Zilóta ahogy gubbaszt terráriuma alatt,
a teknőcök zátonyán, csurom víz, kiköpött
Jónás. Merő véletlen, hogy észre veszem.
S persze kézbe. Indul a gondviselés, üveg-
kajütbe vissza, ahol rágcsálótermészete gond
nélkül érvényesülhetne a faforgácsok között.
De ő berágott rég, kapar csak az üvegfenéken,
mi alatt lőn a tenger, minden könnycsepp len-
cséjén keresztül. Bár nem tudom, sír-e egy
törpehörcsög. Kapar, mindenesetre. Léket
szeretne, süllyedjen, legyen zátony, búvár-
harang, ékszerteknőcnek otthon a terrárium.
Aztán a falra vissza, megmászhatatlan, odúra
fel, Dávid hite a vérébe írva, veled a falon is át-
ugrom, Uram. És lőn a fal tetején sűrű szövetű
rács, akár a háló, és feltekinte Jónás, ó, Uram,
tudtam, hogy türelmed hosszú, de hogy idáig ér,
fene se gondolta volna. Kaparok mindhalálig.
A kisállat-kereskedő szavai jutnak eszembe
akkor: e faj jó esetben három évig is elél.

Arany dűnék között

Álmomban tengerparton jártam. Sójától
visszatartott a víziszony, beteg leszek,
már ha fodrokra nézek. Gyomorbeteg,
ki kagylót, csigát kihány magából.

Aranyló dűnék közt futkosott velem
a szél, lobot vetett, parazsat szórt
lábam elé, javíthatatlan tékozló,
sosem arat. Hunyorogtak a kvarcszemek,

aranyat könnyeztek, mikor poroszka ló
ért utol. Lovasa felismerhetetlen,
arcát kendő takarja, vállán lepel,

hátán, mint szüretelőn a tele puttony,
torz alak, sziámi ikrek vagy bujdosók,
kiket ide-oda hajt a szél és a tenger.

   *

Aranypor helyett most itt az aquatinta
éj. Fárasztó raszterén átrágom magam,
nélküled, mintha kóbor ebeknek volna
kitárva, kiket hurkok keresnek halálra

és szalagok, s én szaladok mégis vonítva
feléd, nyomom homokba hurkolja nevem,
Francisco, s Duquesa de Alba, neved,
ruhád aranyszegélyét nyaldosom, sírva,

mint a gyerek. Homokdűnék közt ébredek.
Testem szorosan pántolja a homok.
Hűvös még, nemrég erre járt a víz, elmosott

minden nyomot, eltörölt minden éj-jelet.
És ma ismét eltemet a fullasztó robot,
köröttem pórarany, az órapart pereg.

Megjelent a Bárka 2008/5. számában

---

Kapcsolódó:

A Szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:

Poós Zoltán prózája
Végh Attila verse
Benedek Szabolcs prózája
Kiss Judit Ágnes versei
Balogh Robert prózája
Tóth László versei
Szabó László versei

Főlap