Ütőér

 

 DarvasiLaszlo_meret.jpg

 

Szív Ernő

 

Tavaszi legyem

 

Néhány napja egy kisközeli írásban megemlékeztem egy légyről. Már április pattogtatta a rügyeket, könnyebb szoknyáiban táncolt a szél, de a bolondok hazamentek aludni, horkolni, szájmézet csorgatni. Beszállt az illető konyhaablakon. Korán reggel találkoztunk, szólt a rádió, világhírek, népem, országom, lallala. Azt mondtam én akkor erről a kicsi légyről, hogy tkp. nem bánom, hogy betévedt az otthonomba, és hogy most itt van velem, velünk. Légy. Legyen. Mekkora lehet egy légy súlya. A hangját tudom. Tudom, mit csinál, amikor kitépik a szárnyát, téptem én is félszázada, néztem a rettenetes, kétségbeesett félforgást. Légy. Ő is a tavasz hírnöke, nem? Aztán jöttek-mentek a napok. Kis hülyék, nagyképű pillanatok, lomha, buta órák, eszméletlen délutánok. Így volt, nem múlt el semmi, mert mi múlna el, ha nincsen hová, csak elfeledkeztem róla is, erről a kicsi légyről. Paff. Elfeledkeztem, mit csinál egy ilyen lakásban egy kicsi, tavaszi légy, olyan a teste, hogy átsüt rajta a nap, fölcsillámozza a fény, kinek kell. Mire jó egy légy. Élete értelme, ennek a szerkezetnek a küldetése, sorsa. Különben nem is hallani. Nekem az otthon a jó börtön. Egy olyan regényt olvastam éppen akkor, ami az időről szólt. Kínai tájak, távoli vidékek, régmúlt századok, a mélabús, szorongó angol óramesternek órákat kell készítenie a kínai császárnak, mindenféle szerkezetet, melyekkel az emberélet stációihoz szabja az idő múlását. Himnikus regény volt ez, és mondom, az időről szólt. Hevert a parkettán a könyv, a karosszék mellett, talán ráröppent ez a kicsi, semmise szárnyas. Mászkált az okker színű fedélen, és a jövése-menése azt mondta, hogy az idő, nahát, az idő az micsoda dolog, erre szaporázok, arra téblábolok, az idő mégis csak az emberi esendőség mértéke, nélküle nem lenne semmise, bűn se, jó se, éhség se, szomjúság se, semmi más, minden az ő titokzatos, fölfoghatatlan mélységéből fakad, a múlás, hogy már ez sincsen, már az is csak volt, hogy emez sincsen már, és amaz is elmúlt, mint egy fuvallat, mint egy gyufaláng, és nekem, akinek átpereg a kezén a homok, arra kell gondolnom, hogy ebben a folyamatos elmúlásban, ebben a szörnyű átalakulásban mégiscsak kell találnom valamit, de mit. Nem tudom, igazán nincs nagy ötletem. Énnekem nem ér a túlvilág. Értem én, hogy az a dolgom, hogy építsek föl valamit, magamat, és aztán mindenféle küzdelmek árán veszítsem el az egészet. És ez milyen szép már, de tényleg! Hogy az ember mindig roncsot, romot, hiányosságot épít, aztán mégis az egészet veszti el! Aztán az is lehet, hogy az a kicsi, tavaszi légy a regény forrásaira mászott. Odarepült. Járkált mindenféle emlékiratokon, járkált munkaszolgálatos, vagonírozásos, haláltáboros emlékeken, szibériai lágerek képein, bombatölcsérek kormos peremén, összeomlott hidakon, Rákosi vakító tarfején. Járkált az asztalomon, a tollak és a satíros kihúzók, a cetlik birodalmát szépen bejárta. Megpihent a kínai kiskatonán, mit Istvántól kaptam húsz éve. Megnézte E.P. tanyai fényképét, hogy görnyedten, gondolkodva ül, és még milyen sok széphaja van. Járt a virágaimon, a Csodavirágon, a repkényen, a Nyílvirágon, a pálmán, a futókán, a pletykán. Én nem tudom, ez mennyi. Hogy sok-e. Hogy elég-e egy élethez, itt, énnálam, ebben a személyes kis, jó börtönben ennyi van. Kábé ennyi. Néhány szerkezet még talán, kések, kapcsok, üvegek. Egy kis tábla, festett tábla a polcomon mögöttem, mit halálos beteg nagybátyám tett ki szobája ajtajára, mert tizenhét tragikus esztendejével nem szívlelhette már, ha a világ zavarja. Ne kopogj! Nem is sorolom már. Vége a leltárnak. A légyre ma találtam rá, takarítottam éppen. A tévé előtt, az átjátszó dobozon hevert, halott volt, vége volt. Néztem kicsit a halált. És ezt mind, mind, egyetlen iramodásban, elgondoltam. Aztán a porszívó szörnyeteg fejét a légyre irányítottam.

 


Főoldal

2019. április 23.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcái
Versek
Bálint Tamás: SzennyesBagi Iván verseiVörös István verseiKürti László versei
Prózák
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás hazaHáy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szaga
Kritikák
Végtelen keresés - a Simon Péterről A test manifesztuma - a Pigmentről „Mostantól az volt, amire én emlékszem” - a 49/49-ről Egyetemi görbetükör - a Mágneshegyről
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA