgozása a könyv egyik meghatározó, hanem a legmeghatározóbb motívuma. Hogy érzed, mennyire szolgálták a versek a gyászmunkát, működött-e a költészet klasszikus értelemben vett terápiaként?
Néha azt hiszem, amíg meg tudom írni, bármit elviselek. Nagyon hamar, anya halála után négy nappal írtam az első gyászverset. Tényleg a túléléshez kellett. Azt hiszem, minden művészet automatikusan terápia. Külön ajándék, hogy nagyon sok olyan visszajelzést kaptam gyászolóktól, hogy a verseim nekik is erőt adtak. Ez olyan plusz ajándék, amire nem lehet előre számítani, de ilyenkor azt érzem: ezért megéri.
Amikor a halál tárgyi fogalma átváltozik egy szeretett lény elvesztése során kialakult személyesebb, megéltebb halállá, olyankor a nyelv is átalakul, onnantól nem beszélhetünk úgy a halálról, mint annak előtte. Az (anya)halál-verseknél maradva, a kötetben találhatóak halandzsanyelven írt versek, amiknek megtalálhatóak a „szó szerinti” és a „formahű „fordításaik.” Mit szeretne reprezentálni ez a nyelv? A még ismeretlen nyelven, de a benne lévő ősi tudással motyogó kisgyermeket vagy azt a személyt, aki a halál döbbenetében megpróbálja egy új, kissé nehézkes, zavaros nyelven a megszólalást? Gyásznyelv, halálnyelv? Mi a magyarázata ezeknek a verseknek?
Az első ilyen halandzsavers a SZÓSZ című tévéműsorban volt házi feladatom, Barna Imrének és Szabó T. Annának pedig az, hogy lefordítsák. Amikor írtam, pontosan tudtam, miről szól, és később is ezt a nyelvet próbáltam rekonstruálni. Nem a kisgyerek beszélni tanulását reprezentálja, sokkal inkább egy nemlétező világot, népet, történelmet, amely akár létezhetne is. Most Az aranyvirágcserépből írunk musicalt Fűri Annával, ott is az atlantiszi világra egy hasonló nyelvet használok. Ennek tőlem függetlenül is reneszánsza van persze Tolkientől az Avatarig újabb és újabb nyelveket teremtenek.
A kötet tele van változással, az élethelyzet átalakulásával. Ezt a folyamatot példázza a szonettkoszorú és több, a test változására utaló vers. „A napok egyre rövidebbek,/mégis egyre több fér beléjük,/mert egyre öregebbek vagyunk,/talán bölcsebbek is, reméljük.” Olvasható a Talán, valami című versben. Tragédiák ezek a változások az életedben? Hogyan gondolkodsz mostanában a testről, erről a romlandó, múló, felesleges anyagról?
Egy mélyenszántó dalszövegbe sikerült beleírnom egy magasröptű bölcsességemet: „Amikor azt hiszed, rosszabb már nem jöhet, kiderül, az volt a fennsík”. A kötet írásakor még nem tudhattam, hogy kerülhetek rosszabb lelkiállapotba, mint akkor voltam. Amikor már nem az bánt, hogy a test múlik, hanem hogy nem elég gyorsan. Ugyanakkor minden élethelyzet-változás, minden szenvedés egyben lehetőség is – ahogy az öregedés bölcsebbé válás is lehet, ha hajlandó vagyok tanulni.
„Én költő vagyok és katolikus.” – mondta Pilinszky János. Gondolom, a női szerzők is hasonló választ adhatnak a hasonló típusú kérdésre, miszerint ők költők és nők, külön kezelve a kettőt. Gyakran összemosták, összemossák a te és a kortárs női költőknél a nőt és a költőt. Szerinted változott e a női szerzők megítélése, születnek e olyan kötetek manapság, amikre nem húzható rá azonnal, hogy „női költészet”?
Persze. Aki még ki mer olyat ejteni a száján, hogy a nőnek a fakanál mögött a helye, és nem tud verset írni, az nem olvasta Tóth Kriszta, Szabó T. Anna vagy Erdős Virág verseit – és akkor csak a saját generációmat emlegettem.
A kötet megjelenése óta vannak új versek? Körvonalazódik a következő kötet terve? Mi a helyzet a színházi munkáiddal?
Van egy-két új vers, kötetterv is körvonalazódik, de talán még jobban szeretnék könyvet a félig drámai félig lírai szövegeimből (nem is tudom, milyen műfajúak ezek: oratórium? libretto?). Pécsett még játsszák a Prága, főpályaudvart, Dunaújvárosban pedig a Don Juan menyasszonyai című darab dalszövegeit írtam én. Remélem, lesz még hasonló felkérésem, nagyon élvezem a drámaírást is, a dalszövegírást is.
(Ayhan Gökhan)
