Helyszíni tudósítások




Szabó Tibor
"A nyelv, az egy vadállat!"
Kiss László könyvbemutatója a szegedi Millenniumi Kávéházban 2008. szeptember 29-én


Kortárs irodalmi esteken (mutatis mutandis) ritka jelenség a tolongás, fiatal szerzők könyvbemutatóin pláne, most mégis ez van, rendhagyás, a kávéház előadótermében legalább száz ember a kezdés előtt, mindössze két üres szék, mellettem éppen, aztán befut Becsy Andris a feleségével, elfoglalják, és még állva is maradnak ketten-hárman, full, ki lehetne tenni a Minden jegy elkelt táblát, ha volna jegy — de nincs. Mondjuk, a publikum se szokványos összetételű, az igaz, a néhány irodalmáron kívül szinte kizárólag egyetemista lányok, fiúk (főleg lányok), eléggé sok az ismerős arc, gyanítom, hogy a többségük a szerző volt tanítványa, barátja, Kiss László ugyanis középiskolai tanár, amikor épp nem író (vagy akkor is, amikor). Jutalomjáték tehát, az lehetne, laza sztorizgatás, tétek nélkül, ám a bemutató mégis másfelé megy, a pódiumon ülők élesben nyomják, furcsa is kicsit, de működik: a forma egy könnyed társalgásé (haveri körben), a tartalmi gazdagság, szakszerűség viszont inkább egyetemi szemináriumokat idéz. Keverednek a beszédmódok. Mint, amikor józan bölcsészek egy kocsmában. Ideiglenes állapot.
 Hangosítást csak a felvezető Slipknot-nóta kap, a főszereplők nem mikrofonba beszélnek, ami ennyi embernél már rizikós, de nem reklamál senki, úgyhogy nyilván követhető a produkció a hátsó sorokból is. Az est moderátora Orcsik Roland költő, műfordító, irodalomtörténész, aki az eddigi két Kiss László-kötetet mutatja fel először, a borítók elemzésén keresztül ad egy képet a szerző munkásságáról, tükröződések, vetített képek, áttűnések, elmosódó határok, dimenziók közötti kapcsolatteremtés, ezek a kulcsszavak Orcsik interpretációjában, a múlt (gyerekkor) megidézésének krúdys gesztusát, és az asszociációs prózatechnika teremtette (kontúrok nélküli, kavargó) szövegvilágot emeli ki mint Kiss prózájának két fő jellegzetességét. Elhangzik a kötetek megjelenési éve is (Szindbád nem haza megy, 2003.; Árnyas utcai szép napok, 2008.), ehhez kapcsolódik az első kérdés: miért a hosszú idő a két könyv között, miközben pedig a szerző folyamatosan jelen volt írásaival a vezető irodalmi lapokban. Nem konkrét választ ad Kiss László erre sem, a többi kérdésre sem, helyette mondja, meséli, ami eszébe jut a moderátor szavairól, hogy újabban nem szokott éjszakánként fent maradni, és ez akadályozza az írásban, elviszi a munkaórákat, ezért vissza is a korábbi tempóhoz, hiába kimerültség, hiába minden, mert írni, azt kell, és hogy az Árnyas utca egy szép hely Gyulán, a nagyszülei laktak ott, gyerekkorának színtere, de ez a cím, a Árnyas utcai szép napok nem is ennek a könyvnek, hanem a harmadiknak lett volna a címe, amit most ír éppen, csak másképp alakult, ő azt akarta ehhez a kötethez, hogy A virágáruslány és más csodák, de a kiadó nem támogatta, aztán a Beethoven, vidékenre gondolt, de ezt se engedték, mert akkor biztos a zenei részleghez került volna a könyvesboltokban, úgyhogy maradt az Árnyas utcai, és a kötetterv már egy éve a Tiszatájnál üdült, de visszaadták csiszolgatásra, telt az idő, új szövegek is kerültek az anyagba javítás közben, meg talált az egészhez egy ívet, amin tud mozogni, szóval kellett a több munka, jót tett a könyvnek. Elmeséli, hogy a gyűjteményben található hat ciklust eredetileg mind külön kötetnek gondolta ő, azzal a szándékkal fogott a prózákhoz, de írás közben mindegyiknél kiderült, hogy nem könyvnyiek, nem lehet, nem kell belőlük önálló kiadványt készíteni, végül a hat töredékes szövegfüzért dolgozta össze egy egésszé. Kiss magabiztos, könnyed, a sztorik működnek, és követhető a mondatfolyam egészében is, nem esik szét, nem öncélú — érdekes, szórakoztató.
