Dudás Sándor
Lehet üzenni
Dr. Bige Szabolcsnak
Még jó, hogy a betűk
megmaradnak vigasznak,
így megyünk arccal a világnak, ki tudja
hová, minden lépésünk jöttünket cáfolja.
Mögöttünk hallgató bokrok.
Mélységből tornyok
verik szemünkbe a fényt,
tükrözódnek lelkünkből-emelt
betűvárosok. Köztes helyeken
csak a szél –
csak ez a záporszórós szél.
Hozzánk nem méltó az ajtónyitogatás:
be-benézünk,
itt lehet üzenni, üzenetet fogni,
ítélet ideje ez,
halljuk az összes vádbeszédet,
tudjuk az összes büntetést.
Mozgó csönd
Szemeim elé dobta
szájmozgását a tenger,
Isten eltanulhatatlan
beszéde.
Nézem a hullámokat
s nem értem
lelkem legközelebbi
rokonát.
Miért
a megszólalásig néma
négy elemmel
üzen?
Miért a füvek, fák
jelbeszédével?
Kinek bolygók,
sorsok peregnek
ujjain,
aki engem
a mozgó csönd
szájmozgáshullámaiba
vetett,
miért
nem szólal
meg ő maga?
A csönd hangjai
Körülvesznek a csöndjeim.
Csöndnappalra csöndéjszaka.
Hangok gyötörnek őscsöndet,
vihart szít tenger sóhaja!
Hó hull. Száncsengő csilingel.
Elhal. A zajsejlés nyomán
nagy út dereng fel, egy asszony
szíve alatt moccant talán.
Szárnyak suhannak a csöndben
tájadra, Ember-meleg dél.
Időt őrlő, piros malom
hajt erekben lüktető vért.
Csókcsönd nyílik: ibolyakék.
Éber, barna csönd: sas köröz.
Döbbenet csöndje gyász-sötét:
koporsóra pereg a rög.
Felhő suhan. Víg színeket
harsogva komponál a zöld.
Üstökös-láng süvítve húz.
Vak robajjal köröz a Föld.
Gondolatok fényuszálya
ellobbanna, kivérzene,
de lendül, éled, élni kezd
az el nem némuló zene!
Megjelent a Bárka 2014/2-es számában.
