Dorcsák Réka
Kárpátalja, a halott föld
Shrek Tímea: Halott föld ez
Ahogyan Margócsy István, a 2000 folyóirat által 2013-2014 között megrendezett Szegénységkonferenciákon elhangzott előadások tárgytörténeti vázlatában fogalmaz (A szegénység a magyar irodalomban, 2000, 2015/11.), a huszadik század elejétől radikálisan megváltozik az irodalom nézőpontja a szegénység ábrázolásáról. A szerzők, a szegénység bármely idealizálása helyett, az elnyomottak iránti szolidaritásukat fejezik ki. Az utóbbi években pedig egyre több olyan irodalmi alkotás születik, amelyek különböző mértékben és eltérő esztétikai eszközökkel a szegénység és a nyomor bemutatására vállalkoznak. A szerzők, írjanak akár a vidéki paraszti társadalomról, a különböző etnikai közösségek nyomoráról, vagy a modern városok perifériájára szorult közösségek sanyarú sorsáról, mind azt hangsúlyozzák, hogy szereplőik számára nincs kiút az elkeserítő helyzetből, gondoljunk csak többek között olyan régebbi művekre, mint Krasznahorkai László Sátántangó (1985), Bodor Ádám Sinistra körzet (1992) című regénye, s olyan újabbakra, mint Borbély Szilárd Nincstelenek (2013), Pál Dániel Levente Az Úr nyolcadik kerülete (2017), Muszka Sándor Szégyen (2018) című műve.
A beregszászi Shrek Tímea is ehhez a hagyományhoz csatlakozik Halott föld ez című első önálló kötetével, amelynek mikrotörténetei Kárpátalja nyers valóságát tükrözik. Beregszász, a Beregszászi 7. számú Általános Iskola, valamint a város környéki cigánytelep és más közeli falvak lakóinak mindennapjairól olvasunk ezekben a hiperrealista szövegekben, amelyek határozottan önéletrajzi ihletettségűek, hiszen az író 2010-2018 között maga is a beregszászi cigányiskolában tanított, és írásaiban nem kisebb feladatot vállalt magára, mint hogy a Magyarországról nézve perifériára szorult kárpátaljai társadalom marginális szereplőinek adjon hangot. A különböző személyes történeteket áthatja egy sajátos kárpátaljai hangulat, amely a történelmi okokból visszamaradott régió nyomorúságos, keserű és már-már brutális valóságát érzékelteti, és amely a kötetben szereplő novellákat egységgé formálja. A kötet két szerkezeti egységének címadásában is tetten érhető a határon túli couleur locale jelentősége, hiszen a Kék sáv és Zöld sáv Beregszász címerének két fő színét idézi. A két ciklus novellái két olyan eltérő társadalmi réteg szereplőinek hétköznapjait mesélik el, amelyek élesen elkülönülnek egymástól, mégis nap mint nap a környék bizonyos helyszínein érzékelik egymás jelenlétét.
Ilyen találkozási pont lehet a Kék sáv novelláiban fizikai térként szereplő cigányiskola, ahol a tanár elbeszélő saját sokkoló élményeit meséli el, amelyeket az iskola diákjaival kapcsolatban tapasztalt. A másság jelenlétét az elbeszélő nagyrészt szikár és rideg stílussal közvetíti, mégis a rövid és kevés jelzős, gyakran egyszavas mondatok mellett − amelyek kiválóan alkalmasak lennének arra, hogy nyelvileg is közvetítsék a láttatni kívánt nyers valóságot – olyan magyarázó mondatokkal is találkozunk, amelyek megfogalmazzák az olvasó helyett az egyes szövegek végén a történet tragikus mozzanatát: „– Igyekszünk minél hamarabb nevelőszülőket keresni. Sok olyan család van, ahol nem születhet gyermek. Nagy az érdeklődés. Nem lesz gond. Ő az? – Igen. (…) Ne félj. Most megyünk egy olyan helyre, ahol sok gyerekkel fogsz lakni. Megfürödsz, megfésülködsz, tiszta ruhát kapsz. Megszólalt a lány. Még eddig nem hallottam a hangját sohasem: − Hercegnőset? – Akár olyat is. − Megyünk? – Menjünk. A kislány még visszafordult a busz előtt, intett egyet és mosolyogva ugrott fel az ülésre. Kis kócosból hercegnő.” (Maugli) Az utolsó mondat összegző gesztusában tetten érhető a tanár elbeszélő túlzó jelenléte. Megrendítőbb hatást keltenek azok a szövegek a kötetben, amelyekben az elbeszélő részvéte és didaktikus tanító szándéka nem jelenik meg: „Gyors léptekkel az irodába mentem, az asszony követett. Az igazgató is átnézte a dokumentumot, kicsit töprengett, majd így szólt: − Muszáj felvennünk. – Tudom – válaszoltam. Hónapokkal később egy beszélgetésre lettem figyelmes az osztályban: – Oszt milyen vót Perecsenybe? − Rossz. – Minek? – Mert csak. (…) – Há’anyád, meg apád hon vót? – Mindegy. – Mongyad má’! − Nincs apám. – És anyád? – Csurmába’.(…) – De mongyad má’, minek vót ott? − Me’ megöltük apámat. Most má’ békén hagysz?” (Koldusok) Ez a nyers, már-már brutális, narrátori közvetítettséget nélkülöző szövegszervezés az alkalmasabb arra, hogy a kárpátaljai cigánytáborok valóságát kifejezze.