 Orcsik lassan, tagoltan beszél, szokni kell, ám a kérdései relevánsak, látszik rajta, hogy érdeklik is a válaszok. A moderátornak köszönhetően nemcsak a most bemutatott kötet kerül terítékre, a házigazda érezhetően folyamatokban gondolkodik, sokat emlegeti az első könyvet, idéz belőle szabadon, az írói világ változásaihoz kapcsolódik a legtöbb kérdése. Szóba kerül a paratextusok alkalmazása, ami a korábbi Kiss-próza talán legmeghatározóbb jellemzője volt, a Szindbád nem haza megy című kötet egyik recenzense fel is rója a szerzőnek, hogy a szövegekre túlságosan ráterjed az irodalmi játék, a vendégszövegek hálózata. Az Árnyas utcaiban ez a hatás gyengébb, finomabb, a paratextek csak az egyik (az utolsó) ciklusban kapnak komolyabb hangsúlyt-szerepet. Miért ez a leakadás a korábbi alkotási módszerről, kérdezi Orcsik, és Kiss László nem mondja meg pontosan, de mesél arról, hogyan, milyen körülmények között születtek az első prózái, hogy mi volt a céljuk, miféle módon léteztek és jelentek meg egy egyetemi környezetben, mesél az irodalmi idoljairól, a viszonyáról Kosztolányihoz, Krúdyhoz, az önmaga számára újra felfedezett Adyhoz, az alkotói identitását rögzíti itt tulajdonképpen, mutatja, és rajta a változást: mostanában egyre inkább igénye, hogy a szövegek az utalások nélkül is működjenek, az újabb írásai már ilyenek, mert mindig csodálta Grecsót meg Kiss Ottót, hogy szereplők vannak, történet, és hogy e kettő elég a műhöz. A harmadik kötetben efféle írások szerepelnek majd, mondja.
Beszélgetnek a metálról (a szerző egy befogadástörténeti töredéket ad élőben, alakulásrajz, konfessziósan, a Guns and Roses-tól az Ektomorfig hogyan jutott), az irónia és a humor közötti különbségről, meg arról, mit is jelenthet az, hogy Kisst világéletében a kis dolgok érdekelték. Orcsik szóba hozza a szerző sajátos, távolító attitűdjét, amivel a szakmájához, írói szerepéhez viszonyul. Az írás ne legyen szakma, ne legyen kényszer, mondja a vendég. Eddig nem jutott eszembe, de most nyilvánvalóvá válik, Kiss László nem önnön íróságától fázik, hanem a szabadságigényét fogalmazza meg, amikor messzebb tolja magától a mesterséget mint mesterséget. Az író, az rabszolgája a pályájának, az író ember (K.L. megkülönböztetése) viszont nem alárendeltje életművének, élvezheti-élheti az alkotást, mert nincs rajta egzisztenciális teher. A nyelv, az egy vadállat!, kiáltja egy megfelelő helyen, önparodisztikus gesztussal kísérve, és fogható, hogy olyan vadállatra gondol, amelyikkel incselkedni lehet. Kell.
Feltűnik, hogy a szakmai természetű kérdésekre adott válaszok mind a szerző személyes életvilágában találnak gyökereket. Kiss motivációi alapvetően nem esztétikai jellegűek, nem üzenetekben, konstrukciókban gondolkodik. Nem mondja ugyan ki, de átjön az élő szövegfolyamon, hogy az irodalmat elsősorban létezési módnak tekinti, nem eszköznek, és ebből a szempontból alkotói magatartása a tizenkilencedik századi romantikus auktorokéval rokon. Az est egyetlen drámai pontján a nagyszülei elvesztését említi. Hogy ezzel valamit kezdeni kellett. Hogy le kellett zárni. És hogy (ezt már én teszem hozzá) a lezárás az irodalomban történt meg. Nem általa, de benne.
Kétszer (háromszor) olvas a szerző. A gyulai kisprózákból néhány darabot, a Kosztolányi és a kábítószer című humoreszkből valamennyit, és részletet egy lassabb, nyugisabb szövegből. A közönség veszi az adást, együtt élnek a hangzó művekkel, amire bizonyíték az is, hogy (ilyen se sokszor fordul elő irodalmi esteken) a végén kérdezni ugyan nem akarnak, de visszatapsolják még a vendéget — olvasni. Hm.
Ennyi volt, rendben volt, hetven perc egy fiatal író életművéről. A könyvbemutató után sokan maradnak még beszélgetni a szerzővel, néhányan vesznek a kötetből, dedikáltatnak, de a többségük inkább csak társalogni akar, a régi barátot, a tanárt köszönti. Olyan érzése támad az embernek, hogy minden egyszerű.



Kiss László kötetét október 8-án, szerdán az Írók Boltjában mutatják be



A publikum az esten


Főlap

2008. október 07.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png