A Zöld sáv ciklus novellái a családi kötelék motívumának kidolgozására épülnek. A cikluskezdő novella (A szekrény) sokban eltér a kötet más írásaitól, hiszen a szövegben kifejtett téma, a régi, örökölt vitrin emléktárgyainak a rendezgetése egyfajta metafikciós utalásként előrevetíti az előző ciklusnál tapasztalthoz képest összetettebb szerkesztési elvet. Ezek a szövegek már eltávolodnak a tanár elbeszélőtől, és más-más életkorban lévő elbeszélői hangok mesélik el saját emlékeiket, amelyek mind a család témáját járják körbe: a pénzéért meggyilkolt nagymama (82 Rubel), a gyerekkorában megfenyített édesanya (A libapásztorlány), a tüdőbajban haldokló kislány (Anyu), a szélhámos férj miatt bírósághoz forduló nővér (Öt percig halott), az első férjétől elvált és gyerekével egy pszichopata nőhöz szegülő asszony (Zina néni) történeteit olvassuk. A Kék sáv szereplőinek élete nyomorúságosabb ugyan, mégis ezek a közelinek érezhető, szűk családi körben megélt erőszakos események, szörnyűségek jobban elborzasztják az olvasót. Míg a cigányiskola történeteinél fel-feltűnik valami ahhoz hasonló fekete, morbid humor, mint ami Darvasi László Isten.Haza.Csal. című novelláskötetében olvasható (Fapulya), addig a második rész szövegeiből ez hiányzik, és csak a valódi, mély és életközeli nyomor képei maradnak: megcsalt barátnő, aki öngyilkos akar lenni (Az ünnepelt), az alkoholfüggő és ideggyenge fiatal fiú, akit édesanyja kísér az ideggyógyintézetbe (11-482), a mellrákban elhunyt anyuka, aki árván hagy egy csecsemőt (A beteg).
A kötetben egyedül a Rózsák novellában történik csoda: Jani báty visszatér a halálból, és virágot kér a saját sírjára. A csodás elem meg-megjelenik ugyan az első ciklus történeteiben is, elsősorban a halálból visszatérés vagy az ördöggel cimborálás motívumában, de ez távol áll a mágikus realizmus műfajában megszokott csodás jegyektől, inkább csak a falusi és kisebbségi etnikumhoz köthető babonaságot hivatott bevezetni a történetekbe. A Rózsák novellában azonban ennél is több történik: a halott földből termékeny talaj lesz az elhunyt rokon sírjánál. A kötet címe is erre az eseményre irányítja a figyelmünket. A remény képe ez, ami a nyomorba süllyedt kárpátaljai föld és annak lakói számára még él, ha álomszerűnek tetszik is. Ez talán a kötet legszebb pillanata, ám nem tart ki a kötet végéig az öröm, hiszen az utolsó novellában szereplő megbolondult, kék-zöld foltos, agresszív öreg hölgy támolygása újra a temetők halott földjének illatát érzékelteti az olvasóval (Olja néni).
Shrek Tímea első novelláskötete komoly és nyomasztó témákat dolgoz fel, megmutatja azt a perifériára szorult világot, amelyből nincs kiút, és amelyben a nyomor új törvényeket szül: a gyermek elkövetők egyszerűen áldozattá válnak. A szociografikus igénnyel bemutatott brutális valóság egy-egy pillanatra az olvasót is megrendíti, ha a szöveg hagyja, hogy az olvasó értelmezze a bemutatott élethelyzetek és sorsok tragikumát.
Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019.
Megjelent a Bárka 2019/4-es számában.
